Új privát üzeneted érkezett!

Okés, egy holnapi séta nincs ellenünkre :)
Vendég
 


Jó, jelentkezzetek majd, gyertek felénk 8) Megpróbáljuk majd Varjúhájékat is beszervezni!
igna
 
 


Jól nem lett semmi a sétánkból :cry:
Képzeljétek, teljesen kétségbeejtő szokást vett fel Tamásunk: olyan szinten dugdossa az öklét a szájába, hogy szó szerint folyamatosan öklendezik tőle :shock: Teljesen tehetetlen vagyok, hiába adom neki a kedvesebbbél kedvesebb kis rágókákat, cumit, egyik sem érdekli.
Van ötletetek? "Minden megoldás érdekel". Egyébként továbbra is szeretettel várunk Titeket, ha erre jártok :)
igna
 
 

 
 

Hello! Remélem, délután összejön végre a séta! Délelőtt Hanna első próbálkozása a homokozóban igazi móka volt : sikongatott és minden homok lett. Még én is :)

Igna, védőnőt nem kérdezted? Annyira rémlik, hogy valahol olvastam.... talán a Nestlés füzetben? Egy anyuka kérdezte erről a szakembert. ... Ha megtalálom, megkeresem a válaszát. Talán a védőnő valamit tudna rá mondani, bár tenni sokat úgysem lehet ellene, a kezét nem lehet elvenni. Esetleg valamit mondanak, a miénknek általában van egy jó ötlete mindenre.
varjuhaj
 
 


Haho Kicsijuci! Megjöttetek? Sehol senki?
varjuhaj
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, hogy eddig nem írtam, de lakásfelújításban vagyunk és napokig be se kapcsoltam a gépet.
Kicsijuci - Most olvasgattam a málnalevél teáról, meg a homeopátiás gyógyszerekről. Igazából nem tudom, hogy menjek el ilyen orvoshoz, és ő ajánl valamit vagy egy szülésznővel beszéljek. Gátmaszirozó krémet hétvégén megvettem, valaki használt ilyet tényleg jó?
Most olvasom vissza hogy Te nagyon profi vagy homeopátiás dolgoban, esetleg ha tudsz valamit ajánlani azt megköszönném.
Hát ez tiszta véletlen, hogy Te is a MÁV-ban szültél, és Eszternek hívják a kislányodat. :D
A férjem tényleg klassz ember, ha nem ő lenne mellettem már rég feladtam volna.
A babaszoba már készen van, még most fogunk bepakolni, a héten elkezdem kimosni a baba ruhákat. Sőt a héten szerintem már összepakolom a kórházi csomagomat is, soha nem lehet tudni alapn, bár én időben szeretnék szülni. Tudom, hogy ez nem kivánság műsor, de már próbáltam Esztrerrel ezt megbeszélni. :)
Én a beültetés óta itthon vagyok, nem engedtek dolgozni az orvosok, először egy kicsit rossz volt megszokni, hogy nem dolgozok, de aztán megszoktam. Főleg mióta lakásfelújítás van, mindig van amit csinálni kell.

Milyen volt Esztergomban, jól éreztétek magatokat?

Mindenkinek jó babázást kívánok. :lol:
toldikrisztina
 
 


Hello lányok!
Toldikrisztina, húúú már nagyon közeleg az idő! Várjuk nagyon a fejleményeket. Én is ittam málnalevél teát, ártani nem árt :)

Kicsijuci, holnap jöhet a séta. Mi akár át is mehetünk :) A múltkor úgy tűnt, Hanna jól elvolt Dudival. De ti is jöhettek, már van homokozónk is. Írj majd.
jó éjt!
varjuhaj
 
 


Kicsijuci, semmi baj :) a délelőtt úgyis eltelt a kertben. Délután meg mindent meghatározott ez a nagy eső. Azért múlthéten sem volt mindig jó időtök a nyaralás alatt, ugye? Elég sokat esett. Kinőtt már a füvetek? Na rohanok, pont elaludt Hanna, kezdődik az esti tanulás. jóéjt mindenkinek :)
varjuhaj
 
 


Sziasztok!

