Kiemelt témák

Egy tegnapi eset hozta fel a tema otletet. A homokozoban jatszott a fiam nehany gyerekkel, es egyszer csak annyit lattam, hogy az egyik kisfiu ugy pofon utotte Dani fiamat, hogy az a megdobbenestol sirni is elfelejtett(nincs vereshez szokva). Az incidens oka egy kisauto vol. A kisfiu anyukaja a homokozo szelen ult, es mosolyogva figyelte a jelenetet-egy ejnye-bejnye sem hagyta el a szajat. Nem vagyok ebben valami gyakorlott, hogy a legjobb lereagalni egy ilyen jelenetet?
A gyerekre nem szolhatok ra- nem az en gyermekem.
Viszont azt sem szeretnem, ha a fiam kedvet elvennek a parktol, a kozos jatektol. Es bevallom, nagyon rossz erzes volt latni a fiam arcan a dobbenetet a pofon utan.

Szia Éva!

Nekem nincs babám, de a sógornőm kislányáról tudnék mesélni. A kislány 3 éves és túlfejlett, erős testalkatú lány. Az apukája agresszív természetét örökölte, furcsa szokásai vannak.
A többi babát először megöleli, aztán lefejeli. Nagyon fél tőle a többi gyerek.
A kislány általában a fejét veri mindenbe (falba, emberekbe) és a fejével üti le a többieket.
Verekedni is szokott, ha egy másik baba nem akarja azt csinálni, amit ő akar.

Most megy oviba nemsokára, biztosan sok gondja lesz az agresszivitása miatt.

Azt hiszem otthon látta ezt a helytelen viselkedést, mert az apukája is hol ölelgette az anyukáját, hol meg verte. Ezt tanulta meg.

Edit

Szia Éva!

Meg mondom őszintén, lehet, hogy nem a legjobb de bizony én ilyenkor nem fogom be a számat. Nem direktbe a "tettes" gyermekhez, és nem is az anyjához szólok, de nekik szól a mondandóm. A saját gyerekemhez beszélve elmodnom neki, hogy milyen butaságot csinált a másik, látod, ilyet nem szabad stb. Ha durvább a helyzet, néha azt is odamondom, hogy "sajnos nem tanították meg neki" stb. Szerintem nem olyan vészes, ha a gyerek anyja nem neveli a gyereket, és más fínoman pótolja, ha időben éri még lehet, hogy használ valamit. A saját gyerekemnél pedig igyekszem az ő nevelésére fordítani az esetet. (ugyanez van rongálás felfedezésénél, szemetelésnél, udvariatlanságnál)
Valószínúleg nem a legjobb módszer, de jobb, mint a nyílt szembeszegülés, meg mivel én úgyse tudom befogni a számat, legalább ne csak az én családom igya a levét, hanem az érintettek is.
Ildi

Kedves Ildi!
Megmondom oszinten, en is attol atrtok, hogy ilyenkor nem tudom visszatartani magam, mert nekem is eleg nagy a szam. Es megserteni nem akarok senkit. Az otletedet egyebkent koszonom.
Edit!
Hat igen a csaladi pelda nagyon fontos lehet. Ezert esett olyan rosszul a dolog. A ferjem es en megprobaljuk az ilyen eroszakos dolgokat nem mutatni a fiamnak, aki elegge eros akaratu gyermek, es eleg kivinni a jatszoterre, nehany gyerektol rogton mast lat. Ti hogyan probaljatok "lenevelni" a novered kislanyat errol?
Eleg kinos lehet, ha igy viselkedik.
Udv
Eva

Sziasztok! Ahogy most olvasom a témát döbbentem meg, hogy nem kerültem még hasonló helyzetbe sem, az öt fiam ellenére! De lehet, hogy éppen azért! (Működtetem a fradi jelszót, miszerint: erő, erkölcs, egyetértés! ennek ellenére a gyerekeim nem az óvoda rémei!)
Én bizonyosan figyelmeztetném a gyereket, hogy ilyet nem illik csinálni, főleg, ha a mama nem is reagál az ügyre!Üdv: Timi

Sziasztok! Sokszor könnyedén mondjuk ki:"biztos otthon ezt látja"! Sajnos saját példámmal tudom ezt megcáfolni!Kislányom imádja a gyerekeket szeretne velük játszani,de sajnos a közeledése hajtépésre irányul.Nagyon jól tudja,hogy ezt nem szabad csinálni,mert ez fáj.Többszöri magyarázatom ellenére is megtépi a gyerekek haját.Minden módon próbáltam megmagyarázni ennek a helytelenségét de sajnos sikertelenül!Itthon ezt nem látta,nyugalom és szeretet veszi körül. Kérek mindenkit aki tanácsot tud adni ennek leküzdésében segítsen!!!! köszi Viki

Ez uj topic is lehetne, de nem tudom hogy kell.
Cime: Hisztis gygerek lenne.
Mondjatok, miert orjong hiszetizve egy 3 eves gyerek, merttebed iso van hollott senki sem kenyszeriti, hogy egyen, eszik amikor ehes.
Mitol lesz valaki hisztis.
Hanna

Hanna!

