Új privát üzeneted érkezett!

mindenkinek köszi :lol: :lol: :lol:

Panda, semmi tünet, de hát tudom, igazából még csak holnap leszek 4 hetes... Cici kicsit nagyobb, de mensi előtt is szokott...

Kata, már szinte el is kezdtétek! De jó, hogy felhívtad őket!
én nem kaptam fogigátlót, nekem a 2. napom rögtön a stimus szurival indult (Decapeptyl sem volt), vagyis nekem rövid protokoll volt.
Szegeden lakik a keresztapám, nagyon jó kis város!

Ilona, úgy értem oda, hogy negyed-fél 8 között. Általában már kinn állt a sor(hétfő és péntek a legrosszabb), de amikor fél 8kor kinyitottak, már eléggé ment a sor. Kb.8 - 8:15-re bent voltam, egy gyors vérvétel, még egy fél óra várakozás a dokira és az UHra, és már végeztem is :lol: 5 napig csináltam, de nem volt vészes, megérte :lol:
igazából nem szerettem volna ikreket, szeretnék min. kétszer szülni, és már azon is gondolkodtam, hogy férne be a liftbe egy ikerkocsi.hát, nálunk sehogy....

Zel, nagyon ügyik voltak a picik, csak így tovább :lol: pihenj sokat.
fogok tesztelni, mondtam a páromnak is, hogy végre látni akarok egy pozítiv tesztet, amit én csináltam :lol: De szerdán kell majd mennem az Uhra, és így gondoltam, majd hátvágán tesztelek, akkor tudni fogom, hogy minden rendben.

Trincky, már dolgozok, még a vérvételre is onnan ugrottam ki, majd délre az eredményhirdetésre, és utána faarccal vissza dolgozni. A doki azt mondta, amíg nincs gondom, addig nyugodtan dolgozhatok.
domo
 
 


Trinky, mikor mész a BMC-be?

Tücsi, neked is nagyon drukkolok csütörtökre :lol: szépen sorban mindenki babás lesz :lol:

Kicsiboris, Reni: nektek is nagyon köszönöm :lol:

napközben annyi a munkám, hogy szinte nincs is dőm gondolni rá, ilyenkor kiélvezem :lol:
domo
 
 


még kimaradt:
Ilona, Konchoz járok, ő csinálta a csodát :lol:

Zel, a beülti utáni 12. napon 97 volt a HCG.

jó éjt mindenkinek
domo
 
 

 
 

Szaktársaim! :D :D
Akkor alakíthatnánk is egy női ezermester klubbot.

Kata, szuper ügyes vagy. Szeptemberre egytől egyig pocakosok leszünk. Nekem is kellett fogigátlót szedni, sőt ha jól emlékszem Pandinak is.

Domo, az UH és vérvétel eredményt telefonon kérdezted meg a stimu alatt? Ha ezt tudom nem szobrozok ott minden nap fél héttől fél kettőig. Tök jó, hogy nem kell feküdnöd. Azért ebben a melegben pihengessél is munka közben, és nagyon sokat igyál.
Szerintem a jövő héten megyek a BMC-be, csak meg kell várnom, hogy megjöjjön és a hatodik napon megyek a kis drágáimért.
trinky
 
 


Sziasztok!
Domo! Nagy-nagy Gratula Neked!!!
Nekem sajna tegnap megjött, de még nem bánkódom hiszen csak az most kezdtünk próbálkozni.
Pandácska! Elég bunkó emberek vannak! Én egyszer vállalkoztam kocsival-gyerekkel bemenni a városba BKV-val. Ha nem kérek meg egy nőt akkor senki nem segit. Ráadásul fiatal srác pedig úgy tesz mintha aludna, de 1 perccel előtte még nézelődött. Hát erről ennyit!
Hogy birjátok a meleget?
Zel! nagy drukk péntekre!!
bgyöngyi
 
 


Sziasztok!

Csipet -csapat 9 embrikéből áll! Nagyon erős kis bagázs! Pénteken megyünk beültire!

( Eddig nekem is a másik, a fogigátló nélküli protkoll ment. Azzal a saját hormonok vanna k felerősítve. Most a decapeptyles, ezzel viszont a saját hormonjaim ki lettek iktatva. )

Pusszantás mindenkinek! megyek taknyászok kicsit....
Tegnap mosónő voltam.

