Kiemelt témák

aaaaaaaaaaaaa

Szia Tünci!

Szívből sajnálom ami veletek történt.
Nem szeretnék jönni a sablonos szöveggel, hogy az idő...........................
Valahol biztos igazuk van de ilyenkor azt a legrosszabb hallani.
Most gyászolsz és ez természetes. Nagyon fáj és még fájni is fog.
De minket, nőket nagyon erősnek teremtett az isten. És egy ilyen csapást is elviselünk aztán, könnyeinket nyeldesve továbbmegyünk a számunkra kiszabott úton.
Én is meg akartam halni, párom ért haza időben.....
Most már nem bánom.
Én belevetettem magam másba, lekötöttem a gondolataimat. Elmentünk kettesben csak Ő meg én.
Közösen gyászoltunk, pedig nekem nem kellett megszülnöm őt, elment és magával vitte azt az 5 év küzdelmet és akarást, hogy Ő legyen nekünk.
De visszajött hozzánk és hidd el Viola is vissza fog jönni.
Nem vagy egyedül csak a férfiak máshogy gyászolnak.
Ne miatta maradj!
Magad miatt!
A közös jövőtök miatt!
A boldogságotok miatt!
Mert bármilyen hihetetlen is most a számodra leszel még boldog. Lesztek még boldogok.

Nem értem hogy mi történik körülöttem.A családom minden tagja valahányszor rám néz azt motyogja, hogy semi baj, legyél erős tedd túl magad...felfogják hogy mi történt?????
meghalt a gyermekem!!!belegondoltak egy percig is hogy ha elveszítenék a gyermekeiket, akkor is így mondanák????

Félek elveszítem a férjemet is.. nem értem az ő gyászát..egész nap dolgozok valamit,jön- megy az udvaron, folytatja az építkezést, mintha mi sem történt volna..minek az a gyerekszoba??,nem kell már..Azon a reggelen láttam utoljára zokogni, amikor feljött az orvos, és remegő szájjal közölte, hogy menjünk le ha akarunk, mostmár megérinthetem, nemsokára vége..hogy múlhat el nála ilyen gyorsan?
én még lehúnyom a szemem és érzem hogy itt van velem, nem tudom elengedni..
egész nap a gép előtt ülök és magyarázatot keresek..
olyan szép volt, olyan tökéletes..az én gyönyörű kislányom..

Tunci,
Melysegesen aterzem amin keresztul mesz.
Az en tortenetem, talan nem ennyire szornyu, de en is elvesztettem a babamat 12 hetesen. Nem kellett megszulnom, de szornyu volt. De legrosszabb utana jott. Amikor mindenki mondta, hogy jobb ez igy, es lesz majd masik babank. Utaltam mindenkit. Hogy mondhatnak ilyet, hiszen ok nem erzik azt a fajdalmat.
Es a ferfiak tenyleg mashogy gyaszolnak. En azt hittem majd o lesz az erosebb, es majd o tamogat engem de nem igy lett. O a szamitgepbe menekult es a jatekba, 2 hetig nem szolt hozzam. De semmit sem. Mintha nem is egyutt elnenk. Es ezt akkor tette, amikor nekem szuksegem lett volna ra. Utana pedig nem volt hajlando ezekrol a dolgokrol beszelni sem.

Ha szeretitek egymast nem veszititek el egymast. DE ido kell. Neki is. Nezd el neki, hogy o igy mutatja ki a fajdalmat. De biztosan neki is faj.
Van egy termeszetes gyogyulasi - gyaszolasi folyamat. Ezen tul kell lenni. Keresd az okokat hatha attol megnyugszol.Legalabb lekotod magadat. Aztan majd keress mas elfoglaltsagot.
Aztan majd egyszer ujra kezditek. Mert nem szabad feladni. Visszafog o meg terni kozetek!

Tünci!

Akármit is írhtanék...tudom h semmivel nem segíthetnék most

Megvan az ideje a gyásznak,hagyj rá időt magadnak nyugodtan!!Ez természetes,kell idő elengednek a babád!!De legyen meg az ideje az újrakezdésnek,az újra próbálkozásnak h a ti kis angylkátok küldhessen nektek egy másik babát!!!
Ha belevágtok(sztem csak akkor fog helyrejönni a lelked)ne nézz vissza,ne keseregj,ne keress okokat csakis előre nézz,csakis a születendő babádra gondolja és bízz a babádban!!!

Van a másik vetélős topicban egy Babácska nevű lány aki 23 hetesen vesztette el a babáját egy betegség miatt...talán írj neki egy privit,sztem tudna neked segíteni h hogy kell túl élni,megélni és tovább élni.

A férjed viselkedése normális...egy férfi nem tudja milyen a szíve alatt hordani egy babát ezért a fájdalmat sem érzi át,nem tudja átérzeni és ezért nem szabad rájuk haragudni.Belül ő is biztosan szenved de nem mutatja ki....ahogy egy anya mindenben más, a fájdalomban is jobban szenved mint bárki más.

Nekem csak 6 hetes volt a babám amikor el kellett vetetni mert beteg lett volna,szal még így is sznvedtem(pedig volt már 2 fiam)...az én férjem is elég hamar túl tette magát rajta..először én is szinte megorroltam rá hogy hogy lehet ez...de elmondta hogy ha ő is kidől akkor mi lenne velünk???Ő csakis a jövőre koncntrált,a születendő babánkra és nem akart a múlton rágódni.....Aztán nekünk a műtét után azonnal sikerült is Olika aki már 4,5fél hós és csakis így nyugodtott meg a lelkem.

Sok-sok erőt és kitartást kívánok !!!

Ha már kész vagy rá akkor csak arra szabad és kell gondolnod hogy lesz babád és nemsokára a kezedben tartod!!!!