Biztos az anyja is az ...

zsolt

bocs... Ezt nem lehetett kihagyni.
zsolt

Szia Hanna!
Az én lányomat is így hívják!
Így látatlanban nehéz megítélni, hogy mitől "hisztizhet" a gyereked. Nem lehet, hogy túlfáradt, túlpörgött? És Ti hogyan szoktatok ilyenkor reagálni?
Üdv: Pele

Sziasztok Lányok,

Most találtam rá én is erre a topicra. A múlt héten történt meg velünk a következö eset: sétáltunk, elmegy mellettünk egy babakocsis anyuka. Máté fiam rácsapott a kisgyerek kezére, aminek hatására nagyszájú anyuka ráförmedt az én Máté gyerekemre olyan stilusban amitöl felállt a ször a hátamon. Nem mintha én nem szóltam volna érte, de mivel kb. 5 lépéssel lemaradtam a gyerekemtöl, nyilván késöbb reagáltam a dologra. Mátét nem verjük itthon, nem néz TV-t ( mi se nagyon ) tehát ott sem lát agresszív példát. Ugyanakkor érzelmi életünk elég intenziv. Máténak született viszont egy kistestvére, akinek az érkezése még a legkiegyensúlyozotabb babát is kibillentheti addigi egyensúlyából.Ezt visznt nem magyarázhatom el mindenkinek akire esetleg a Máté rácsap. Nem jellemzö a dolog, de elöfordul néha. Föleg ha túlfáradt.Ilyenkor mindig elmagyarázom Máténak, hogy ezt nem szabad csinálni,stb és megpróbálom máshogy levezetni az indulatait. Ezt viszont nem nézik jó szemmel azok az anyák akik gyermekei a szenvedö felek. De mégis mit kellene tennem ezen kivül?
A fentiekben esetben rászólás sem volt, nálunk minden esetben megtürténik, mégsem elég és rámsütik azt, hogy biztos ezt látja otthon.

Bóbita

Hanna!

Komolyra: van, hogy igy kikattannak. Hagyni kell kifaradni az örjöngö hisztizésben, értelmesen ugysem lehet velük beszélni. Nagyon ritkán elöfordul, hogy mondjuk ha már 30-45 perce ordit, hogy némi intenziv fenyegetés után ruhástol be kell rakni a hideg vizes zuhany alá. Az már általában eléggé meglepi, és utána jöhet a nagy hüppögö vigasztalás. De ez ha jol emlekszem, csak 1x fordult elö nálunk. Viszont én ugy látom, hogy egy ideig mindenképpen hagyni kell, és a kifárasztás után valami módon kibillenteni a hangulatábol.

Aztán eröteljesen kompenzálni, az elfogadottság érzését erösiteni.

üdv: Zsolt

Sziasztok,
Ha jól rémlik van vhol egy Dackorszak nevû-címû topik is, ott is érdemes körülnézni.
üdv
Zsóka

Bóbita,

A lányom (most 2 és fél éves) nekem is a kistesó (most fél éves) megszületése után lett verekedos. A kicsit (direkt) nem bántja. Eleinte a játszótéren a nála kisebbeket, illetve gyengébbeket. Egyszer egy nagyobb gyerekes ismerosnél volunk, kérdeztem a Marcit miért nem bántod, mert o visszaadja, volt a válasz.
Mióta a kicsivel többet kell foglalkozni (már feláll, négykézláb mászik, így állandóan figyelni kell rá) azóta már engem is, apját is üti, belemar az arcunkba, ha valami nem tetszik neki. Sajnos ehhez nem tudom, hogy viszonyuljak, foleg, ha nem veszem észre mit akar és tényleg komoly fájdalmat okoz (sajnos múltkor este már pofont is kapott)
Pedig a kicsit az elso napoktól már 7 órakor lefektetem, hogy este csak a lányommal lehessek, délután együtt alszunk, ha a kicsire tud vki vigyázni kettesben elmegyünk ide-oda. Sajnos ez sem segít. Ha a nagyszüloknél van, ott jobb a helyzet, de ha visszajön szinte kezelhetetelen 1-2 napig.
Reménykedem, hogy kinövi, de néha nagyon elkeseredem emiatt.
Na ennyi a panaszáradatból épp elég. Egyébként egy nagyon kis okos, fejlett gyerek, mindent elobb csinált eddig a koránál és imádni való.

Kátya

Kedves Kátya!
Egy másik topicban már írtam róla, hogy nálunk is ugyanez a helyzet. 34 hónap van a gyerekek között, és bizony, Áron verekedős lett mióta megszületett a húga. Ami nálunk segített, az az, ha Áront is kisbabamód dajkáljuk, dehát nem csak egyszerűen foglalkozunk vele, hanem ugyanúgy, mint a hugival. Ez úgy-ahogy bevált, A pofon a lehető legrosszabb megoldás, mert szentesíti az agressziót, bár tudom, hogy az emberben néha nagyon fel tud menni a pumpa egy-egy ilyen akciótól.
Szóval fel a fejjel, más is hasonló cipőben jár!
Üdv:Pele

Sziasztok!

Végigolvasva a topic-ot, én valószínüleg olyat fogok most írni, ami sok anyukának nem fog tetszeni.
Fiam erős, jól fejlett, 3,5 éves gyerek. Most már nem verekszik, pedig volt egy időszak...
De egy módszer nálunk nagyon bejött.
Ha a fiam belemart az arcomba, akkor elmagyaráztam neki, hogy fáj, és -nagyon finoman -én is megcsíptem az arcát. Ha megütött, finoman visszaütöttem. Nem nagyon, csak Ö is érezze, amit csinált.
Azóta csak beszéddel rendezi le a dolgokat, nem verekszik.

Üdv,
Kriszta

Szia Kriszta,
nem vagy egyedül... A barátnõm kétéves láénya hihetetlenül "csípõs" gyerek. De rettenetesen. A fiamat egyébként imádja, nagyon jól elvannak együtt, de nagyíon gyakran kék-zöld foltokkal jön haza a fiam. Ja, a kislány még harap is... Az anyja már néha nem bírja tovább, õ is visszacsíp, harap.
A fiamnál is volt egy ilyen idõszak (harapás), egyetlenegyszer haraptam vissza... (Utólag nagyon-nagyon bántam, olyan lelkiismeretfurdalásom volt...). Utána soha többet nem harapott.
Kinek-kinek milyenek a módszerei... Lehetnek különbözõek, de hatásosak.
Remélem, nem kapok ezért...
üdv
Zsóka

Sziasztok !
Mindenki könnyen prédikál akinek nem verekszik a gyereke . Az én kisfiam 2 éves koráig egy édes kisfiu volt . Imádott játszotérre járni , bármilyen játékkal le tudtam kötni a figyelmét . Nem tudom , hogy akkor mi történt , de egyszer ö is elkezdett verekedni . Itthon ilyen példát nem lát , a 7 éves bátyjával is remekül megértették egymást . Most pedig én vagyok a homokozok réme , már elöre félek , hogy vajon ma mit fog csinálni . És igenis én is fel vagyok háborodva mikor vadidegen emberek rászolnak , mert én nem hagyom szo nélkül . Kiviszem a homokozobol elmagyarázom neki , hogy ilyet nem szabad csinálni , de 5 perc mulva kezdödik elöröl . Ilyenkor fogom és hazaviszem . De másnap megint kezdödik . Azt viszont észrevettem , hogy általában akkor van csetepaté , hogyha sokan vannak a homokozoban , de ez ellen nem tudok mit tenni , mert összesen 3 használhato játszotér jut a több száz gyerekre .