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


zel, megállj! Mintha valami pihenésről lett volna szó :roll: Rosszul emlékszem?
Egyébként meg péntekre egy jó nagy kalappal! Szugeráld magad, itt a nyár, a rengeteg gólya, ennek sikerülnie kell!

trinky, húha a jövő héten indul a mandula? Még térjünk vissza rá, mikor is kell szurkolni!

katata, no akkro zel leírásából kezdem megérteni, hogy is, mint is van ez a hormonkezelés. Úgy tűnik a te féléd a barátibb.

bgyöngyi, ha mágnesnek, tizának ukkmukkfukk sikerült, nektek is menni fog, mer nehogymá a másodikér is küzdeni kelljen, na!

mágnes, tiza hogy vagytok a nagy melegben?

domo, no igen ikrekkel nem lehet könnyű az élet, én azért már azt is szívesen bevállalnám.
Köszi a tippeket, majd sietek 7 körül odaérni, ha menni kell. Remélem a Szűcs doki is képes ilyen csodára, kicsit kételkedtem benne az inszemek alatt, de gondolom megkonzultálnak mindent, így jó kezekben leszek.

Szép napot csajszik!
bbilona
 
 


Zel!
Nagyon ügyikék a srácok-csajok! Vigyázz magadra!

Ilona!
Biztosan jó a te dokid is, de ha nem bízol benne valamiért, akkor inkább válassz másikat, mert szerintem ez nagyon fontos.

Gólyákról:
A férjem mondta, hogy hétfőn és kedden is munkából hazafelé egy az úttesten sétáló gólyát kellett kerülgetnie. Valami miatt az aszfaltozott leszállópálya jön be neki. :lol: Mondtam neki, hogy nagyon vigyázzon rá, nehogy megsértődjön a gólyatársadalom, mert szükségünk van rájuk.

tücsökbogár
 
 


tücsökbogár, igazából egyikben sem bízom (ez a mérges kismalac hangja belőlem), de ez a doki pont annyira kedves amennyire nekem kell, nem tolakodó, és nem is vadállat. Megpróbálok bízni :roll: .

Bizony a gólyákra tessék nagyon vigyázni, szükségünk van még rájuk!
bbilona
 
 


Pandácska!

Remélem, hogy jársz erre mostanában.
Most olvastam a blogodat és azt, hogy mit mondtak nektek a szocpolról. Irány egy másik bank mert ez nem igaz!!!! Ha gondolod nézz utána (12/2001. (I.31.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról). Ebben nincs ilyen feltétel, hogy a házastársaknak mindketten tulajdonosnak kell lennie!!!

tücsökbogár
 
 


Tücsi,
holnapra +++++++++++++++++++++


Zel,
péntekre +++++++++++++++++++++

Domo,
hogy vagy? :) Mikor mész uh-ra?
katata
 
 


Ja, én ma egész nap kocsit kerestem és nem találtam meg amit kersek :? Holnap folyt.köv.
katata
 
 


Trincky, igen, mindennap dél körül telefonáltam, és megmondta a telefonba mi az aznapi adagom. Jövő héten nem lesz Konc doki, tudsz róla?

Ilona, a Szűcs dokit is sokszor hallom dícsérni, egy barátnőm is hozzá tartozik, és neki is sikerült. Neked is fog :lol:
Jaj, ma mész, mi volt?

Kata, jövő héten szerdán, vagy csütörtökön megyek UH-ra, akkor már látni lehet valamit :lol:

Tücsi, és neked mit láttak ma? szépen növögetnek?

Zel, nálad akkor a hosszú protokoll lesz a megoldás :lol: 9 nagyon szép szám :lol: szurkolok nagyon péntekre (nézd meg őket, ha lehet)

Gyöngyi, köszönöm :lol:
domo
 
 


Gyöngyi,
Eddig nagyon rosszul viseltük, nehéz napjaink voltak, de végre Dóri is megszokta, hogy így befűtöttek, és újra alszik éjszaka meg nappal is.

Zel,
9 embrike után, 9 hónap jön :wink: :lol:
Vendég
 


domo, aranyos vagy, köszönöm a biztatást, no meg a tippeket! :D Du. megyünk, azért nagyjából sejtem mi fog történni, de holnap jövök és mesélek.

katata, ne add fel, meglesz az az autó!
bbilona
 
 


Ilonka,
ma délután. 8)
Remélem hamar tudtok kezdeni!
katata
 
 


Domo!

