Sziasztok!
Véletlenül kerültem erre a topicra.
Én is átmentem ezen, és sikeresen végződött. tudom, hogy az ember ilyenkor keresi az összes olyan helyet, fórumot, bármit ahol reményt kaphat, ahonnan erőt meríthet.
Ezért is írok nektek.
2005, nem is olyan régen, legalábis még él bennem, elfelejteni soha nem fogom, és nem is tudom a lelkem meggyógyul e idővel.
Tudnotok kell ha sikerül is megmenteni a házasságot, utána jön a keményebb meló.
12 éve voltunk együtt, gyerekszerelem, gyerek projekten voltunk, azt hittem minden rendben van, erősek vagyunk bár az kifejezetten nem a mi évünk volt. A melója, az állandó furkálások, a depressziója...hát összecsaptak a hullámok, ettől függetlenül mégis úgy éreztem ahogy sok mindent ezt is túl éljük, megoldjuk...
és akkor a távoli kolléganő.....
Hűűűűűűűűű hát az indulatok most is nagyon hevesek bennem, széttépném azt a ri...ot, és az összes ilyen rohadt kis luvnyát.
Nem a férfiakkal van a baj lányok, erre kellett rájönnöm, mert ők csak ösztönösen vadászok, akiknek megerősítés kell. A szutykokkal van a baj, akiknek semmi, és senki nem számít, akik rámásznak mindenkire, és utánna jönnek a hülye dumával "óóó hát én nem ilyen vagyok, és nem is akartam"...hány ilyen történetet olvastam....
Szóval érezhette valami nem stimmel, és hát elkezdett msn-en "csevegni" a férjemmel. Akinek persze jól esett, miért is ne...és innen már tudhatjátok. Lelkileg szedte el tőlem. Elég gyorsan megéreztem, kutatni kezdtem, és rá is találtam a nyomokra. Bevallotta, igen tetszik neki, de nem történt még semmi csak csók...Egy világ omlott össze bennem, de hát nem kell ecsetelnem.
Az első reakcióm a döbbenet, a kábulat, ez nem történhet meg velem, mit rontottam el.
Aztán az úristen ne hagyj el, könyörgés... ennél rosszabbat nem is tehet egy nő szerintem. Ez csak jobban taszítja a férfit.
(Van a kedves édes, könnyed "szerető" és vagy te a hárpia aki sír és magához akar láncolni a ne hagyj el dumával....)
Ez a 2 érzés 1 hétig tartott. Én az a típus vagyok aki mindent tudni akar, minnél jobban fájjon, minnél gyorsabban a gödör mélyére kerüljek, ahol úgy érzem már nem fájhat ha bánt, mert onnan lehet aztán felfelé jönni, és tisztábban látni a dolgokat. Megtudtam ki az, megtaláltam iwiwen, szinte mindent tudtam róla. Leveleket találtam olvastam, msn üzeneteket stb.
Irtam neki, lehet ha "megismer" már fogható leszek számára, és női jóindulatból eltakarodik. Még fel is hívtam....teljesen normálisan beszéltem vele.
Persze mindig hagyta a mézesmadzagot a férjemnek.
1 hónap múlva "megkeményedtem". Azt az úristenit hát nehogy már könyörögjek, hogy hagyjam megalázni magam!
Én egy büszke nő vagyok!
Csak előre felé kell nézni! Mit fogok nélküle csinálni, tervek...ez nagyon fontos. Férjem örlödött közöttünk. Tudtam gyenge (mint minden férfi), és nekem kell döntenem. Mikor haza jött egy tök higgadt, erős, büszke nő ült le vele beszélni. A lényeg hogy kb az jött le: nem neki, hanem nekem lesz jobb nélküle.
Látni kellett volna a fejét. Láttam a szemében a döbbenetet és a csodálatot. Újra látott engem. Nem a hisztis, megalázott nő voltam!
Össze is pakoltam neki, megkértem itt zárjuk le, és felesleges fájdalmakat ne okozzon ezzel a húzavonával.
Nyertem...már ha ez a megfelő szó erre.
Együtt vagyunk, azóta megszülett a kislányunk akikt imádunk.
Imád minket, erősek vagyunk, és érzem nagyon szeret minket. Küzdeni kell az biztos, főleg nekem, hogy feleljtsek hiába jó most minden.
Néha ha meghallok egy számot, egy illatot, egy szituáció akár, és hopp beugrik minden, és az érzés is mennyire nyomorultul éreztem magam.
Több idő kell nekem, de már egyre ritkában jön elő bennem, amit persze neki nem mutatok.
Ne gondoljátok azt hogy egy gyerek megold mindent, vagy hogy az segitség, mert nem. Nem a lányunk tart össze minket. Mindketten azt az elvet valljuk, hogy a gyereknek szeretetben kell felnőnie, ők pedig igazi kis radarok. Nem élnénk együtt csak azért mert gyerekünk van, de idegenek vagyunk egymásnak.
Ha van gyerek Őt tartsátok szem előtt, nem nőhet fel egy olyan családban ahol a szülők marják, és nem szeretik egymást.
(Lelkisérüléseket fog szerezni amik később lesznek problémák)
A tanácsom csak annyi, ami nálam segitett, hogy ne könyörögj, és ne hagyd, hogy majd ő döntsön.
Nézz magadba, és csak akkor harcolj ha tényleg szereted őt, ha utána képes leszel élni vele, újra szeretni.
Nektek kell erősnek lenni, és abba az irányba terelni a kapcsolatot amit szeretnél. Menjen, vagy maradjon, de azt gyorsan.
Remélem azért tudtam "segiteni".
Ha bárki úgy érzi kérdezne, vagy csak írna egy olyannak aki már higgadtan külső szemmel látja a dolgokat csak nyugodtan. Szívesen segítek.
Remény