Szia Erika!
Az én tündéri kislányom is változásokon ment át.Most 2 éves. Nem adja kölcson a játékait, pedig korábban megtette. Néha egész meglepõen agresszív más gyerekekkel. Korábban minden gyereket simogatott puszilgatott, most kifejezetten irígy.
Én úgy olvastam, hogy most kezdenek valóban érdeklõdni a többi gyerek iránt. Most kezdik "tanulni" a társas kapcsolatok kialakítását.
Nem lehet könnyû nekik!
Üdv.
Malacka

Sziasztok Lányok!

Egy nagyon jó könyvet olvastam ebben a témában, ajánlom mindenkinek:

DEHOGY AKAROK ÉN VEREKEDNI! **SAXUM**
Szülõknek gyerekekrõl sorozat
SALOMÉ WIDMAR

Sziasztok. Nincs erõm végigböngészni az összes topic-ot (tudjátok, csúcsidõ van, viharsebesen kattog a Matáv percdíjszámláló...), pedig 2001. októbere óta biztos nem javult annyit a helyzet, hogy minden kisgyermek kihagyja a verekedõs életszakaszait. Az enyém például nem hagyta ki, ezért is vagyok kost itt. A tünetek hasonlók: az eddig békés gyermek egyik-napról a másikra elkezdte löködni a méretben hozzá közeli többi gyereket. Most múlt 20 hónapos, fejlett, erõs gyerek. Nincs kisebb testvére, nem vagyok terhes, apával nem verjük sem egymást sem a fiunkat, a konfliktushelyzeteket inkább a problémára való rámutatással oldjuk meg, mint elkenéssel vagy tekintéllyel.
Igyekszem minden helyzetben békés maradni, az apjának meg nem kell magán még erõt semm vennie, mert lényege a békés türelem. Szóval túl sok agresszivítást tõlünk nem lát a gyerek. Emiatt gondolom, hogy inkább máshonnan veszi a példát (más gyerekek esetleg más felnõttek). Engem nem is az okok feltárása hozott most ebbe a topicba, hanem a megoldási lehetõségek. Úgy sejtem, hogy az agresszióra adott agresszív válasz visszaüt, emiatt én nem választom a visszaütés/visszacsípés eszközét (bár olyat már mondtam a gyereknek, aki hangsúlyozom még messze nincs kétéves, hogy húzza meg a saját haját - meg is lepõdõtt szegény, amikor fájt saját magának). De azt viszont nem tehetem meg, hogy amikor meglök egy másik gyereket, akkor ne lépjek oda és nagyon határozottan ne húzzam el tõle, abban a pillanatban nem mûködik a "beszéljük meg" elv, vagyishát én nem értek vele egyet. De mit mondjak neki, miután elhúztam? Talán hogy megütni valakit nagy butaság és anyának nagyon rosszul esik, hogy a kisfia megütött valakit? Szabad-e/van-e értelme arra emlékeztetni egy 20-24 hónapos gyereket, hogy anya õt soha nem üti meg? Szóval mivel lehet leghatásosabban és a szükségesnél túlzottabb bûntudat elültetése nélkül szembesíteni a gyereket azzal, hogy verekedni, másoknak fájdalmat okozni rossz dolog?
ha van ötletetek, kérlek ne kíméljetek.
üdv, verbatim

Sziasztok lányok

Most olvastam elõször ezt a témát, habár túl sokat nem vagyok errefelé. 3,5 éves kisfiammal hasonló a helyzet. Bölcsõdés még 4 éves koráig, mivel évvesztes. Gondom, hogy közösségben a nála kisebb gyerekeket rendszeresen lökdösi. Pl. lelöki a kismotorról, stb. Egyszerüen értetlenül állok én is a helyzet elõtt. Itthon ilyet sosem lát. Tavaly került be 2,5 évesen a bölcsibe, azelõtt aranyos, könnyen leköthetõ gyerek volt, nagyon szeretett játszani velem is és egyedül is. Amióta közösségbe jár, azóta agresszív, szófogadatlan, hisztis, szinte sehova nem lehet vele elmenni, mert ha nem az van, amit õ akar, üvölt. (fiú) Ha valami miatt rászólok (pl. ne nyomkodja a tv-t egyfolytában, vagy olyan dologért, ami veszélyes lehet ránézve) eljön onnan, de egy perc múlva már ismétlés, és ezt eljátszhatjuk 150-szer is. Nagyon jól tudja, hogy mit lehet, és mit nem, de tuti, hogy mindig azt csinálja, amit nem szabad.
Adjatok tanácsot, mit tehetek, hogy leszokjon a lökdösõdésrõl, mivel ebbõl már komoly gondunk volt a bölcsiben. (jogosan) Mitõl lett vajon agresszív? Vagy elmúlik? Érdekes, van két nagy gyerekem, mégis úgy érzem most magam, mint egy egy gyerekes anyuka, mert egyszerûen érthetetlenül állok a dolog elõtt. A nagyokkal nem volt ilyen kiskorukban.
Köszi: Bagoly

Egy jó tanács: a Bagoly név nem biztos, hogy jó választás volt.
Volt itt egy Bagolyka nevû valaki akihez nem túl jó émlékek tapadnak itt a Babaneten...