Panni

Drága Tünci!
Őszinte részvétem!!!
Senki nem tud segíteni!! A héten volt egy éve, hogy meghalt bennem a kislányom, akire egész életemben vágytam. 20 hetes, egészséges kisbaba. A méhlepény miatt kellett meghalnia. Csak császárral tudták kivenni, így még a méhem is roncsolódott a lelkem mellé. Ugyanolyan fájdalmat érzek a mai napig. Nem akarom ŐT elfelejteni. Megértem, amit a környezeted iránt érzel. A sok idióta mondattól én is falra másztam. ("Nincs semmi baj." Minden rendbe jön." és a kedvencem a "majd lesz másik.") Nem normálisak!! Mi jön rendbe???? Visszakapom a kislányomat????? Nem egy harisnya, hogy elszakad és veszek másikat. Ő már soha nem lesz többé. Vele együtt én is meghaltam, csak az én szívem dobog tovább. A férjem végig mellettem volt, de én sem értettem az ő gyászát. Miután kijöttem a kórházból, ő is begubózott, én meg teljesen egyedül maradtam azzal az elviselhetetlen fájdalommal. Pedig előtte már annyira boldog voltam, hogy én már soha többé nem leszek egyedül, mert van egy kislányom, akihez örökké tartozni fogok. Senkivel nem beszélhetek róla, mindenki egyből leráz. Szörnyű, hogy ez a baba csak nekem jelentett valamit. November 1-jén rajtam kívül senkinek nem jutott eszébe, hogy egy mécsest meggyújtson érte. Minden gondolatomnak, minden percemnek részese és úgy érzem ez a fájdalom soha nem múlik el. Azt kérdezed hogy lehet túlélni.... Túl lehet, de minek? én inkább erre keresem a választ. Az sem igaz, hogy egy kistesó enyhíti a fájdalmat. Főleg akkor nem, ha nem is olyan nemű, amilyenre esetleg vágytál. (Mondjuk ez egészséges lelkű embernek nem szokott számítani, nekem fontos lenne.)
Nagyon nehéz út áll előtted, amelyen egyedül kell végigmenned. Csak olyan anyákra számíthatsz, akik átélték mindezt. A többiek még mérgesek is lesznek rád, hogy ilyenekről beszélsz.

Eperfagyi!
Én is ezt érzem.meghaltam én is..oda minden vágyam, álmom, reményem..minden tervem, az egész jövőm a kislányom köré épült.
Senki nem akarja látni ezt a gyászt, megveregetik a vállam, lesz majd másik...DE NEKEM Ő KELL!!!!nem egy másik.
lefekszem és behúnyom a szemem, elképzelem hogy a karomban tartom,puszilgatom.és akkor abban a pillanatban nem történt meg, itt van velem!!!nem tudok nélküle lenni..újra meg újra átgondolom azt a néhány órát, amikor vajúdtam, emlékszem hogy elviselhetetlenül fájt, és volt egy pillanat amikor már tudtam hogy nem tudják megállítani, és felfogtam hogy hiába minden fájdalom, és elöntött a magzatvíz...csak azt motyogtam hogy uramisten uramisten csak 25 hetes, istenem segíts neki...sürgős császár, aztán egy éjszaka, amikor csak azt kérdezgettem: él még a kislányom???aztán két nap reménykedés..és azóta csak a semmi...

Tünci!

Mi már találkoztunk egy másik topikban! De itt is szeretném írni, hogy borzasztóan sajnálom!

Eperfagyival kell egyetértenem! Soha nem múlik el.... És mi az, hogy lesz másik....... Már írtam, hogy nekem tavaly és tavalyelőtt volt egy 18 és egy 19 hetes babám akit elvesztettem és látod a vonalzómat, de a mai napig siratom a babáimat! Imádom ezt a babát, nagyon akarjuk és több ember segítsége kell ahhoz, hogy megszülessen, tehát rengeteget tesz érte, értünk mindneki! De a szívemben nagyon sokszor érzek valami kegyetlen fájdalmat, mintha cserben hagynám az eltávozott babáimat! Nem tudom még mit fogok érezni ha megszületik a baba, de egyelőre nem érzem, hogy pótolná őket, hogy jobb lenne! Ők külön-külön kis életek voltak, nem ez a baba, ők nem jönnek vissza!

A férjed reakciója ismerős! Én is azt hittem egyedül vagyok a bánatommal, mert nem sírt velem a nap minden percében. Sokszor haragudtam rá, hogy tud nevetni, tud élni, tud másokkal kommunikálni, de mikor együtt voltunk ő is ugyanúgy sírt, neki is nagyon fájt! Nagyon fontos, hogy beszéljetek sokat a babáról, ha kell ugyanazt mondd el naponta többször is, csak ő tud segíteni!

Sok ismerősöm van itt a babaneten akivel ez megtörtént, de igazából egy valakit tudok aki talán tud neked segíteni! Neki pár hónapig élt a kisfia, mikor feladta és elment...Lassan egy éve történt és ő úgy gyógyul, hogy másoknak próbál segíteni, ha gondolod priviben megadom az elérhetőségét!

Gröni!
Igen emlékszem már találkoztunk.
a mai nap minden eddiginél rosszabb.reggel próbáltam beszélni a férjemmel,de elbeszélünk egymás mellett.szerinte nem így kellene gyászolnom, ő csak arra gondol hogy fizikailag jöjjek rendbe.igaza van tényleg nem eszem, nem tudok aludni nyugtatóval sem..ő meg erőlteti a gyógyulást, de a lelkem nélkül nem megy..holnap meglátogat a nővére a két tinédzser lányával és hiába kértem hogy ne hívja őket, azt mondta hogy emberek közé kell mennem..mit várnak hogyan viselkedjem, csevegjek, mintha mi sem történt volna???reggel óta nem szóltunk egymáshoz, fel sem keltem ,fel sem öltöztem..
a privi nem jó, átnézi a levelezésem, mert szerinte az sem jó, hogy így próbálom kibeszélni magamból..
egyre nő bennem a harag iránta, elindultunk a lejtőn és észre sem veszi..

Tünci!

Valahol őt is meglehet érteni, de neked most nehéz! Talán utólag rájössz, hogy ő így tud vagy próbál rajtad segíteni! Én sem szerettem a társaságot, megmondom őszíntén most sem! Akkor valami megtört bennem és a mai napig nem vagyok önmagam! Utáltam mindenkit, aki tudott élni, azt akartam, hogy mindenkinek annyira fájjon, mint nekem és tiszteljék a kisbabámat annyira, hogy legalább egyszer megsiratják és ne miattam legyen szomorú a környezetem, hanem miatta! De csak értem aggódtak.... Szar volt, most is az... Senkinek nem jut eszébe a múlt hármunkon kívül (fiam, férjem)! Idővel azért jobb lesz, de soha nem lesz semmi sem olyan, mint régen! Kapaszkodj a férjedbe és írd ide a bánatodat!

A regsiztráción nem látszik, mert újra regisztráltam, de én akkor jöttem erre a fórumra mikor nagyjából eltelt 2 hónap a baba elvesztése óta és sokat segítettek a lányok! Csak azét jöttem, hogy kiírjam a bánatom és egyszercsak azon kaptam magam, hogy előre nézek, mérem a hőmet, próbálkozunk!

Mindjárt küldök neked egy privit.....

