veronika szerintem most már ne ébresztgesd. akkor kellene csak, ha nem gyarapodna, de ez nálatok nem áll fönt. az én lányom 3 hetesen kórházban volt 1 hétig egy neurológiai kivizsgáláson, és ott rászoktatták az éjszakai alvásra. 4 hetesen úgy hoztam haza, hogy 9-6ig átaludta az éjszakát, pedig akkor még nem volt 4 kg sem, mert kis súllyal született.
nikuc angliában tényleg jegesmedvék élnek, simán látni tíz fokokban mezitlábas gyereket a babakocsiban. de ott a csajok is képesek mezitláb, szandiban korzózni télvíz idején is. mindig elborzadva nézem őket. simán látszik, hogy ki angol és ki nem
panndi gratula a csupa jó hírekhez!
katyland nagy gratula nektek!
dannan én egyszerűen nem tudok együtt aludni a gyerekekkel, sem kicsivel, sem naggyal. és a gyerekemnek az garantáltan rosszabb, ha én kialvatlan vagyok
a nagylányom kitűnően aludt az ágyában születésétől fogva (igaz sokáig egy szobában velünk), egészen addig, amíg anyukám hozzánk nem költözött, és rá nem szoktatta, hogy együtt aludjanak. aztán mikor anyukám elköltözött, akkor megörököltük az egyedül aludni nem tudó gyereket.
vért izzadtunk, mire visszaszoktattuk az ágyába, és még most is rengeteget mászkál éjjel, bár olyankor inkább mi megyünk át a gyerekszobába, van egy matrac az ágya mellett, ott alszunk.
a fiam kezdettől fogva rá volt kényszerülve az egyedül alvásra, mert ott volt az alvásproblémás nővére, és mivel legtöbbször én vagyok velük egyedül, nem tudtam kétfelé altatni.
lehet, hogy habitus kérdése is, de szerintem a szoktatás is sokat számít, a fiam azóta is remek alvó, nagyon ritkán mászkál éjjel.
most együtt altatom őket, én a matracon fekszem, amíg elalszanak, és jó esetben hajnalban jönnek csak át egy kicsit még velünk szundikálni.
Milossal sem tervezek együtt aludni, a fentiek miatt. Pár hétig egy szobában lesz majd velünk, aztán ha beállnak az éjszakák, átszoktatom a gyerekszobába. a férjem rengeteget dolgozik, a legtöbbször nem ér haza fektetésre, és hiú remény azt gondolni, hogy akkor haza fog érni, ha Milos megszületik.
Már most sokat agyalok azon, hogy logisztikailag hogyan oldom majd meg a 3 gyerek fektetését...
mtunde az elején nálunk is mindenhol gond volt. sőt, otthon szinte sosem kakilt be, mindig csak olyankor, amikor a legkellemetlenebb volt (klasszikus esetben étteremben szinte mindig).
az oviváltáson kívül a végső megoldást tényleg az hozta, hogy ÉN eldöntöttem egyszerűen nem foglalkozom ezzel az egésszel. a lelkem legmélyéig meggyőztem magam arról, hogy itt egy dolog segít csak, a végtelen türelem, annyi időt adok neki, amennyire neki szüksége van, ha hónapok, akkor hónapok. ahogy én megnyugodtam, nála is javulni kezdett a helyzet.
mert addig hiába nem veszekedtem vele, azért feszült voltam a dolog miatt, és ezt ő is nyilván megérezte.
most szerintem tényleg nem foglalkozz azzal, hogy hol mennyit fejlődik, csak arra van szüksége, hogy visszanyerje a lelki békéjét, a biztonságérzetét a világban, a többi ráér később is...