csak tapogatózás: õ már elég nagyfiú, beszélgetni kellene vele, miért teszi. Megkérdezni tõle,hol látott ilyet. Általában a figyelemfelkés jele, az ilyen viselkedés. Vanilyenkor egy "dackorszak" is, feszegetik a határokat. Nagyon sok türelem kell ilyenkor, és fõleg sokat foglalkozni vele. Mesélni, bábozni, stb, hogy kitudja játszani a félemeit, a konfliktusait.A gyerekek nem egyformák, az én két nagyom is nagyon jó gyerek volt, visszatekintve, de ha jobban belegondolok nem volt mindennap rózsaszín. Jut-e elég figyelem neki otthon? Nem unatkozik-e a bölcsiben, mi az ottani gondozónõk tapasztalata vele.
A gyerek viselkedési problémáinak oka, a szülõben keresendõ 7-8 éves korig mindenképpen(Freud). Mivel akár a szülõk tudatalatti, vagy a gyerek elõtt nem mutatott problémáit is tökéletesen visszatükrözheti a gyerek viselkedése.
Sok türelmet kívánok, és ha nem megy, én mindenképpen gyerekpszichológushoz vinném, segítségért. Mert akárhánygyerekünk is van, a nevelés mindig hoz újabb és újabb tanulnivalókat nekünk is.
Zsomimama

Hali!

Bocs, én nem az a Bagoly vagyok Nem ismerem az itt lévõket, csak hirtelen ez jutott az eszembe.

Kedves Zsomimam!

Aranyos vagy, hogy válaszoltál, nagyon szépen köszönöm. Úgy gondolom, igazán türelmes vagyok a gyerekkel. Családi problémáink sincsenek, teljesen harmonikusan élünk, ezért állok értetlenül a dolog elõtt. Mint irtam, addig semmi gond nem volt, amig bölcsibe nem került. Valahogy azóta jött ez elõ nála, de biztos, hogy a "korral is jár" a hiszti, és a húr feszegetése, mert visszaemlékezve, a másik két gyerekem is feszegette azt a bizonyos húrt annak idején, csak lehet, hogy már elfelejtettem, hogy meddig))
mivel már nagyok igencsak, majdnem nagykorúak.
Figyelem kell is, hogy legyen itthon, mert ha nem figyelek rá, tudtomra adja türelmetlenségével, tehát ily módon, ha ráérek, ha nem, figyelnem kell rá. Igyekszem vele itthon sokat foglalkozni, amennnyit persze lehet munka után fekvésig.
Hát, csak bizni tudok abban, hogy ezek el fognak múlni, mint minden gyereknél.
Köszi a választ:
Másik Bagoly)

Szia Bagoly,

Tuti, hogy elfog múlni, és szerintem legkésõbb akkor, amikor oviba megy, és ott megszokta már. Egyrészt, mert életkorilag elõbbre lesz, több mindent megért, többet lehet rá hatni érzelmileg, értelmileg, és szerintem az óvoda sokkal többet ad, mint a bölcsi. Nem tudod õt korábban oviba adni? Bár lehet, hogy már jelentkezés késõ lenne, de tapasztalatom szerint az oviban már nem csak gyerekmegõrzés van (ha jó az ovi) hanem a kiscsoportosokkal is sokat foglalkoznak. Nálunk például a 6 évesekhez bekerültek a 3-5 évesek, és itt szerintem a kicsik agressziójának nincs helye - a nagyok már meg tudják értetni velük, hogy ez nem helyes, és talán tõlük jobban el is fogadják.

Az hogy a többi gyerekeddel nem volt ilyen? Szerintem mindamellett, hogy harmónikus a családi életetek, szerencse is, hogy olyan volt a természetük. A kicsi más, lehet, hogy érzékenyebben reagált a bölcsire, érte ott õt valami - beszélgess a gondozónénikkel! Sokat. És ha teheted, akkor majd az óvónénikkel is.

Én is adom a bölcs tippeket, pedig én magam sem tudom, hogy a kisebbik lányom hogyan fogja lereagálni a bölcsit, mi 23 hónaposan fogjuk élesben elkezdeni, bár néhány hónapot már járt 1 éves kora körül, de akkor csak az érdeklõdést lehetett rajta észrevenni. Õ olyan szelíd, jó szívû típus. Most viszont már rajta is látom, hogy kezdõdik az a korszak, amikor kiszámíthatatlan - szeretem a babát - mondja, átöleli, csüng rajta, majd meglöki, belecsíp, stb. Szóval ott kell lenni mellette... És ez biztos rosszabb lesz, ha bölcsis lesz.

A nagyobbik lányom, aki most hét éves, már 1-1,5 éves korában lökdöste a gyerekeket (égtem rendesen...), irigy volt, és ha elvettek tõle valamit, akkor ütött (persze mindig ott voltam, és a lelkére beszéltem, bár nem sok sikerrel), a párom állította, hogy nem baj, legalább megvédi magát, - ma pedig inkább visszahúzódik a konfliktusok elõl, és nyafog ha attrocitás éri a társai körében. Õ az érzékenyebb, szélsõségesebb. A bölcsiben csak egy gondozónõre hallgatott, (persze nem arra, aki ki volt rá osztva), de arra nagyon. Vele tudtam beszélni a problémákról is. Az oviban pedig végig mentem, és érdeklõdtem, hogy mit és hogyan reagál.

Szóval szerintem mindamellett, hogy bízz benne, hogy hamarosan elmúlik, nézz utána, hogy mi van a bölcsiben. Ha nem jó, akkor próbáld inkább korábban oviba adni. Szerintem a pszichológus még ráér, ha 4 éves kora körül is agresszív lesz, de nem hiszem.

