Szülés történetek engem is érdekelnek, én baromi lelkes lettem tőle (na persze nem a vajúdás alatt), minden fájdalom ellenére viszonylag hamar mondogattam már, hogy én újra meg akarom élni ezt a csodát. Én mondjuk rendkívül érzékeny, empatikus, elérzékenyülős fajta vagyok, ez a szülésre is kihatott, és mondhatni azóta is tart. Lelkesedéssel fogadok minden kismamás hírt, és örülök, hogy ha valaki megélheti ezt a gyönyörűséget.
Január 28-án, hétfő este NST-re mentünk a Bajcsyba, és már megvolt, hogy a héten melyik nap milyen vizsgálatokat kell majd elvégezni (UH, vérvétel, vizeletvizsgálat, és 2 naponta NST). Ezen az NST-n a 30 perc alatt 4-5-ször volt haskeményedésem, mondtam is Gyurinak, hogy ez új, mert eddig max 2-szer volt az eddigi NST-k során. Erre Gyuri azt válaszolta, hogy „Ez a kislány holnap meglátja a Napot.”. Mosolyogtam rajta, de valahogy én is úgy éreztem, hogy valami történik odabent. Emlékszem, hogy este még ott ültem az ágyon a naptárral a kezemben (próbáltam kitalálni, hogy mi legyen a kislányunk neve, mert még mindig nem döntöttük el), és néha-néha valami fura fájást éreztem a hasam tájékán. Ez nyilván már AZ volt, csak elfoglaltságomban nem is figyeltem rá. Olyan fél 12 körül feküdtem le, és fél 1-kor már fent voltam figyelve - most már tudatosan - a fájásaimat. Fél 2-kor szóltam Gyurinak, és elkezdtük stopperórával mérni és írni minden változást. Fél 5 előtt kicsivel már 5-6-7 perces fájásaim voltak, ekkor hívtam a szülésznőmet, aki megerősítette, hogy ebből ma baba lesz, és azt mondta, hogy várjunk még fél órát, akkor hívjam vissza, hogy hogyan változnak a fájások. 5-kor újra hívtam, továbbra is 3-4-5 perces fájásaim lévén megkaptam zöld lámpát az indulásra. Itthon teljes nyugalomban összeszedtem minden leletemet és papírjaimat, és 29-én reggel 5 óra 50 perckor elindultunk a kórházba. Átöltöztem és 6óra 30-kor az ügyeletes orvos megvizsgált. Amikor azt mondta, hogy szűk 1 ujjnyi vagyok, akkor kicsit megijedtem, mert addigra már rendszeres 5 perces fájásaim voltak, ezek már lényegesen erősebbek is, tehát én azt gondoltam volna, hogy tágultam. Arra gondoltam, hogy te jó ég, ha még mindig csak 1 ujjnyi vagyok, akkor meddig fog ez tartani! A meleg zuhany jól esett, alig bírtam magam rávenni, hogy visszamenjek a szobába. Ekkorra már muszáj volt leguggolnom, akár a folyósón is, ha jöttek a fájások, így bírtam csak elviselni azt a kb. 1 percet. 9 óra 10 perckor burkot repesztettek. Nem fájt, bár fura érzés volt, főleg, mikor elöntött a meleg víz. Mint kiderült „csupa kaki” volt a magzatvíz. 10 óra 5 perckor átmentem az IKEÁS szobába, hogy beüljek a kádba. Vicces volt, pont ott volt egy kismama NST-n, de mire a szülésznőm leszedte őt a gépről, addigra jött egy fájás, én kétségbeesve és jajongva estem rá az ágyra – szegény kismama meg riadtan menekült ki a szobából… Nagyon fáradt voltam, a kádban lelassultak a fájásaim, ami arra volt jó, hogy tök mélyen bealudtam a szünetekben. Jött a doki, megvizsgált: 1 ujjnyi – alig hittem el, hogy hajnal óta nem történt előrehaladás!! Pedig már nagyon erős fájásaim voltak, rosszul voltam, hányingerem is volt. Az utolsó órákat a bordásfal előtt, a szülőszéken töltöttem, ezen tudtam a legjobban megmaradni: függőlegesen, tehát a gravitáció lévén a tágulást elősegítve voltam, de nem kellett tartanom magam, ráadásul a bordásfalba is tudtam kapaszkodni. Meg néha a radiátorba, meg néha az NST készülékbe (Gyuri mondta, hogy azt hitte letépem a radiátort és majd kártérítést kell fizetnünk a rongálásért…)Aztán már csak arra emlékszem, hogy rendszeres 3 perces fájásaim voltak, aztán még sűrűbbek, és egyszercsak már azt éreztem, hogy muszáj nyomnom. A dokim csodálkozva kérdezte, hogy mit csináltunk, hogy ilyen gyorsan 4 ujjnyira tágultam. Aztán eltűnt a méhszáj és tulajdonképpen bő fél óra alatt kb. 6 nyomásra, január 29-én déli 12 óra 18 perckor megszületett a kicsi lányunk 3750 grammal és 53 centivel. Az utómunkálatok nem fájtak, de kellemetlenek voltak, alig bírtam már kivárni, de úgy voltam vele, hogy ez is hozzá tartozik.
