Sziasztok, mekkora szöveg fér ide?
Ugyanis kééész a szüléstörténetünk! Íme:
2008.07.06
Mivel már 41+2 napos terhességnél jártam, dokim javasolta, hogy menjek be a kórházba és este 8-kor felteszi a méhszájérlelő zselét. Ettől azt vártuk, hogy a teljesen zárt méhszáj elkezd majd puhulni, kinyílni és meginduljon végre a szülés. Őszintén én nem nagyon bíztam a hatásában. Főleg azért nem, mert egyetlen egyszer sem volt semmi fájásom, minimálisan keményedett a pocakom (nagy ritkán), az összes uh-os vizsgálatkor tökéletes flowmetriát (köldökzsinór tápanyagáramlása) és max. 2-es fokban érett méhlepényt produkáltam. Ezek alapján még hetekig el lett volna pocakban Kisbéka
Na sebaj, mit veszítünk? Persze, próbáljuk meg a zselét! Este 8-ra kellett bemennem a kórházba, de délelőtt dokim elrendelt még egy ctg-t, így mi már 10 fele elindultunk Kecskemétről, megcsináltattuk a ctg-t (tökéletes szívhang, nulla fájástevékenység). Eztán ebédeltünk egyet az Árkádban, majd elfoglaltuk a telefonon előzőleg lefoglalt pesti szállásunkat egy XVIII. kerületi panzióban. Próbáltunk aludni (nekem az idegesség miatt kevésbé sikerült…), majd letusoltunk és elindultunk… vaxcsizni (Burger King: sali és sajtburger), majd fagyizni pocakosan utoljára, a Vörösmarty téri Gerbeaud cukrászdába. Tudunk élni
Eztán nem lehetett tovább halogatni, irány a kórház. Felvették az adataimat, újra ctg, vérnyomásmérés, halom papír kitöltése, majd kaptam egy luxuslakosztályt, az egyik szülőszobát volt sarokkád, tágas tér, 4 millás ide-oda állítható szülőágy, sok gép… de tényleg barátságosnak tűnt. Direkt ide tettek, mert ez viszonylag távol volt a többi szülőszobától és a központi részektől, műtőtől stb. Tudták, hogy ott fogok maradni éjszaka is, és ha aludni szeretnék, itt nyugisabb. Ráadásul közvetlen a szoba mellett volt fürdő-wc is.
Dokim megjött pár perce rá, megkérdezte, hogy minden ok-e, vázolta az jövőbeni várható eseményeket, megnézte a friss eredményeimet, majd feltette a zselét. Abszolút nem fájt, olyan, mint egy sima vizsgálat. Mondta, hogy még mindig zárt a méhszáj, de a zselétől sokat vár. Pihenjek, próbáljak aludni, ő is hazamegy, reggel 7 fele jön.
Rám tették a ctg-t, mert ilyenkor 2 órán keresztül folyamatosan monitorozzák a picit, hogy hogyan reagál a zselére, elindulnak-e a fájások, stb. Igazán nem történt semmi különös. Imi velem volt éjfélig, majd mondtam, hogy nyugodtan menjen el a panzióba aludni, szólok, ha történne valami.
Próbáltam aludni… de ha egy 4*-os szállodában, kényelmes ágyon, szuper körülmények között sem tudok, akkor vajon ment életem első kórházi éjszakáján, 1 nappal a szülésem előtt? Hát hoooogyne! Nézegettem az ajtó fölött lévő, kék ledes órát. Mondjuk úgy 5 percenként, és vártam, hogy majd fáj valami. Fájt is.