Minden jót.
Pkriszta

Sziasztok!
Ezek már elég régi hozzászólások,de érdekelne ,hogy hogy oldódtak meg a próblémáitok.Most én járok ebben a cipõben.2,5 éves,fiú,verekszik.Ok nélkül nem,de a játékaiért üt,hajat tép.Annyi esze van,hogy csak a kisebbet!Eddig csak rászóltam,esetleg a kezére ráütöttem,de már úgy látom,ez sem használ.Mindennap valakit kioszt.Lassan kiutálnak minket a játszótérrõl.Éva

Garam!!!!!!!!!!!!!!!!
Hát téged is látni errefelé? Hogy s mint?
Köszönj be az öreg motorosok topikba, biztos nagyon meg fog örülni más is neked rajtam kívül!
puszi
Zsóka

Szia Éva !
Az én kisfiam ugyanezeket a tüneteket produkálta . Neki nem kellett más játéka viszont a sajátját foggal-körömmel megvédte . Már elég csúnyán néztek rám a játszótéren , mert õ is csak a kissebbeket bántotta .Nem mertem vele elindulni se . 4 évesen ovis lett , és teljesen megváltozott a helyzet . Most már csak a 3 éves unokatesójával akaszkodik össze , de vele rendesen . Remélem hogy 1 év alatt ez is megszûnik . Szóval kitartás .
Erika

Pocok, szerintem ez csak amolyan rossz szokás, hogy ezt mondják az anyák a gyerekeiknek. Ezt tanulták anno otthonról. Az ilyen fenyegetések elenyésző hányadát követi valóban verés. Meg aztán nem ismerheted az előzményeket sem, lehet, hogy aznap már huszonötödszörre következett be ugyanez, ás a szegény anyuka elvesztette a türelmét/fejét. De igazad van, jó, ha felhívod rá a figyelmet, hogy kevesebben rontsanak így neki a gyereküknek. Egyébként valahol, talán egy másik topikban valaki éppen azt kifogásolta, hogy az anyuka nem szólt rá kellő erélyességgel a hasonlóképpen verekedő gyerekére. Mi is akkor hát a teendő? (Nekem szerencsém van, nincs ilyen gondom, mert az én fiaim meglehetősem békés lelkek, csak egymást püfölik, de ez aztán a kedvenc sportjuk )

Pocok, nem tudhattam a többi körülményt, csak te láttad, te ismered az adott mamát, én csak feltételeztem eleve a legjobbat, amit ilyen helyzetben lehet. Az összes többivel egyetértek veled, bár vannak kételyeim a példamutatás eredményességét illetően is - illetve arra vonatkozóan, hogy feltétlenül a szülői példa az, amit majd a gyerek követni fog.

Sziasztok!

Egy ideig az én fiam is "verekedett " a játszótéren Inkább csak lökdősödött, vagy esetleg egyet rácsapott a másikra. Én mindig rászóltam, de nem rákiabáltam és félrehivtam és elmagyaráztam neki, hogy szomorú vagyok, ha ilyet látok és nem szabad verekedni, mert az másnak fáj.
Nem tudom ez hatott-e (vagy csak remélni merem) vagy mi történt, de mostmár egyáltalán nem verekszik. Az is lehet, hogy a bölcsi, mert amióta nem jár, azóta kisangyal lett. :-))

Mégis azt mondom, türelem, ez is egy korszakuk szerintem, amikor próbálgatják magukat és az erejüket.
Nem?

Giti

Giti, az én kétévesem fáradhatatlanul "ver" engem, illetve rámcsap, ha valami nem tetszik, és kíméletlenül rugdos pelenkázás közben. Hiába magyarázom neki, hogy nem tetszik ez nekem, meg fáj, meg ilyesmi, rám sem hederít. Pedig tudja, hogy haragszom rá, mert ha elfogy a türelmem, otthagyom a pelenkázón (annyi esze van már, hogy nem ugrik le onnan), és azt nem szereti. Amikor visszamegyek, 1-2 másodperc után ennek ellenére újra rúg. Úgyhogy szerintem ezen csak az idő segít, mint nektek is. Mert bölcsibe már jár, úgyhogy az nem oldotta meg a gondot, habár ott ő is kisangyal.

Mit tegyek???
Teljesen tanacstalan vagyok. Mar azon gondolkodom, hogy a masodik csaladdal kell megszakitanom a baratsagot, mert a gyerekuk vad.

Kisfiam 2 eves mult, nagyon szereti a gyerekeket, odaadja a jatekait, szivesen jatszana egyutt a tobbiekkel. Kedvesen, mosolygosan, erdeklodoen osztana meg amije van, erre csak a lokdosodest kapja, amitol nagyon meglepodik. Viszont a hasonkoru, vagy nala idosebb ismeros gyerekek irigyek, elveszik tole mindig azt ami a kezebe kerul es fejbe vagjak stb.
Felek, hogy fiamnak ez miatt onertekelesi problemai lesznek; meg o ker bocsanatot.

Allandoan mellette kell, hogy legyek, ha vendegul jon hozzank a kis baratja, aki 2,5 eves, mert egyszeruen nem tud jatszani.
Ugy erzem, gyermekemnek (aki mar nagyon szepen beszel, rajzol, stb.) nem tarsasag igazan a verekedos, alig beszelo vad gyerek.

Szerintetek jol dontok, ha megszakitom a baratsagot? Lehet jot tennek evvel a gyerekemnek.
Vagy szukseges, hogy tanuljon meg verekedni es megvedeni onmagat?
Hiaba magyarazom neki, hogyan vedje meg magat, meg meg is mutatja, de az adott helyzetben nem utne vissza semmi penzert. Csupan rakiabal, szol ra, hogy nem, es kifejezi, hogy duhos.
Viszont legutobb mar semmit nem csinalt, csak nagyon sirt. Ejjel felriadt annak a fiunak a nevet mondva.
Meseli, hogy megutotte ot napokig.

Meddig megy ez, amig a tizedik csaladdal szakitjuk meg a kapcsolatot?

Kedves "Mit tegyek?"!