Gröni!
köszönöm a linket,megpróbáltam beleolvastam,majd lassacskán, de most még mindig nem megy...amit Ő is és Te is írtok, mintha a fejembe látnátok..
ma gondoltam először arra, hogy a Kicsikém mit érezhetett, amikor olyan korán elfolyt a magzatvíz, hogy mennyire megrémülhetett, neki nem volt aki fogja a kezét.. aztán ahogy erőszakkal kivették belőlem.. nem voltam vele, nem vígasztalhattam..erre gondolok ma és egyre jobban akarok menni hozzá, nem lenni nélküle, vígasztalni őt..

eközben a férjem egy új melléképületet épít az udvaron..ebben a pillanatban gyűlölöm őt..

Tünci
Nem hiszem, hogy a férjedet gyűlölöd. A világot gyűlölöd, mert nincs egy konkrét személy, akit gyűlölhetnél. Amikor a kislányomat utoljára éreztem, akkor rugdalt, mint egy kis energiabomba. Még mondtam is a férjemnek, hogy fogja meg a hasam, mert most biztos, hogy érezni fogja. (már kórházban voltam és ez reggel 7 óra körül történt. Egyébként mindig 10 körül jött hozzám a párom.) Ő is érezte az utolsó rugásokat, de nem tudtuk, hogy a haláltusáját vívja az a baba, aki az életem volt. Utólag gyűlöltem (gyűlölöm) magam, amiért nem tudtam, hogy szenved, hogy fájdalmában rúg ennyire. Milyen anya az ilyen??? Lombikbaba volt és már 10 éve vártunk rá. Bármit megtettem volna, ha megmenthetem. A tehetetlenség a legrosszabb. Akkor már 10 hete csak feküdtem. A férjem most kitalálta, hogy én öltem meg a kislányunkat. Biztos miattam tapadt meg rossz helyen a lepény, mert először jó helyen lett volna, de én fafej vagyok és erőlködtem és leszakadt. A legrosszabb, hogy lehet igaza van. Soha nem fogom megtudni mi történt valójában. Hogy tényleg leszakadt-e a lepény és ezért volt a méhszájon, vagy eleve ott lett volna.
Nem értem, hogy a férjed miért akadályozza meg, hogy sorstársakkal beszélj. Főleg, ha ő nem beszél Veled. Más nem érti, nem érzi át a fájdalmadat. Ne várják el tőled, hogy cseveréssz.
Egy éve nem nagyon járok emberek közé, sőőőőőt, még az utcára se. Kertek alatt "rohanok" a kocsiig, mert az emberek a mai napig megállítanak, hogy megkérdezzék "mi is történt valójában, mert ő nem tudja a részleteket" (mi a fene köze van hozzá)???? Néha úgy érzem az utcán mindenki az én hasamat nézi (és tényleg) hogy terhes vagyok-e már újból. És persze mindenkinek van egy jó tanácsa, egy jó nőgyógyásza stb. Szóval ha esetleg szándékoznék is egy pillanatra túllépni a fájdalmamon, akkor is lehetetlen lenne, hiszen minden pillanatban eszembe juttatnák. Az emberek érzéketlenek és tapintatlanok, persze mindezt törődés, aggódás, drukkolás címszóval teszik.

Eperfagyi!
Ma már külön szobában aludtunk..néhány napja még azt hittem nem tudom már jobban szeretni a férjem, most meg eltünt ez is.én sem tudok kimenni az utcára,én is úgy érzem ,majd mindenki a hasamat nézi, és felteszik a tapintatos kérdéseiket..
Rajtatok kívül csakis a nagypapám érzi hogy mi lehet velem,az édesapám négy éve halt meg, én mondtam meg a papámnak hogy meghalt a fia..senki más nincs, aki elvesztett volna egy gyermeket..
nme hiszem hogy a féjem engem okol, épp elég hogy én ezt teszem.mániákusan újra meg újra végiggondolom az elmúlt 6 hónapot, mit ronthattam el, keresem a magyarázato, mert ez véletlen nem lehet..az utolsó percekben,simogattam a kislányom és könyörögtem hogy bocsásson meg..megértette e hogy minden vágyam még most is hogycserélhessek vele..bár én mentem volna..

Biztosan soha-soha nem érzi azt senki át amin ti átmentek és éreztek..
De Eperfagyi,azért lécci ne légy ilyen ellenséges azokkal akik tényleg drukkolnak neked és nem bántóan akarnak segíteni.Azt nem gondolhatod, hogy direkt akarnak rosszat és direkt tapintatlanok és érzéketlenek...Tudom hogy most hited vesztetted mindenben(nem is csoda)de meg kellenne próbálni egy kicsit bízni az emberekben,az életben,a folytatásban...

Panni

Tünci,ha megengeded akartam írni neked egy lányról a Vetélés utáni topicból,Chrissy néven(bízom benne hogy Chrissy is egyet ért azzal h leírjam a történetét )....39.hetesen meghalt a babája a hasában,meg kellett szülnie..azt hiszem ennél nagyobb fájdalom nem érheti egy anyát...DE felállt a padlóról és előre nézett és ma egy közel egy éves kisfiú anyukája aki a világon a legboldogabb!!!Annyira csodálom őt!!
Csak azért írtam ezt le hogy kérlek ebből meríts erőt,hogy van túlélés,sőt lehet még boldogság is egy ilyet tragédia után!!!

Lehet hogy sokan írták már de sajna a történteket csak elfogadni lehet...nem tudom miért(ezt ne kérdezd ) de ennek így kellett történnie ahhoz hogy majd a születendő babád a kezedben tarthasd.Ha nekem nem kell tavaly elvetetni a babucinkat akkor most nincs itt Olika akit pedig annyira szeretünk.Ha így próbálod felfogni talán egy fokkal könnyebb lehet...Véleményem szerint minél előbb újra babát kellenne vállalnotok...

Panni

panny!

olvastam chrissy történetét,csodálom őt hogy újra neki mert állni.
időnként én is gondolok rá hogy egy másik baba begyógyítaná a sebet, de az orvos szerint egy baba nem születhet pótléknak, csak önmagáért, különben ezzel a teherrel jön a világra..és most még tényleg csak Viloát szeretném visszakapni..lehet hogy borzasztó ezt így kimondani, de most úgy érzem egy kisfiú nem kellene..szörnyű gondolat ,tudom..
ha lelkileg át is vészeljük a férjemmel, a császármetszés miatt mindenképp várnunk kell min. fél év, de az orvos szerint inkább egy..nemsokára vissza kell mennem dolgozni,még csak ezután kellene megszületnie és nekem ott kell állnom egy nagy forgalmú műszaki áruházban és mosolyognom..most még az utcára se tudok kimenni,nem veszem fel a telefont, ha az anyu hív, akkor se..