Én olyan hűséges vagyok, hogy még innen is jelentkezem, a kálvinista Rómából! :wink:
Elképesztően mozgalmasak a napjaink, soha nincs megállás, azt hiszem, ezt ma Tamáska kicsit megsinylette, a fürdést már végigbömbölte... :oops: Szóval: itt néhány nap alatt tutira mindenkivel összefut az ember, azzal is, akivel nem szeretne...
Viszont itt gyönyörű az idő! Édesapa otthon sinylődik, permetezni akart és kertészkedni, míg mi "odavagyunk", de mondta, hogy milyen idő volt.
Azt hittem, ti javában randizgattok, csak ámulok-bámulok, hogy ilyen nehezen jönnek össze a találkák..
Node: 20-án akkor elmegyünk a baba-mama klubba, hm??
Varjúháj, kitartást, gondolom már kész vagy a pénzügytől..
Panndi tényleg kicsit eltűnt... :? Reméljük, csak a Zsófi-után-szaladgálás miatt..
Kicsijuci, átmentetek a hídon? voltatok abban a kis hajó étteremben, amiről írtam?
A jövő heti viszontlátásra!
:lol:
igna
 
 


Kicsi, hát nagyon klassz helyen voltatok! Ez valahol a Búbánatvölgy körül van? Kullancsoltás témához hogy álltok? Én most irattam fel Hannának. Milyen homokozótok lesz? Én eleinte fát akartam, de nem láttam jót, ami jó volt, az méregdrága, és még teteje sem volt. Így maradt a műanyag, egy kétüléses zöld víziló. Csúszdát használja Dudi? Én is rendeltem egyet a vateráról a napokban, majd a jövő hét elején jön meg. Voltunk a templomkerti játszótéren, hát, az nagy gyerekeknek való csúszda. A kisházatok is nagyon jó, még egy olyant én is szeretnék. Majd egyszer megnézzük nálatok, hogy tetszik Hannának :) A fű is szépen kinőtt azért! Férjemnek vettem egy könyvet, jó vastag, a Kert a címe. Ha már egyszer kertes házban vagyunk :) Na abban oldalakat írnak a fűről, phú, ha azt mind követnénk... mindenesetre bonyolult és sok gondozást igényel .. hmmm... igényelne.

Igna, hát neked meg jó pihit! Használd ki az időt ! :) melyik nap jöttök vissza? Azt elhiszem, hogy Tamáska élvezi, hogy annyian forognak körülötte.

Én annyira de annyira fáradt vagyok ........ úgy zsigerig fáradt. Adjatok valami jó tanácsot. Vettem be extra vitamint, meg csalánteát is. Ma Hanna megkegyelmezett, és aludt délelőtt is egy órát, odáig voltam meg vissza :) úgyhogy fél óra pihi nekem is jutott.
jó éjt !!
varjuhaj
 
 


Sziasztok..

hát..fáradtság ellen csak az alvás használ... :cry: szüleim felett egy őrült külföldi diák lakik, albérlő, hajnali 2-től fél 5-ig üvöltve beszélt vagy telefonált, és az a ciki, hogy mai mami fejemmel már nem megyek fel balhézni egy ilyenért, inkább levelet írtam neki ékes angolsággal, would you please stílusban.. úgyhogy mi is fáradtak vagyunk, és ma a Nagyerdőn belement egy rajzszeg a guminkba, durrdefekt!
anyway.. vasárnap megyünk vissza, hétfőn oltás..
csajok, tud valaki egy JÓ és HALADÓ gondolkodású FOGORVOST Dunakeszin? urgent.. töméskiesés, de én régtől fogva zománcproblémás vagyok, itt meg már sehol nem kaptam időpontot.
No, kitartás, Varjúháj, nemsoká minden oké lesz, egy kis extra C-vitamin talán segít :?
Akkor jövő héten talán-találkák! :P
igna
 