2008.07.07
Úgy hajnali 2-3 fele kezdődött, mensi szerű fájdalmakkal, majd kezdett sajogni a derekam – pont, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Örültem, mert éreztem, hogy valami elindult és talán természetesen alakul a folyamat. Hajnali 5-6 fele már nem volt túl kellemes. Ha jött egy fájás, átfordultam a másik oldalamra (háton fekve hetek óta nem tudtam megmaradni) és próbáltam átvészelni. Vártam a reggel 7 órát, hogy jöjjön vissza szép szemű dokim, és nézze meg, alakult-e valami. Közben a középkorú szülésznő adott beöntést (nem volt vészes abszolút), elmentem letusolni, majd vissza a szülőszobára. Elment a nyákdugó is egy pisilés alkalmával, van remény, hogy ma szülök Kb. fél 8 fele jött dokikám és megvizsgált: bő egy újjnyi, haladunk . Mondta, hogy be lehet kötni az oxitocint (fájáserősítő-fájásrendszerező). A bal kézfejembe kötötte be a már újabb (váltás volt) szülésznő. Nem valami kellemes, sőt de legalább gyorsan elmúlt az a hülye, feszítő érzés. Ebbe a behelyezett kanülbe csöpögtették később az infúzót, és az oxitocint is. Az oxi kb. fél óra múlva kezdett hatni, pedig akkor még csak kis dózist nyomtak. Közben megint rám került a ctg, mely végig nézte a baba szívhangját, és a vége-fele a fájások erősségét. Az új szülésznőről annyit, hogy egy fiatal (kb. 25 éves) szőke kiscsaj, nem is nagyon bíztam benne, hogy segíthet érdemben. Szerencsére csalódtam pozitív értelemben, mert mindig jött, kérdezett, segített. Mondott mindig mindent, hogy mi fog történni, nyugtatott és biztatott. Nagyon nagy segítség volt. A doki mindig ott volt, amikor szükség volt rá, soha nem éreztem azt, hogy hanyagol. Fölöslegesen nem vizsgált, csak amikor tudta, hogy már történnie kell valaminek. 10 előtt is volt egy vizsgálat, amikor is azt mondta, hogy nagyon feszül a burok, így burkot fog repeszteni. Így is tett, elfolyt a magzatvíz mindenki nagy megnyugvására teljesen tiszta volt, ami azt jelenti, hogy a baba totál jól érzi magát, nincsenek „túlhordós” jelei. Emeltek ismét az oxi mennyiségén és nagyon beindultak a fájások. Már nagyon szenvedtem. Amikor jött 1-1fájás (kb. 2 percenként), összecsukatm a szemem és igyekeztem túlélni. Néztem a fájásmérőt, max. 45-ig ment fel (de jellemzően 30-35 fele mocorgott). Tudtam, hogy jellemzően tartós 80-100-as fájásnál van szülés. Én már ezektől is meg akartam halni, nagyon rossz volt, csak szorítottam Imi kezét, és mondtam, hogy edás embert akarok. Közben dokim is mondta, hogy lassan be lehetne kötni, mert olyan 2 újjnyi vagyok és ilyenkor már gyorsítja is a tágulást. Hívták az edás pasit, aki egy középkorú emberke volt, nem emlékszem a nevére, de nem a szülők iskolája kapcsán beszélő emberke. Viszont baromi gyorsan ott volt az asszisztensével, állítólag a szülészetnek van saját altatós brigádja. Király, szeretem a Máv kórházat Elmondta a pasi, hogy mit fog csinálni, mit érzek, hogy üljek, hogy be tudja kötni, stb. Őszintén, a bekötés iszonyat szar. Nem fáj, mert előtte adnak helyi érzéstelenítőt, viszont ahogy vezeti be a 2 csigolya közé a 2 m átmérőjű műanyag csövet, az valami borzalmasan hülye érzés. Meg is ugrottam kicsit, de akkor meg féltem, hogy majd félremegy és le fogok bénulni, stb. Na szerencsére nagyon gyorsan végzett és elkezdte a tesztadagot beadagolni (hogy hat-e, hol érzem-nem érzem a tagjaimat). Szuperül csinálta, mert tökéletes eredmény lett, gyakorlatilag onnantól semmit nem éreztem. Ha jött a fájás, nagyon picit éreztem, hogy keményedik a pocak és valami van, de nem fájt. El sem hittem, hogy ezzel ennyire szuperül lehet vajúdni. Nem értettem azokat a nőket, akik nem kértek/kérnek. Hogy lehet egyáltalán eda nélkül túlélni a szülést??! A cső végét leragasztották több soron a hátamhoz és simán lehetett vele bármit csinálni, ráfeküdni is, nem mozdult ki. Az adagoló fejet elvezették a vállam fölé, és ha kellett újabb adag érzéstelenítő (kb. 1 óránként), akkor szóltam és 1 percen belül beadta az anesztes doki.