Eperfagyi! írtam privit, legalábbis remélem sikerült..
annyira ugyanezt érzem én is!!!!

Eperfagyi!

Holnap írok egy hosszabb levelet,bejött a férjem, megpróbálok beszélni vele...

Tünci28

Nagyon sajnálom, ami veled történt, ez az élettől kegyetlen dolog, átérztem teljesen, mert velem is megtörtént

Amikor kiderült hogy magzatvízvételre kell mennem, már akkor éreztem, nem lesz jó vége, az a három hét, míg az eredményre vártam, felőrölte minden idegem, közben a kislányomat nyugtattam, és egyuttal magamat is hogy nem lesz semmi baj, én majd vigyázok rá igérem! De nem tudtam megtartani igéretem, mert az orvosok szörnyű hírt közöltek, a kislányom halálra van ítélve, élettel összeegyeztethetetlen betegsége van, ami miatt meg kell szakítani azonnal a terhességet. Forgott velem a világ, nem értettem mit beszél az orvos, hogy lehet hogy életképtelen az a drága kis lény, aki ott ficánkol bennem, ordítottam, nem akartam elhinni, és nem akartam hogy elvegyék őt tőlem, de nem tehettem már semmit, már aznap ott tartottak, és elindították a szülést, amiből négy nap vajúdás lett, azt a négy napot az ellenségemnek se kívánom. Én épp a kislányomat igyekeztem megszülni a világra 23 hetesen, ezzel halálra ítélve, ő pedig rugdosott a hasamban minden egyes rúgása összetört bennem valamit, már csak azért imádkoztam hogy legalább ne érezzem őt, de nem kaptam kegyelmet, próbáltam neki elmagyarázni hogy mi fog történni, és a bocsánatát kértem amiért ezt kell tennem, és az ígéretem oda Azt hittem nem élet túl, és valóban, nem csak lelkileg szendvedtem meg ezt az egészet, de majdnem ott is maradtam, hajszálhíján én is majdnem meghaltam.
Miután elvették tőlem, üresnek éreztem magam, úgy éreztem nincs helyem a világban, én is menni akartam, következő terhességre gondolni se bírtam.
Kemény napok következtek. Nagyon gyenge voltam, a wc-ig nem bírtam egyedül kimenni, párom végig mellettem volt, és hagyta hogy sírjak, ő vigasztalt, minden reggel sírógörccsel kelltem, Istenhez beszéltem hogy miért tette ezt velem, választ persze erre sose kapok.
Nagoyn nehéz volt, senkit nem akartam én se látni, csak párommal akartam lenni. Aztán kimerészkedtem az emberekhez, mégnehezebb volt, mert sokan azt hitték hogy megszültem, és van egy csodaszép babám, és azt kérdezték mihez gratulálhatnak...
Akik meg tudták hogy mit törént, sorra azt mondták, legyek erős, nem kell feladni, lesz még babám, fiatal vagyok........stb. utáltam a sajnálkozó tekinteteket, legszivesebben beolvastam volna mindenkinek, de türtem.
BArátaim elmaradoztak, nem mertek felkeresni, csak azok, akik igazán közel állnak hozzám, jól mondják hogy bajban ismerszik meg az igaz barát.
Közben megindult a tejem egyik héten a gyógyszer ellenére, amit szedtem, kegyetlen tejlázam volt, fejni kellett, és arra gondoltam, mennyi tejem lett volna, hogy tudtam volna szoptatni az én drága kislányomat, kegyetlen érzés volt kiönteni a lefolyóba.....
Aztán sorra jött valami baj, ami kezdte elterelni a gondolataimat, már volt nap, amit nem sírtam át. Párom erős volt, azt hittem hogy ő már el is felejtette az egészet, pedig belül ugyanúgy gyászolt mint én , de ő férfi, ő a családfenttartó, és próbált erős lenni, és mutatta nekem a példát, hogy ne törjek össze mégjobban, és elinduljak a gödör aljáról, akkor még nem értettem, és engem is nagyon zavart, azt hittem egyedül maradtam a fájdalmammal, ma már tudom, minden én értem volt.
Lassan elkedztük beszélni az újabb terhességről, úgy döntöttünk megpróbáljuk mégegyszer, és reménykedtem hogy a pici lányom visszatér majd közénk egy egészséges testben, de nem így lett, a baba azóta is várat magára, azóta már eltelt 10 hónap, és eljutottam arra a szintre, hogy tudom, ő már nem fog visszatérni, mert ő Angyalnak született, és küld majd kistestvért maga helyett, akire ő fog vigyázni odafentről.
Őt elfelejteni nem lehet, ez mindig fájni fog, ha rágondolok még ma is úgy nyillal a szivembe az elvesztése mint akkor, de már tudok vele élni, azt hiszem lassan "el tudom fogadni" hogy valamiért ennek így kellett lennie. A gyász örökre megmarad, ezt nem lehet kitörölni, de az idő segít, hogy elviselhető legyen a gyász!..........




Most már nagyon szeretnék kisbabát, és nem azért csak hogy őt pótoljam, mert őt nem lehet pótolni, de szeretni ugyanúgy lehet. Ő is azt szeretné hogy tovább lépjek, és hogy legyen akire odafentről vigyázhat! És tudom hogy lesz, nem tudom milyen nemü lesz, de lesz, és az a lényeg! Egy egészséges kisbaba! Akit ő küld.

Babácska!
Köszönöm hogy ezt megosztottad velem..sok dologban ugyanezt érzem.."BArátaim elmaradoztak, nem mertek felkeresni, csak azok, akik igazán közel állnak hozzám, jól mondják hogy bajban ismerszik meg az igaz barát."-a legjobb barátaim..egy testvérpár..a nővér egyidős velem, a húg másfél évvel fiatalabb,neki van egy másfél éves kisfia...sem a kórházban, sem itthon enm látogattak meg..fel sem hívtak..nme akarnak tudomást venni erről, nem akarják látni mit érzek..a fiatalabb főleg elzárkózik,gondolom a kisfia miatt nem akar belegondolni hogy vele is megtörténhet..az idősebb tudod mivel vígasztalt a Kislányom halálának másnapján amikor felhívtam és elmondtam neki hogy mi történt??,Majd eljön valamikor és CSAPUNK EGY CSAJOS BULIT!!!!!!ezt mondta..a súlyos beteg 80 éves nagypapám hív fel minden nap, hogy hogy vagyok, ne adjam fel, ne akarjak utána halni..én meg forgatom a kezemben az orvos által felírt nyugtatót, hogy elég lenne e...
tegnap este beszéltünk a férjemmel, három nyugtatóval képes voltam átbeszélni vele hogy mennyire egyedül érzem magam..megpróbálom megérteni ahogy ő gyászol,most először mondta hogy ő inkább betemeti belülre,mert ha erre gondol akkor akár mehet is keresni egy vastagabb kötelet, mert ezt épp ésszel felfogni nem lehet..a legjobb barátjánál a leányzó a 34.héten jár, azt mondta ha már el tudjuk viselni hogy eljönnek hozzánk, akkor is élete végéig arra fog gondolni,hogy a mi pici lányunk mekkora lenne éppen..
végre kimondta ezeket és ez nagyon kellett, mert azt hittem hogy csak nekem hiányzik, mindenki más elfelejti Őt..készítettem képeket róla, valamikor teszek majd fel..szeretném ha látnátok mennyire gyönyörű, tökéletes baba volt...
ma el kell mennem a sírköveshez,választani...

