Ha rendszeresen, tényleg lilul, valamin változtatni kell, mert nem kéne, hogy liluljon. Én nem váltanék kötést, ezen a kötésen belül próbálnék arra figyelni, hogy mennyire szoktam szorítani a kendőt, amikor hátraviszem a lábánál és keresztezek popsi alatt. Ekkor már nem kell szorítani, húzni! Csak könnyedén hátravinni – persze feszesen menjen a kendő, nem lazán, de már nincs a mozdulatban az az erő, ami a felső szegás meghúzásakor vagy ráncbaszedéskor van.
Ez nem ennek az esetnek hangzik, hiszen most saját bevallásod szerint is lila a lába a babának, de nagyon gyakori, hogy járókelők azt mondják a gyerek lábára (holtra válva), hogy lila, miközben teljesen normális a színe. (Ez jól látszik, ha mondjuk összehasonlítod a keze színével.) Annyira félnek tőle, hogy elszorítod a gyerek lábát, hogy ők valóban lilának látják, bármilyen is. Figyelni kell az elszorításra, lilulásra, ha vékony kendőt használ valaki. Néha előfordulhat lilulás vastag kendővel is, ha pont szerencsétlenül talált el egy eret a térdhajlatban, de ez tényleg nagyon ritka, és szerintem sem veszélyes dolog, ahogy Nuska is írja, hiszen a láb nem olyan kényes az oxigénellátásra, mint pl. az agy.
Járni tudók hordozása a bizonyíték, mennyire nem zsibbasztó dolog a hátonhordozás a gyereknek: amikor leliftezem a gyereket a hátamról, még sosem történt másként, minthogy amint földet ért a lába, csont nélkül elszaladt a gyerek. Rögtön látnánk a mozgásán, ha zsibbadt lenne a lába. Na, ezt jól körüljártam.