Hááát, nem tudom, mikor lesz könnyebb. Én először kb. három hét után éreztem, hogy talán egy kicsit könnyebb, de aztán mindig vissza-vissza zuhantam. Ma már inkább úgy érzem pár hónap elteltével, hogy inkább megpróbáltam belül magamban kezelni a helyzetet.
Ma nagyon szép dalokat hallgattam bent. Szomorúan szép magyar számokat pl. korál.
Volt egy szám, nem tudom ki volt az előadó, az a címe: fiam
És belül sírtam, de kívülre megtanultam nem mutatni...
Azt vettem észre, mindig olyankor bukik ki jobban belőlem, ha egyedül vagyok itthon. Tegnap apa éjfél előtt jött csak haza. És előtte elkapott egy sírógörcs, azt hajtogattam hangosan, hogy mennyire szeretlek kisfiam, nagyon hiányzol, nem akartam, hogy így legyen stb. És zokogtam. Egyik pillanatról a másikra. Aztán mintha egy gyors "csapó" lett volna, hirtelen láttam magam előtt, amint évről évre vittük volna nyelőcső ellenőrzésre Lackót, meg vizsgálatokra a klinikára, láttam magam előtt, amikor még tudtam a karjaimban tartani, és azt, amikor már akkora nagy volt, hogy nem. És Ő szenvedett, és láttam magam előtt az orvos arcát, hogy igen, akkor megmentettük....
És akkor hirtelen magamhoz tértem, és megértettem, hogy ez így a jó, ennek így kellett történnie... És elfogadtam.
Kicsit összevisszára sikeredett