Kiemelt témák

Lányok!
nagyon sajnálom ami veletek történt.

ÉN 4éve veszítettem el 18hetesen három fiamat. azt kell h. mondjam
semmivel nem "jobb", könnyebb hiába telnek az évek, nem telik el úgy nap h. ne gondoljak rájuk, mi lenne ha, most mekkorák lennének, és Mit rontottam el, Mit kellett volna másképp csinálni.

igazából csak azért írok h. ha lehet ne nézzétek meg a boncolási jegyzőkönyvet, én az orvosomat hívtam fel h. megvannak-e,( itt a klinikára küldték vissza) és nekem még ide is adták, pedig nem szokták (házidoki szerint véletlen volt), JOBB lett volna ha nem kapom meg.

zozo, miert lett volna jobb, ha nem tudod meg, mi tortent? Mi a mai napig nem tudjuk, es neha jobb szeretnem tudni. Persze sajnos nem is az az igazan orlo kerdes, hogy mi volt a baj, hanem hogy MIERT pont o, a mi babank, igaz? Es erre ugyse ad valaszt semmilyen racionalis magyarazat a hogyanrol.

Zozo! a fiaid hármasikrek voltak?Nekem már az ikerterhesség is hihetetlen csoda!Nálad később kiderült, hogy miért?Nagyon sajnálom hogy még mindig annyira fáj a hiányuk..az a helyzet, hogy akikkel az én Kislányom halála óta erről beszélek, minden ismerősöm azt mondja ,hogy idővel jobb lesz..de mi, ezen a másik oldalon, ahol állunk, mi tudjuk, hogy nem..csak reménykedünk, hogy nem kell ezt egy életen át hordani, mert lehet e így felhőtlenül boldog életünk később???

Aboncolási jegyzőkönyvet én sem fogom kibontani, majd az orvosom.A zárójelentést a párom nem akarta hogy megnézzem, csak abból tudtam meg hogy lesz boncolás, ő nem akarta mondani.
Azt mondták kiderülhet valami belőle, de lehet sosem tudom meg miért történt..nekem sem telik el óra, hogy ne gondoljak arra, ha ezt vagy azt másképp teszem, mi lenne..ilyenkor a párom mindig a szemembe néz és azt mondja:ne keresd az okát, ne kínozd magad, már nem tudjuk visszacsinálni..

Egy esetben azert eleg fontos tudni, mi volt az ok: ha az a kovetkezo babanal megelozheto. Vannak, akiknek pl. kiderul, hogy veralvadasi zavara van, es ha gyogyszert szed, a kovetkezo babanal nem lesz problemaja. Mondjuk ez nagyon nem mindegy ajovore nezve. Ilyen szempontbol nekem eleg stresszes az, hogy fogalmam sincs, mit is kene maskepp csinalni.

Zozo, nagyon sajnálom ami Veletek történt és azt is, hogy ennyire magadban keresed a hibát. Ameddig nem tudod, tudjátok elfogadni, hogy nem Ti tehettek róla, és nem Ti a ti hibátokból történt, addig nem is gyógyulgat a lelki seb. Ha magatokban néztek biztos vagyok, hogy tudjátok, hogy mindent megtettetek és mindenre vigyáztatok és szeretettel vártátok a babát/babákat. Ne marcangoljátok magatokat!

Nem értem, hogy előforulhat, hogy nem adják oda a boncolási jegyzőkönyvet, hiszen ehhez igenis joga van a szülőnek, ha akarja. SENKI nem tilthatja el tőle. Nekünk 3 hét után megvolt és kézbe kaptuk. Nyilván, ha nem tudjátok, akkor nem kell elolvasni, de ha szertnétek, akkor igenis adják oda. Lehet, hogy több mindent megtudtok lehet, hogy semmit. Mi sem tudjuk mai napig, hogy mitől volt fejlődési rendellenesége a babánkak, mert nem genetikai volt, tehát nem tudták boncolással sem megmondani. Talán valami sugárzás ért, vagy egyéb környezeti veszedelem. Senki nem tudta megmondani. De a helyzeten nem változtatott.

Akartam az előbb is leírni, csak kimaradt.A boncolási jegyzőkönyvvel kapcsolatban:külön nyilatkozatot kellett aláírni, hogy kérünk másolatot, ellenkező essetben hivatalból automatikusan a kezelőorvos kap..Esetemben Viola kezelőorvosa kap, tehát nem az én szülészem, pedig az fontos lenne, hogy ő kapjon..fura rendszer.

Számomra létfontosságú, hogy okot találjunk, különben meghülyülök!!!!Ahogy végiggondoltam az elmúlt 7 hónapot, ezer dolgot tehettem volna másképp, amitől talán nem így alakul..és ebbe belepusztulok.

Sokszor visszacseng a fülemben az ügyeletes doktornő mondata, aznap este, amikor megszületett Viola.kb 2-3 perces fájásaim voltak, reménykedtem, hogy megáll újra, mint máskor, de egyre jobban fájt, egyre erősebben.Amikor már szünet nélkül fájásaim voltak odahívta a szülésznő, megtapintotta a hasam és azt mondta:"Próbáljon meg megnyugodni, a méhe nem kemény, ez nem szülés,ha így folytatja tényleg belehajszolja magát egy koraszülésbe,pihenjen,vacsorázzon meg!!"
Én igyekeztem megnyugodni, koncentráltam, lélegeztem, közben úgy éreztem kettészakad a testem, a fájdalom csak akkor múlik, ha préselek.Talán ösztönös a nyomás, hogy azzal szabadulunk a fájdalomtól.Kb 5 percel azután hogy megnézte a hasam a doktornő, odahívtam, hogy ömlik a vér belőlem.Ekkor a méhszájam már eltűnt, két perc múlva elfolyt a magzatvíz...és minden gyötrelmen és rémületen túl, csak az jár a fejemben, hogy azt mondta ÉN HAJSZOLTAM BELE MAGAM A KORASZÜLÉSEBE!!!!!!!!

Ezekután hogyan ne hibáztassam magam, amikor még az orvos is ezt gondolta?????Talán csak tévedett és puha méhhel is lehet szülni, már semmit sem tudok...

Te jo eg, nehogy tenyleg azt hidd hogy te vagy a hibas. Senki se akarja megszulni a babajat ido elott! Te is mindent megtettel. Ez nem elhatarozas kerdese. Az ember teste neha cserben hagyja az embert. De ez nem a *te* hibad semmikepp! Te szeretted azt a babat midnen idegszaladdal, nem akartad, hogy barmi baja essek. Dehogy hajszoltad magad barmibe is.

...és minden gyötrelmen és rémületen túl, csak az jár a fejemben, hogy azt mondta ÉN HAJSZOLTAM BELE MAGAM A KORASZÜLÉSEBE!!!!!!!!

