Kukk,
kávészünet
.
Tünde: igen, így működik ez. Azok értik meg az embert, akik átéltek hasonlót. Ha visszolvasgattál, láthattad: szinte mind úgy kerültünk ide, hogy fájdalmasan elegünk volt abból, hogy mások tiszta jószándékból nem akarják meghallani, mi fáj nekünk.
Többen is leírtuk, de hadd beszéljek csak a magam nevében: óvatoskán kezdtem, és üdítő volt egyre több hozzászólásból érezni, hogy mennyire egyféléktől gyötrődünk, így aztán én is egyre többet leírtam, s egyben meg is fogalmaztam magamnak. Aki nem élte át ugyenezt - esetleg kis variációval -, az mindig csak odáig jut el, hogy "de végülis milyen jó, hogy nem lett nagyobb baj, neeeem???" És erre akkor már csak azt lehet mondani, hogy de, persze... és menni tovább, elharapva a mondat másik felét.
És én abban is nagyon hiszek, hogy rettentő sokat számít, ha az ember végre megfogalmazgatja magának, esetleg valaki másnak is, hogy mi bántja. És hogy mit szeretne, mire vágyik úgy igazán. És ha már megvan, akkor lehet abból is lejjebb adni, elengedni, nem "bármi áron" akarni. Mert azért felnőttek vagyunk.
Szóval hajrá, írd csak, ami kifér, itt a legjobb helyen van - érdekes módon még a többieknek is segítesz vele.
Rita, ovi: hát én nagy dilemmában vagyok! Itt nálunk nem olyan drámai a helyzet férőhelyekkel, de mi meg ugye költöznénk. Azt remélem, hogy kiderül tavaszra, hogy hogy állunk - de nagyon rossz érzésem lesz mindenképp, ha az után megyünk el innen,hogy Andriskám bekerült egy csoportba. Abban sem vagyok egész biztos, hogy jó lenne-e neki ősztől az ovi. Nagyon gyerekbarát, de egyben irtó mamás is. Egyelőre a nagymamás napok végén is látom, hogy "kifullad", vagyis baromira élvezi, de már nagyon hiánya is lesz estére belőlünk. Pedig azok a hőn szeretett nagyszülei, ráadásul hetente mondjuk egyszer, nem minden nap... Tudom, majdnem egy év van még, és az ebben a korban hihetetlenül nagy idő. De dönteni már tavasszal kell... és én tök bizonytalan vagyok. Az is tuti, hogy nagy lesz a családi nyomás - kb. hülyének néznének, ha nem adnám Andrist 3 évesen, mikor mehetne. Na erre mondjuk jók lesznek a racionális költözős érvek
Bálint már menne? Te már adnád? Mondjuk az se semmi téma, hogy nem veszik fel a gyereket, ha otthon vagy a kicsivel! Nem lepődtem meg, mert ezer helyről hallottam már, de azért gáz!
Kirándulni a Hármashatárhegyen voltunk. Igazából kevés volt a tényleges séta, mert épp úgy fújt a szél, hogy majd megfagytunk, úgyhogy bemenekültünk ebédelni bablevest. Mire végeztünk, Ilka nagyon elfáradt, Andris viszont élvezte, hogy elállt a szél meg a hó, és lehet ropogni a friss fehérben. Sajnos már menni kellett, pedig ő lelkes volt: "Még jopogni akajok papával!"
Majd megyünk máskor is.
Megymag: kérek korrepetálást csigából. Ma sütöttem én is, annyira kedvet kaptam
De: nekem 30 dkg liszttől még szinte folyós volt, úgy 50 lehetett a vége, ami belement. (Igaz, a kenyérsütőgéppel dagasztottam, nem kézzel.) Aztán: fél óra sütés után még hófehérkék voltak a csigabigák, úgy 50 perc után saccoltam úgy, hogy most már jó. (Igaz, nekem sima villanysütőm van, nem légkeveréses vagy ilyesmi, és nincsenek fokok megjelölve rajta, ezért mindig csak tippelek, hogy épp hányon sütöm... de olyan 5-6os közt nyomtam.) És végül: esze ágában nem volt nekem kereken, szorosan maradni a göngyölegnek, ellapult mint a fene. A végén, a tepsiben kellett a csigákat egyenként formára pofozni - ezt mondjuk nem tekintem durva hibának, mert nem volt nagy gond, a végeredmény meg remek, csak legközelebb kicsit több só megy a tésztába is kicsit több cukor a kakaóba. Na, kérek diagnózisokat és javaslatot a terápiára! Neked is így ment, vagy én csináltam valamit furcsán?
Hú, nekem nem aktuális, de nagyon kiváncsi vagyok "elméletben"? hogy milyen lesz a császáros műhely! Feltétlenül meséljetek majd, Lilla és Tünde!
Kata, Te dolgozol, hogy ennyi nehéz sors megtalál, vagy "magánemberként" gyűjtesz magad köré sok embert, akik rád támaszkodnak?
Csajok, ülök itt a számon, de nehezen bírom: Almi már babázik!!!
Pár napja írtam neki, hogy emlegettük és gondoltunk rá, és válaszolt, hogy nemrég (talán csütörtökön?) engedték őket haza, és jól is vannak. Kértem engedélyt ezt elújságolni, azzal, hogy a részleteket majd ő elmeséli, de még nem válaszolt - úgyhogy csak remélem, hogy ennyit szabad volt elkotyognom, minden mást meg meghagyok neki. Pedig tudok ám többet is, hehe... irigykedjetek csak!