Közben hallottam, hogy nagy nyüzsi van odakinn, kiderült, hogy jött vagy 4-5 kismama szülni. Volt egy kínai lány, hát az eszméletlen, de ahogy beért, szerintem fél óra múlva már fel is sírt a picije. De „végigasszisztáltam” még 2 szülést. vegyes érzelmek kaptak el… egyrészt úgy éreztem, soha nem bújik ki belőlem Picilány, hisz már este 8 óta próbálkozunk… aztán féltem a kitolási szaktól, mert bizony volt, aki rendesen ordított közben a fájdalomtól. És, ami minden baba felsírásakor elkapott, az az érzelmi meghatottság, hogy egy ember született… potyogtam a könnyeim, annyira megható volt.
Közben velem is telt az idő, sűrűsödtek a fájdalmak, már durva mennyiségre kapcsolták az oxitocint (lement 2 db 500 ml-s adag), sűrűbben kellett hívnom az edás embert. Féltem, hogy kitolási szakra elmegy a hatása és én belehalok a szülésbe. Figyeltem a fájásmérőt, de 55 fölé soha nem net. Mondta is a szülésznő és a doki is, hogy itt csak 4-5 óra fele lesz baba. Mondtam, hogy én TUDOM, hogy fél 1-1 fele szülök, vagy itt lesznek, vagy nem
Teltek a percek, vártuk Imivel, hogy mikor lesz változás. Nem is sokára, 3/4 1 fele kezdtem érezni, hogy nagyon feszít a baba feje lenn, mondtam a dokinak, hogy azonnal nézze meg, mert mindjárt szülök. Megvizsgált, mondta, hogy tényleg látszik már a feje és a haja és apuka megnézhet, ha akarja. Hogyne akarta volna, sőt, fotózott is (nem, nem publikus
). Mondta, hogy sötétbarna haja van, mint nekünk Elöntött a meghatottság és éreztem, hogy most már van erőm megszülni, akármilyen nehéz is lesz. A szülésznő elmondta, hogy mit kell majd csinálnom, ha jönnek a fájások. Szétszedték az ágyat kengyeles szülőszékké (nem kellett lejönnöm róla), és mondták, hogy ha jön a székelési inger, akkor gondoljak valami nagyon mérgesítő dologra és dühből nyomjak Csukjam be szemem, szám és csak arra koncentráljak, hogy minél erősebben nyomjak. Így is tettem, 1 fájás alatt 2-3 nyomásra volt erőm, amíg a levegő tartott. Szülésznő a lábamnál, doki a hasamnál (nyomta kívülről, amikor én belülről), Imi a fejemet tartotta (2 kézzel, kitámasztva, annyira erősen nyomtam). Nagyon csalódott voltam, amikor az első 1-2 fájás alatt sem történt semmi. Azt hittem, én nyomok rosszul, vagy a köldökzsinór van valahol rátekeredve a kislányra és húzza vissza. Viszont arra büszke voltam (apuka, a szülésznő, sőt, a doki is!), hogy egyetlen hang, nyögés-visítás nélkül, teljes erőmből rákoncentrálva nyomtam, aminek végül meg is lett az eredménye, mert 13 óra 10-kor kicsusszant Alizunk Akkorra már hívták a gyerekorvost, aki gyorsan leszívta az orrából-szájából a benne lévő magzatvizet-nyálkás folyadékot, és fel is sírt a drágám. Nem hisztis, inkább olyan kis aranyos, csajos sírás volt Rögtön a hasamra tették. Hatalmas volt, beterítette az egész mellkasom. Egymásra néztünk Imivel és sírtuk, nem akartuk elhinni, hogy végre itt van, foghatjuk-babusgathatjuk, a mienk, belőlünk fejlődött ki… ez tényleg az életcsodája. 9 hónapon keresztül fejlődik, növekszik, szétrúgja a bordáidat, átszenveded miatta a hülye vérvételeket, a vizsgálatokat, nem tudsz tőle rendesen aludni, ülni, menni… és egyszer csak kézzelfoghatóvá válik és az életed egy pillanat alatt tündérmese lesz…