Ezekután hogyan ne hibáztassam magam, amikor még az orvos is ezt gondolta?????Talán csak tévedett és puha méhhel is lehet szülni, már semmit sem tudok...[/quote]

Tünci! Nem gondolhatod, hogy egy koraszülésbe bele hajszolhatja magát az ember. Egy 40 hetes szülés sem indul be könnyen, nemhogy egy koraszülés, hacsak valami nagy gond nincs. Lehet, hogy a doki nem vizsgált meg alaposan azért mondta, hogy nincs baj, vagy az is lehet, hogy látta, de ő is reménykedett ezért mondta, hogy nyugodj meg.
Mindenképpen jó tudni mi volt a baj, megelőzendő egy következő terhességnél. És ha kérdéseitek vannak, akkor inkább keressetek még egy orvost, hogy semmi kétség ne maradjon bennetek.

Tünci!
Ez a szülésznő nem teljesen normális!
Hogy lehet szülni tudatosan, ha a test nem akarja????
Mármint az én testem nem akarta, de indították, de neked más volt, ilyen nincs, hogy te vissza tudd tartani.
Húgom koraszülött volt, 2 napig próbálták visszanyomni, anyum teste meg kifele, végül húgom apja állt sarkára és mondta az orvosoknak, hogy ha ki akar jönni, jöjjön.
Ezt nem értem.

Zozo
Te vagy a szegedi anyuka, akivel közös dokink van?
Sajnálom, hogy veled is megtörtént ez.

Ibernuska
Aranyos vagy, hogy utánam néztél. Mindig el szoktalak Titeket olvasgatni, érdekel, hogy kivel mi van, főleg Aidát biztassátok, elég sokat aggódik és néha úgy érzem, feleslegesen.
De jól esett, hogy valakit érdekeltem.

Tegnap vendégségben voltunk, A Lányokra nem mondhatok semmi rosszat, meghallgatták mi történt és hát jött a majd lesz másik......, majd csak előre nézzete....
Én ezt mind tudom!
Csak néha úgy rámtör a fájdalom, hirtelen, úgy hiányzik.
A másik nem Ő lesz azért.

Voltam papnál, kértem érte szentmisét. Hogy el tudjuk búcsúztatni. Elmondtam mi történt, hogy mi dönöttünk így, és ebben az esetben ezt az egyház megteszi-e, de nagyon rendes volt, azt mondta, ha akarok beszélgetni még keressem meg.

Most pedig megyek, mert az Apám, akivel 20 éve nem beszéltem, elváltak, megkeresett és együtt ebédelünk 4-esben.
Állítólga az én hibám, hogy ilyen a kapcsolatunk, szerintem az övé, szóval mondtam páromnak, hogy rugdossa a lábam az asztal alatt, ha kezdenék bepörögni.
Valahogy nincs kedvem most még más lelkiismeretét magamra venni, van nekem elég bajom, úgyhogy igyekszem majd nyugodt maradni, de nem akartam elküldeni, ha már így alakult...
Szorítsatok.

Tünci: ne hibáztasd magad, hisz ha mélyen magadba nézel, akkor tudod, hogy nem Te vagy a hibás. Hiába tettél meg mindent, sajnos a testünk felett nem uralkodhatunk. Az orvos részéről pedig egy meggondolatlan kijelentés volt amit mondott. Igaza van smith-nek, amit a 40 hetes szülésről írt.
Szerintem semmiképp sem magadban keresd a hibát és magadat okold a történtekért.

Hát igen..Pedig ez a fiatal doktornő azok közé tartozott, akik azt mondták, hogy lehetséges nyított méhszájjall is kihordani a terhességet..A helyzet az hogy a teljes vajudás kb 3 óra alatt lezajlott és először tényleg nem vizsgálta a méhszájat, mert az az inger sem tesz jó, azt mondták..Amikor már nagyon véreztem, akkor vizsgált és mondta, hogy nagyon sajnálja hogy ezt kell mondania, de nem lehet már megállítani, ez a baba most meg fog születni..Azt hittem az a 10 perc az életem legszörnyűbb pillanata, amíg elaltattak...Akkor még nem tudtam, hogy sokkal rosszabb hónapok várnak rám..
Cak tudjátok minden egyes vizitnél, minden orvos lehajtott fejjel, motyogta, hogy :aha, ő a nyitott méhszáj, feszülő buroksapka...Az oszt. vez.helyettes főorvos pedig minden alkalommal szólt a többieknek, hogy azonnal értesítsék, ha elfolyik a magzatvíz!
Én meg minden idegszálammal harcoltam ez ellen, mondtam Violának, hogy csakazértis megmutatjuk és nem jön ki mostanában!!!Próbáltam beszélni Vele, könyörögtem ,hogy kapaszkodjon!!!

Megszakad a szívem minden alkalommal, ha emlékezem..

Betti!

Szorítás elküldve és ne pörögj be!!!

Zozo: minden elismerésem a Tiéd, ugyan úgy mint a többieké is. Természetes, hogy nem tudod elfelejteni a három picurkát, csak megtanulsz együtt élni a fájdalommal. Tudod mi is ikrekre számítottunk, mert a fogantatás előtt voltam a dokinál és akkor négy hatalmas tüszőt látott (hormongyógyszert szedtem előtte), így nagy esély volt rá, hogy ha teherbe esek, akkor több baba is lehet belőle. Hát megtörtént a csoda. Amikor uh-ra mentünk a párommal, természetesen egyből kérdeztük, hogy hányan vannak odabent, de azt mondta, hogy korai lenne még megmondani. Sajnos utána elvetéltem és megműtött, megjött a szövettan eredménye, ennek már vasárnap lesz 6 hete, de azóta sem mertem megkérdezni tőle, hogy igazából kiderült e, pedig beszéltem vele. Tudom, hogy ha ikrek lettek volna, akkor még nehezebb lett volna elfogadni a történteket. Sokszor annyira bennem van, hogy megkérdezem, de nem. Változtatni már úgysem tudok a dolgokon. A férjem legnagyobb álma, hogy ikrei legyenek, én mondtam neki, hogy én félek ekkore kihívástól, de már annyit mondogatta, hogy én is teljesen beleéltem magam. Tudom, hogy óriási örömet okoztam volna neki vele. Hát jobb nem is gondolni rá. Látom most már neked is van két babócád, akik bizti hogy gyönyörűek.

Még annyit akartam írni, hogy minden körülmény elenére nem hibáztatom az orvosi személyzetet, nagyon jó orvos vett át a saját kezelőorvosomtól és maximálisan mellémállt nem csak orvosilag, az elvártnál sokkal nagyobb együttérzést tanusított!
Azt nem tudom, hogyha azon a bizonyos nagyviziten a főorvos nem mondja a szemembe a diagnózist, az mennyit változtatott volna..érdekes hogy ezzel kapcsolatban tudok tárgyilagos lenni, hogy már úgysem lehet változtatni..Amikor viszont magam felé fordul a haragom, tele vagyok önváddal,akkor meg megszállotként gondolkodom, mit lehetne másképp tenni..Így jelen időben ,mnitha változtathatnék..