Babácska!

Látod ezért vártalak annyira vissza a fórumra mert most is csakis csodálni tudlak!!!Annyira erős vagy és nagyon pozitívan és optimistán éled az életed továb!!!

Eperfagyi!

Ne haragudj,mint említettem biztosan soha nem érthetem meg igazán a fájdalmad,DE ez már azért sok(k)...
Próbálok tekintettel lenni a múlt eseményeire és mindarra amin átmentél de az utcsó hozzászólásod nagyon felháborít!!
Neked kéne lenni a legboldogabb embernek a földön,épp azokért amin átmentél...szinte hihetelen hogy ennyi év próbálkozás után spontán terhes lettél és nem tudsz örülni egy KISFIÚNAK???????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????
Épp azért lett kisfiú hogy ne pótlásként érkezzen haenm egy új kis életként,erre nem gondolsz??
Bocs hogy ezt írom de tényleg menj el egy pszichológushoz...
Írom ezt én 3 kisfiú anyukájaként!!!
Nem mindegy a kicsi neme???????Sztem abszolút mindegy...ő akar jönni hozzátok és őt KELL szeretned!!!

Nem akartam kioktató lenni(és az előző hozzászólásaimmal sem voltam az,sőt nagyon tapintatosan próbáltam segíteni de te engem is ellenségesnek vettél)de úgy érzem ha már ezt egy nyilvános fórumra leírtad nem hagyhattam szó nélkül...
Lécci te is végy példát Babácskáról!!!

Kívánom hogy szép és egészséges kisfad legyen, akit ha megszületik abban a percben már imádni fogsz!!!!

Panni

Panny!
Eperfagyi nem akarta a fórumba, privátba szánta, véletlen volt..ezek olyan mély gpndolatok,amit nagyon nehéz érteni,de tudom hogy Ő is küzd ellenük, csak nem tudja hogyan!!!DE írja is:"Tudom, hogy nagy baj van, segítségre lenne szükségem a gyerek érdekében. Akármerre indulok, hogy segítséget kérjek falakba ütközöm. SENKI NINCS AKI SEGÍTSEN.""
ez tényleg így van.akitől a legjobban várnál valamit, talán csak azt hogy meghallgassa a kétségeidet, félelmeidet,hátat fordít, mert nem akarja látni!!!Nem akar senki belegondolni, akivel ilyen nem történt, hogy bizony megeshet...hozzám aki szól csak azt mondja,erős legyél, majd lesz másik!ki tud pótolni egy gyereket egy másikkal??????Eperfagyi még nem engedte el a kislányát, talán soha nem is fogja, ezért nem tud mit kezdeni a szíve alatt növekvő kisfiúval..de én tudom hogy nem akarja hogy ilyen teherrel jöjjön az a baba a világra..Hogy ennyi harag van benne??? megértem őt....

Babácska erősebb,talán több idő is eltelt,ÉS JÓ HOGY VÍGASZTAL, MERT ERŐT ÉS HITET AD!!!

Ma kimentünk a férjemmel a temetőbe.válsztottunk sírhelyet, gránittáblát, betűtípust..Fel lehet ezt fogni???két hete még ruhát vettem neki,szép lilákat..mert Viloa..a legszebb név, a legszebb Kislánynak..és most a kő lesz lila ,ami fedi..
és megállítanak az utcán..NA MIKOR LESZ A TEMETÉS???? mintha azt kérdezték volna hogy kérek e kávét?
hát csak mi leszünk..a férjem és én..hiszen mit lehet mondani egy kétnapos gyermekről....

Tünci

Ennél szörnyűbb nincs, mint a saját gyerekedet eltemetni, nem könnyü tudom, nekem ezt nem kellett megtennem, hisz nem adták ki a pici testét nekünk, de hogy is tették volna, nekem azzzal a tudattal kell élnem, hogy formaldehinbe egy üvegben szétcincálva marad meg az utókor orvostanoncainak, akik cirkuszi érdekességként nézik őt.
Kegyetlen, próbálok nem is így gondolni rá, hanem úgy hogy ő egy kis felhőn fekszik a gyönyörű kis testecskéjével. El kell engedni őt, ő már jó helyen van odafent! Tudom, hogy nektek is eljön majd az az idő, hogy el tudjátok engedni őt. És hiszem hogy Eperfagyi is belátja majd, el kell engednie a picit hogy békében nyugodjon, ő is Angyalnak született, és neki itt a földön nincs már dolga, mi csak annyit tehetünk, hogy szeretettel gondolunk rájuk!
Valamiért nekünk csak ennyi jutott belőlük! Nehéz, nagyon nehéz, de élni kell tovább azzal a lehetőséggel amit az élet ad nekünk! Ő kapott egy másik ajándékot, egy drága kisfiút, akinek ugyanúgy szüksége lesz az édesanyjára. MInden gyermek egy égi ajándék! Szeretni kell őket!

Tünci!

Én nagyon próbálom megérteni hogy min mentek keresztül(nyilván soha nem érti meg igazán csak aki átment ilynen)de mint anya kicsit bele tudom magam képzelni hogy milyen fájdalom lehet..
Ezzel ninmcs is gond,úgy értem mindenki gyászolja a babácskáját amíg neki szüksége van rá..stb..
DE nem tudk elfogadni hogy ha valakit így kárpótol az élet spontán teherbe esik,szinte csodaként,a leges legnagyobb ajándékot kapta az élettől amit csak egy nő kaphjat,szal hogy valaki ne örüljön csak mert nem lány hanem fiú
Ez számomra elfogadhatatlan és felfohatatlan...de nem csak én gonsdolom így..sajna a másik topicból is kitért a hitéből 1-2 lány aki olvasta Eperfagyi gondolatait...
Sztem sürgősen orovosra van szüksége a saját érdekében.Azt a pici magzatot az első perctől SZERETNI KELL!!!!Semmi nem mentség arra h valaki ne szeressen és ne fogadjon el egy kis ártatlan,kiszolgáltatott babát...
Gondolkozzunk már ép ésszel!!!Pont a baba jöttével kellenne a lelkének kicsi megnyugidni hisz ANYA lesz ,tökmindegy milyen nemű a gyermeke...és erre pont most omlik össze???