Hát egyenlőre nem kaptuk meg a várt dícséretet. Jobb oldalon 2 db 9 mm, bal oldalon 8 db 8mm-es tüszőt látott és erre azt mondta, hogy ez még kevés és picik, úgyhogy megemelte a hormonadagomat és hétfőn kell újra mennem. Abban bízom, hogy még be tudják hozni a lemaradást, végülis még csak 5 napja adom a szurikat és hétfőig még újabb négy, már emelt adagot fogok nyomni. Hát remélek azért...

tücsökbogár
 
 


Domo,
ez szerintem egyáltalán nem kevés. Majd még szépen nőni fognak és rendben lesz minden! Nekem a stimu 10-ik napján voltak már nagyok, azért az neked még odébb van!! :wink:
katata
 
 


Bbilona!

Ugye holnap mentek a megbeszélésre?


Tücsökbogár!
5-nap az nem sok,még most indulnak be :wink:

Domo!
Egy vonalzó jó lenne? :wink: Tessék csinálni :lol:


Zel!
Hogy érzed ,magad?


Katata!
Milyen autót szeretnél? :lol:

Tiza????????????MÁgnes????????????SAPÉ??????????
m. reni
 
 


Csajok!

Megtaláltam álmaim autóját!!! Nagyon szép, már is szeretem!!! :lol:
Renault Scénic!

Ime:


Kép
katata
 
 


Sziasztok!
Gyors bekukk, elköltöztünk, net majd csak szombaton lesz.

Domo:
Gratulálok!!! Végre jó hírre jövök!!! :D

Mi megvagyunk, meleg van, Anna igazi kis tündér, hagy pihenni, élvezi az új lakást, a teret :)
Holnap megyünk Istenhegyire genetiki uh-ra, nagyon izgulok, és remélem, hogy minden rendben lesz. Drukkoljatok!

Kata:
Már alig pár nap, és itthon lesztek :)

na rohanok, Anyóséknál vagyunk, megyünk haza!
puszi mindenkinek, szombaton jövök!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Kata, tényleg jól néz ki :lol: Meg is vettétek?

Reni, vonalzót majd gyártok az UH után.

Ilona, akkor mesélj holnap!

Tücsi, hétfőre az emelt adagtól biztos szép nagyra nőnek :lol:

Mágnes, köszi :lol:
szurkolok holnapra nektek
domo
 
 


Mágnes,
szorítok holnapra, de tuti minden rendben lesz!!! 8)

Domo,
autót hétfőn vesszük meg, illetve akkor szerződünk, aznap utaljuk az árát és mikor odaér utána mehetünk érte. Már be vagyok sózva!!! 8)
katata
 
 


Sziasztok!

Köszi, Reni, egyelőre jól vagyok. Holnap beültetés. nagyon várom. Kíváncsi vagyok a kilenc embrikénkből mennyien várnak ránk. Most már nagyok lesznek. Remélem lesz, aki velünk is marad.


Hű, Kata! Szép autó. Ha bármi gond lesz vele, keress nyugodtan. Renaultunk van, tudom szerelni! :lol: De nyugi, régebbi széria. Most jöttek ki rajt a típus, mega rejtett hibák, és szivatott minket rendesen. Le is akartuk cserélni... ( Htszemélyes egyterűre, mert kell a gyerekek miatt a nagy autó!)

Tücsökbogim! Nem kevés a 10 tüsző! Nekem is annyi volt!!!! Sőt, dokim nem örült ennyinek sem, mert nem szereti, ha ennyi terheli a szervezetet, meg ezen felül könnyen átmegy túl-hiperstimuba.. Szóval nyugi, szerintem is jók a méretek. Lényeg a minőségen van, nem a mennyiségen.

Domo! Azon az UH-n lesz már szívhang is? Jaj, de jó nektek!

Ilonám! Naaaa? Mi volt? Remélem gyorsan sikerül a vizsgálatokat, megcsinálni, és már mehet is a program.
zel
 
 


( És ami lemaradt..)



Jó éjt mindenkinek!