Egyetlen emberre haragszom csak, az alattünk lévő topikba leírtam tegnap, kitől óvakodjanak a mostanában a fehérvári kórházban szülők..sokáig gondolkodtam, hogy panaszt is teszek, de aztán úgy gondoltam, hogy úgyis eljön az az idő és hely ahol a tettei alapján mindenki megmérettetik....

Csige!

Én sokszor gondolok arra, ogy csak ezzel tudna kárpótolni az élet..Ikrek..egy kisfiú és egy kislány...

Holnap jön hozzám a védőnő.
Nem tudom, mit akar, majd elbeszélgetünk valamiről.

Tünci, én már nem hiszek ebben a kárpótlás dologban, valahogy ma nem megy.

Tegnap az a felismerés vágott belém, hogy meg kellett volna néznem, ennyivel tartoztam volna neki! Akárhogy is néz ki, meg kellett volna néznem, hogy legalább elköszönjek, ő egy ember volt, nem egy tárgy és még ennyit sem kapott az anyjától, hogy egy pillantást, egy simogatást vessen rá.

De a kórházban annyira tabu ez, fel sem merült, sőt a doki azonnal azt mondta, hogy nem nézhetem meg, nem szokták, micsoda perverz dolog lenne az.
Miért ennyire tabu ez a téma, miért döntik el mások, mi a jó neked, hogyan lesz könnyebb a gyász?
Jó lenne valaki elkezdene valami folyamatot, ahol mi, gyermeküket elvesztő anyák vagyunk a fontosak, nem pedig tárgyak.
Nem tudom, érthető, amit itt akartam írni?

Betti!

értem mit mondasz és hihetetlen mennyire hasonlít a történetünk. én sem néztem meg, nem azért mert nem "szokás" és "perverz" hanem mert lelkileg nem bírtam rá nézni. A férjem mellettem állt amikor 4 nap vajúdá sután megszültem és ő a kezébe vette és megnézte. Könyörögtem, hogy vigyék el a babát, vagy engem még a szobában sem bírtam lenni vele. Lehet durván hangzik, lehet elítélni, de azt hiszem, hogy a 4 nap szenvedés semmi nem lett volna ahhoz képest, hogy a látványtól miylen állapotban kerülök. AZóta leglább 10xer megkérdeztem a férjem, hogy milyen volt, ő mesél nekem ez így jó. Hozzám hasonlított!

Az, hogy megnéztem, vagy nem az az én döntésem volt. Nem hiszem el, hogy bárki is eldöntheti, hogy egy iylen helyzetben egy nő mit tegyen és mit ne tegyen. Még az orvosok sem, még ha nem is SZOKÁS, vagy PERVERZ!. Jogunk van a gyerekünkkel lenni, megnézni, megérinteni és elbucsúzni. Amelyik orvos ezt megtagadja, azt feljelenteném. Ők a mi gyerekeink és ne kezeljék úgy mint egy abortumot, mert az abortum valakinek a gyereke volt. Szóval Lányok, állajtok ki a jogaitokért a házi orvosoknál, a nő dokiknál, mert ahogy senki nem veszi át a fájdalmatokat, úgy senki sem dönthet helyetettek. Bocsi, hogy elkapott a hév, de nem bírom amikor valaki veszi a jogot, hogy helyettem eldöntse, hogy nekem mi jó és mi nem jó.

Betti!

Sajnálom, hogy így történt nálad..Szerintem is kellett volna kapnod lehetőséget, hogy elbúcsúzz Tőle..

Amikor Viola haldoklott a gyermekorvos kinyitotta az inkubátort és mondta hogy nyugodtan simogassam, nem ártok már vele..amikor elment, még a kezemben volt egy kicsit..enélkül nem tudom, hogy bírnám most..

Nagyon- nagyon sajnálom Betti....

Tünci, jó, hogy Violával tudtál lenni utolsó kis perceiben. Biztos, hogy nehezebb lett volna, ha nem teheted meg. Sajnos nálam már napok óta halott volt, azonkivül más is történt amit itt nem szeretnék leírni, ezért tudtam, hogy amit látok lehet, hogy soha nem fogok tudni belőle kilábalni. Ezért jó, hogy a férjem látta őt, legaláb brajta keresztül csak a szépet hallom.. Még most is összeszorul a gyomrom, ha írok róla, nagyon tu fájni.

Smith!sajnálom, hogy nem láttad, de örülök hogy a férjed szemével mégis láthatod és hogy ő át tudja adni a jót belőle...
Nekem hála az égnek maradt utána néhány fénykép, amit a férjem készített az első reggelen...

Tünci említetted múltkor, hogy teszel fel képet Violáról. Ha továbbra is megszeretnéd osztani én szívesen megnézném, persze ha Neked ez nem gond!

Tünci: nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. Nincs kizárva, hogy ikreket kapj majd egy kisfiút és egy kislányt. Persze az is lehet, hogy egy baba lesz, de az csodaszép és egy percig sem fogod bánni. Én most látom igazán, hogy sajnos vagyunk mi, akiknek meg kell küzdeni azért hogy baba legyen. Mi ezért örültünk annyira amikor megfogant, de rövid ideig tartott az örömünk. Ezért is félek most egy kicsit, hogy vajon most mennyit kell majd várnunk.
Betti: szerintem helyesen cselekedtél, nem hiszem, hogy ez pervez dolog, vagy szokás kérdése. Egyszerűen csak annyira nagy lehet a fájdalmatok a történtek miatt, hogy ez még csak nehezítené a helyzetet. Van akinek kell, hogy megnézze, van aki úgy érzni, hogy egyszerűen nem tudja. Ez nem minősít senkit, hogy milyen anya vagy. Anyaként az minősít, amikor eldobod magadtól a gyermekedet, mert úgy gondolod, hogy nincs szükséged rá, vagy akarattal ártasz neki. De az ilyen anyákról jobb szót sem ejteni. Akik itt vannak, ebben a topicban, mind mindent megtettek, hogy elkerüljék a szörnyűségeket, de sajnos nem sikerült változtatni rajta. Az hogy szedsz vitamint előtt, nem dohányzol, én már a végén úgy éreztem semmit nem jelent. Én is mindent megtettem, vitaminok, teák, semmi szénsavas, sok gyümi, semmi alkohol szóval minden körülmény ami egy kismaminak kell és mégis. De legközelebb is megteszem majd mindezt, mert legalább abban biztos leszek, hogy én valóban mindent megtettem.
Én nem tudom, hogy hogyan cselekdtem volna. Viszont smith-nek igaza van, így hogy a férje mesél róla, valóban "csak a szépet" hallja. Nem a szörnyűségeket, a körülményeket.
Bízom benne, hogy akik itt ebben a topicban vannak, egy-két év mulva már olyan vonalzóval fognak itt szerepelni, hogy édes kisbaba, vagy babák vannak rajta. Mert megérdemeljük.