Ne haragudjatok de mint háromszoros anya én ezt semmilyen formában nem tudom elfogadni!!

És mégegyszer mondom a a történtek miatti fájdalmát biztosan nem érthetem meg,csak próbálom...nem is erről van szó...csak arról hogy a szíve alatt fejlődő kisfiút tagadja el magától...én ezt nem tudom elfogadni.

(Azóta kaptam tőle privit ,szal megnyugodott és elfogdta a pici fiúcskát és örül neki)
Panni

Most váltottam Eperfagyival privit és nagyon örülök mert pozitív privit írt.Sokkal jobb a kedve és már örül a kisfiának,beszélgettek a férjével és közös nevezőre jutottak!

Én a magam részéről nagyon örülök ennek!!!!

Panni

Panny

nélkületek nem ment volna nekem se HIdd el, neki is menni fog

Sziasztok. Én három hete vesztettem el a leendő kisbabánkat. Hat hetes volt, tehát még nagyon picuri. Hát nem volt egyszerű, mert nagyon szerettük volna őt. Viszonot így olvasva a soraitokat, az én érzéseim eltompulnak a tieitekhez képest. Nem mondom a sablon szöveget, mert az nem segít. Nekem is mindenki azt mondta, hogy ne törjek le, a következő majd sikerül. Engem is ez bosszantott a legjobban. Ez nem egy olimpia, nem sikerült öt éve, majd most Pekingben menni fog. Sajnos én is tapasztaltam, hogy a férfiak teljesen másképp élik meg ezt a helyzetet. Nyilván őket is bátja és fáj nekik, de nem mutatják ki úgy a fájdalmukat. Előszőr én is dühös voltam emiatt a férjemre, de most már tudom, hogy nem volt igazam. Ami nekünk segített, az egy jó nagy beszélgetés, ahol elmondtam neki, hogy mit érzek. Neki csak a tudat volt meg, hogy apa lesz, nekem viszont ott volt a szívem alatt a baba és ne mondja azt nekem, hogy majd a következő.... Most hogy megbeszéltük a dolgokat, már úgy érzem hogy könnyebb. Sokat foglalkozunk most egymással és azt várjuk, hogy leteljen a várakozási idő és ismét próbálkozhassunk. Szeretnénk minél hamarabb kisbabát újra, nem helyette, hanem egy másikat.
Sajnálom lányok ami veletek történt, de én hiszem, hogy a sors mindannyiunkat kárpótol majd a szenvedésért.

Eperfagyi: az csodás dolog ami veled történt, ez tényleg egy ajándék. Szeresd nagyon a leendő kisfiadat, mert ismét megadatott a lehetőség neked hogy anya légy, amire mindannyian vágyunk.

Mindenkinek!!!

Köszönöm hogy jöttök, írtok, támogatni igyekeztek!!!annyira, de annyira szükségem van erre..kell hogy kiírhassam magamból minden nap ezt..hihetetlen hogy Ti akik nem ismertek, ennyira nyílt szívvel segíteni igyekeztek, míg azok akikért bármit megtettem volna így elhagytak..és az sem baj hogy másként éljük meg, ha beszélni tudunk róla, az segíthet jó irányba fordulni...KÉRLEK MARADJATOK VELEM!!

Ma most sírtam el magam először, amikor a sírkövessel megbeszéltük a részleteket..most elment a férjem és belegondoltam a temetésbe..apránként végiggondoltam, mi hogyan fog történni,hogy beteszem a pici kis koporsólyába a játékokat ,amit már megvettem neki..írtam egy levelet, hangos szóval nem tudok búcsúzni Tőle.Remélem hogy érti mit jelent nekem, hogy soha soha nem felejtem el, senki a helyét a szívemben át nem veheti, hogy mindig szeretni fogom, úgy ahogy az első pillanat óta..elképzeltem ezt és hagytam hogy a fájdalom újra olyan mélyen beborítson, hogy elviselhetetlen legyen..ennél jobban már nem fájhat és akkor kibírom..

a férjemmel ma jobb a helyzet,mindketten igyekszünk,elmondtam neki hogy mennyire haragszom rá és azt válaszolta hogy nem baj ,erre nem lehet felkészülni,ő szeret és átvészeljük és tudja hogy szeretem..

Tünci!

Gyere és írd ki magaból a bánatod...talán ez is segít egy picit...

A férjed tényleg szeret!Valójában ti ketten érzitek a dolog súlyát igazán,össze kell tartonotok,számítsatok egymásra és együtt fogtok kimászni a gödörből is!!

Hidd el (közhelynek tűnik)de az idő tényleg nagyon jó gyógyír!!

Persze hogy soha nem felejted el Violát,nem is kell,de túl kell majd idővel lépned a születendő babátok miatt akit majd Viola küld nektek!!!
Vallásos vagy?Mert ha igen akkor talán könnyebb azt elfogadni amit Babácska is írt,hogy Viola angyalnak született és fennt van egy sokkal jobb helyen!!!

Van egy Angyalok szülei oldal,talán látogass el oda is...sztem nézd meg,segítene!!

Panni

Tünci: ha az segít, hogy beszélj róla és leírd a fájdalmadat, akkor ezt kell tenni. Én az első héten beszélni sem tudtam róla. Utána szép lassan már sikerült és ez által egyre jobb lett.
Az hogy próbálunk segíteni egymásnak, természetes, hisz mind nők vagyunk, mind babát akarunk és sajnos úgy tűnik nekünk meg kell szenvedni ezért nagyon keményen. Mi már átéltük, hogy mekkora örömmel jár babát hordani a szívünk alatt és mekkora fájdalom elveszíteni azt. De ki kell tartanunk. Én nagyon bízom benne, hogy nekünk is mihamarabb megadatik ismét ez az öröm.
Az jó hogy már javul a kapcsolatod a pároddal Tünci. Ebben a helyzetben rá biztos hogy számíthatsz, azt meg hogy ő másképp gyászol meg kell próbálni elfogadni. Látod a szívében neki is ugyan olyan mélyen fájnak a történtek.
Igazából ami nekem a legjobban fájt a történtek után, az a tehetetlenség. Folyton arra gondoltam, hogy hogyan lehetne meg nem történté tenni a dolgot és visszapörgetni az időt. Sajnos rájöttem hogy nem lehet. Természetes, hogy ilyenkor az ember kiadja a dühét, bánatát. Nálunk is voltak hasonló problémák és miután mindent megbeszéltünk a férjemmel, sokkal jobb lett. Kiderült, hogy neki is nehéz és csupán azért mondta, hogy majd legközelebb...., mert próbálta bennem tartani a lelket és az erőt. Azt mondta, hogy neki most én vagyok a fontos. És ez így van. Ha mi nem vagyunk erősek, nem szedjük össze magunkat, akkor nem fog megadatni ismét ez az öröm.

