Szia S!
A véleményem eltér az előbbiektől.
Nekem volt egy barátom, akivel másfél évig jártunk, akkor elmentem vendégségbe hozzájuk pár napra. 3 fiú közül ő volt a legidősebb, én voltam az első "meny-jelölt". Orvostanhallgató ékszerész apukával - szóval "10 pontos", ahogy a Kramer kontra Kramerben van.
Az apukája a pár nap alatt kb. egyszer mondta, h jó napot, egyszer meg azt, hogy viszont látásra!
Persze mit akartam én, éppen bölcsész karra jártam
.
Szerelmem az együttjárás alatt elég fura dolgokat mondott néha. pl.: a szegény lányok nem olyan hűségesek; legyen egy diplomám, de nem akarja, hogy dolgozzak, ő akar engem eltartani, meg a sok (3?) gyerekünket. - Akkor minek a diploma? Azért csak legyen.
Egyszóval egy idő után rájöttem, hogy ezzel az emberrel én nem tudnék együtt élni. Szerintem a mainapig szerelmes vagyok belé valahol, de szörnyű lenne vele.
Ha megmondtam, hogy gyűlölöm a lilát, legközelebb képes volt lila virággal várni az állomáson. (Most sírjak, vagy nevessek?) Később halkan megjegyeztem a dolgot, mire megvonta a vállát: ilyet lehetett kapni a boltban.
Szóval baromira figyelt rám. De ez nem volt érdekes, szerelmes voltam belé és kész.
Aztán rájöttem, hogy ez csak rosszabb lesz, hagyjuk abba. Szerencsére találkoztam a mostani férjemmel, és rájöttem, mi nem stimmel. Úgy fogalmaztam, h ezzel az emberrel nem tudnék egy jókedvű életet leélni.
Vele pont ilyen lett volna a házasságunk tudom, és azt is h AZ ILYEN EMBERREL NEM LEHET BESZÉLNI.
Nem lehet a kis kő fejébe beleverni semmi érzékenységet a másik iránt, mert számára az nem gyakorlati probléma.
Ami velem történt azóta: 3 gyerek egy szintén makacs, de nagyszívű férjjel.
Az első gyerek után vele is volt 1-2 enyém-tied, tecsakitthonvagy-tesosemvagyagyerekkel vitánk, de vele mindig lehetett beszélni. Sokszor "gyötört" lelkileg, ami igen könnyű egy kismama esetében, a végén, ha addig nem, akkor a nemvagyjóanya szövegnél elbőgtem magam.
És közben majd szétvetett a méreg, h hogy lehetek ilyen gyenge!!!!! Én!! Aki már elég sok nehéz döntést hoztam egyedül!
Ahogy nőttek a gyerekek, újra megerősödtem.
Megkötöttük a kis alkuinkat, belejött a papaságba én meg a mamaságba. Fizeti a bébiszittert (ha van pénze) ha nagyon nem tud itthon lenni, amíg elmegyek a közösen megbeszélt helyekre.
Még nem írtad, hogy mekkorák a gyerekeid.
Egyszóval, hogy mit tennék a helyedben?
Lehet, hogy a fogyókúra is jó ötlet, bár én ha arra a barátomra gondolok, valszeg észre sem vette volna. hogy tisztelni nem tisztelt volna jobban érte, az tuti.
Először is feltetetnék egy spirált, aztán összeszorított fogakkal kibírnám addig, amíg a legkisebb ovis nem lesz.
Közben (a gyesemből) elvégeznék egy internetes levelező tanfolyamot. Aztán dobbantanék. Muszáj!
Különben tényleg a mártír-szerepet adod át a lányodnak és a lábtörlő-szerepet mutatod a fiaidnak. (Bocs, talán ennyire nem durva a helyzet)
Minden esetre van aki azt hozza otthonról, h a szülei kommunikálnak, van aki meg nem. Többet kéne tudnod a párod szüleiről is.
És tényleg, vajon tisztában van vele, hogy neked így nagyon nem jó, vagy csak megrántja a vállát, h "amíg nem mondod meg konkrétan, h mit csináljak, addig ne várj tőlem semmit"?
(Az én drága férjem is ezt csinálta jóideig. De most már összeszoktunk, meg ő is rájött, h el tudja tartani a családját. De még most is szekálni kezd, ha a munkahelye bizonytalan.)
Légy erős és okos! Vidéken tényleg nagyon nehéz, de egy városban kaphatsz mindebféle munkát, amíg a babák oviban vannak.
Most-hadd-ne-névvel