Szerencsére nem sárgultunk be, így február 1-jén, párom születésnapján(!) haza jöhettünk. Én sajnos nagyon maximalista vagyok, és bánt ha valami nem olyan tökéletesnek történik, ahogy én azt eltervezem, de a szülés gyönyörű élmény maradt minden fájdalom ellenére.
Egyébként ki hány gyereket szeretne?
Edina, nekem is van olyan, hogy mindenáron kézben akar lenni. Nem jó már neki se a szőnyegen, se a székben, de aztán elég hamar (3-4 dal vagy mondóka után) vissza tudom tenni a szőnyegre, vagy ez már azt jelenti, hogy nyűgös mert fáradt. Ilyenkor már a kezemben is feszeng, és akármennyire nem akarja, leteszem; ő is rájön, hogy jobb pihenni. Viszont abszolút össze-vissza eszik, teljesen kiszámíthatatlanok a napjaink. Egyszerre alig eszik valamit, tényleg ha 6 percet szopizik, az már jó eredmény, aztán meg persze, hogy 1-1,5 óra múlva éhes. De hiába teszem vissza a cicire (vagyis próbálom), vagy megfeszíti magát, vagy a cicivel a szájában dumálgat, de nem eszik többet. Viszont este, ha úgy érzem, hogy nincs tejem, és cumisüvegben melegítek neki 200 ml-t, azt simán megissza.
Orsi, ha ennyi negatívat olvastál a fájdalomcsillapításról, akkor hogy-hogy legközelebb mégis azzal akarnál szülni? Vagy nem jól értettem, amit mondtál? Egyébként ki tudja, mi a különbség a spinális és az epidurális fájdalomcsillapítás között? Ez utóbbi az EDA?
Kíváncsi leszek, amikor majd elkezdem Linának a hozzátáplálást, mert annyira édesen megeszi kiskanálból a vitaminjait, néha már meg is fogja ő is a kanalat, úgy működik ez, mint Alíznál-Borisznál az orrszívás. Mindig megdicsértem, amikor megette szépen a vitamint (már újszülött korától minden ilyesmit kiskanálból kap), és mára már vigyorog amikor lenyeli a cuccot és várja a puszikat. És azon gondolkodtam, hogy valószínű nem fogja tudni, hogy majd esetleg alma vagy mittomén mi lesz a kanálban, és azt is benyeli majd talán a puszi reményében. Aztán jön majd esetleg a meglepődés, ha nem ízlik neki…Ja, és a minap pancsi után kiszívtam az orrát, mert láttam, hogy a víz fellazította neki, és nem szólt egy szót sem. Igaz, rángatta a fejét, de nem visított, egy szót sem szólt! Persze jól összepuszilgattam ezért is.
Úgy tűnik Linának jön egy új korszaka, amikor nem alszik vissza reggel. Hmm, azt hiszem búcsút inthetek azoknak a régi szép időknek, amikor 6-1/2 7 –től még aludtunk 1/2 9-9-ig! Mondjuk a kiságyában egyelőre még megmarad, csak néha kell ránézni, de ki tudja meddig. Viszont ahhoz már túl hangos, hogy én még tudjak aludni.
Edina, szerintem is Lili tiszta apukája, nálunk is azt mondják páromra hasonlít, és ez szerintem is jót tesz az apukának!
Néhány kép.
Anya nagy bögréjével - mint a nagyok
Amikor már nem bírom tartani a fejem