 


Kicsijuci - köszi a topikot, tegnap este álmosan átnéztem, nagyon klasszul megcsináltad. Szerintem lesz kérdésem, de ma alaposabban átnézem és utána.
Nagyon jók a képek, Eszter nagyon szép. :)

Igna - a Sződi úton van egy fogorvos, igaz mi körzetileg tartozunk hozzá, nem tudom hogy maszek alapon fogad e más körzetből is, de őt tuti tudom ajánlani. Hétfőn, pénteken van délelőtt, szerdán iskolafogászat van, bár én volt hogy akkor mentem hozzá olyan 11 óra felé, akkor senki se volt soha. Kedden és csütörtökön délutános.
toldikrisztina
 
 


Sziasztok!

Visszaolvasni esélyem sincs, Zsófi épp alszik, nekem ezalatt kéne tanulnom a vasárnapi vizsgára, dehát... :lol: Na mindegy. Szóval hétfőn megyek Zsófival a védőnőhöz, de kedden a baba-mama klubra vevők vagyunk. Ígéremígéremígérem, most nem mondom le :D Szóval ha van kedvetek jönni, szóljatok és menjünk :)
Vendég
 


Halihó!
Úgy látszik, a mai baba-mama klub eső miatt elmaradt :(
Angi, megjöttetek? Kicsi, Panndi, ti hogy vagytok?
Tegnap halál fáradtan túlestem a vizsgán, most újra tanulok, a szóbeli részére. Azért ha mentek sétálni, akkor egyeztessünk ám, persze, ha az idő is engedi. Hanna csak nézi szomorú szemmel az esőcseppeket, hogy nem mehetünk ki....... :(
varjuhaj
 
 


Hááát.. Eddig elég ..ar napunk van, a kicsi állandóan aludna, de mégsem tud elaludni, sírás, orrszívás, azt sem tudom, elinduljunk-e valamerre így.
Varuhaj, Panndi, kitartás, jelezzetek, de inkább holnaptól, ha séta van kilátásban, vagy erre jártok!
Panndi, most látom Zsófiról ezt a nagylányos képet!!
Kicsijuci, merre jársz?
igna
 
 


Haho Igna, voltatok végül sétálni? Hanna végül csak délben aludt be...... most megint minden változik. Meg ez az idő is..... persze sétálni kell, de messze nem mertünk menni, nehogy elázzunk. Tamáska már jobban van az oltás után? Fogadat sikerült elintézni? Hm, most , vagyis tegnap fedeztem fel, hogy vannak kacsák is a tónál. Nem is láttam eddig. Bár a kislányom azt akarta, hogy fogjam meg őket, azért nem úsztam utánuk :)
varjuhaj
 
 


Látod, milyen anya vagy :lol:
Mi negyed 2 körül mentünk sétálni, elmentem Tamással a Kisokosban fellelhető egyetlen magánrendelőhöz, de nem is tudom... Jó lenne valami referenciával rendelkező hely, tudom, csak egy tömés, de akkor is... :shock:
Holnap gyertek át, Panndinak is írtam sms-t!
HM?
igna
 
 


okés , átmegyünk, majd Hanna újra bejárja ezerszer a lakást. :)Egyeztetünk még.
De csak elmentél a rendelőbe, és nem is mentél be? Én tudok egy helyet, igaz, az Pesten van, bár idefelé eső részen, és talán este kilencig is vannak. És baromi drága.... Egyszer vészhelyzetben mentem el, és nagyon jól megcsinálták. Bár szerintem a doktornő fiatalabb volt, mint én.... :)
na megyek tanulni. jóccakát mindenkinek :)
varjuhaj
 
 