Betti! Szorítok, hogy minden rendben legyen apuddal, és ne bosszantsd fel magad nagyon.
És a Ti lelketek is megérdemli, hogy elbúcsúztassátok a Picikéteket. Én egy pár hétig nyugodtabb voltam a szentmise után, hogy most már a kis teste és lelke is jó helyen van a Picúrnak, és már nem szenved tovább.
Szerintem is szemétség a kórház részéről, ha az anya meg szeretné nézni a kisbabáját és nem engedik!!
A mi kis picikénk a PIC-en volt, mikor angyalka lett, egy nagyon jóindulatú, emberséges doki volt velünk az utolsó percekben, és mondta, hogy a karomba vehetem a Picúrt. De akkor már olyan rossz állapotban volt, meg szegénykémből mindenhonnan csövek lógtak ki, hogy nem volt szívem kivenni az inkubátorból. Ezt a mai napig sajnálom, mert nem ölelhettem egyszer sem magamhoz, csak reménykedni tudok benne, hogy Ő így is érezte, hogy nagyon-nagyon szeretem.

Lányok!

Tényleg ne értsetek félre, természetesen mindenkinek joga van eldönteni, megnézi vagy nem, ez sok mindentől függ, adott lelkiállapottól, a baba állapotától stb. Erre nincs bevált irány.

Én csak arra akartam a figyelmet felhívni, hogy kategórikusan kijelentik, hogy nem nézheted meg, és ezek után én nem is mertem nagyon akadékoskodni, mert még a végén "perverz"-nek gondolnak. Én csak tényleg azt sajnálom, hogy nincs erre gyakorlat, módszer, nevezzük, aminek akarjuk, hogy ilyen helyzetbe kerülő emberek ne veszítsék el a lelküket és emberként legyenek kezelve, lelkileg is, ne csak orvosi statisztika legyek.

Olyan essünk már túl ezen, gyorsan, menjen haza, felejtse el, aztán akkkor jöjjön vissza, ha terhes.
Ez meg nem is volt gyerek, nem is úgy híívják, tegyen úgy, mintha nem lett volna.
Lehet, hogy csak nekem volt ilyen érzésem és ti szerencsésebbek voltatok.

Betti!!

Abban a könyvben amit ajánlottál egészen hoosszan kifejti az író, hogy ennek hogyan kellene történnie...hogy előre meg kellene beszélni a szülőkkel...és hogy az anya abban a helyzetben nem is tud dönteni és akár másnap is lehetőséget kellene adni a búcsúra, ha a szülők szeretnék..
és az is hogy mennyire segítség nélkül maradunk...nem értem mibe kerülne, ha még a kórházban odajönne hozzánk egy pszichológus?? talán elejét vehetné ennek a szörnyű önvádnak, amibe kerülünk...

Nagyon remélem, hogy az ilyen fórumokat szakemberek is olvassák, mert ezeknek a dolgoknak változnia kell!!!!!!

óh és még valami.. ilyen gyakorlati tanácsok sem ártanának, hogy például, ha most nekünk megjön a menzeszünk 4-6 héttel a szülés után, akkor honnan fogjuk tudni, hogy az a rendes menzesz nem pedig valami rendellenes vérzés, ami a szüléssel függ össze???mert hát ugye a szülés utáni vérzés is kb 4-6 hét....nálam ez még nem múlt el, két hete minimális mennyiség, de ma görcsölget a hasam és ezért jutott eszembe...Ha jól emlékszem már Betti is kérdezte..ezek szerint neki sem mondtak erről semmit.

Alapvetően Bettynek szánom amit itt írok, de más is meríthet belőle.
1/ Ha a háziorvos úgy érzi, hogy sem ő, sem a nőgyógyász, jogszabály szerint már nem tarthat táppénzen, te viszont úgy érzed, még nem vagy képes visszamenni a „hétköznapi életbe”, kérj a házidokitól egy beutalót a pszichiátriai szakrendelésre. Azt gondolom, egy baba elvesztése nagyon is beleillik ebbe a szakterületbe, és ők jóval tovább tarthatnak táppénzen. („mellesleg” esetleg valóban tudnának is neked segíteni a történtek feldolgozásában – és nem kerül pénzbe, mintha egy magán pszichológust keresnél fel!) Egy barátnőm, akinek időre született kisfia, és (tulajdonképpen nem igazán kideríthető okokból) egy hónapos korában, a kórházban, ahonnan soha nem vihették haza, meghalt, a baba halála után nagyjából fél évig volt táppénzen. Igaz, ez még a kilencvenes években volt, lehet, hogy a szabályok változtak. De talán érdemes megpróbálni.
2/ Egy hónapon át, naponta kétszer ment be a babához, de éppen nem volt ott, amikor a pici az inkubátorban meghalt, így őt telefonon behívták a kórházba, hogy el tudjon tőle búcsúzni, ha akar. Azt hiszem ez a normális hozzáállás, hogy a szülő dönthesse el, hogy hogyan szeretné. De ha az egészségügyi személyzet ehhez nem így áll hozzá, akkor sajnos az érintetteknek kell kiharcolniuk.
(Tüncinek „szerencséje” volt az emberséges gyerekorvossal, sajnos nem mindenki áll így hozzá. És ezt nem csak az újszülöttek/koraszülöttek kapcsán lehet megtapasztalni, de felnőtt hozzátartozóink esetén is.)
3/ Ahogyan vannak rossz tanárok, szakácsok… ugyanúgy vannak rossz orvosok is. Csak ez sokkal elevenebben a húsunkba vág, mert sokkal nagyobb a tét. Azután vannak olyan orvosok is, akik szakmailag ugyan jók (tudják, hogy a TEST-tel mikor, mit kell tenni, és meg is teszik), de a LÉLEK ápolására nem alkalmasak. És vannak olyanok is, akik éppen azért nem képesek kellő empátiát mutatni kifelé, mert maguk is nagyon érzékenyek, és így minden fájdalmat, minden halált ők is megélnének. Ez egy védekezés részükről. (ami persze, tudom, egyikőtöket sem vígasztal, de talán érthetővé teszi a dolgot)
4/ Valaki, itt feljebb említette, hogy az apuka könnyebben és hamarabb „gyógyul”. (Látszólag legalábbis. De a férfiak gyakran elrejtik inkább a fájdalmukat.) Ez, azt hiszem, teljesen természetes. Azt a két ember közötti kapcsot, amit az jelent, hogy a nők a testükben viselnek egy fejlődő életet, egy férfi nem képes átélni. (Sőt, feltehetően azok a nők sem, akiknek még soha nem volt a testükben egy fejlődő élet.) Így a veszteséget is máshogyan élik meg. Nem "kevésbé", nem "érzéketlenül", csak MÁSHOGYAN.
Visszaforgatni az idő kerekét lehetetlenség, de kívánom mindannyiótoknak, hogy a jövőben a vágyaitok szerint alakuljon az életetek!