Puszika!!!!
zel
 
 


Sziasztok,

Tőlem már megszoktátok hogy mindig akkor jelentkezem amikor valami gondom van
Amióta nem irtam sikeres volt az inszemem-az ötödik-nagyon megörültem amikor megláttam a két csikot a teszten-annyira hihetetlen volt hogy másnap még egy tesztett vettem és az is pozitiv lett.
Most azonban van egy gondom ami nagyon aggaszt-a tavaly elhalt a kisbabám 11 hetesen-megszűntek a jelek ebből már gondoltam hogy baj van-most megint azt érzem hogy nem fájnak már a melleim-habár nem fájtak olyan nagyon eddig sem de most egyáltalán
Nincs dokim csak 1 hét múlva s addig teljesen tönkre teszem magam idegileg-mindegyre a melleim vizsgálgatom
Van valakinek ilyenről vagy hasonlóról tapaszta????? Kérlek segitsetek.....vagy egyáltalán elég ha nagyok a melleim nem kell fájjanak????
Köszönöm a segitségeteket
puluildiko
 
 


Puluildikó,
Nekem az egész terhesség alatt nem fájt a cicim, hiába szokott ez is egy jel lenni. Ne aggódj majd fájnak eleget, amikor elkezded szoptatni a picit :wink:

Kata,
Nagyon szép kocsi, érthető, hogy szerelmes lettél első látásra :lol:

Mágnes,
Drukk a mai uh-hoz!!

Tücsök,
Ez kevés? Hát mennyit akar a dokid? Ez egy jó eredmény, tökéletes! 10 tüszőből lehet annyi babád, hogy még a fejeden is lógni fognak :wink: Szép eredmény, én megdícsérlek, ügyes vagy!

Ilona,
??? Mesélj!!!
Vendég
 


Mi nehezen viseljük ezt a meleget, kert hiánya miatt, a kádban pancsizunk napközben:

Kép
Vendég
 


KAtata! :lol:
NaGyon szép az autó :wink: Én is elfogadnám :lol:
Meg is veszed??

ZEL! :lol:

Keresztbe tett lábbal ülök,és szorítok neked mára+++++++++Pihenj sokat puszikálunk :lol:
Antónia is szórít neked :lol: Kép Kép



Pandácska! :lol:
Nagyon édi ez a Sonkás Dóri :lol:
Vettél kosarat a Quinny alá?

Csajok szokott valaki az IKeába járni vásárolni? :lol:
m. reni
 
 


bbilona!
Várjuk a Híreket :shock: :?: :?: :?:
m. reni
 
 


Reni,
Még nem vettem, olyan meleg van, hogy csak este megyünk ki a lakásból. Ez a mosoly :wink: Olyan kis huncut :lol: Ti hogy álltok a fogakkal?

Na dobok még két képet, utána ígérem befejezem :oops: :wink:
Kép
Kép
Vendég
 


Olyan szépek ezek a lányok, mint a csuda.

pandácska, mintha aranyban fürdene a lyány.

reni, gondolom elvarázsol benneteket Antónia ezekkel a vigyorokkal.

zel, hú de izgulok. ++++++
Kilenc gyerekhez tényleg kell a nagy autó! De húzzatok bele, mert mire mind világra jön kiöregszik az autó szegény.

katata, tényleg szép autó. Sokat használod? Messze van az albérlet a leendő építkezés helyétől?

mágnes, várjuk a híreket :wink:

Úgy örülök, hogy belevágunk.., kifejezetten élveztem a konzultációt, bár igazából el kellene menni arra a tájékoztatóra is amit a BMC-ben tartanak a beültetésről.

Szóval 3.cn-on vérvétel, hormon, AIDS, Hepatitis stb., apának közben spermavizsg.,+vérvétel. És milyen jó, hogy az AIDS szűrést már ők is meg tudják csinálni, nem kell máshová rohangálni.
21cn-n ultrahang, amikor is kiderül milyen protokollal indul a kezelés.
A férjem rákérdezett, mi a rövid, hosszú közt a különbség. Annyit mondott a doki, hogy a hosszúban könnyebben kordában tarthatóak a petesejtek (túlstimuláció jobban elkerülhető), és nem olyan szorosak a határok, azaz kicsit lehet játszain a napokkal. Remélem érthető voltam.