Tünci!

Nagyon-nagyon sajnálom ami veled történt.
Én úgy gondolom, hogy a fájdalom elmúlni sohasem fog, de enyhülni idővel biztosan.
SÍRJ!!!!
Ez most a legjobb.
A temetés után, picivel könnyebb lesz, de csak picivel.

Vígaszt nem tudok mondani és írni, mert vígasz nincs.
Hinned kell abban, hogy ő jó helyre került és a viszontlátás idővel megtörténik majd.IDŐVEL. NEM MOST.

A párod is biztosan gyászol, de egy férfi teljesen másképp éli meg ezt az egészet.
Lehet, hogy reggel elmegy mosolyogva, este pedig egy roncsot kapsz vissza. Sose tudhatod.
És butaságot ne csinálj, gondolom nem szeretnéd, ha ezt a fájdalmat átéljék azok, akik szeretnek Téged!!!

Csak kitartást és erőt tudok küldeni Neked és HIT-et.
Hinni az életben.
Adj időt magatoknak, ezt fel kell dolgozni.
És a fájdalom enyhülni fog, ezt garantálom.

És nagyon vigyázz Magadra!

Tudjátok mi az amire jólesik gondolnom?Amikor éppen el tudom fogadni hogy már nem változtathatok, hogy el kell temetnem..Édesapámra gondolok, aki 4 éve halt meg..47 éves volt.akkor a bátyámnak már volt egy 4 éves kislánya és Istenem Apu mennyire imádta!!!engem is ,amikor kislány voltam..mindig mondta ha majd nekem is lesz Kislányom, akkor visszakap engem egy kicsit gyermekként..és arra gondolok, hogy nincs egyedül az én kicsikém, Apu vigyáz rá,várta már, egy pillanatot sem volt egyedül..enélkül nem megy ebben hinni akarok..és Istenben hiszek e?azt hittem..talán megirigyelte a boldogságomat, vagy próbára tesz??nem tudom..

Tünci!

Mindennek megvan a maga oka, magyarázata.
Mikor édesanyám meghalt, nem értettem, hogy miért az ártatlan és a legjobb megy el?
Megingott a hitem is.
Ha valóban létezik, amiben annyira hiszünk vagy hinni akarunk, egy nap majd magyarázatot kapunk a sok miértre.
Addig folytatnunk kell ezt az utat, felállni a tragédiák után, megrázni magunkat és emelt fővel összeszorított foggal végigcsinálni a LÉT-et.
No ezt most befejezem, gondolom már sokan hülyének is titulálnak.

Tünci

én is hiszek Istenben, igaz most nem vagyunk "beszélő viszonyban annyira", érthető is, hisz ő az, aki ad, és ő az aki elvesz, hogy mit miért és mikor tesz, azt nem tudjuk, ő irányít, az ő kezében vagyunk.Valamiért ennek így kellett lennie, de hogy miért, azt nem tudom, és sose fogjuk megtudni. Gyakran vonom viszont őt kérdőre, hogy miért szülhet egészséges babát az, aki utána kidobja a kukába, vagy elássa, vagy a kandallóba dobja, és még sorohatnám Ez nem igazságos, mi szeretnénk babát, és szeretnénk őket, de nekünk nem adatik meg hogy karunkba zárhassuk, ők kapnak egy ajádékot, és sutba dobják, egy emberi életet, egy pihegő kisbabát. Istenem, hol vagy ilyenkor? Az abortuszosokról már nem is beszélve....................................................

Pároddal szeressétek egymást, ez most mély pont mind a kettőtöknek, másképp gyászoltok, de együtt! Most csak ti vagytok egymásnak, egymásra számíthattok, mert csak ti értitek meg egymást!
És sírj, amikor jól esik! MInden egyes könnycseppel tisztul a lelked! ÉN is sírtam amikor úgy éreztem kell, ezt nem szabad elfolytani, mert csak éget belülről! Add ki, tombolj ha kell, ordíts! a fájdalmadat add ki! hidd el segít!

Dominika

tudod én mire szoktam gondolni, mikor a jók távoznak tőlünk? Arra hogy Isten nagy csatára készül, ha ennyi Angyalt von maga köré!

Babácska!

Én is azt kérdeztem mindenkitől, mtől vagyok én rosszabb mint bárki aki gyermeket hoz a világra??olyan jó anya lettem volna,az életemet adnám még most is az övéért...

Azon a héten amikor a fehérvári kórházban voltam egy anyuka, vagy mi, bennt hagyta a gyönyörű egészséges kisfiát!!nem kellett neki..El tudod ezt képzelni

én pedig kijöttem üres méhhel, üres lélekkel, üres kézzel...

Tünci

igen, tudom, mikor én voltam bent a kórházban, három nő (anyának nem nevezem őket) hagyta ott a gyermekét a kórházban és kb hatan jöttek első nap abortuszra! Most az egyik ismerősöm is ott hagyta a kórházban a babáját, mert még csak 18 éves, és mondván neki nem kell még gyerek, ja mondom a sex meg kellett! Egyedül az vigasztal, hogy rögtön megkapta egy olyan pár , akik már évek óta vártak örökbabára!

az a szemét nő a fehérváriban le persze nem mondott róla, úgyhogy nevelőszülőhöz kerűlt..

azt a rohadt....................