Az én kisfiam kezd nagyon verekedős lenni. A barátnőm kislánya meg egy tündéri kis csajszi, igazi kis nő. A fiammal nagyon szeretik egymást. A fiam csimpaszkodik rá, ütögeti, húzza a ruháját (a fiam még csak egy éves múlt, a kislány kettő). És az a vicc az egészben, hogy a kislány remekül elviseli ezt. Látja, hogy ott vagyok, és magyarázom a fiamnak, hogy inkább simogassa, és hogy rögtön leveszem róla, ha a kislánynak fájdalmat okozna az ő vadsága. Meg keményen rá is szólok a fiamra, ha kezd bevadulni. De legjobb az, mikor mondom neki hogy "simi-simi", és mutatom, mit kell inkább csinálni. A kislány meg partner mindehhez.
Vannak ilyen különbségek a gyerekek közt. Ezért még kár egy barátságot megszakítani. Egyszerűen ott kell lenni velük (mindig), és a verekedőst (a szelíd gyerek bevonásával) arra biztatni, hogy inkább simogassa meg, vagy inkább szép szóval kérje, vagy bármi mást csináljon verekedés helyett, persze korának megfelelően.

A gyerekek zöme kinövi a verekedősséget, de akkor már késő lesz újra összebarátkozni. Inkább most, ebben az átmeneti időben kell megoldani a problémát ügyesen. És szerintem nem jó arra nevelni a gyereket, hogy rajta kívül mindenki hülye (azaz verekedős, irigy, stb.), mert hosszú távon épp ez a hozzáállás az, amitől ő egy különc lesz. Jobban jár, ha az évek alatt ellesheti az anyukájától, hogy hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket.

Kedves Adrienn es Pocok,

Eloszor is koszonom valaszotokat.
Gondoltam irok egy nevet is magamnak, ne csak egy kerdes legyek.
Igy lettem egy kifejezes, ami mutatja a lelkiallapotomat. Koszonom, hogy meghallgattatok, mert csaladom tagjait mar farasztom a morfondirozasommal ebben a temaban.

Attol felek, hogy mire kinovi a masik fiu ezt a verekedosseget, addigra fiam mar beletorodik, hogy ot lehet utni.

A csaladdal osszejartunk meg a gyerekek szuletese elott, de nem surun. Nem igazan baratnom a kisfiu anyukaja, inkabb kedves ismerosunk.
A "verekedos kisfiu" valasztotta baratjanak a fiamat, miutan egy ideje nem talalkoztunk es osszefutottunk. Egesz jol eljatszottak eloszor, igy az anyuka surubben kereste a tarsasagunkat, mivel a fia allandoan hianyolta kisfiamat.
En is ugy erzem, hogy kiteszem a fiamat a masik fiu kenye-kedvere. Hiaba ulok ott mellette, egy pillanat alatt halantekon vagta egy fajatekkal. A mai napig emlegeti.
Az anya egy "ejnye-bejnye, de rossz vagy"-al elintezi, kicsit kulonteszi es minden mehet tovabb. Arra gondoltam, nem igazan akarja errol leszoktatni, mert lassan bolcsodebe adja, es ugy gondolja, jobb ha ott megvedi magat. (a problema ott van, hogy az a kisgyerek nem igazan megvedi magat, hanem tamad.)
Felek, hogy a fiam onertekeleseben kart teszek evvel, hiszen epphogy "megszabadultunk" a masik "baratjatol", aki a fejet utogette allandoan ugyszinten.
Sajnalom felrugni a baratsagot, hiszen kulfoldon elve az ember meg jobban megbecsuli, ha magyar nyelven beszelhet a masikhoz.
Felek viszont, hogy testi es lelki karosodast szenvedhet ez miatt gyermekem. Vagy ez tulzas?
Csak mint kezdo anya hiszem ezt?
Most azon vagyok, varok egy kicsit, a kovetkezo talalkozasig, orul-e a masik fiunak, esetleg fel-e tole; es hatha fiam probalja megvedeni magat (persze ugy, hogy ott leszek vegig mellette), es ha tovabbra is ki lesz teve a masik gyerek viselkedesenek, akkor sajnos, lehet kenytelen leszek eltiltani tole.
Anyukam szerint nagyon nehez olyan tarsasagot talalni, ahol ki lehet jonni a szulokkel es a gyerekek is aranyosak.

Szia Pocok,
Elnezest, hogy ilyen megkesve valaszolok, azt hittem nem tudtam elkuldeni az elozo irasomat, utana meg nem talaltam a topikot, kozben elmentem nyaralni.
Szoval felre a magyarazkodast, most idetalaltam a kereso segitsegevel.
Azota ugy nez ki, bar nem akarom elkiabalni, valtoztak a dolgok. Bar a verekedos kisfiu kimaradt az eletunkbol egy darabig, most ismet felbukkant es teljes meglepetesemre tunderi kisfiu lett. Hogy hogyan nem tudom, de zokszo nelkul eljatszottak egesz nap.
Mikor probalt irigykedni, fiam szolt neki: "Ertsd meg, nem szabad!"
Van egy masik baratja, akivel mindig is jol elvannak-voltak, erre azt mondja a fiam: Zsolti nem irigy.
Meglepo, milyen jol aterzik a dolgokat a kis lurkok, megha csak 2 evesek is.
Amugy amit fentebb irtal, szerintem a csalad hibaja is, ha a gyerek ilyen. A fentebb emlitett csalad arra tanitotta a fiut mar 1 evesen, hogy hogyan usse a babajat ugy, hogy az nagyot csattanjon a foldon. Szoval,...
Beszeltem kulonben az anyjaval, lehet innen is a valtozas.

Sziasztok!

