Sziasztok!
Lekopogom, teljesen jól vagyunk. Bár volt egy kis afférom, ami elég rendesen megviselt lelkileg:
Korábban már írtam, hogy tanár vagyok, és angolt tanítok ált. iskola első osztályától nyolcadikig mindenkinek. Imádom a munkám, mert ha ritkán is, de jönnek olyan visszajelzések, amire azt mondjuk - na ezért érdemes csinálni. A ritkasága abban rejlik, hogy hálátlan kis "dögöket, imádnivaló kölköket tanítok, akik sokszor nem tudják, hogy mi szolgálja igazán az érdeküket. Értitek. A nagy bejelentés elég bénára sikerült, mert nem tudtam megszólalni, aztán elbőgv e magam mondtam ki, hogy babám lesz. FFi igazgatóról van szó - még ő vígasztalt, hogy nagyon örül a hírnek. Ez eddig rendben is van, örömmel jöttem el, és nagyon vártam a szeptembert. DE! Az angol munkaközösség vezetője hívott fel tegnap olyan stílusban, mintha én titkolnám a terhességem, ezzel a leendő helyettesekkel kiszúrok, és hogy-hogy nem gondolkodtam el azon, hogy napközibe menjek, hogy a barátnője (szintén kolléga) átvehesse (napköziből) a helyemet szeptembertől. Stílusa kb. hogy lehettem terhes, miért szúrok így ki másokkal, és azonnal döntsem el mit akarok - egyáltalán akarok-e ténylegesn dolgozni... stb, mert a barátnőjének be kell rendeznie az életét egyik napról a másikra. Persze azzal a lehetőséggel eddig nem foglalkoztam, hogy napközi, hiszen a diri sem mondta ezt, hanem hogy majd megoldják karácsonytól a helyettesítésemet. A női kolléga Úgy felidegesített , hogy 2 napig bőgtem (ilyen hülye érzelgős vagyok) a hívása után, hogy ennyire semmibe veszi a munkámat. És engem, mint embert. Pedig amin eddig keresztülmentem, inkább ajnározni kellett volna, mert végre sikerült a baba...
Mondták volna azt rögtön az elején, hogy ne kezdjem el az évet, mert az iskolának az a a jobb. Mellesleg anyagilag én is jobban jöttem volna ki, csak szerettem volna lefoglalni magam mindennel, hogy ne csak a rezdülésekkel legyek elfoglalva. Ha egy napközi vagy az itthoni tétlenség közül kellene választani, hát, én bizony maradnék a fenekemen. De csak ebben az esetben.
Megviselt a dolog nagyon, most jól vagyok. Smile
Tegnap esküvőn voltunk. Barátnőm ment férjhez, aki 3 héttel idősebb terhes, mint én. Belepréselte magt egy nagyon szép ruhába, meg egészen idáig arra hivatkozva, hogy mindentől, de MINDENTŐL rosszul van, nem evett. Én nem tudhatom, de magamban gonoszul arra jutottam, hogy fogyózik, hogy a nagy napon szép legyen. Nagyon szép volt, csak a babát sajnálom - bár lehet olyan korán nem árt neki a dolog. Éjjel egykor hazajöttünk 70 km-ről, mert majd' összeestünk a fáradtságtól, meg már nem bírtam ülni.
Voltam uh-n kedden a dokinál, és behívták a párom is. Volt nagy öröm, könnyes szem. A doki a hasamra tette a párom kezét, és megmutatta, hogy hol bögdösse meg a párom. Mindezt uh-n figyelve. Az egész méh mozgott, a pici lába már kalimpált. A köldökzsinór - mert már olyanunk is van - úgy mozgott, mint egy kis rugó. Mindent lehetett a felvételen látni, fantasztikus volt. Amikor én csináltam ugyanezt, Babó el is fordult, de előtte icipici lábával megrugdosott. Persze érezni semmit nem lehetett, csak uh-n követni az eseményeket.
Azt hittem megcsinálja dokikám a 12 hetest, de csak egy beutalót kaptam a klinikára, hogy azzal kérjek időpontot. Kpértem. Majdnem betöltöm a 14. hetet, mire megkapom. Olvastam, hogy 13 hetesen és 6 naposan van még értelme down-ügyben szűrni, de nem igazán tetszik, hogy ennyire kitolták a végére. Ezért, és sok másért elmegyünk külön genetikai vizsgálatra magánba (ott hagyunk csomó pénzt, pedig a fene egye, hogy minden forintka számít), de kapunk érte alapos uh-t is, meg vérvételt is. És uh-ról felvételt. Nem semmi!
Szóval ez van velem. Ha egyszer beindulok az írásba, hát írok mint gép
Bocsi a bő léért!!!