Kiemelt témák

Lehet, hogy van akinek nehéz elhinni, hogy mekkorát fordulhat a világ érzelmek terén, de létezik ilyen. Nem kétséges, hogy rosszul választottam, de nem akarok ezen keseregni, mert itt van a 2 gyönyörű lányom, akiket semmi pénzért nem adnék vissza

Anny, írtam privit.

...

...

no csak az idézet után a szöveg maradt le:

Szóval: 50+ nem panasznak szántam csak megállapítottam a tényt, hogy általánosságban írsz és nem érzelmektől túlfűtve.

nono
TUDOM! (mármint, hogy nem panasznak szántad)


(azért, mindenki megnyugtatására: magammal "kétszemközt" én is szoktam olykor "káromkodni" - no meg a barátnőim is hallottak tőlem már jópár panasz-áradatot az elmúlt évtizedekben, ám ahogy az ember öregszik, egy kicsit talán kevésbé hevesen reagál, mint korábban)

Igazad van, csak az a baj, hogy jogilag nem tehetem meg. Sajnos...

Igazad van, csak az a baj, hogy jogilag nem tehetem meg. Sajnos...

anny! ha nekem szántad az ucsó bejegyzésedet akkor csak annyit tennék hozzá hogy egy jó ügyvéd és bármit meg lehet tenni. Ez van ma sajnos...vagy nem sajnos. Ilyen a jog világa. Az emberek ismerik a szabályokat, az ügyvédek a kikerülésüket!

50+: Azért nem vagyok még annyi idős, mint te, de én is sokat higgadtam az évek folyamán. Pl. még serdülőkoromban elég sokszor felkaptam a vizet, ma már kicsit bölcsebb lettem. Igyekszem a férjemmel is az lenni, sokat gondolkodtam ezen már. Előbb gondolkodni, mérlegelni kell, aztán cselekedni, beszélni.

Anny: Igaza van Nononak, egy olyan apa nem jó példa a gyereknek, hiába még kicsik, de látják, milyen és a köztetek lévő feszültségeket is észreveszik (nem kell oda kiabálás, elég a hangsúly, hanghordozás, gesztusok, stb). Én pl. tegnap kicsit kivoltam idegileg, és Bogi ezt átvette sajnos, kb. 1 órán keresztül sírt, és láttam rajta, hogy tőlem ijedt meg, tőlem vette át a feszültséget . Gyorsan lehiggadtam, és lám: Bogi is megnyugodott.

Én elég sokat beszélgettem tegnap este a férjemmel, látom, hogy akar tenni a jobb, összetartóbb család érdekében, csak maga sem tudja, hogyan. Lassú léptekkel, de haladunk, igaz, mint a csiga, de igyekszem türelemre inteni magam. De úgy látom, van remény a változásra, a férjem szüleitől való leválására.

Sziasztok!
Jó rég jártam már erre, mert el is felejtettem, hogy az anyósom a világon van. De most eszembe jutott, mert nálunk jártunk... Szerdán mentünk, szombaton jöttünk. Ma az első nap, hogy a gyerek kezd hasonlítani az utazás előtti énjére... persze most is alig juthattam a gyerek közelébe, mert aki élt és mozgott, körülette sündörgött.
Most 180 ml tápszer az adagja, amit általában úgy eszik meg, hogy 90 ml, aztán büfi, nevetgélés, és aztán megeszi a maradékot. Na hát anyós drága a második felvonást elhagyta, én meg beleőszültem, mikor hazajöttünk, és a gyereket megpróbáltam megetetni - a szokásos 180 ml-vel... Komolyan mondom, hogy 1 órát tartott, mire megette, ma volt először, hogy gond nélkül evett.
Folyamatosan szórakoztatták a gyereket, aki persze hülye lett volna aludni, ha ennyi minden érdekes van körülötte. Annyira fáradt volt már, hogy tegnap délután 4-től ma hajnali 5-ig aludt.... Közben este 9-kor felébresztettem fürödni és aludni, de kómában volt végig. Még ma is sokat alszik, többet mint szokott, de már nincs vele komolyabb gond.
Ráadásul amikor hazajöttünk, naponta többször olyan sírógörcs tört rá, hogy alig lehetett megvigasztalni. Nem tudom, mi történhetett, de Marci csak akkor sír, ha éhes...
Érzi anyós is, hogy gond lehet, mert amikor net közelben vagyok, és látja, hogy be vagyok jelentkezve, mindig szokott írogatni, szoktunk chat-elni. Mióta hazajöttünk, nem írt még egyetlen egyszer sem. Pedig most is be van jelentkezve. Nem hiányzik, de furcsa tőle.

Az egyik reggel olyan 7 óra körül kellett etetni Marcit, és mindketten hulla fáradtak voltunk, annyira kényelmetlen az ágy, amin alszunk. Mondtam a páromnak, hogy ha ő is fáradt, akkor adja oda az anyjának a gyereket, hogy etesse meg ő, úgyis fent van. Szinte ugrált örömében, hogy milyen korán megkapja a gyereket. Aztán ebéd után megkértük őket, hogy vigyázzanak már egy órácskát a gyerekre, mert mi annyira fáradtak vagyunk, aludnánk egyet. Erre anyós gúnyosan csak annyit mondott, hogy 'gondolom'. Még szerencse, hogy nem hallottam, mert meglett volna az első összeveszésünk...

következő reggel, fél 6 körül ébredt Marci. Felsírt, én odaugrottam az ágyához odaadni a cumit, meg visszaaltatni, amikor a szemem csücskéből látom, hogy már startra készen áll az ajtónál. Nem jött be, mert az a amegállapodás, hogy akkor jöhetnek be a szobába, ha nyitva az ajtó. Tiszteletbe is tartotta ezt. Marci megnyugodott, én visszafekszem,ő is eltűnik az ajtóból. A következő felsírás kb 15 perc múlva volt. Kivettem az ágyból, hogy akkor megetetjük. Párom kezében volt a gyerek, próbálta megvigasztalni, amikor BEJÖTT anyósom. Az ajtó meg még midnig zárva volt!!! Párom úgy kitessékelte szavak nélkül, csak kézjelzéssel és szemmel, hogy egész nap meg volt sértődve anyós...