Ha nem szól közbe nyaralás, és egyéb program, akkor augusztus végére számolom a beültetést. Ha közbeszól (ezt még apával át kell rágjuk), akkor szept vége.
Mondanom sem kell, hogy már rendesen be vagyok sózva, de remélem csillapodok egy kicsit, és sikerül ésszel meghozni a döntéseket (már ami az időpontot illeti).
Szóval itt nincs ilyen, hogy majd ekkor vagy akkor, indulhatunk azonnal, ahogy megvannak az eredmények.
Ja igen reméljük apa is rendben lesz :wink:

Jó hosszú lére eresztettem.
bbilona
 
 


PAndácska!

Nagyon édi ez csaj, :lol: :lol:
Úgy látom a cumink,és a fülcsi ugyan olyan :lol:
Dörzsölgeti a kis ínyét,mostanába nyűgi nem tudom,hogy a foga-e?!Szerintem a meleget is nehezen viselik a babák.Mi sem mozdulunk ki csak 5- óra után :lol:
m. reni
 
 


bbilona!
Ezek nagyon jó Hírek :lol:
Természetes,hogy be vagy sózva,Én is be voltam.
ÉS hová menétek nyaralni?
m. reni
 
 


Reni,
Majdnem egyszerre születtek, valami hasonlóság csak kell, hogy legyen :lol: :lol:

Ilona,
Akkor sok drukk a vizsgálatokhoz, de biztos minden rendben lesz. Annyira örülök, hogy mégis lombikoztok, jár nektek egy saját gyönyörűség :wink:
Vendég
 


reni, Csopakra, már alig várom.

pandácska, már én is nagyon vágyom rá, egyszerűen mindegyik imádnivaló, még az ördögök is, mert tudom, hogy a szülők a felelősek azért milyen emberke lesz, azért a gyerek alapból jónak születik.
Már alig várom, hogy én is hasfájásról, fogzásról, babakocsiról beszélgethessek (na csak egy kicsit :wink: ).
bbilona
 
 


Csajok,
gyönyörűségesek ezek a lányok!!! :lol:

Ilonka,
na ez szuper. :D Akkor lehet, hogy egyszerre lombikozunk kb.? 8) Örülök, hogy nálatok sem kell várni, hanem mehettek, ahogy vége vannak a vizsgálatoknak. Szuper!! Akkor hajrá!!! :lol: Örülök, hogy belevágtok!!!
katata
 
 


Mágnes,
mi volt uh-n?????
katata
 
 


.. látom zajlik az élet kis topikunkban végre :!: :!: :lol: :lol: :lol:

zel gyere majd és mesélj, annyira szorítok neked!!!!! anyu légy erőőőős :wink:

domo, elhiszem, hogy most másképp vagy és persze ha az embernek nincs tünete akkor nehezen hiszi el, de nekem sem volt a fémes ízen kívül amit folyton éreztem..kitartást :lol:

pandi, annyira szép lányod van!!!!! nem semmi :lol: hát ami a meleget illeti...Borka sem aludt.....nálunk 30fok van bent :cry:

reni mekkora bogárszeme van a leányzónak, nagyon cuki!!!

ilonka, na akkor szorítok a párodért is, és olyan jó, hogy így beleugrotok!!!! nem csodállom, hogy tűkön ülsz én minden inszem előtt paráztam pedig az sokkal egyszerűbb mutatvány :roll:

kata nagyon szupi a kocsi, mikor lesz meg?

mágnes, tizu, jucmuc sapé???

Kép
kicsiboris
 
 


Borka Lujzi fél éves :lol: :lol:

Kép Kép

Kép
kicsiboris
 
 


Az összes pic lány csodaszép :lol:

Ilona, én is úgy örülök, hogy belevágtok :lol:
Nekünk nem volt időnk átrágni a dolgokat, csak 1 héttel indulás előtt tudtuk meg, hogy lombik lesz. Azt hittem ez rossz lesz, mert nem vagyok felkészülve lelkileg, csak úgy történnek a dolgok. Még egy lefoglalt nyaralásunk is volt (3 nap Wellness), és ez pont a leszívás elé esett, de elmentem, és hát nem ezen múlt :lol:
Persze ne kapkodjátok el, ti tudjátok, de legyen inkább augusztus :lol:

Ma reggel csináltam egy tesztet, és pozítiv lett :lol:

Zel, nem tudom, hogy akkor lesz-e már szívhang, szerintem az 5 hét még kevés, nem?
domo
 
 


Sziasztok!