Szia Aarnika!
Az anyukám is pszichiátriai szakvéleménnyel volt táppénzen, ha jól emlékszem apu halála után..elég volt csak mondania, hogy mi történt, ott az tényleg megfelelő és elegendő indok, hiszen egy szerettünk elvesztése után át kell rendezni az életünket, nekünk pedig az egész jövőnket meghatározza a gyermekünk elvesztése.

Amit arról írsz hogy bizonyos orvosok azért nem mutatnak empátiát mert túl érzékenyek, hát ezt én nem így gondolom..olyan apróságokon múlik..Pl:az egyik doktornő a császár után, a kisbabám halála után, úgy végzi el a hasam vizsgálatát, hogy nagyon finoman, két kézzel, szinte csak az ujjaival érintve, kitapintja a méhem..ugyanakkor a nagyviziten a férfi orvos, egy kézzel, széttárt ujjakkal szinte "belekap" a hasamba és egyetlen egyszer sem néz a szemembe és nem mondja hogy sajnálom!!!

A gyermekorvosra egész életemben hálás szívvel gondolok vissza, tudom hogy mindent megtett Violáért és sosem felejtem el hogy amikor elmondta, remegett a szája, könnyes volt a szeme, alig tudta elmondani..Biztos vagyok benne hogy ő együttérez minden anyával és meggyászol minden elvesztett gyermeket..Ettől lesz jó orvos és nem attól, ha megtanul kivülállónak lenni..

Sziasztok!

Elutaztunk 6 napra, azért nem írtam, de visszaolvastam mindent.
Én a kezemben tartottam a kisfiamat, amikor megszületett, látam is néhány pillanatig, de hiába mondtam nyomatékosan, hogy meg akarom tartani, el akarom temetni. Hiába maradt ott még két felnőtt nő, csak azért, hogy a kisbabámat el ne "suvasszák", mikor én már fenn vagyok az osztályon. Hiába szóltam az osztályon, hogy akarok beszélni a főorvossal (ráadásul nála szültem az 1. gyerekemet).
Eldobták a kisfiamat, és hazudtak is. Azt mondta, aki fölvett, hogy meg kell mérni, azért nem viheti el a barátnőm vagy a majdnem-anyukám. A kontrollon derült ki, nem mérték meg, soha nem is szokták. Akkor tudtam meg azt is, hogy nem volt joguk elvenni, és ezt egy másik orvos is megerősítette később. Erre nincs szabály - magyarul, miután a te gyereked és nem az orvosé, neki semmi köze nincs hozzá. Kötelessége lenne tiszteletben tartani a döntésedet.

Én szerettem volna megadni Andrisnak a végtisztessséget azzal, hogy eltemetem. A férjemnek a mai napig fáj, hogy nem láthatta (mert külföldön volt akkor). Mert Andris is ember volt, bár elfért a tenyeremben, a mi kisfiunk... Noha az egyik nővér nekem is azt mondta, hogy "Nem tartahatja meg az abortumot". A főorvos csak másnap tolta oda a képét, mikor már nem lehetett visszahozni (ő döntött erről, helyettem), és azt mondta, azért nem tarthattam meg, mert "Ez egy fertőző szövet".

Azt írtátok, feljelentenétek az orvost, vagy panaszt tennétek, vagy majd úgyis megítéli az, akinek ez hatalmában áll. Én még mindig nem tudom, melyik lenne a helyes. De ha nem teszek semmit, az összes többi anyával is ugyanezt fogják tenni!

Ha lett is volna joguk hozzá, hogy megtagadják tőlem a Kincsemet, olyan jó lett volna jobban megnézni, megismerni, elbúcsúzni tőle. De ez akkor eszembe sem jutott. Kár, hogy nem ajánlották fel. Persze ez külföldön (tőlünk nyugatra) mind nem így van. Ott nem számít porszemnek a gépezetben, sőt "perverznek", ha egy anya kötődik a gyermekéhez - akár egészséges, akár beteg; akár kicsi, akár nagy; akár élő, akár halott.

Kisanya

Szia, Tünci!

Látom, itt vagy. Nagyon nehéz neked, látom, és mélyen átérzem. Én is ugyanúgy érzem magam, mint te, de te ügyesebb vagy, mert le mered írni. Én meg nem... Az is nehezíti a dolgokat, hogy nekem itt a két gyerekem, és mindenki (még ebben a topicban is) azt mondja, így könnyebb. Pedig dehogy... nekem nehezebb. Sokkal nehezebb, mint amikor Andris születése után pár napig nem voltak itthon. Mert alig bírom tartani magam, és ettől ők is szenvednek. Nem bírok velük foglalkozni, ezért ők ölik egymást, amitől én csak kiborulok. Sírás, veszekedés, verekedés van egész nap. Az sem segít, hogy jövő héten már ovi... Mert akkor meg itthon leszek pár órát egyedül, és nem fogok tudni semmit csinálni, és lelkiismeretfurdalásom lesz, hogy őket otthagyom.
Nem akarom az egyetemet, a másikat sem, vezetni sem akarok, meg semmit sem. Nem akarom már ezt csinálni. A semmit akarom.

K.

Tünci! Akkor az általad említett orvos feltehetően a "rossz orvosok" kategóriájába sorolható. Aki indokolatlan szenvedést okoz egy páciensnek, az nem empatikus ember, és nem jó orvos.
Én csak arra gondoltam, hogy ha az "egészségügyi személyzet" (orvos, nővér, asszisztens...) lelkileg túlságosan átveszi a páciensei fájdalmát, akkor egyfelől nem tud dolgozni, mert "nem mer belevágni a betegbe" (a gyógyulás érdekében olykor némi fájdalommal járó beavatkozásokat is meg kell tenniük), holott annak pl. éppen arra van szüksége. Másfelől, ha naponta a "sajátjaként" temetné el azokat, akiket a munkája során elvesztett, azt nem lehetne bírni, abba rövid úton belebolondulna bárki. Ezért szükség van egy kis távolságtartásra. De persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne kedves, figyelmes, együttérző, a beteggel és a hozzátartozójával egyaránt. (ezt sajnos kevéssé oktatják az orvosegyetemen, erre vagy van valakinek kellő intelligenciája, vagy nincs) És azt, hogy egy nő(nemű) orvos szemében könnyet látsz, azt te is, ő is természetesnek tarthatjátok, egy férfi esetében ezt lehet, hogy te is furcsállanád.

Sziasztok!

Neharagudjatok, hogy " ide pofátlankodok" de úgy éreztem írnom kell. Sokat olvasom ezt a topicot, legelőször a "császárral szültem" topicban olvastam rólatok Tünci történetét. Azóta végig olvastam az írásaitokat, és bár tudom nem segít a szavam, de könnyeimmel osztozom a fájdalmatokban. Nyugodtan elküldhettek a fenébe, lehet én is ezt tenném, de szerettem volna leírni nektek, hogy kár, hogy ilyen szomorú topicot kellett létrehozni. Egyesek eldobják, megölik a babájukat, mások az életüket adnák érte. Mindenkinek azt kívánom, hogy hamarosan mosolyogva babázhassatok.
Mindenkinek a legjobbakat!!!
Együtt érezek veletek!