Ja, és a legédesebb. Mondtuk, hogy szeptemberben elmennénk pár napra. Erre kérték, hogy a 12-i hétvégén menjünk, mert akkor kellene nekik a lakásunk Beleegyeztünk, mert az 50 m2 nagyon kicsi 4 felnőttnek meg egy csecsemőnek. Erre amikor lent voltunk, bejelentik, hogy akkor ők már csütörtök ESTE feljönnek hozzánk, hogy többet lehessünk együtt. Azt hittem, lefordulok a székről, amikor hallottam. Kérdeztem a páromat, hogy tud-e róla, de nem tudott. Előttem nem akart jelenetet rendezni, de nem engedi a szülőknek, hogy akkor jöjjenek Jöhetnek, de akkor az első éjszakát szállodában kell tölteniük, nem alhatnak nálunk Kíváncsi vagyok, hogy fogják fogadni.

Bocsi, jó hosszú lettem, de muszáj volt kiírnom magamból...

Sziasztok! Halódik otthon a mobil-netem, úgyhogy olvasni se igen tudok itt emiatt, írni meg még kevésbé. De előbb-utóbb csak találok valami megoldást.
Brigi! Gondoltam rád huszadika körül, hogy mi lehet veletek. Elég ciki, amit itt leírsz! Vigasztaljon a tudat, hogy van köztetek párszáz km. távolság, és most egy ideig nem kell találkozni. És "állj a sarkadra"! Valahogy előre tisztázni kellene a dolgokat a pároddal, és utána neki meg a családjával. (hát én már 16 éves korában is csak kopogás után nyitottam be a gyerekem szobájába, és ha bárki vendég - barát, barátnő - volt nála, akkor meg úgy sem)
A tizenkettedikét is előre beszéljétek meg a pároddal, ha "improvizáltok", nehezebb lavírozni.
Valahogy sok nagyszülő abban a tévhitben él, hogy az unokához nekik "joguk" van. És nem úgy állnak hozzá, hogy egy "ajándék" számukra. Amit olykor megkaphatnak, máskor meg nem.
Egy kis "reklám", amit azért merek itt megtenni, mert sem a szerzőhöz, sem a kiadóhoz semmi közöm. Én elolvastam Gyökössy Endre: Ketten, hármasban című könyvét, és sokat merítettem belőle. (a - pár évvel ezelőtt elhunyt - szerző egy evangélikus lelkész, aki "mellesleg" pszichológus, és többgyerekes családapa) Én nem vagyok vallásos, de nagyon tanulságos olvasmánynak tartom. Ami ebből kinek-kinek nem fér bele a "világnézetébe", azon át kell siklani, de alapjaiban igen figyelemreméltó olvasmány. (vékony kis könyv, pár délután alatt megemészthető) És azt hiszem ANYÓSOKNAK is kölcsönadható, vagy ajándékba megvehető! Hátha lesz közülük olyan, aki esetleg magára ismer, és jobb belátásra tér.

Ha a technikai akadályok elhárultak a netezésem elől, akinek ígértem, majd írok.
Szép napot mindenkinek!

A szabályok teljesen tiszták,eddig be is tartották, de most felrúgják őket Mivel nem tudjuk, hogy mire készüljünk, nem is tudjuk előre egyeztetni a párommal, hogy mit kell a tudtukra adni. Mindig készülünk valamivel az előző esetekből okulva, de mindig van valami újabb baromság, ami eszünkbe sem jutna. Már úgy hagytuk ott Marcit, hogy órára pontosan megmondtuk, hogy mikor kell ennie... De hogy csak a felét adják oda neki, sosem gondoltuk volna...
Tegnap este sor került a nagy telefonbeszélgetésre is a párom és a szülei között. Elmondta a szülőknek, hogy mennyire megváltozott Marci, mióta hazajöttünk, nem eszik, nem alszik, nagyon sokat sír, és nagyon sokszor szinte megvigasztalhatatlanul. Megkérdezte az anyját, hogy nem emlékszik-e valamire, hogy netán megriadt volna, amikor együtt voltak. Akár egy becsapódó kocsiajtó, akár egy arra szálló légy, bármi. Az anyja teljesen megsértődött, és kikérte magának. Ő végig vele volt, és semmi nem történt a gyerekkel. Viszont levonta a következtetést belőle, hogy akkor ezek szerint mi soha többet nem megyünk...
Aztán szóba hozták, hogy úgy várják szeptember 11-t. Kérdezte a párom, hogy miért, valami nagy felhajtásban lesz az USA-ban az évfordulón? Erre közölték, hogy nem, hanem mert aznap este jönnek. A párom meg szépen megkérte őket, hogy ne csütörtök este jöjjenek, hanem inkább pénteken kora reggel. Merthogy nekünk nagyon kényelmetlen, ha ott vannak nálunk. Alternatívaként felajánlotta nekik, hogy jöhetnek aznap, de akkor a szüleimnél tudnak aludni, mert nálunk nem lehet. Egy 'Kösz, hogy szóltál' volt a reakciójuk. De hogy ezen mit kell besértődni???? Megegyeztünk, hogy mikor jönnek, erre ők önhatalmúlag úgy döntenek, hogy korábban jönnek. Hát NEM!!! Párom egész jól viselte a telefonbeszélgetést. Azt mondta, hogy muszáj megtennie ezeket a lépéseket, különben teljesen ránk telepszenek, és nem fognak békén hagyni minket. Annyira jó, hogy ő is így látja, és nem nekem, 'kívülállónak' kell szembeszállni velük, hanem ő megteszi. Imádom őt

...

ooo

ooo

Zs.

Biztosan láttad egy pár kommentemet ezen a topicon. Nem véletlenül keveredtem ide, engem is érdekelt a téma, csakhogy kisé más szemszögből. Pontosan a Te helyzetedben vagyok, akár amit leírtál és is leírhatnám, ezért nem is ismételem Az anyám nem engedett és nem enged el, a kapcsolatunk egyre rosszabb, hogy ne mondjam, nálunk meg is volt a kiosztás keményen a férjem részéről, amitől én majdnem gyomorsérvet kaptam, aztán jött a békülés megint anyum hozta a formáját és megint egy kiosztás, ami már eltiltással járt tőlünk, ez már nem járt fizikai tűnetekkel nálam, csak sok álmatlan éjszakával, aztán békülés, most már messze lakunk, de a telefonon keresztül is érzem a kontrolt. Közben hozzáteszem a legjob szülőket kaptam a világon, a legszebb és legjobb gyerekkorom volt amit kívánhatok, csak a baj az, hogy felnőttem, amit anyum nem akar elfogadni és innentől elkezdődőtt a pokol. Szenvedek és közben a a vele kapcsolatunk túlélésére törekszem, mert egyelőre sok változást nem remélhetek. Hátha tudunk egymáson segíteni!
Ja, és anyóson nem kavar sok vízet, sőt semmilyent, ő a másik véglet. Mi a jobb??

