Mostanság nem érkezett erre új jövevény, de régi hagyomány, hogy mindenki leírja babcája világra jöttének történetét vagy a bölcsi / ovikezdést.
Nem született harmadik gyerkőcöm, de ma olyan mérföldkő történt családunk életében, hogy gondoltam billentyűzetet ragadok és megosztom veletek, miért is sírtam ma jobban, mint 2002.02.13-n vagy 2006.07.18-n...
Bence fiam ma iskolás lett!
Hihetetlen! Elérkezett a nap. Bevallom őszintén én már vártam, hogy vége legyen a nyárnak és valaki adjon valami elfoglaltságot a gyerkőcömnek. Én már nem bírtam! És gyötrelem és idegtépő volt már a küzdelem, amit folytattunk.
Apa beíratta suliba a nyáron. Sajnos nem időben és nem a "normál" menet szerint, de a mi családunk már csak ilyen!

Elérkezett a nap, amikor megismerkedhettünk a tanítónénikkel! Nagyon aranyosak! Kedvesek! A suli szuper! Gyerkőcöm a szokásos "jusztseszólalokmeg" formáját hozta! És még énekelnie kellett volna, mert ez egy zenetagozatos suli!


A második megbeszélésen kiderült, hogy közel nem vettük meg még a teljes listát!



És akkor jött a tegnap! Miért vagyok én ilyen lusta anya??? Este 8-kor vettem észre, hogy nincs meg az ünneplős gatya! Atya ég! 5 helyen voltunk és kb. ue hívtunk fel! Sehol, semmi! Egyik helyen találtam egy 12-13 évesre való gatyót! Isten biz! Eljátszottam a gondolattal, hogy hogyan tudnánk egy db cérnával, tűvel, ollóval és 0 varrótudással átszabni az éjszaka közepén. De meggyőztem magam, hogy azért mégse lenne jó hülyét csinálni magunkból, már az első napon. Az utolsó áruházban vettem egy fekete, koptatott farmert és a sírás határán állva, hulla fáradtan hazaesetem.
Eljött a reggel! Apa azért még futott egy kört. De ő sem járt sikerrel! Mondjuk ott legalább volt fiú, de nem a mi méretünk!
És akkor az én drága kicsi fiam felkelt és teljes természetességgel belebújt egy majd' térdzokniba, egy Angliából vásárolt ottani sulis alakalmi rövidnadrágba és az apa által a keresésben teljesen összegyűrt fehéringbe. (Vasaló persze, hogy ilyenkor nincs itthon.) Azért befogtuk a váltóruháknak a sulis hátitatyót! Mégis az első nap a suliban!

Persze késve indultunk és persze nem volt parkoló, de időben beértünk!

A lépcsőn felfelé már nyeltem a könnyeimet! Az én kicsi fiam ment fel abban a nagy épületben! Fel a lépcsőn...
Az osztály nagy része már a helyén ült! Szülők ott sürgölődtek! Na, az ilyen szituknál szokott Bence megijedni! De most a hős, bátor emberkém bírta és kerestünk egy helyet!
Simán beállt a sorba és lement a megnyitóra! Szép egyenes háttal - olyan büszke voltam - végig ülte a megnyitót. Aztán fel a terembe, gyors átöltözés és jött a búcsú...
Együtt lementünk, mert mentek tízóraizni; milyen furi, mi a teremben ettünk; és ott el kellett búcsúzni! Nem sírt! Nem csüngött rajtam! Nem nézett vissza...miért???? És én mégis, nem bírtam a könnyeimmel, és ahogy eltűnt a folyosó végén már tört ki belőlem és még a gombóc is ott volt a torkomban! Nem tom miért! De még most is fojtogat!
Az első napon minden rendben volt! Persze! És holnap is megyünk!

Köszönöm, hogy elolvastad! Képet nem tudok sajna feltenni, mert miért is ne pont mi... szóval 3 gépből egyse volt velünk!