Látom, már jó ideje kihalt a topik.
Az én fiam 22 hónapos, egyre többet megyünk játszótérre, esetleg játszóházba, ahol valamiért rendszeresen megtalálják a bunyós gyerekek.
Kitépik a játékát a kezéből, fellökik, belemarnak, az anyukák meg -ha jelen vannak- akkor
se nagyon törik magukat. Tisztelet a kivételnek. Elég hülye helyzet, mert én viszont nem hagyom, hogy teszem azt fejbe vágják és rászólok a gyerekre az enyémet meg mentem kifele a homokozóból. Már miért kéne hallgatnom, hagynom, hogy bántsák a gyerekem?! Legutóbb éppen ma az egyik kedves kismama ismerősömmel rúgtuk össze a port, mert a fia -szokás szerint- nem bírt magával.
Az én fiam nem irigy, nem agresszív,hagyja magát, nem üt vissza. A szivem szakad meg ilyenkor, Lassan félek játszótérre menni,szabályszerűen gyomorgörcsöm van már miatta. Elég kiábrándító. Lehet, hogy jelen esetben a jó viszony is megfog romlani, mert a gyereke irigy és agresszív? Most irassam be az enyémet önvédelmi tanfolyamra?! Á, ezek csak költői kérdések. Biztos nem lehet könnyű azoknak sem akik a játszótér rémei lettek, de akik ide írtak azok biztos nem hagyták annyiban, ha a lurkó csibészkedett. Egyébként már próbálok mindig olyan időpontban menni, pl. délelőtt amikor remélhetőleg kevesen vannak és többnyire a fiammal egyidősek, mert úgy tűnik mintha akkor kevesebb lenne a balhé.
Nem is várok igazán véleményt, csak le kellett már írnom, mert elég feszült vagyok emiatt.
Sziasztok:

Bellana

Bellana, nekem is van ezügyben tapasztalatom. Az én fiamtól is van gyerek, aki elveszi a játékát, és a fiam csak szomorkodik olyankor, ugyanis már a kezdet kezdetén úgy neveltem, hogy ne szerezze vissza. Ugyanis olyan a mozgása meg a testfelépítése, hogy egy békésebb lökése is felboríthatja a másik gyereket. Ezt meg nem akarom.
Ugyanakkor verekedés témában meg a másik oldalon vagyunk, mert az én fiam kissé koordinálatlan, kissé szertelen, és bizony néha a "nyakába ugrik" annak, akit szeret. És a másik gyerek ettől nem mindig lesz boldog. Nos, az ilyen eseteket igyekszem elkerülni, visszatartom őt. Ha nem sikerül elég gyorsnak lennem, akkor elég szarul szoktam magam érezni, már csak azért is, mert tudom, hogy a fiam nem agresszív, csak szeles.

Ha áldozat szerepben látom, mondjuk a játékzsákmányolós témakörben gyakori ez, akkor próbálom valahogy őt elvinni a veszélyforrás közeléből, a barátnőmmel, akinek a lánya elég irigy, már párszor átmenetileg meg is romlott emiatt a kapcsolat.
Én azt gondolom, minden szülőnek kötelessége a saját csemetéjére odafigyelni, hogy az ne ártson másoknak. És ugyanakkor minden szülő tartozik annyival a saját gyerekének, hogy megvédi őt az áldozat szereptől akkor is, ha a másik gyerekkel szemben vagy annak szülőjével szemben ez ciki. Ha a másik szülő nem funkcionál megfelelően a saját szülői szerepében, az ne jelentse már azt, hogy akkor az ő gyereke verheti az enyémet, mert ciki rászólnom. Igenis rá kell szólni, vagy akár az anyukával is lehet beszélni. Már csak azért is, hogy a gyerekem lásson jó példát. Ne szokja meg, hogy neki el kell viselnie az agressziót. Nem kell, sőt nem szabad elviselni az agressziót. És ha rámegy a barátság - hát rámegy. Amelyik barátság ennyin múlik, azért nem nagy kár.

Én láttam már játszótéren olyat, hgoy egy nagy kamaszfiú lelökött egy kétéves kislányt a csúszda tetejéről. És a kislány anyukája meg a többi anyuka (én sajnos messze voltam) nem csinált semmit. Nagyon sajnáltam, hogy nem voltam közelebb, mert tuti, hogy a nagydarab srácot (aki még bocsánatot se kért, szart az egészre, taszigálta volna le a többit is) alaposan helyretettem volna, sőt, ha folytatja a kicsit ledobálását, esetleg fölmegyek magam, és őt lököm le (az ő számára nem túl magasról), hadd lássa, milyen jó az (puha homok volt lenn, de egy kicsinek azért az is nagy sokk). Igenis az agresszorokat helyre kell rakni, és a gyerekeinket is arra kell nevelni, hogy ne fogadják el, ne tűrjék el a terrort, az agressziót. Szerintem menj nyugodtan a játszótérre, és nyugodtan rakd helyre a gyerekverő gyerekeket. Ha az anyjuk nem teszi, valakinek meg kell tenni. És ne szégyenkezz emiatt, szégyenkezzen az ő anyukájuk. Nyugi, fog is, még ha pampog, akkor is. És nyugi, neked lesz igazad. De lehet, hogy egy keményebb akció után jobb lesz ideiglenesen másik játszóra járnod. De még így is megéri. Megéri a fiadat arra tanítanod, hogy nem szabad áldozattá válni.

Adrienn!

Teljesen igazad van!! A másfél éves lányom szereti a nagyobb gyerekek társaságát. A játszótéren a homokozóban két 3 év körüli kisfiú várat épített. A lányom odaállt melléjük és nézte őket, mire az egyik kisfiú felpattant és csataordítással ellökre a lányomat, hogy menjen innem mert itt most ők játszanak. Szegénykém nagyon megrémült. Először nem szóltam, de amikor másodjára is így tett a lányommal és a mamáját továbbra sem láttam, odamentem hozzájuk és szépen, türelmesen elmagyaráztam, hogy a lányom még pici nem akarja őket zavarni stb.stb. Mire a kisfiú teljesen megszelidült és bevonta a lányomat a játékba, aki kb. 5 perc után megunta és keresett más játékot. A mama nem is látta mi történik, mert a tér másik felén volt.