Hát azt hiszem, mi vagyunk jobb helyzetben, hogy anyuval nincs probléma, csak anyóssal. Nem irigyellek Titeket, nagyon nehéz lehet megélni, hogy az az ember, aki évtizedekig a legfontosabb volt, hirtelen nagyon távoli lesz. Azt hiszem, én nem is élném túl

Egyet értek hékással! Mi vagyunk jobb helyzetben, akiknek "csak" az anyósunkkal van gond. Nem is tudom, mi lenne, ha anyukám olyan anyósa lenne férjemnek. De ő nem sokat szól bele az életünkbe, amiben közrejátszik az is, hogy messze lakik (sajnos) tőlünk. Tanácsokat ad, de ha másképp csináljuk, ahogy ő javasolja, teljesen elfogadja!!! Ja, és a tanácsokat is csak akkor adja, ha kérdezzük. Ha eljön, kedélyesen elbeszélgetünk, "elvagyunk", kipanaszkodjuk magunkat egymásnak, felajánlja a segítségét, segít pár dologban, de közben mindig megkérdezi, hogy pl. ezt vagy azt hová szoktuk rakni, egyszóval nem önkényeskedik. Lehet, hogyha olyan közel lakna hozzánk, mint anyósom, ő is jobban beleszólna a dolgainkba, anyáskodna fölöttünk. Nem tudom.

Sziasztok!

Nagyon orulok hogy raakadtam erre a topicra, mert sajnos nagyon aktulais . A kornyezetemben nem szeretnek errol beszelni, nem akarok "szidni" senkit, a ferjemet szegenyt meg mar eleget nyuztam a temaban. Szoval a ti segitsegeteket szeretnem kerni.

Az anyosomat egyre nehezebben viselem. A hazassagunk elejen (ket eve) joban voltunk, de mara mar ha naluk vagyunk ram sem nez !!! Teljes mertekben atnez rajtam, csak a fiahoz szol, kb ket honapja egy heten legalabb ketszer foz neki (nem nekunk, vagyis mindig mondja hogy foztem a fiamnak), amit kis laboskaban felrerak es a ferjem elhozza (en minden nap fozok es a ferjem szereti is a foztomet). Persze a ferjem orul neki, szivesen eszi a mama foztjet (is), szerinte ez teljesen ok, bar felhivtam a figyelmet arra, hogy a batyjanak es az occsenek nem foz a mama... Kozel lakunk egymashoz, ugyhogy majd minden nap megyunk - talan errol le kene allnunk, de nem tudom mit mondjak a ferjemnek, felek, hogy csak bantanam ezzel. Ha vasarolni megyunk bevasarolunk a mamanak is, es pl. ma reggel a ferjem korabban indult a munkaba, mert a mama delelott foz es kert egy ket dolgot, persze neki nem baj, hogy a fia igy korabban kell hogy keljen. Az az igazsag, hogy vegulis a ferjemnek sem baj, csak engem idegesit nagyon... Nektek mi errol a velemenyetek? En vagyok csak ilyen vagy ez tenyleg fura? Vegulis talan leginkabb az zavar, hogy nem is all velem szoba, epp csak koszon, pedig nem csinaltam semmit.

Koszonom hogy vegigolvastatok.

Sziasztok!
Loulou

Mar latom nem jar erre senki...

Szabóné Zs.. ment privi Neked!

Loulu,

Írtam egy hosszút, de elszállt

Röviden: én még járok errefele, bekukk, igaz, hogy a férjem anyósa, azaz az én anyám miatt. Nálunk ugyanaz a helyzet volt, amit Te írtál, de a férjem nagyon az elején megszabta a határokat, brrr. nem votl könnyű, de be kellett látnom, hogy az én főztőm akarja enni és nem az anyumét, mert engem vett el feleségül és nem az anyámat. Uyganez ment a sorgornőmmel szembe is, de szerencsére a bátyám ott is megszabta a határokat és anyum sok sok sértődés ellenére, belátja szép lassan, hogy a saját életünket éljük. Szívesen megyünk hozzá vacsira, meg szívesen látjuk őt is, de az nem lehet, hogy folyton ráncigál ide oda. A megoldás kulcsa a férjed kezében van, neki kell belátnia, hogy ez nem egészéges, nem Te vagy fura, hanem ez a Ti életetek elsősorban és az anyós, anya csak másodrendű. Muszály vele beszélned nyugodtan, remélehtőleg nyított. Meg kell értenie, hogy nem az anya ellen szólsz, hanem a házasságotok és a Ti életetek mellett. Kérdezd meg, hogy érezne fordított helyzetben? Egyelőre ennyi, remélem még jársz errefele és írsz. Nagyon nehéz a férjed szempontjából, én tudom, hiszen én ugyanabban a pozicíóban voltam. Üdv

Szia Smith jaj nagyon koszonom hogy irtal!!! Teljes mertekben igazad van. Sajnos tegnap megprobaltam beszelni a ferjemmel, mert voltunk ismet az anyosomnal es ismet ram sem nezett, hozzam sem szolt, csak koszont hogy sziasztok. Aztan kimentek a fiaval a konyhaba, ott beszelgettek amig en neztem a tevet... Csak a nevetgelest hallottam... Aztan a kocsiban szoba hoztam hogy lattad hogy a mamad ram sem nez es hozzam sem szol? Erre o hogy neem, ez nem igaz, semmi baja veled, miert kell gonoszkodni . Valoban ezt a hazassagom szintjen kene megoldanom, de sajnos a ferjem nem nyitott erre. Szerinte gonoszsagbol tamadom az anyjat, aki pedig olyan kedves velunk. Ja es megint fozott a fianak, egy nagy talban mindenfele rantott dolgot. Neki fozte, nem nekunk. Tudom hogy beszelgetnunk kene, de teljesen elzarkozik ettol.
Jo a ferjednek hogy veled lehet beszelni de tenyleg... Es hogy anyukad is belatja hogy ti uj csalad vagytok.
Koszi megegyszer hogy irtal!
Loulou

Smith ne haragudj, lenne meg egy kerdesem Szerinted ha nem mennek csak ritkabban az segitene? Vagy csak rosszat tenne a helyzetnek koztem es a ferjem kozott? Tenyleg ez a dolog ranyomja a belyeget a mindennapjaimra (foleg hogy tenyleg minden nap megyunk...). Szoval az jobb lenne ha en itthon maradnek?
Koszi...

..

Loulou!

