2008.12.13 10:17
Szerző: mannababoca
TROMBI, BOCIKA, MÁRTI, SZORSOLYA NAGYON GRATULÁLOK!!!
Lányok megírtam, amit meg kellett, ne haragudjatok, ha egy kicsit hosszú.
A születés története
Kedden reggel (december 9.) arra ébredtem öt óra magasságában, hogy görcsölget a hasam. Fájdalmasnak egyáltalán nem nevezném, még tinikoromban jelentkező menstruációs fájdalmaimat is alulmúlta a dolog. Rendszerességet nem éreztem, így forró fürdőt vettem, ahol nem erősödött, ugyanakkor nem is tűnt el az érzés. Délelőtt még aludtam pár órát, gondoltam feltöltöm az energiaraktárt!
Délelőtt beszéltem a szülésznőmmel, mondta, hogy találkozzunk a kórházban a biztonság kedvéért, este hat körül értünk be, ahol NST-vel kezdtünk. Ezen Domi teljesen jól volt, a fájásokat nem mutatta komolynak, így a szülésznőm jósló, nem rendszeres jellegűnek definiálva őket, hazaengedett. Még az eljövetel előtt a biztonság kedvéért mondta, hogy megvizsgál, mert nem tudtam megállapítani, hogy a magzatvíz szivárog, a nyákdugó, vagy semmi és esetleg én érzek valamit rosszul.
A tapimapi vizsgálaton a szülésznőmnek egyszer csak elkerekedett a szeme és hatalmas mosoly ült ki a szája szélére. Rám nézett és azt mondta, nem érti hogyan, de 3!!! ujjnyira nyitva vagyok, a fej teljesen rögzült. Azt mondta, ez egy igen jó kiindulási alap. Mindennek ellenére hazaengedett, hálás vagyok érte, 10 perc alatt bent vagyunk a kórházban, és így nem kell a folyosókon flangálni és várni a csodát.
Hazafelé a kisebb görcsök megvoltak, a férjemmel még elmentünk sétálni, majd beültünk pizzázni egy étterembe, hihetetlen, de egyáltalán nem voltam rosszul, a görcsök még mindig teljesen alapszinten dolgoztak. Hazaérve éjfél felé rosszabb nem lett, de sűrűbbre váltott, újra fürödtem, ahol ugyancsak maradt a gyors tempó, így visszaindultunk a kórházba három óra körül.
A kórházban vizsgálat, kicsit több, mint 3 ujj…
A szülésznőm felhívta a dokimat, aki fél négy körül ért be, felvettük az adatokat, és hihetetlen jó hangulatban, beszélgetve, vártuk a fejleményeket. Négy körül, burokrepesztést javasoltak, egyáltalán nem fájt, és már csurgott is a víz. A doki is mosolygott a vizsgálat alatt, azt mondta, olyan lent van a baba, hogy szinte 3-4 cm előrehaladással megszülethet. Hogy érzékeltesse, odatette az NST mérő bigyuláját, tényleg a hasam legaljára. Fél öttől hatig egyre erősödtek a fájások, közben zuhanyoztam, sétáltam, beszélgettünk. Hatkor újabb tapimapi, 9 cm-nél jártunk. Olyan jó volt látni mindenki arcán a boldogságot! A kitolás hat körül kezdődhetett, ez már fájt, de nem úgy mint a fájások, hanem feszítően, szinte centiről centire éreztem az útját lefelé. Öt, hat tolás után a bukója a kapuban, ahonnan két, három tolás után már kint is volt. Kérdezgettem az orvost, hogy biztos kint van, az egész?? és tényleg ennyi volt?? Mosolygott és a szülésznő odacsapta a hasamra a bébit. Nem tudtam sírni, csak néztem rá és a férjemre, aki minta egy másik bolygón járna, gyönyörködött a bébiben. Aztán megmérték, és amíg a doki rendbe hozott, gátmetszés nem volt, azt mondta, egy picit sérültem, pár percig vart. Közben Domi az apja kezében.
Két és fél napot voltunk a Tétényiben, ahol még azt hiszem nem fogtam fel a dolgot, csak gyönyörködtem a babában. Amikor hazaengedtek, nem hittem el, eljött a férjem, összepakoltunk, ott volt pont az egész család, levittük Domit a kocsiba és akkor tört el a mécses, bőgtem hazáig, mint egy kétéves.
manna