Hát lányok ez engem is nagyon bosszant, hogy sokan állapotosak lesznek és egy traumaként élik meg, hogy nem most kellett volna jönnie, inkább elvetetem majd később amikor megfelelőek a körümények......Ők még nincsenek azzal tisztában, hogy vannak olyan nők, akik nagyon keményen küzdenek azért, hogy végre baba költözzön a pocakjukba. Éveket várnak rá és több vetélésen mennek keresztül és mégsem adják fel, mert anyák akarnak lenni. Én sem adom fel. Eleinte nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mi lett volna ha ezt vagy azt másképp csinálok. Akkor is megtörténik a baj?! Előszőr magamat okoltam, majd a férjemet, de rájöttem, hogy hiába keresem az okokat és bújom egész nap a netet, akkor sem tudom a dolgokat meg nemtörténté tenni. Sajnos az időt nem lehet visszapörgetni, pedig annyiszor elképzeltem, hogy mit csináltam volna másképp, hogy azon a szombat éjszakán ne a kórházban kössek ki. Mára rájöttem, hogy az a legfontosabb, hogy regenerálódjak. Én is hiszek abban, hogy az idő segít. Nem felejteni, hanem feldolgozni a történteket. Szerintem nem is lehet elfelejteni, hanem inkább meg kell tanulni együttélni a történtekkel. Én nagyon drukkolok itt a topikbank mindenkinek, hogy legyen elég ereje hogy átküzdje magát a nehezén és hiszek benne, hogy a sors kárpótol majd minket mindenért.

Csak gyors bekukk...

Azon én is nagyon de nagyon felháborodom hogy aki nem akar gyereket az úton útfélen terhes lesz és otthagyja a gyerekét és cigizik terhesen...stb..aki meg csodálatos anya lenne annak meg sokat kell várni...

Nagyon klasszak vagytok csajok...csak ezt akaram írni!
Tünci itt jó kezekben leszel amíg átesel a nehezén...

Jó éjt!!

Panni

Sziasztok!

Ma voltam másodszori varratszedésen, túléltem..most bejött velem a férjem, fel voltunk készülve a legrosszabbra,de csak lekezelte, átkötöttea doktornő,azt mondta ami benntmaradt, az majd egyszercsak kibújik, vagy felszívódik, észre se fogom venni...aztán beszélgettünk.mondta hogy nem is a varratok miatt hívott vissza,hanem mert a múltkor olyan siralmas állapotban voltam..örülök hogy jobbnak látta a helyzetet mert én nem érzem annak..
kértük hogy adják ki a boncolási jegyzőkönyvet,postázzák..

kedden lesz a temetés..

Kitartás Tünci, azt nem mondom, hogy tudom milyen nehéz neked most, mert nem tudhatom. Azért az én helyzetem más mint a tiéd. Csak elképzelni tudom abból hogy én mit éreztem, hogy mennyire nehéz lehet neked. Szerintem ha meglesz a temetés, akkor talán egy kicsivel könnyebb lesz. Sok-sok erőt és kitartást kívánok neked és segítsétek át egymást a pároddal ezen a nehéz időszakon. Hidd el, jönnek még jobb idők, bár tudom, hogy ezt most nehéz elképzelni.

Tünci

itt vagyunk veled mi is, és nagy ölelést küldök neked! A boncolási jegyzőkönyvtől ne várj sokat, csak kikészíti az embert, azon kívül semmire nem jó

Nem is gondolom hogy felbontom, majd elviszem az orvosomhoz..a főorvosnő, aki műtött azt mondta esetleg lehetnek benne válaszok,de nem biztos..azt is mondta ha készen állok rá, miután meggyógyultam,vár rám egy csomó vizsgálat,amik kizárhatnak még dolgokat..
most megint mélyponton vagyok,most hogy megvan a temetés napja..tényleg nem lesz többé, tényleg vége..

Tünci!

Hidd el a ti kisbabátok már nagyon-nagyon jó helyen van!!!Onnan néz le rátok és nem örülne ha boldogtalannak látna...gondolj erre.Ő miatta is próbálj meg talpon maradni...muszáj!!!
A történtektől csak erősebb leszel...tudom ez hülyén hangzik..de így van.Ki fogod bírni meg lásd!!!A temetéssel el fogod engedni a kislányod és nagyon-nagyon lassan de elindulsz a felfelé vezető úton.Ez lebegjen előtted...és az hogy a majdan születendő kisbabádnak szüksége lesz rád!!!!!!!

Panni

tünci

Tegnap szültem meg a 20. hetes kislányomat. Ő nem élt egy percet sem.
Genetikai rendellenességet fedeztek fel nála, ami életképtelen, nekünk kellett döntenünk és úgy döntöttünk elengedjük....
Borzasztó volt dönteni, és úgy élni, hogy még mozog a pocimban és tudom hogy hétfőn elvesztem...
A művi szülés megindítás és maga a 6 órás vajúdás is borzalmas volt, iszonyatos fájdalmak közepette. Előző este elbúcsúztam tőle, és megígértem neki, egy sokkal szebb helyre fog most kerülni, ebben a világban nem lett volna boldog..
De nem tudom, tudok e azzal a gondolattal élni, hogy elengedtem, hogy döntöttem az élete felett...
Részvétem a ti gyermeketek iránt, de azt hiszem tudom, mit érzel és min mész keresztül.

Betti

pont most írtam neked a másikban! és ezt a topikot akartam ajánlani

Az én párom csodállatosan viselkedik. Ő erősebb, mint én, végig ott volt velem, támaszkodhattam rá.
Igen, nekem is mindenki azzal jön, hogy majd lesz másik, meg ennek így kellett lenni, stb gyógyszövegek.
De sokszor belegondolok, milyen anya vagyok, nekem az a feladatom, hogy megvédjem a babámat, nem pedig az, hogy eldobjam.. hogy mit érezhetett, mikor erőszakkal kipréseltem magamból a beteg kis testét...
Az orvosok azt mondták, ha kilenc hónapra hozom a világra, talán egy két hetet élhetett volna..vagy lehet, nem is fejlődött volna kilenc hónapig.
Nem tudom már, kavarognak a fejemben az elmúlt hét szavai, történései.
Hiányzik, nagyon hiányzik.
Vasárnap este én is beszélgettem vele, hogy ne ilyedjen meg, most egy sokkal jobb helyre kerül, és segítsen nekem holnap, és várjuk vissza, csak új testben, mert ebben nem lett volna boldog. Elénekeltem neki a micimackót, dúdolgattam, hogy megnyugodjon, de miután felhelyezték a 8 db tágító pálcát, nem akart megmozdulni többet, az utolsó éjszakán nem éreztem már...
Az elmúlt héten elsírtam az összes könnyem, hogy ezt a sors nem akarhatja tőlem, és még hogy meg is szüljem, nem ez lehetetlen, ezt én nem bírom ki...nem tudom, meddig lehet sírni, annyira mondja mindenki, hogy majd minden jó lesz, el kell felejteni, lesz másik, honnan tudják, hogy mennyi idő felejteni? csak azt várják el, minél hamarabb légy túl rajta..
Túl is kell lenni, de van mindennek ideje, mindenkinek amennyi kell.
Attól félek megver a Jóisten azért, amit tettem