Nyugodtan kérdezz, remélem tudok segíteni. Neked segítene, ha ritkábban mennétek anyósodhoz? Ha engem kérdezel igen, hiszen ez a próbléma! A kérdés, hogy a férjed ezt, hogyan látja?! Ha ő mégis minden nap akar menni anyucihoz - de neked ez nem jó, sőt szerintem egyszerűen nem is normális ez az állapot - hajlandó e ezen változtatni és ritkitani a látógatásokat a Te kedvedért? Mert sajnos most a férjed csak azt látja, hogy Te mit akarsz, azt nem, hogy Nektek ez nem jó. Nálunk az műkődőtt, hogy a férjem kemény és határozott volt egy idő után és egyszerűen kikötötte, hogy mikor és milyen feltételekkel megyünk. Volt harc anyummal, önmagammal, a férjemmel, de megértettem lassan, hogy nem egészséges állapot és nem normális, hogy anyumtól hozzuk a kaját, anyumnál eszünk és minden nap anyumnál kötünk ki, vagy órákig telefonálunk. Meg kell találnod a férjedhez az "útat", hogy lássa és megértse, hogy neked mi nem jó és miért nem jó..

Egyébként, ha kimennél Te is a konyhába közéjük, akkor mi lenne? Hátha észrevenné a férjed, hogy "kiközösítenek".. A kaja dolgot említsd meg a férjednek, hogy azért nem egyedül él és mi az, hogy csak ő neki készült??

A sogóroknak miért nem főz mama?? Nem engedik a feleségek? Hány éves a férjed, habár az anyuci függőség kortalan..

Koszonom a valaszod Smith !
A ferjem 39 eves, valoban ez nem korfuggo... barcsak kinone belole... Igazad van, vele kell beszelnem es hatarozottnak lennem! Az az igazsag hogy nem is mernek kimenni a konyhaba, de komolyan ez meg sem fordult a fejemben. Valoszinuleg az en viselkedesemen is lenne mit valtoztatni. Ami a hatarozottsagot illeti. Egyebkent mi csak ket eve vagyunk hazasok, ez a dolog az elejen nem tunt fel, pedig biztos ugyanez volt... Igazad van, hogy nagy ero kell ehhez, ugyesek vagytok hogy nektek sikerult! Szep napot!
Lou

Sziasztok!

Par napja akadtam erre a topikra es olvasgatlak benneteket.Remelem nem haragszotok,hogy irok par sort,elsösorban Loulounak.En a te helyedben kimennek közejük a konyhaba,es nem ülnek egyedül a szobaban.Es ha megint "csak neki" fözne valamit,viccesen megkerdeznem,hogy "akkor en most nem is ehetek belöle?" Gyerekek gondolom meg nincsenek,mivel nem emlitetted.Ha anyosod igy viselkedik,akkor sajat maga alatt fogja vagni a fat!
Az en anyosom sokaig a legjobb baratnöm volt,imadtam.Miota 3 eve összeköltözött a lanyaval,180 °-ot fordult,sajnos nem elönyere...Mikor megszületett a fiam,borzaszto gyerekesen viselkedett.En mindig megmondom neki ha valami nem tetszik,stb..igy probal alkalmazkodni,de azert vannak meg huzasai.

Szia Ami koszonom a valaszod! Hat igen, tudom hogy ki kene mennem csak valahogy mindig ugy jon ki hogy bent ulunk a nappaliban es akkor az anyosom kimegy valamiert, aztan a parom koveti pl. hogy hozzon be valamit vagy ilyesmi, es akkor kint maradnak, tiz perc, fel ora stb, szoval valahogy igy "alakul" a helyzet.
Nem, gyerekunk meg nincs, hat majd akkor kivancsi leszek...
Ha jol ertem a te anyosod viselkedeset a sogornod valtoztatta meg... Azt tudod hogy miert? Es megkerdezhetem hogy mit csinalt a fiad szuletesekor? Jo neked hogy meg birod mondani ami nem tetszik, en egyelore szegeny paromat nyuzom ezzel, dehat tenyleg valtoztatnom kell...
Koszonom megegyszer hogy irtal!

Szia Loulou!

Ertem,de akkoris kimehetsz hozzajuk.. Kivancsi leszek,ha babatok lesz akkor mi lesz,mert ugyebar akkor mar nem viselkedhet igy,hiszen ö latja majd karat.
Ha gondolod folytathatjuk privibe...

Ami privi ment!

Sziasztok!

Nem tudom, jártok-e még erre, de azért megpróbálom. Már régebben írtam ide, de most muszáj valakinek kiöntenem a lelkem. Én már annyira rosszban vagyok anyóssal, hogy éjjel rémálmaim vannak, verekszem vele, mostanában derült ki, hogy valami autoimmun nyavajám van, 3 hónapja nem mensizek, tisztára kivagyok. Persze kifele semmi sem látszik, nem kiabálunk, csak nyelek...ha meg kinyitom a számat, akkor le vagyok hurrogva, sajnos a párom nem tekint ebben partnernek, szerinte csak hisztizek, nem kell komolyan venni mindent. De ti mit lépnétek arra, hogy egyszerűen semmiben nem tudok megfelelni. három gyerekünk van, sehova nem járok, megpedzettem neki, hogy elmennék fodrászhoz, a párom meg morog, hogy minek. Szóval vigyázna e a gyerekekre. Erre közli, hogy hát most voltál a nyáron(aug.) minek annyit menni. Amúgy ő nagyon igényes a külsejére nagyon jól néz ki. Csak akkor éppen neki sem volt ideje elmenni fodrászhoz, így ne menjek én se. Meghogy ő is megoldott mindent egyedül..Sorolhatnám a dolgokat..de most más. Lassan meg fogok őrülni és ő is meg a párom is úgy beszélnek velem, mintha értelmi fogyi lennék. Amúgy két diplomám van, határozott fellépésű magabiztos csajnak ismer mindenki. De anyósnál nem rúghatok labdába. Ki fogok készülni, nem látok megoldást. A gyerekek miatt nem léphetek, de így meg fogok őrülni. Párom szerint csak hisztizek. Tényleg???Csak én képzelem szerintetek?S.O.S

arvaerika,

nagyooon sajnálom a helyzetedet.. ezt nem lehet kibírni, egyetértek. de konkrétan mit jelent? együtt laktok anyóssal? férjed anyóssal beszéli meg a dolgaitokat, pontosan mi az amit nyelned kell tőlük? azt mondod, hogy két diplomád van, talpra esett nő vagy.. akkor viselkedj úgy, mert ilyen helyzetben nem lehet másképpen. már fizikai tüneteid is vannk, sürgősen meg kell oldanod a problémád, egyébként tényleg bedilizel.. ha konkrétabban írsz arról, hogy mi bánt, akkor egyszerűbb véleményt is mondani.. kitartást kívánok, probálj egy kicsit megnyugodni.. gyere még erre..

