Sziasztok Lányok!
Nagyon aranyosak vagytok, hogy ilyen sokan gondoltatok Ránk és köszönjük a jókívánságokat, olyan sokan kívántatok minden jót, hogy nem bírom felsorolni, de még egyszer MINDENKINEK nagyon-nagyon köszönjük!
Azért oka volt, hogy nem írtam eddig, hisz azért szerintem ijesztő lehet egy kismaminak, amikor valaki közel 30 hetesen már megszül, így jobbnak láttam nem megírni (és persze a boldogság mellett tele voltunk, vagyunk aggódással a fiúk miatt). De aranyosak vagytok, hogy visszavártok, pedig én így aztán nagyon kiestem a decemberi kismamiságból.
Próbálom röviden leírni, hogy mi is történt Velünk az elmúlt pár hétben. Elsőnek augusztus elején kellett befeküdnöm a kórházba, miután az orvosom 2110-nak látta már a méhnyak, méhszáj állapotát. Ez pénteki nap volt, még aznap megvizsgált az osztályvezető főorvos, aki közölte, hogy 2000-es a cervis, vagyis szerinte teljesen zárt. Hétfőre kért egy laborvizsgálatot, aminek másnapra lett meg az eredménye, mely szerint v.milyen gyulladás van a szervezetemben, de Ő ezzel nem foglakozva kedden hazaengedett (v.milyen fertőzést is elkaptam, amire nagy nehezen írt fel kúpot), illetve, hogy zárt a méhszáj, mondva, nagyon megbízhatónak látszódom, így biztosan feküdni fogok otthon is.(ja, közben kiderült, hogy én adóellenőr vagyok, ami adta, hogy akkor meg pláne megbízható vagyok
) Szerencsére az orvosom közölte, hogy ő mégiscsak szeretne ám látni hetente, attól függetlenül, hogy most engem haza engednek. Mentünk is következő héten kedden, akkor már megállapította, hogy 2 ujjnyira nyitva vagyok, azonnal be kell feküdnöm újra. Aznap Ő volt az ügyeletes orvos, így ő tudott felvenni a szülőszobán. Azonnal kaptam magnézium infúziót, antibiotikumot, nyugtatót, tüdőérlelőt. Persze a CTG fájásokat mutatott, amiből én abszolút nem éreztem semmit, csak, hogy feszül egy picit a pocakom. Az éjszakát ott is töltöttem (na az nem volt leányálom, mellettem egy páran megszültek én meg imádkoztam, hogy én meg nehogy megszüljem a fiúkat, hisz akkor voltam 24+6 napos.) Másnap reggel kerültem le a terhes-patológiára, ahol én lettem az időzített bomba, de szerencsére, mindenki ámulatára pont öt hetet sikerült (egy orvos meg is jegyezte a szülés után, hogy igenis kijelenthetem, hogy a csatát megnyertem
)kihúznunk, úgy hogy csak pisilni, tusolni keltem fel. Végig kaptam visszatartó gyógyszereket, magnéziumot, kikezelték végre a gyulladást. Végül 29+6 napra születtek meg a fiúk, császárral. Előző nap elküldtek NST-re, ami elég nagy fájásokat mutatott, így felküldtek a szülőszobára magnézium infúzióra. Akkor ott megvizsgáltak és kiderült, hogy már teljesen nyitva volt a méhszáj (4 ujjnyira) és úgy nyílt ki, hogy én abszolút nem éreztem fájásokat. Az éjszakát még ott töltöttem a szülőszobán, még kaptam a visszatartó gyogyikat. Én már akkor éjszaka megbeszéltem a fiúkkal, hogy én már elengedem Őket, ha megakarnak születni, akkor legyen úgy, akkor úgy éreztem, hogy nem bírok már ki több napot ott.(nem ihattam, nem ehettem, abszolút nem kelhettem fel, bár szerencsére legalább Tibit beengedték hozzám) Másnap jött az orvosom és úgy láttuk, hogy tényleg nincs értelme tovább várni, hisz teljesen nyitott voltam, bármikor megrepedhetett volna a burok és hát akkor nincs már visszaút, így úgy döntöttünk közösen az orvosokkal (a sors fintora, hogy az egyik pont az volt, aki az első alkalommal hazaengedett, sőt aműtétnél is ott volt), hogy inkább szülessenek meg már aznap, nappal, nehogy véletlenül éjszaka induljon el valami, mert hát akkor sokkal veszélyesebb és persze a koraszülött osztályon is csak ügyelet van, így meg nappal azonnal eltudták látni Őket, egy egész stáb várt rájuk.
Szerencsére nem is kis súllyal születtek, mindenki sokkal kisebbet várt. Tibcsi 44 cm és 1490 g, Máté 43 cm és 1410g volt. Mindkettő felsírt a születéskor, de később lélegeztetésre szorultak, egy hét után vették le őket véglegesen a lélegeztető gépről, utána még pici rásegítés kellett, ahogy elfáradtak, de ma már mindketten önállóan lélegeznek, esznek, híznak, minden szervük teljesen tökéletesen működik. Szerencsére tejcsi is van nekik, szorgalmasan fejem is és minden reggel Tibi viszi nekik, a maradékot pedig lefagyasztom. A két fiú hihetetlen, hogy mennyire egyformák, mármint nem külsőre (mert úgy egyáltalán nem hasonlítanak, legalábbis arcra nem), hanem fizikailag, fejlettségben. Mindent fej-fej mellett csinálnak, ha van valami erőlelépés vagy visszalépés az állapotukban, az is jelentkezik mindkettőnél.
Most csak látogatni járhatunk hozzájuk (minden du 15-16-ig), majd ha már etethetem Őket, akkor visszafekszem a kórházba és akkor már csak együtt jövünk haza!!
Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikeredett!
Aida, persze hogy felrakhatod a képeket! Majd ha lesz több, azok is benne lesznek az albumban!
Puszi mindenkinek!