Kicsijuci, mobilon bármikor elérsz, ha mégis sétálnátok vagy átjönnétek! Mi is "jöhetünk az utcátokba", ha úgy jobb nektek!
Addig is minden jót! :)
igna
 
 


Panndi, voltatok végül a baba-mamán? Milyen volt? Elmegyünk jövő kedden?
Úgy érzem, ez a "topik" az utolsókat rúgja, csak az alagligetiek pörögnek.. :oops:
Erről jut eszembe gyermekeink jövője - no amúgy is persze.. Tegnap rákérdeztem Beánál az óvoda témára és egy szóval válaszolt, idézem: reménytelen..
Ezen nagyon elszomorodtam, mi lesz így.. Kikötöztünk ide, és cipelhetjük Pestre a gyerekeinket? Vagy hogyan gondolták itt mégis ezt?
Varjúháj, "beiratkoztatok" Hannával?
Nővérem is azt mondta, jövő nyáron már kezdjünk el nyomulni a kicsivel.
Anyway.
Jövő kedd - hacsaknempotyognak - baba-mama, hátha okosodunk és szélesedik a látókörünk, no meg persze a kicsiké! :P
Addig is: üdv mindenkinek!
igna
 
 


Nem voltunk végül. Nekem a jövő kedd nem jó :(
Bocs, hogy nem válaszoltam az SMS-re, de meghalt a telefonom (azt hiszem, Zsófi nyála és a sok földhöz dobálás nem tett neki jót...), és a régiben nincs meg a számod :(
Jobban vagy?
Vendég
 


Gyógyult vagyok..
Sors irónikus..
Puszi nektek! :)
igna
 
 


Igna, sikerült kereket találni? Azért nem semmi, hogy ez már a második defekt!
Óvoda: hmmmmmm. A piros ovi, ahova tartozunk, nagyon klassz, szuper játékok vannak a kertben, árnyékos, stb. De bekerülni oda sem könnyű. Állítólag tavaly 140-ből 90 gyereket tudtak felvenni kiscsoportba. Előre iratkozás nincs. Ha egyik évben nem veszik fel, a következőben már nagyobb az esélye. Na erre varrjon valaki gombot, mi lesz így? Talán amire a mi porontyaink felnőnek, mármint óvodás korba érnek, felépül az új ovi és valamivel jobb lesz a helyzet. Egyébként, még bébiszittert is nehéz volt találni. Hát ez a helyzet. Rohanok takarítani, nagyon szalad a lakás. Jövő hétre már hozzunk igazán össze valamit.
A baba-mama klubbal annyi a gondom, hogy pont délben kell visszajönni, amikor tűz a nap. Erre eddig nem gondoltam.... Nálunk nem lehet máshogy árnyékolni, és azért fél óráig nem akarom ennek kitenni a babát. Lehet hogy tudok hétvégén esernyő-napernyőt venni. jó hétvégét mindenkinek!
varjuhaj
 
 


Na az imént szállt el az egész írásom..
Szóval jó kis gumis van a József utcába, megcsinálta, mondta, hogy királydinnye tüskéje ment bele, minden azzal van tele. Valójában már 3. eset ez laza 3 hónap alatt, menő brendonos zsákmány, well, well...
Óvoda téma nagyon szomorú, de én is nagyon remélem a legjobbakat, hogy itt nőhetnek fel szépen a kisvárosban gyermekeink, nem kell őket mindenfelé hurcolni majd.
Déli időpont tényleg durva, hol lehet ilyen esernyő-napernyőt venni és mi az egyáltalán??
Ugyanakkor nagyon jó lenne már egy kis bandázás, ismerkedés!
Puszi és jó hétvégét mindenkinek, az enyém elég gáz, férjtelen.. Szombat estig csak anyós após. Nomeg persze bébike. Már akkorákat kacag meg magyaráz, elképesztő! :)
igna
 
 