Loulou: Én is bekukkantok ide néha, de nagyon jó, mert látom, neked is hasonló anyósod van, mint az enyém. Én is írtam, hogy átnéz rajtam, főz, ugyan nem mondja, hogy a fiának, szóval az közös, de úgy csinál, mintha nálunk soha kaja nem lenne. Sajnos egy időben, mikor dolgoztam + terhes voltam, anyósomhoz jártunk kajázni. Azóta minden nap jár a férjem, hogy hozzon valamit, akkor is, ha itthon tele a hűtő. Ha meg nem fogadjuk el, megsértődik, ha nem is nyíltan, de érezhetően + megjegyzést tesz. Mert ő inkább sunyi, és nem nyíltan beszél, mint apósom, hanem utalgat.
Szóval nem kellene minden nap átjárnotok, mert szokássá válik és elvárják!!! Sajnos ez sem elég, mert a férjednek nélküled sem kellene átjárnia! Az enyém van úgy, hogy 1 nap 3x is "benéz" az ő szavával. Mert ezt meg azt meg kell kérdeznie! Nem mintha másnap, vagy pár nap múlva nem kérdezhetné meg. Olyan, mintha még oda is tartozna. És nálunk is egyre durvább a helyzet olyan szempontból, hogy a házasságunk elején elismerte még, hogy igen, nem kell a szülőkhöz járni annyit, rájuk támaszkodni, önálló életet kell élnünk, stb. De! Most már minden kifogást hoz, hogy ebben segítenie kell, azt meg kell csinálnia és csak a szüleinél tudja, vagy csak úgy átnéz, hogy vannak (napi 3x!!!). Szóval jön a kifogás és csak jön, férjecském nem látja be, milyen anya-függő!
Érdekes, mintha én írtam volna, ugyanaz a problémánk! Kíváncsi vagyok a fejleményekre nálatok, bár ez egy hosszabb folyamat!

Smith: Teljesen egyetértek veled! A férj a kulcs itt, mint ahogy nálatok te voltál a kulcs. Érdekes, mert anyukáméknál az anyukám anyja, tehát anyai nagyanyám olyan beleszólós, és kajáltatós. Magyarán anyukámat sokszor odacsalta/csalták nagyapámmal hozzájuk és ment apám ellen a duma. Sajnos szét is mentek, nem emiatt, de közrejátszottak benne!!! Imádom nagyanyámat, de tudom, milyen, még ha hozzám is jön, mindenbe beleszól, bár én tudom őt kezelni, de néha már zavar. Erről is sokat tudnék mesélni, de örülök, hogy van nekünk, már több, mint 80 éves, és a másik nagymamám meg idén lesz 90!! Bocsi, ez nem tartozik ide, csak gondoltam, leírom.

Arvaerika: Nagyon sajnálom, hogy ennyire kiborultál! Én is várom, hogy megírd, mi a konkrét probléma, hogy akaszt ki anyós és a férjed. Nagyon megértelek, én is a férjemnek mondom csak, ahogy Loulou is, hogy mi a gond, mert tartok anyóstól, olyan nagy a szája! Úgy adja magát elő, hogy csak neki van, neki lehet igaza! És férjem meghúzza magát, ha nem ért vele egyet is! Ha meg határozottan párszor megmondom a véleményem (néha előfordul, de nagyon néha, sajna), akkor is kikezdi, és unásig ismétli a magáét. Egyszerűen nem bírja elfogadni, hogy másnak más a véleménye, az értékrendje! Mivel kaját szokott adni nekünk, így már mindenre feljogosítva érzi magát. Ha segítséget kérünk tőle, akkor már úgy érzi, joga van jobban beleszólni az életünkbe. Ha sokáig nem megyek hozzájuk, akkor olyan nyájasak, hogy na, semmi gond! De ha többször vagyok kénytelen látni anyósékat, akkor már egyre jobban beleavatkoznak az életünkbe. Nem is csodálom, hogy férjemnek sokszor egy önálló gondolata nincs, hiszen anyósékhoz jár napjában többször, így folyamatosan mossák az agyát! Igen! Átmossák az agyát! Ha meg jön valami önálló ötlettel: lehurrogják!!! (Megjegyzem: nagyon jó ötletei vannak!) De ő bírja, fel sem tűnik neki, milyenek! Jujj, már nagyon belelovalom magam! Offolom magam!

Vigyázz magadra, ha már testi tüneteid is vannak, nagyon komoly lehet a helyzet!

Arvaerika jelentkezz kerlek!!! Mi itt vagyunk es segitunk Neked!!! Az irasodbol ugy erzem hogy a nagyobb problema a paroddal van... az anyosod csak utana jon... Irj legyszi picit tobbet. A gyerekeid hany evesek? Otthon vagy veluk? Nem tudnal dolgozni? A diplomaiddal biztosan talalnal allast es az kizokkentene ebbol a rossz helyzetbol. Nekem hirtelen ez a megoldas jutott eszembe. Mert sajnos az a tapasztalatom hogy az anyosok nem valtoznak meg (elonyukre biztos)... A paroddal nem tudnal beszelni? Vagy minden hasonlo megnyilvanulast hisztinek vesz? Mert azert az baj...
Jelentkezz kerlek!!!

Szia Bolygo ! Na hat tenyleg ugyanaz nalatok is a szitu . Hat valoban, itt a ferjeink a kulcs-szereplok, mert ok nem valtak le az anyjukrol... Es szerintem ezen semmi nem fog valtoztatni... Mert latom nalatok mar van baba, es hat a szitu az maradt... Teli honapokban van olyan hogy esetleg "csak" ketnaponta megyunk viszont a ferjem tenyleg akar munka elott is atugrik egyedul... Tegnapelott nem mentem at este, erre az anyosom faggatodzott hogy miert nem, mi bajom van . Mondjuk peldaul nem szeretek naluk tevet nezni mig ok vihorasznak... Inkabb akkor nezek itthon tevet egyedul. Es tegnap sem mentunk at mert a ferjem faradt volt!!! Gyozelem!!! Hurra!!!! Egyebkent az en ferjem sem szegul ennen az anyjanak, pedig neha szerintem tudja hogy atlepi azt a bizonyos hatart... es utana tudja is mert meg is beszeljuk... de akkor o csak azt mondja, hogy hat ilyen az anyam... Egyebkent en meg vagyok rola gyozodve hogy az elejen rontottuk el... tenyleg megszokas lett a dologbol, az a termeszetes ha ott ulunk minden este, ahelyett hogy elnenk a sajat maganeletunket ... ami mellesleg nem lenne baj hiszen gyereket szeretnenk . Bolygo szoval nalatok hasznal ha nem mesz egy ideig? Mert a ferjem tuti mindig menni fog, de en megprobalok ritkabban, hatha akkor rendesebb lesz velem
Jo ejt!

