Sziasztok!
Tegnap, ahogy megírtam ide a mondókámat, utána rögtön elaludtam...
Tünci, én is sajnálom, hogy ilyen rossz napod volt
Igen, én is ezt érzem, hogy nem az ő boldogságukat sajnálom, hanem az enyémet hiányolom...
Betti, szerintem ne érezd magad emiatt rosszul, hogy rosszul érint, hogy a kismamával kellene menni a Márton napi mulatságra.
Én sem vagyok szívesen együtt kismamákkal. Főleg meg így, hogy egyidős kismama. Az egyik legjobb barátnőm is kb. két hete mondta meg, hogy terhes, egyszer úgy érzem, hogy tök szívesen találkoznék vele, máskor meg, hogy nem, nem akarom magam direkt kínozni...
Én is attól félek, hogy a férjem mikor elégeli már meg, hogy nem akarok menni a barátokhoz, ahol baba van. Eddig még nagyon türelmes volt.
Végül is jogom van azt eldönteni, mi az ami nekem jólesik, és amit már nem szívesen csinálok meg, megválasztani, hogy kikkel akarok találkozni, mert ha úgy érzem, hogy rám erőltetnek valamit, akkor már megette a fene az egészet. Csak kérdés, hogy a barátok ilyenkor megértik e, vagy eltávolodunk egymástól...
Az éjszaka Lackóval álmodtam. Először azt mondták a születése után nem sokkal, hogy meghalt. Aztán mentem hozzá, és már tök nagy volt, és nagyon virgonc volt, mentem kezet mosni/fertőtleníteni, mint a kórházban, hogy megsímogassam, majdnem lefordult a kis ágyikóról, annyira ficánkolt. Aztán fél percenként kérdezgettem a dokit, hogy akkor most biztos él, és jól van?
De amikor felébredtem mégis olyan rossz érzés kerített hatalmába, mint amikor nagyon kimerítő és nem túl jó álom után ébred az ember...
Édes Istenem, egyre jobban hiányzik a Pindúrkám