Ezek a bigék gyönyörűek! :) Hogy mekkorár nőttek!
Van netünk vééégre :)
Pénteken voltam az istenhegyin, minden rendben van Zsebihallal, olyan szép formás fejecskéje van :)
Kaptunk képet, dvd-t, teszek majd fel képeket, na meg a lakásról is :)

Lepény a mellső falon (már megint..)
CRL: 61.5 mm (ez a hossza)
BPD: 20.1 mm (fejecske)
FL:6.4 mm (combcsont hossz)

Down életkori kockázat: 1:1016
Számított kockázat: 1:20422

13+18 triszómia életkori kockázat: 1:9067
Számított kockázat: 1:181313 :)

Megnéztem Anna 12 hetes adatait, zsebike dupla akkora, mint lánykám :)

Ja és megvan a fiúnevünk is : Áron
A lánynév: Dorottya

Eljöttünk az Istenhegyiről úgy, hogy elfelejtettünk fizetni, félúton jutott eszembe. Gyorsan vissza, a kutya sem vette észre :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Domo,
Én 6+2 voltam, amikor láttunk szívhangot. Elvileg a 6. héten indul el a pulzálás.

Boris,
Borka gyönyörű, és már milyen nagy :D Még csak tegnap születtek a lányok, lassan meg itt futkosnak mellettünk. Nagyon megy az idő...

Mágnes,
Gratula a jó eredményhez! Dupla akkora? Zsebihal nem lustálkodik a pociban :lol: :lol:
Vendég
 


Pandus:
Hát kezdem érteni, miért van akkora pocakom, mint Annával 6 hónaposan... :wink:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1214737918.8364.jpg[/img] Szobánk1

[/img] Kép Panna

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1214738027.6564.jpg[/img] Mosónő :)

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1214738068.7786.jpg[/img] Szobánk 2



[/img] Kép 3.. [img]

[/img] Kép Panna szoba

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Boris,
ez a Borka!!! :D Milyen hajlékony!!! Nagyon édes.

Mágnes,
nagyon jó hírek!!! :D Örlök, hogy minden oké a picurkával!
A nagyobbacska meg továbbra is nagyon szép! :D Élvezi az új lakást?
A lakásotok is szuper, ahogy látom jó nagy, tágas!! Elfér majd a gyerekcsapat. :D
A francia ágyat hol vettétek? Mekkora, mik a méretei? A szekrény is hozzá való nem? Nagyon szép!
katata
 
 


Anna elindult!!! Éppen másfél évesen kezdte :) Itt krosszozik a lakásban :) A frászt hozza rám!

Kata:
Az ágyat a Best bútornál vettük, (van honlapjuk) a szekrény csak színben hozzá illő, az ágyhoz van még komód és éjjeli szekrény is. Az ágy, ha jól emlékszem 160*200

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mágnes,
ügyes ez a leányzó!!!! :lol:
Meg is találtam az ágyat. Elég jók vannak ennek az áruháznak és úgy látom Szegeden is van boltjuk. Köszi!!
katata
 
 


Szisztok lányok!

Köszönöm mindenkinek a biztatást, meg az örömszavakat, tisztára megvagyok hatva, hogy így velem örültök!

mágnes, szép lakás hm, de konyha, fürdőszoba nincs? Tessék reklamálni, anélkül nehéz lesz :D . Ezt a bútorboltot én is mindjárt megnézem.
Gratula Hüvelyk Matyihoz! Gondolom ezek az eredmények jók lehetenek. Baj a lepény a mellső falon? Hol kellene lennie? :oops:

Apám, Borka Lujzi már ilyen öreg lenne? Mindkét nevét használjátok?

Szép hetet csajszik!
bbilona
 
 


ilonkám, hát már nagyon várom, hogy örömteli hírekkel gyere :lol: :lol: jaja Borka már véncsaj :shock: :D húúú sok neve van a lánynak, általában mindkét nevét mondjuk no meg: dundika, lujziána, 'darszvéder (amikor olyan hangot ad...)...

kata, köszi!!

mágnes annyira jó olvasni zsebiről ezeket az adatokat megint kicsit irígy vagyok :wink: és ennyire nagy??? nem semmi.
a kéró :wink: nagyon szupi, milyen jó nagyok a szobák!!!
és, hogy jár Anna, na az tök izgi :lol:

pandi, kösssssssssz, azért a te lánykád sem semmi ám!

többiek????

Kép
kicsiboris
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?