Loulou!

Köszi a gyosr segítséget. Igen, jól látod, a párommal van a legfőbb gond, anyós csak mellékes. Teljesen eltérő gondolkodásunk van mindenről. Ők a "rendes család", mert azt vallják, hogy soha egy hangos szó nem lehet, mert mit szólnak az emberek...Csak ami belül van...látszatcsalád.Amúgy 3 gyerekem van, egy 16 éves nagylány az előző házasságomból(utálják egymást a párommal). Sok éves próbálkozás, vetélések, lombik után spontán lett Balázs(5)és Fanni(másfél éves). Párom már a kezdetektől jobban ragaszkodott hozzám én már akkor is láttam baljós jeleket.Az érdekes, hogy a kívüláálók szerint egy rendes gyerekm imádja a gyerekeit. Ez így is van, csak a nevelési elvei...megalázás, szóbeli brutalitás ezerrel. És engem is állandóan megaláz. Tulajdonképpen valahogy úgy érzem magam, ,mint az állatvilágban ahol az erősek megérzik ki a gyenge,rámoccannak és leterítik.Igaza van a páromnak, hogy hisztis vagyok, tényleg gyakran vannak kitöréseim. Tegnap éjjel nagyon kiborultam, Albert Gy.halála is közrejátszott(ugyanis mincs egy hete, hogy mondtam a lányomnak, hogy ennek a nőnek meg vannak számlálva a napjai, annyira ki van készülve.Szóval éjjel kimentem a konyhába, mert tényleg szarul voltam, vettem pár mélyebb levegőt. Párom a villanykapcsolásra felébredt, megkérdezte ugyan, mi van, de már aludt is tovább. Szóval akár el is pusztulhattam volna....Ja és a másik dolog, a kiszolgáltatottság. A lakást, amiben lakunk, a szüleim vették és voltak olyan rendesek, hogy kettőnk nevére íratták, holott párom egy fillért nem tett bele. Nem is lenne gond, csak az utóbbi időben annyira fellengzős lett, közölte, ha nem tetszik valami, vegyem a sátorfámat, gyerekről szó sem lehet, hogy odaadja, de ne gondolkodjak ilyen eken, hanem végre "viselkedjek rendesen". Mindenki szerint emberfeletti amit csinálok, mind fizikailag, mind lelkileg ő mégis azt mondja, régen kézzel mostak pelenkát, mégse nyafogtak a nők. Maratonista létemre elég nagy a teherbírásom, képes vagyok a szarból is várat építeni, jól beosztom a pénzt, normálisan vezetem a háztartást, igaz hozzá már nem vagyok elég kedves....szívesen is csinálnék mindent, csak valami elismerésféle jólesne. Erre ő:őt sem dícsérgetik a melóhlyen(neki is két dipije van, én "húztam"felfelé, bíztattam. Kár volt, mert most meg a fejemre szarik.És ami fáj, hogy sosem véd meg anyóssal szemben:ne hisztizzek és viselkedjek végre. Legutóbbi eset:Balázsom szülinapi zsúron volt, nagyon jól érezte magát, de a házigazdának mindez 23 ezer Ft-ba került. Meg is beszéltük, hogy mi nem biztos, hogy ezt viszonozni tudjuk majd. Utána mentünk anyóshoz, aki miután látta, mennyire feldobott volt a fiam, közölte, hogy legközelebb neki is ilyen lesz. Annyit jegyeztem meg neki, hogy azért felelőtlenül ne igérjen semmit(elég szarul áll anyagilag).Erre eltorzultan sápítozva mondja, hogy ha egész életében zsíros kenyeret eszik is , ő akkor is kifizeti majd.. CSAk éppen azt nem mondta, hogy milyen anya vagy te, aki sajnálod ezt a gyerekedtől. Ráadásul úgy, hogy párom régebben mesélte, hogy sokszor nemhogy tortája nem volt, de még a szülinapját is elfelejették a szülei. Na, ilyenkor kifordul a gyomrom...

Na mennek kell...

Szia Erika!

Hat a leirtakbol en azt veszem le hogy a parod szepen lassan elvette az osszes onbizalmadat, es ezzel szepen "maga ala gyurt"...

Szerintem (elnezest ha rosszul latom de nekem ez jott le) o egy tipikus manipulalo szemelyiseg - ezek egy resze tele van komplexusokkal es ezt ugy probalja "megoldani" hogy szepen tonkre teszi a "tarsat".

Ezt onnan gondolom hogy azt irtad hogy : 1. az elejen o jobban ragaszkodott es 2. nem volt diplomaja - magyarul eszlelte hogy te vagy az "erosebb", komplexusokkal lepett a kapcsolatba.

Altalad jutott elobbre. A kisebbrendusegi erzeset folyamatosan kompenzalja, mindaddig mig azt nem erzi hogy o az "erosebb".
Sajnos sikerult neki, mert irod hogy megalaz, nem ismeri el a tetteided, nem vedelmez meg, nem szamithatsz ra a bajban, nem bizhatsz benne, ugy viselkedik veled mintha idiota lennel, es meg fenyeget is...

Sajnos ugy erzem, hogy mint ahogy irtam, elvette az onbizalmad - mindannak ellenere hogy tudod hogy te eros vagy es barmire kepes vagy, tole varsz visszaigazolast ezekre, de szerintem o ezt nem fogja megadni. Elerte amit akart. Tudom ez csunyan hangzik es nem ennyire fekete-feher a tortenet (plusz ezek az emberek nem tudatosan mukodnek igy...). Raadasul azt is erzem hogy tartasz tole.

Szoval szerintem az onbizalmadat kene valahogy "visszaszerezned"...

1. irtad hogy a legkisebb gyereked meg picike, nyilvan meg otthon szeretnel maradni vele kb egy evig, amit teljes mertekben meg is ertek. En akkor is a helyedben keresnek valami otthonrol vegezheto internetes munkat, hogy kizokkenjek ebbol a helyzetbol. Esetleg egy tanfolyamot, vannak ingyenes netes nyelvtanfolyamok, valami, amivel foleg magadnak bizonyitasz (es meg hasznod is van belole).