Ovi tényleg gáz, végső esetben marad a magánovi, oda jó pénzért csak felveszik... kistesó mellett nem szívesen hurcolnám másik városba :? Na meg amúgy sem...
Vendég
 


KISTESÓ?? Csak nem! :P
igna
 
 


Jaaa, még nem, vagyis még nem tudok róla :( :) Na de mire ovis lesz.. ;)
Vendég
 


Sziasztok!
Bocsi hogy így ismeretlenül írok de mi is Dunakeszin lakunk és csak azt szeretném kérdezni hogy mit tudtok a Toldi Lakóparkban épülő oviról.... Mikor indul tényleg lesz-e?
Válaszotokat előre is köszönöm...
Orsi

Orsi
Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
borsa
 
 


Szia borsa!

2010 szeptemberében indul elvileg az ovi, vallásos óvoda lesz, remélhetőleg (bocsi, ha ezzel bántok valakit) tényleg csak annak a gyereke kerül be, akinek fontos a vallásos a nevelés.
Vendég
 


Panndi!
Köszi a gyors választ. Remélhetőleg ezáltal kicsit megoldódnak az óvodai nehézségek, ezek szerint ti ezt célozzátok majd meg?

Orsi
Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
borsa
 
 


Igen, Borsa :) Amúgy biztos segít a városon, négy csoportot szeretnének indítani. A Spar melletti területen lesz, pár hete volt az alapkőletétel. Amikor indul az ovi, akkor lesz a lányom három éves :wink:
Vendég
 


Ez jó, de ezek szerint mi nem mehetünk ebbe az oviba.... :(
Én óvónő vagyok és azon filózom vajon melyikbe lesz a legjobb mind2nek és persze hogy lesz e egyáltalán helyünk... :?

Orsi
Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
borsa
 
 


Szerintem mehettek, ha visszamész dolgozni, és nem vagy otthon kistesóval, akkor van esélyetek! :)
Vendég
 


Igen! Remélem bár kicsit elszomorító a helyzet hogy a kistasósoknak nincs esélye pedig a gyereknek legalább délelőtt jót tenne a gyerektársaság. Itt meg (mi az alagliget lakóparkban lakunk ) meg ugye még egy játszó sincs..... ahol legalább együtt játszhatnának az egykorú gyerekek.
Ti merre laktok?

Orsi
Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
borsa
 
 


Mi nem lakóparkban lakunk, hanem egy régi kis utcában, pár percre a körforgalomtól, de hát játszótér nekünk is csak a templomi van. Vagyis lesz, ha Zsófi nagyobb lesz :)
meg a Fenyő lakópark mögött is van egy játszótér.
Vendég
 


sziasztok,

június 29-n vasárnap 9-12ig baba party lesz Gödön a Sörkertben (csak mi leszünk)! Amíg a babák szórakoznak lehetőségetek van megismeni egy jó pár nagyszerű terméket is (vitaminok, kozmetika...)
szeretettel várunk mindenkit
kérlek a részletekért (belépő, program) jelentkezésért írj a branne.bvinvitel.hu email címre vagy hívj a 06-30-639-98-20 as telefonszámon

köszönöm

további szép napot
beus

Kép
Kép
Kép
bnbeus
Fót
 
 


Köszi a játszótér infót mi társasházban lakunk és a lakókkal kialakítottunk egy kis játszórészt a gyerekeknek de persze jó lenne egy játszótér is itt a lakóparkban hogy több gyereket és anyukát ismerhessünk meg.
Réka édes a vonalzó képen esetleg mutatnál egy nagyobbat is róla nagyon szép kislány :D

Orsi
Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
borsa
 
 


Bocsánat nem tudom miért írtam Rékát Zsófit akartam persze... uh talán jobb lenne ha elmennék aludni... :oops:

Orsi
Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
borsa
 
 


Sziasztok!
Én inkább az Alagligeti fórumba szoktam írni, de most egy kérdéssel fordulnék hozzátok.
Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy hol vannak Dunakeszin jó játszóterek, ahol van bébihinta, csúszda, homokozó...
Köszi!