Aarnika!
igen én is így értettem..)) a gyermekorvos ,aki könnyezett és remegett a szája osztv.főorvos és FÉRFI...csak azt sajnálom, ha sosem tudja meg mennyit jelentett ez nekem...

Kisanyácska!
én csak panaszt szerettem volna tenni az egyik szülésznő,nem orvos ellen, mert a viselkedése, nem a szakmai hozzáértése volt elfogadhatatlan..
utána néztem a jogi háttérnek, ezt találtam:Vetélést (korai, illetve középidős magzati halált) kell megállapítani, ha a magzat az anya testétől történt elválasztás után az élet semmilyen jelét nem adta, és 24 hétig vagy annál rövidebb ideig volt az anya méhében, illetve, ha a magzat kora nem állapítható meg, és testtömege az 500 grammot, testhossza a 30 cm-t nem érte el. Ilyen esetben halottvizsgálati bizonyítványt nem kell kiállítani.--azt nem írom ki hogy az ilyen magzatokra milyen szót használnak, mert nem bírom elviselni.VISZONT van Magyarországon jogi precedens egy kb 10-12 hetes magzatot eltemettek a szülei, nem hagyták a kórházra..ezt elolvashatod az Angyalok szülei vagyunk-történetek-
Egy édesapa beszámolója egy klinikai ambulanciáról II. cím alatt..

Akárhányszor végiggondolom, hihetetlen hogy nincs egységes "eljárási mód" az ilyen esetekre..Felvilágosítás, lelki segítségnyújtás, külön szoba..A Ti történeteitek sokkal szomorúbbak ,mint az enyém..
Én a székesfehérvári kórházban majdnem minden segítséget megkaptam.Szülés után nem tettek a gyermekes császáros osztályra, hiszen nem is tudtam volna elviselni a síró babákat ,amíg az enyém az életéért küzd.Aztán egy kétágyas szobában hátrom napig egyedül voltam, a férjem bármikor bejöhetett, akár egész nap ott lehetett velem..és ha kimentem a folyosóra mindig odajött hozzám valaki akinek sírhattam.!!!!
Tehát ők emberileg mindent megtettek, de akkor is kelllene erre szabályozás!!
Sajnálom Kisanyácska hogy most ennyire lennt vagy lelkileg..bár tudnék segíteni...

Szia Susytunder!

Dehogy küldünk a fenébe, köszönöm hogy olvasod amit írunk, mert az azt jelenti hogy a Te emlékezetedben is megmaradnak a gyermekeink..minden olvasóval nő a száma azoknak akik életben tartják emléküket...

aarnika,

egyetértek az orvosok távolságtartásával, hiszen ép ésszel nem lehet kibírni. DE a távolságtartás nem egyenlő a döntés megfosztásával a szülőktől és nem egyenlő az elvetélt magzatok "tárgyként" való kezelésével. Egybként meggyöződésem, hogy erre van szabályzat éspedig, hogy a szülőnek joga van megnézni, eltemetni, ha akarja. Itt alapvető emberi jogok sérülnek és nem értem, hogy mi alapján veszi egy-két orvos a bátorságot, hogy ezeket a jogokat megsértse.

Nekem talán azért is volt könnyebb elviselni, mert a szülés beindítása előtt a dokim többször leült velünk és elmondta, hogy mi fog zajlani és mit fog tenni. A négy nap alatt bent feküdt a kórházba velem, a férjem is ott volt éjjel nappal, fájdalmam minden percét átélte és velem együtt virrasztott a fájdalmamban. A megszületése előtt megkérdezet a doki, hogy mi legyen, megnézem, vagy sem, hogyan tovább. Mi DÖNTÖTTÜK el, hogy megnézzük és utána elvihetik boncolásra, hogy megtudjuk mi volt a baj (az más téma, hogy semmit sem tudtunk meg). Tehát mi döntöttünk és ha ezt egy magánkórházban Magyarországon meg lehet tenni, akkor feltételezem, hogy bárhol Magyarországon ez a szabály, csakhogy nem mindenhol fektetnek erre hangsúlyt és ez felháborító, hogy egy anya évekig azzal az érzéssel, kell éljen, hogy miért nem nézhette meg, miért nem temethette el stb..

smith, igazad van
a szülőnek (illetve "nem baba" esetén úgy általában a hozzátartozóknak) fontos lenne a búcsúzás megteremtésének a lehetősége, néha küzdeni kell érte
Azt felejtettem el az előbb még leírni, hogy elvileg minden kórházban van "Betegjogi képviselő", hozzájuk lehet fordulni ilyen ügyekben is. Hetekkel később nyilván már nehézkes vagy lehetetlen, de ha azonnal felveszik vele a kapcsolatot (az elérhetőségüknek elvileg minden kórházban, jól látható helyen kint kell lennie, ha nincs, kérni kell), akkor tud segíteni.

Tünci
Mennyire igazad van! Erre nem is gondoltam. Bár valami szépet mesélhetnék ismerősöknek, de tudom, hogy az az idő is eljön. Minden jót neked!

Hihetetlen
Írd és mondd 20 éve nem beszéltem az apámmal, és ma négyesben a felesége és az én párom is majdnem 3 órán át ebédeltünk.
Páromnak csak kétszer kellett a lábamra lépnie az asztal alatt, mikor kezdetem elveszteni a türelmem, általánosan ugyanis én vagyok mindenért a hibás, ehhez meg nem igazán volt kedvem, hogy magamra vegyem az ő lelkiismeretét is.
Elég csúnyán váltak anyummal annak idején és én maradtam a vesztese.
Az ő elrontott életük és hogy ki mit tekert el a házasságukban nem érdekel, vádaskodásra nem voltam kíváncsi.
De érdekes módon a felesége és a párom jó egyensúllyal lavírozott, mikor valaki kicsit élesebben beszólt, azonnal mentettek.
Összességében jól telt, következőre mi hívtuk meg őket és a már 12 éves húgomat is, aki már rég tudja, hogy én vagyok és nagyon büszke rám.
Na ez volt a mai nap termése.
Hazajöttünk, lelkileg olyan fáradt voltam, hogy másféll órát edzettem a konditeremben, mire kifújtam magam.

Tünci
Holnap jön a védőnéni hozzám, biztos lelki gondozás lesz, majd megkérdezem ezt a menstruáció dolgot. Én már nem vérzek, de elnézést a kifejezésért valami nyúlós, nyálkás dolog az mindig van, ami kicsit színes, de nem az a tipikus vérzés.
Bocs, nem kell az anatómiát itt kiteregetni, csak nem tudom ez normális e, a dokit meg fel nem hívom ezért.