2. Megprobalnek segitseget kerni a kornyezetemben, baratoktol vagy a csaladomtol.

3. Megprobalnam ugy alakitani az otthonomat hogy az az EN otthonom legyen elsosorban, hogy jol erezzem magam benne a gyerekeimmel.

4. Belathato idon belul munkat talalnek es barmilyen nehez is (mert sajnos ezekben a kapcsolatokban az a legnagyobb nehezseg hogy a kialakult megalazott helyzetbol rettento nehez kilepni) elhagynam.

Hat ennyi jutott eszembe, ha te nem igy latod, bocsi, nekem ez jott le a leveledbol...

Régen nem jártam erre...
Most, hogy bele-beleolvasgattam az utóbbi hetek hozzászólásaiba, egyre inkább azt érzem, hogy ezt a topikot - "kötelező olvasmányként" - olyan fiatal nőknek kellene ajánlani, akik még párválasztás ELŐTT vannak, hogy lássák a buktatókat. Hogy lássák a csapdákat, amikbe mi belesétáltunk, és amelyekből kijönni nagyon nehéz, és sok sérüléssel jár. (és - baba-topikról lévén szó - legtöbbször nem csak a mi sérülésünkkel, hanem a gyerekeinkével is)
Persze lehet, hogy illúzió részemről, hogy egy fiatal nő, ha szerelmes, ha ki akar már törni a gyerekkori családjából, ha saját családra vágyik, akkor képes legyen a rózsaszín szemüveget levenni, és reálisan megítélni a dolgokat. De talán...

Amiket itt olvastam: egyikőtök helyzete sem könnyű...
Loulou hozzászólásához hasonlóan, én is azt látom, hogy saját magatokat kellene valahogy "megerősíteni". (A férjek, a saját anyjuktól - akár észrevétlenül, tudattalanul - elszenvedett folyamatos uralkodást igyekeznek "kompenzálni" az új családjukban. Itt vezetik le az ezzel kapcsolatos - de nem tudatosuló! - kellemetlen érzéseiket) Nem gondolom, hogy "kardot kellene rántani" a férjeitekkel szemben (az agresszió csak agressziót szül), hanem valamiféle "női praktikát" kellene bevetni. Fiatalabb koromban nagyon megalázónak találtam az ilyesmit, és azt mondtam, hogy mindig csak "szemtől szemben"... De hát be kell látnunk, az ő fegyvernemükben nekünk nincs esélyünk. Tehát olyan területre kell terelni a dolgot, ahol mi nők vagyunk a "nyerők". Maradnak az évezredes "női praktikák". (higgyétek el, ezek - sérüléseket ugyan nem okozó, de - jól működő "fegyverek")
És ahogy itt már többen is írtátok (meg én is az első lapok valamelyikén, több helyen is), az "anyós problémák" valójában a házasfelek kapcsolatából indulnak ki!
Erika!

árom már a kezdetektől jobban ragaszkodott hozzám én már akkor is láttam baljós jeleket.Az érdekes, hogy a kívüláálók szerint egy rendes gyerekm imádja a gyerekeit.

Ezt nem értem... És milyen jeleket láttál?
És ha már testi tüneteid is vannak a téged ért stressztől, akkor s.o.s. keress meg egy orvost (és akár pszichológust is), mielőtt maradandóvá válnának!
Vigyázzatok magatokra és - akinek már van - a babáitokra!

arvaerika..Ráadásul úgy, hogy párom régebben mesélte, hogy sokszor nemhogy tortája nem volt, de még a szülinapját is elfelejették a szülei. Na, ilyenkor kifordul a gyomrom...

És még annyi:
az emberek felnőtt korukra nem a jó, hanem a kevésbé jó szülőkhöz ragaszkodnak kórosan erősen! Amikor még mindig "meg akarnak felelni", amikor még mindig abban reménykednek, hogy EGYSZER végre megkaphatják azt a szüleiktől, amit gyerekkorukban (amikor szükségük lett volna rá), nem kaptak meg.

Köszönöm mindenkinek, aki írt!

Loulou!

Igazad van, én is így látom a dolgokat. Munka: pedagógus vagyok, imádom a gyerekeket, de úgy érzem ebben az állapotomban sem a gyerekeknek, sem nekem nem lenne jó, ha visszamennék. Azt csak erős, egészséges lélekkel lehet csinálni. SYajnos látom, hogy a kollégáim többsége mennyire kiégett, én nem akarom, hogy a gyerekek igyák meg levét...
Biztosan túlérzékeny vagyok, ezt érzem. Anyós mindig azt mondja ilyenkor, ha párom beszól, hogy nem veszed észre, hogy a Norbi csak viccel....?Hát, kösz. Hétvégi termés: Szombaton szerveztem egy jó napot, fiammal és a nagylányommal felmentünk Pestre csavarogni. Fannit a páromra bíztam. Hoztam anyósnak is ajándékot. Én -teljesen őszintén alig vártam, hogy odaadhassam, mondtam, hogy neked is hoztunk ám valamit: Ő erre durván hangosan affektálva: NEKEM? Miért? Mondtam, csak úgy szeretetből(őszintén!!!!)és NEM ÖRÜLT basszus, pedig tudtam, hogy jól választottam. Szar érzés, hogy még ezt az apró örömöt sem adja meg nekem.Hogy minek verem magam költségekbe(pár száz Ft-ot költöttem)Magyarul leszart nagy ívben.
Más:beszélgettünk arról, hogy ha idős lesz, bemegy otthonba,én ezen kiakadtam. Megkérdezte, hogy miért, én gondoznám? Ha lehetőségem van rá, miért ne. Na, ezen is kiakadt.Azt mondta, hogy egy beteg ember csak nyűg. Az ő élettársa pár éve úgy csinálta végis a tüdőrákot, hogy tényleg nem volt mellette. Szerencsétlen még a hányadékát is egyedül mosta fel mega után. Orvossal csak a halála előtt két héttel beszélt, mert a dokik csak elveszik a pénzét a semmiért. Utolsó napjait rúgta szegény, amikor egy kis jégkrémre vágyott, erre közölte neki, hogy csak nem képzeli, hogy azt cipeli a boltból, a büfében meg drága... Még az utolsőó napon is bemnet dolgozni, mert kell a pénz...Éjjel én mondtam, hogy menjünk be hozzá, szegény ne úgy haljon meg mint egy patkány, bementünk, de nem akkor ment el...én soha nem szerettem őt, de mégis fájt, hogy így kellett elmennie.
Na, anyós ilyen. Mire számíthatnék, ha történne velem valami? És a másik, hogy hiába állítja hogy nem anyagias, állandóan akörül forog az élete. Ha talál az utcán valamit, annyira tud örülni neki, eszébe nem jutna, hogy esetleg másé. A legdurvább, amikor a homokozóból hoz el otthagyott játékot. Merthogy nem vitte el senki. Na, ezt is utálom. És többször előfordult az is, hogy lopott a boltból... Erre azt mondja, hogy neki is ellopták már sok mindenét, meg nem kell félteni a boltost, marad elég pénze. És volt már, hogy úgy csinálta, hogy én is ott voltam. Jó, hogy nem tudtam róla, mert azt a szégyent nem viseltem volna el.
Beszélni vele? Nagyon nehéz, mert ő a tökéletes, gyönyörűen takarít, vezeti a háztartást, stb...nem érhet seni a nyomába.A diplomásokat utálja, ha megyünk az utcán, sokszor mondj rájuk valamit, pl: nézd ez is tanárnő, aztán milyen sáros a cipője..
Szakember:voltam már: de nem segített, ő is csak rávezet dolgokra...meg nem oldja
Nekem kell megoldanom, mint ahogy ahhoz is volt erőm, hogy a túlzott evési kényszeremet megoldjam, végre önerőből lefogytam. Amúgy van akaratom, régen maratont futottam, úgyhogy megtanultam küzdeni.