Imitől kérdezte a doki, hogy elvágja-e a köldökzsinórt, de teljesen megbabonázta a pici lánya, így a dokinak még kétszer meg kellett kérdeznie újra amikor már én is noszogattam, hogy ugyan válaszoljon már, akkor felállt a székből és elvágta. 13 óra 13 volt ekkor. (Ez valamit biztosan jelent: 2008.07.07, 13 ó 13 perc.) Azt mondta, meglepően vastag (kb. 2 cm átmérőjű) és kemény volt, nem volt egyszerű elvágni. Eztán elvitte a gyerekorvos mérni-fürdetni, természetesen Imi vele és végig fotózott. Mint utólag megtudtam, dokim is ment utánuk, mert akarta látni, hogy mekkora is a mi „pici” Alizunk. Hát, 57 cm hosszú, 4050 g súlyú, 35 cm fejkörfogatú. Dokim közölte velem (sokk 1), hogy ha tudta volna, hogy ekkor, akkor megcsászároz . Mondtam, hogy köszi, már mindegy, megszültem
Közben kijött a méhlepény is (nem éreztem semmit), beletették egy „tepsibe”, doki magyarázta Iminek, hogy mi micsoda rajta , majd közölte (sokk 2), hogy az egyik fele olyan tökéletes állapotban van, hogy még min. 2 hétig el tudta volna látni a babát! Huhh… mekkora lett volna a végére??!! Szerencsére tökéletesen egyben jött ki, így nem volt szükség „belső takarításra”.
Eztán előkészültek a cuccokkal és elkezdtek varrni. Hopp, azt sem tudtam, hogy vágtak… az egyik oldalon, egy 3 cm-es vágást ejtettek, de kb. 5 perc alatt összevarrt a doki, szóval tényleg nem lehetett vészes, belső sérülés nem lett, szerencsére. Utána 3-asban maradtunk, dokim elment (mint kiderült, fél óra múlva is szült egy nő – akivel egy szobába kerültünk végülis ), meg utána még egy, úgyhogy dokikám nem unatkozott aznap
2 órát voltuk így hármasban, csodáltuk a kis jövevényt és szopizott csináltunk fotókat és csodálkoztunk, hogy mennyire hatalmas, pufók és gyönyörű! Szülésznő is majdnem végig velünk volt, nagyon rendes volt, még akkor is mindent mondott-segített. Kikísért WC-re, mert közöltem, hogy én bizony – 6 óra fekvés-szülés ide, vagy oda, de kisétálok pisilni, nem kell katéter, ágytál. Mondta, hogy ok, de kísér, mert ilyenkor el szoktak ájulni a friss anyukák. Mondtam, hogy áááá, én nem. Hááát…. pisilés után valahogy a földön találtam magam de nem volt semmi baj, szép óvatosan visszamentünk. Közben lejelentettek minket a gyermekágyas részen, és 2 óra múlva, már mint család mentünk át…
(azt hiszem, a smiley-k nem jönnek át, sorry!)
Hatalmasat takarítottam és közben drukkoltam, hogy neked is menjen! Csak elkezdeni nehéz! HAJRÁ! 
Majd megnéztem a nagyonbaba.hu-t, közben bababzenét hallgatok és zokogok. De ez jó! Sírjunk együtt! 
Van anyuka akit kérdezek, rögtön nevetve csak annyit mond, hogy hülyeség és már lapoz is a következő témára, van aki órákat szán arra, hogy meggyőzzön... 
, de lehet, hogy nem eleget 
Pénteken megyek hozzá a honvédba...az újdonság lesz számomra. Ott lesz a ctg-vizsgálat is. Pironkodva kérdezem, hogy ott más a rendszer? Fizetősebb, mint itt az ambulancián? 