A pszichiátria nagyon jó ötlet!!!!
Ki fogom próbálni!
Ma beugrottam az irodába zárójelentést másolni, lopakodva munkaidő után, erre összetalálkoztam a főnökkel, a gazd.vezzel, meg még két munkatárssal. Nem volt szerencsém de rendesek voltak.

Sok-sok vélemény van itt az eseteinkkel kapcsolatosan, sokan hozzászóltok és csak azt látom, hogy tényleg nincs erre gyakorlat a kórházakban, zavartan csendben kezelik ezeket a párokat, mintha szégyelni kellene bennünket.
Talán ezen változtatni kellene, mert az ember nem úgy működik, mint egy program, hogy szül, hazamegy, felejt.......
Valami kell, hogy változzon.

Susy
Itt senkit nem küldünk el a fenébe, minden biztató szó jól jön.
Talán csak itt nem olyan vidám a hangulat, de azt gondolom pár hónap múlva már talán jobb lesz és majd lassan feljavulunk.

Én gondolok itt olyan amerikai filmekben látható beszélgetős csoportokra. Talán, de nem vagyok ennek szakembere.

Mert itt a neten ismeretlenül, bárki által elolvasva segítjük egymást, egy köt össze minket, tudjuk, mit érez a másik és meg tudjuk érteni, mert vagy végigmentünk azon a fázison, vagy majd végig megyünk. Lehetne a kórházban esetleg ilyet javasolni, alakítani, vagy oda irányítani, gondolom azon a héten nem én voltam az egyedüli (sajnos) és hány és hány nő lehet egyedül ezzel. Ha nincs itthon net, én sem tudom ezt kivel megbeszélni, mert nem lehet, nincs aki megértse.

Sziasztok,

nagyon egyetértek a kórházi (uram bocsá' "utógondozó") pszichológus szükségességével. Én magam is pszichológus hallgató vagyok. Borzasztó, hogy még ennyi sem jár egy nőnek, aki elvesztette a gyermekét... Csak hát, "nincs rá keret" - ahogy azt oly sok minden mással kapcsolatban is hallhatjuk.

Egyébként a Singer Magdolnának van még egy könyve, az Asszonyok álmában síró babák. Régebben is tudtam róla, de féltem elolvasni. Most megvettem, és segített.

Susy!
Köszönjük a kedves szavaidat. Nagyon bátor dolog tőled ide benézni. Sokszor még én is megrettenek - mi várhat még rám? Hiába kicsi az esélye statisztikailag... Annak is minimális volt, hogy most elvetéljek, mégis megtörtént.

Aarnika, Smith, Betti, Tünci!
Köszönöm a véleményeteket az anyai "jogokkal" kapcsolatban. Arra jutottam, hogy ha a gyerekek oviban lesznek, meg fogom keresni a betegjogi képviselőt. Nem akarok, és remélem, senkinek nem is fogok rosszat tenni. De ezt az áldatlan helyzetet nem akarom annyiban hagyni.


Tünci!

Én is szívesen megnézném a Violáról készült fényképet, ha még mindig fel szeretnéd tenni. Biztosan gyönyörű volt.

Nem akarod idemásolni a táblázatot, amit készítettél? Nekem még az az ötletem-vágyam is támadt, hogy bárcsak lenne olyan szép kis vonalzó: "B. Andris 4 hete és 2 napja szállt el egy szebb világba". Vagy "Andris ma lenne 17 hetes és 2 napos az anyukája pocakjában"... Ez már beteges?
Andrissal február elejére voltunk kiírva, de mivel az én gyerekeim egy-két héttel később szoktak megszületni, még a február 14. is benne volt a pakliban. Végre nem egy üres, értelmetlen, giccsel teli, pénzkidobós nap. Mostantól számomra az ő születésnapja lesz ez.

A gyerekek is olyan sokat beszélnek róla, rajzolnak is. Jó, hogy a nevén tudjuk nevezni, és vannak itthon dolgok, amik Andriséi, nem máséi. Jó, hogy tudják a nagyok, hogy ő eljött, itt volt, és a testvérük volt.

Kisanya

Sziasztok!

Betti!
Nagy gratula az ebédhez, remélem továbbra is jól alakulnak majd a dolgok.
hát igen, ha nem találko rá erre a fórumra,nem tudom hogy lennék most..az első napokban nem ettem, nem ittam,nem öltöztem fel,csak sírtam egész nap..

Kisanyácska!
Ma hogy vagy?látom az alvással neked is gondok vannak..akartam kérdezni hogy a gyerekek tudják e hogy mi történt,megértik e?Nagyon nehéz lehet tartani magad előttük, legalább én összeomolhatok..
Pszichológus hallgatóként sem kapsz segítséget?nincs valaki a környezetedben??esetleg meghívhatnál egy professzort ide a fórumba..nagy tanulság lenne neki,a mai eü. állapotokról..talán ennyi ember véleménye számíthatna..
olvastam én is a Singer Magdolna könyvet..

Megnéztem a vonalzókat és a szöveget nem lehet kijavítani..valamelyik hozzászólásomnál ott felejtettem a régit, már elmúltünk 29 hetesek,ha mostanáig tartani tudtam volna..de nem tudtam...

Felteszem a képet valamikor, de most még olyan féltékenyen örzöm, nem is tudom megmagyarázni...még kell egy kis idő..

A táblázat nagyon szomorú lenne..
Inkább csináljunk akkor, ha örönhíreink lesznek,jó?
Betti ,TE kezded a sort,Te már januárban próbálkozhatsz?
Van még valaki ,akinek nem kell tovább várnia, vagy esetleg már próbálkozik???

Az éjjel nagyon hülye álmom volt..először kimentem a temetőbe és egy fekete kutya ült a sír mellett,nem acsarkodott csak ült és nézett..
aztán visszamentem dolgozni és kérdezték a kollegáim ,hogy mi történt és én elmeséltem ,hogy az Anyukámnak meghalt a kisbabája..ők meg azt mondták ,hogy nem neki, hanem nekem,én tiltakoztam,aztán véres lett a kötés a hasamon és sikoltoztam ,hogy nem ,nem az lehetetlen, nem az én Kicsikém...
Nem tudom, lehet hogy végülis el kell mennem orvoshoz..

A Singer Magdolna könyvet tegnap hozta a postás, könyvesboltban nem lehet kapni, a bookline-on ez volt az utolsó példány, amit megrendeltem, meg előjegyeztettem az Áldatlan állapotra.
Van neki egy honlapja is állítólag, siratofal.hu, még nem néztem, ne szidjatok, ha nem olyan...

Védőnéni percek kérdése és itt van....

Betti! a védőnőre kiváncsi leszek, majd mesélek az enyémről...