50+:valahol biztos, hogy a kulcsot kell a párunkhoz megtalálni, ha én is kedvesebb lennék vele, talán fordulna kocka. Sajnos, nem nagyon értek a női praktikákhoz...pegig sokszor jól esne.

Szia Erika! Hat igen, az az igazsag hogy nincs ertelme harcolni az anyos szereteteert (foleg ha az nem letezik)... Nekem is idobe telt mig belattam. A fiat szereti, es ennyi. Meg talan az unokait. Szoval ez van, nekunk meg fuggetlenedni kell es jol meglenni anelkul hogy kapalodznank a szereteteert.

loulou fiat szereti, es ennyi.

Szerintem NEM szereti a fiát sem!!! Aki szereti a gyerekét, az ELENGEDI, és hagyja, hogy boldog legyen a családjával! És nem VÁR EL SEMMIT tőlük! (de örül, és megbecsüli ha kap!)

Ez azért annál komplexebb, hogy nem szereti a fiát! Szerintem a nagyobb baj az, hogy kis gyerekként kezeli, aki még nem nőtt fel és nem képes önálló életet élni anyuci nélkül.
A baj az anyukával van, aki viszont nem tud mit kezdeni magával, akinek, csak úgy teljes az élete, ha a fia árnyékában él, ha magához köti, de ez nem a szeretetlenségről ad bizonyítványt, hanem önmaga személyiség problámájáról.

Smith! Kivételesen vitatkoznék veled.
A mama önző, és csak magára gondol, aki nem engedi el a gyerekét. Az önzés pedig nem szeretet.
Kisgyerekként kezeli, de hát NEM kisgyerek! A gyereke feletti hatalmat nem képes elengedni az anya! Ez sem szeretet.
Hogy a mamának "személyiség-problémája" van, ezt aláírom. De annak a "fiúcskának" is személyiségproblémája van, aki huszon-, harminc-, negyven-, ötven-akárhány éves korára sem tud érzelmileg leválni az anyjáról.
(Számomra a "szeretet" nem annyit jelent, hogy "kedvelem", és még kevésbé azt, hogy magamhoz kötöm, hanem azt, hogy - miután két évtizeden át tisztességgel és a legjobb tudásom szerint elvégeztem a "szülői feladataimat" - útjára bocsátom.)

ÖtvenPlusz!

Vitatkozzunk

Nagyon nehéz helyzet. Nem tudom elfogadni, hogy olyan egyszerű és ennyire fehér fekete : magához köt=önzés=szeretetlenség, vagy magához köt=hatalom=szeretetlenség.
Azért nem, mert én is ebben a helyzetben voltam, talán még vagyok is egy kicsit. Viszont, ha megnézem a másik "fél" életét (anyumét).. targédiák sorozata, szerettei folyamatos elvesztése gyerekkora óta, boldog család később, majd megint halálesetek, maradnak a gyerekei, akiket félt, akikért aggódik (nyilván maga miatt is, mert úgy érzi, hogy még egy vesztességet nem él túl, főleg nem a gyerekeit)..ezért láncol és köt magához. és mindezt nem tudatosan, nem akar rosszat hiszen az egész élete rólunk szólt és a körülötte élő emberekről, gondozott mindenkit világ életében, magát feladva élt másokért... a legönzetlenebb ember akit valaha ismertem.. DE nyilván ez nem mentség a hozzánk való viszonyulására, arra, hogy megfojtott és arra, hogy minden nap az életünk része akart lenni. Az "el nem engedésnek" méreg foga van, amit ki kell húzni...és mindkét félnek (szülőnek, gyereknek) segítségre van szülsége, mert a gyerek, azért nem felnőtt, mert nem engedték soha felnőni és ezzel szembesülnie kell és elkezdeni felnőttként, apaként, férjként viselkedni. De nem biztos, hogy egy feleség elég ehhez, hogy felnyissa a "felek" szemét, igazán azt gondolom, hogy többet árt. Szakemberre (pszihológus, lelkigondozás), kivülállókra van szükség, kemény munkára és türelemre.

Sziasztok! Szerintem az en anyosom szereti a fiat, csak tenyleg nem "jol" szereti... Meg hat latom en a szemeben a szikrat ahogyan ramnez miutan szol hogy reggel ugorjon meg be a fia . Olyan gunyos mosollyal, hogy "na latod". De megint visszakanyarodnek oda, hogy a fia orommel megy .... legalabbis nem lat benne semmi problemat.

Ja egyebkent regebben eloszeretettel szidta nekem a ferjem batyjanak a feleseget... es meg helyeseltem is. Persze mara mar rajottem hogy tuti engem ugyanugy szid neki, es ez az egesz arra megy ki hogy a sogornommel egymast is utaljuk (hamar o utal mindkettonket nehogy mi szovetkezzunk...). Errol mit gondoltok?

Ja es 50+ igen, egeszseges anya gyerek kapcsolat kell hogy legyen ahhoz, hogy nyugodtan es orommel engedjek el egymast a vegen..
Smith jo neked, hogy benned volt annyi ero hogy felismerd es utana hogy leallitsd az anyukad tulzott kozeledeset... sajnos a ferjem ezt egyaltalan nem latja be...