Kép
Kép
giga1
 
 


Szia Giga!
Én is Alagliget lakóparkban lakom és játszótérhiányban küszködünk :( volt egy ív amit körbevittünk hátha csinálnak egyet.... mi a kertben a lalókkal oldottuk meg vettünk egy pár játékot ott játszunk.

Orsi
Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
borsa
 
 


Sziasztok!

Nem tudjátok véletlenül hogy van-e most nyáron is baba-mama klub? Jár valamelyikőtök? Nekem 7 hónapos a kisfiam, szerintetek érdemes vele elmenni?

:?:
frida77
 
 


Dunakeszin az Alagliget lakóparkban eladó bruttó: 93 nm-es (nettó: 60 nm), nappali + 2 szobás tetőtéri lakás. A ház 2007-ben épült, teljesen újszerű állapotú. A lakáshoz 4 nm-es terasz valamint zárt kerti gépkocsi-beálló tartozik. Riasztórendszer kiépítve, minden ablakon redőny, a beépített konyhabútor az ár részét képezi. Ir.ár: 17,9 MFt
Gellén Orsolya 06 20 367 52 89

Orsi
Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
borsa
 
 


Sziasztok!

Ajándékba kapott, de méretproblémák miatt, nem megfelelő 120x60x7 cm-es, bordázott, levehető huzatú habszivacs marac, bontatlanul eladó!

Ha esetleg valakit érdekel a 30/6804003-as telefonszámon egyeztethetünk!

Üdv Mindenkinek!
Ágnes
leona01
 
 


Panndi, most látom a második vonalzódat! :D . Szívből gratulálok! :D :D :D

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


uxi: köszönöm :D
Vendég
 


Panndi, én sem vettem ám észre, hogyan is vettem volna... Gratulálok! :P Jól vagytok?
igna
 
 


Neked is köszi :lol:
Igen, szerdán megyek dokihoz, addig még azért izgulok, hogy minden rendben lesz-e, de hát miért ne lenne :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Új vagyok itt nálatok. Egy gyors kérdés: volt már tapasztalatotok itt Dunakeszin zenebölcsikkel? Szerintetek érdemes menni? Láttam egyet az Állomás sétányon meg elvileg a Cifrapalotában is van, bár annak a weboldala éppen feltöltés alatt?

14 hónapos Nóra lányom és elég muzikális, jó lenne valami program neki a szürke őszi napokra.

Köszi a tapasztalatokat előre is.

Bogi
bogibogi
 
 


Jaj, még egy kérdés. Lányos zavaromban el is felejtem a legfontosabbat: nem tud valaki egy megbízható bébiszittert itt Dunakeszin? Most hagyott el minket Szilvi néni egy minden napos gyerekvigyázós meló miatt és én kétségbe vagyok esve.

Itthonról dolgozom és heti 1 délelőttre lenne szükségem (8-tól délig) ill. ha el kell mennem otthonról (ez sajnos kiszámíthatatlan) akkor jönne a segítség. Hát főállást nem tudok biztosítani, de a heti egy fix az biztos. Annyira nem szeretnék valaki ismeretlent az internetről.

Kedves Lányok, aki tud valakit ajánlani, borzasztóan hálás lennék. Nagyon nehéz ez így, hogy senkit nem ismerek itt Dunakeszin :cry: . Bennetek összes reményem.

Bogi
bogibogi
 
 


Panndi, minden rendben volt?
Mikorra vagy kiírva?

Szia Bogi!

Én nem ismerem a zenebölcsiket, mi a babaklubbal próbálkoztunk, tavaly nem igazán sikerült, az idén majd meglátjuk, most már nagyobbak a gyerekek. (NEm tudom, most lesz-e, tavaly ott is volt egy kis éneklés).

KépKépKépKépKép
uxi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?