Sziasztok!
Tünci, sajnálom, hogy ilyen nehéz nap volt
Itt is esik a hó délután óta.
Pont azon gondolkoztam hazafelé, hogy a kis csöppségem már mennyire élvezné a hópihéket
erre jött a hidegzuhany barátnőm személyében...
Gyerekkori barátnő. Mutatom a kis albumot, slendrián módon lapozgatja, látom marhára nem érdekli, közben elkezd másról beszélni. Csak lapozgatja, azt mondja, hát, milyen pici, mekkora, tenyér nagyságú?
Mondom nem, sokkal nagyobb. Erre a csaj: de nem szabad egy percig sem azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha. Mondom nem szoktam ezen gondolkozni. Erre csak hajtogatja a magáét. Aztán a sokkoló kérdés: ÉÉÉs, változott valami?
Mondom légyszi, ismételd meg, mert nem értem a kérdésed. Ez ment vagy két percig, néztem mint rozi a moziban. Mondja, hogy de hát nem változott semmi, neeeem? Hát, mondom azon kívül, hogy meghalt a kisfiam nem. De végül is ez semmiség ugye? Azt mondja, hogy hát igen. Tehát nincs semmiféle szemléletváltozás neeeem?
Hát ez volt az utolsó csepp a pohárban. Végül is meghalt a fiam, hogy lehet valaki ennyire tapló bunkó paraszt, hogy ezt semmiségnek titulálja???
Jól nevelt kislány lévén végigvigyorogtam még két és fél órát, de az 100 %, hogy egy baráttal kevesebb, erre nekem nincs szükségem. Marhára nem érdekli az, hogy mi van velünk, ez nem barátság. Ja, és a sztori slussz poénja: az album közepén elkezdi nekem ecsetelni, hogy tudoood, az a csaj, aki ugyanúgy augusztus végére volt kiírva mint te, x nappal túlhordta a lányát, és a szülés részleteit másodpercre lebontva, hogy hogy szült, és hogy ki volt bukva a csaj, hogy két napra elvitték tőle a babáját.... No comment.... És én balga, nem mondtam akkor, hogy na most elég, én erre nem vagyok kíváncsi.
Gondolkoztam, hogy ezt kiírjam e ide, hiszen akár ő is olvashatja, bár nem mondtam, hogy írogatok ide. Ezek után úgy éreztem, nem méltó arra, hogy ezt megosszam vele.