Védőnéni volt.
Elbeszégettünk, hogy volt, mi volt. Elmondtam neki, hogy a kórházi hozzáállás nem épp a legjobb, azt mondta ezt már többen panaszkodták.
Javasolta azt is, váltsak orvost, ha nincs meg hozzá a bizalmam.
Ajánlott egy újat, ezen elgondolkodtam.
Összességében rendes volt. Csak biztatni tudott, azt mondta, ha elköltözünk és nem is ő lesz majd a védőnő, mindenképpen hívjam majd fel akkor is, kíváncsi rá, hogy mi történik velem.

Egy kis versike:

Egy kisgyermek halálára, Márai Sándor

Mi is maradt belőle? A neve,
Hajának illata a hajkefén,
Egy micimackó, halottlevele,
Egy véres rongy és ez a költemény.
A világ hatalom, és értelem,
Nem értem, miért tették ezt velem.
Nem pörölök. Élek és hallgatok,
Most angyal, ha vannak angyalok-
De itt lent mindent únt és ostoba.
Nem bocsátom meg. Senkinek, soha.

Szerintem Tünci igazad van. Jó ötlet a táblicska, de attól mindenki csak a multra gondolna. Viszont ha majd egy olyan táblázat lesz, hogy ki hogyan halad a jövőben, az mindenkinek azt sugalja, hogy előre kell nézni. Ez kicsit összevisszán hangzik, de remélem értitek.
Nem tudom, hogy ez számít e, de mi egy hónap mulva ismét próbálkozunk, de ugye nálunk csak két-három hónapot kell kihagyni. Szerencsére most megjött a menzim, aminek nagyon örültem, mert így abban bízom, hogy nem borultak fel bent a hormonok. Féltem tőle, hogy esetleg nagyon sokáig nem fog megjönni, vagy gyószer kell majd, hogy meghozzák, mert sok esetben ez van. Megvárjuk a következő menzit és akcióba lépünk, bízva benne, hogy mihamarabb sikerül, mert tudom, hogy amég nem, addig nem fogok megnyugodni. Nagyon bizakodom és csak arra tudok gondolni, ha most sikerült teherbe esnem, akkor ismét fog menni.

Sziasztok!
Betti! Örülök, hogy jól sikerül apudékkal a találkozás.
A védőnő nálunk is csak elkérte a zárójelentés másolatát (gondolom dokumentálni kell nekik valamit), meg mondta, hogy ilyenkor ugye 6 hétig kellene látogatnia, de most ettől eltekintünk. Végül is sokat nem tud tenni...
Tegnap voltam nőgyógyásznál, mi olyan január-február végén próbálkozhatunk majd (kb. 8 hónap a szüléstől számítva), azt mondta, hogy addig is kezdjem el már most szedni a folsavat, az elevitet még ne, mert attól szépen kikerekedik az ember (ami az én esetemben meg is történt ). Viszont talált egy cisztát, amitől kicsit megijedtem... Azt nem tudom pontosan mekkora, majd 3 hónap múlva kell visszamennem ellenőrzésre.
Betti, nagyon szép a vers, köszi, hogy betetted.

Még valami: ha valamelyikőtöknek van tapasztalata ciszta ügyben légyszi írjátok meg, remélem csupa pozitív történet lesz. Mert amiket a neten olvastam róla, az nem valami biztató...
Szorítsatok, hogy felszívódjon a kis piszok betolakodó

Sziasztok!

Boboka!
Petefészek cisztára gondolsz..Nekem jött-ment, hpl volt, hol nem volt..egyszer volt 3*6 centis kétrekeszes is,mindig felszívódott, azt mondta az orvos hogy a visszamaradt tüszők miatt van .de ezek mindig eltűnnek..tényleg volt olyan hogy egyik héten látta, másikon meg nem..még a terhesség elején is volt...
Szerintem ne aggódj emiatt.

Én már nagyon várom, hogy menjek a nőgyógyászomhoz, tiszta ideg vagyok, valahogy ettől a vizsgálattól, találkozástól nagyon sokat várok..Nem tudom vajon egy orvos hogyan gondol az olyan kismamájára ,aki elveszíti a babáját??
Mindvégig bíztatott hogy nem lesz semmi baj,amikor a kórházban sírtam még olyan is volt hogy megsimogatott, annyira meg akart nyugtatni..Nagyon szeretném, ha megértené a lelkemet is, persze nem várom hogy a pszichiáterem legyen, de mégsem lesz számomra elég, ha ugyanúgy zajlik egy vizsgálat mint korábban..Vajon az ő számára is veszteség, vagy nagy szakmai kudarc az ilyen ?? Lehet hogy zagyvaságnak hangzik, csak azt akarom ezzel, hogy én annyira bízok benne emberileg és szakmeilag is ,hogy nagyon rosszul esne ha nem találnék megértésre nála...Jó lenne, ha véletlenül ő is idekeveredne, akkor nem kéne magyarázkodni neki..

BOBOKA!Veled milyen volt az orvos??

Nagyon szép a vers Betti!!

Én ezt olvasom, újra és újra...mind így érzünk azt hiszem...:


Keresztül tépett szívemen a fájdalom,
torkomból torz orditás szakadt ki,
ólomsúly terpeszkedett mindkét vállamon,
szemeimből fanyar könnyek sora szaladt ki.

A vilag körülöttem elmosódottan szédult,
ereimben a vér egy perc alatt meghűlt,
a szenvedés a lelkemben ego-szűrő kint szült, ...
úgy üvöltöttem eldeformált arccal,
hisztérikus rohamokkal,
csorbult gondolatokkal,
fejemben ijesztő hangokkal,
reszkető-izzadó marokkal...

Nem akartam beszélni,
nem akartam érezni,
gondolkodni, vérezni ...
de véreztem ezer sebből ...
Szólították Őt a Mennyből...
s Ő elhagyott bennünket....

Ez is nagyon szép vers, Tünci!

Nagyon aranyos volt. Még csak másodjára voltam nála, először csak elsírtuk a problémánkat, meg megnézte a császár varratát. Most mondtam neki, hogy a 6 (8) hetes kontrollra jöttem, és megkérdezte, hogy van a gyerkőc. Aztán elmondtam mi a helyzet, és beugrott neki, hogy már voltunk nála, és végig a vizsgálat alatt láttam rajta, hogy mennyire bánja, hogy ilyet kérdezett. Meg végig nagyon óvatosan vizsgált. Mondjuk szerintem naponta 30-40 vagy még annál is több kismamát vizsgál, nem rovom fel neki, hogy egy alkalomra nem emlékezett. De ég és föld az előző dokimhoz képest.
Hát remélem nálam is elmúlik ez a ciszta, az a fura, hogy legtöbb helyen azt olvastam, hogy nincs menstruáció, és akkor fordul elő, de nekem pont tegnap előtt múlt el. Igaz, ez volt az első a császár óta.
Azért rossz volt látni, hogy most nincs ott a Picúr az ultrahangon
Tünci, neked mikor lesz esedékes a nőgyogyi?