Tehát legközelebb is szemrebbenés nélkül meg fogom védeni a lányomat. Ugyanakkor kb 10 napja az én lányom vágott egy lapát homokot egy másik kislány nyakába, amiért igen erőteljesen megszídtam és percekig beszéltem a lelkére. Nem tudom hatott-e, de azóta nem csinálta ezt. Én is azt mondom, hogy az anya védje meg illetve fegyelmezze a gyerekét ha kell.

Az én problémám a nővérem kisfiával van, aki januárban volt 2 éves. Szeptember óta bölcsibe jár, de most márciusban eltanácsolták a bölcsiből azzal, hogy életveszélyes a gyerek, mert nagyon agresszív. Most megpróbálja a nővérem átvinni az oviba, hátha a nagyobb gyerekek között nem lesz ilyen vad. Mert valóban vad. Az én lányom menekül előle, mert elszedi a játékait, vadul ölelgeti és lökdösi őt. Az anyukája számtalanszor rászólt, sőt már a keze is eljárt, de hasztalan csak szégyenkezik miatta. Mit tanácsoltok mit tegyen? Kinövi valamikor a gyerek?

Köszi: Momóci

Sziasztok!

Adrienn, Momóci, köszi, hogy azért mégis írtatok.
Adrienn a te fiad nem bántási célból ugrik valakinek a nyakába, ezt biztos akkor is észrevenném ha az én fiamat szeretgetné meg.
Akikről én írok azok az olyan kis undok gyerekek akik orvul rátámadnak a másikra, pláne ha kisebb, ahogy erre te is írtál példát.
Köszi, hogy egyetértesz velem, hogy a szülő kötelessége és joga is figyelni a gyerekre. Azért jó tudni, hogy nem csak engem ragadnak el az érzelmeim ezügyben. Tényleg bolond világ az, ahol azt az anyukát szólják meg, aki megvédi a gyerekét...
Azt viszont nem tudom, hogy vegyem rá Danit, hogy ne tűrje el az agressziót. Bevallom többször már örültem volna neki, ha odasóz egyet a zaklatónak...
A barátság témában is tök igazad van, ha ezen múlik, hát akkor gáz van.

Momóci: én sajnos nem tudok tanácsolni semmit neked, mert az én fiam meg túl szelíd. Talán valami gyerekpszichológus tudna mondani valami okosat,hogy mit lehetne tenni a harcias unokaöcséddel. A bölcsi óta ilyen?

Bellana

Momóci, szerintem a nővéred kisfia esetében az okokat kéne megtalálni.
Először is lehet, hogy nem agresszív, hanem szeleburdi. Az én fiamat például egy bölcsiben egy egyszerűbb látátsmódú gondozónő (aki csak magát a mozdulatot látja, az ahhoz produkált arckifejezést nem nézi, hisz az indulattól függetlenül a "vad" mozdulat az ő munkáját megnehezíti...) az én fiamat is simán agresszívnek minősítené. Ezért is nem merem nagyon forszírozni, hogy játszót keressek neki. Mert nem akarom, hogy összemossák a tényleg-agresszív gyerekekkel. Én tudom, hogy nem az, de a bölcsis gondozónő nem biztos, hogy különbséget tenne. Lehet, hogy a nővéred fia sem agresszív, csak nagy a mozgásigénye, nem tudja fékezni magát, stb. Szóval vigyázni kell, nehogy a skatulya fedele rázáródjon.
Ha viszont tényleg "agresszív", akkor az okokat kell megkeresni, mert az ilyesmi a legritkább esetben születik együtt az emberrel.
Talán rossz példát lát? Talán frusztrált, talán nem akart még bölcsibe járni, és anyahiánya van, amitől feszült?
Érdemes volna a nővérednek elolvasnia Ranschburg Jenő "Félelem, harag, agresszió" c. könyvét, sokmindenre választ ad. Eleve kiderül belőle, hogy agresszióból is többféle van. Meg hogy mi vezet melyikhez. Meg ilyenek.
Nem túl régi kiadású könyv, nagyobb pesti könyvesboltokban még kapható. Egy könyvesboltban még két hónapja is találkoztam vele.

Bellana, örülj, hogy nem sóz oda. Az agresszió nem tűrésének egyik módja az is, hogy odébbállok. Akinek a fizikai ereje nem osztályon felüli, az kétségkívül jobban is jár, ha ezt az utat járja. És ezt simán meg tudod neki tanítani.
Én is ezt tanítgatom a fiamnak, amíg kicsi (én azért, mert ha ő ütne, kárt is tudna okozni, mivel nagyon is erős). Aztán ha nagyobb lesz, és szóbeli agressziót kell visszaütnie (persze szóban), arra már tudod majd tanítani. Egyrészt jó példával, másrészt sok egyébbel (drámapedagógia például). A jó példát már most szolgáltathatod, azzal, ha szépen és határozottan (ellentmondást nem tűrő tömörséggel és hangsúllyal) rászólsz a verekedő gyerekre. Amennyiben a saját anyja nem szól rá. És közben örülj, hogy jó példát mutatsz. A fiadnak is meg másoknak is, akik szintén szólnának nekik szívük szerint, de nem mernek. Észre fogod venni, hogy hálásan pillantanak rád majd jónéhányan!

Momóci!

Kábé öt-hat hónapja az akkor egyéves lányommal elmentünk látogatóba. A barátnöm kislánya nem nagyon van más gyerekekhez szokva, csendes, szelíd. Az én lányom ö hozzá képest vadóc, imádja a gyerekeket, mindig szaladgált a kislány után, ölelni, puszilni próbálta. Ráadásul nemrég kezdett járni, akkor még kicsit esetlen volt, könnyen fellökte a kislányt, ha túl közel ment el mellette.

Mondanom sem kell, a kislány sírva szaladt anyukája felé, hacsak a lányom a közelébe ment. Néhány nap után a barátnöm megkért, hogy ne hagyjam a lányomat az övé közelébe, mert már nem bírta a sok nyafogást.
Nekem ez elég rosszul esett, föleg hogy az enyém csak barátkozni akart.

Úgy éreztem, barátnömnek inkább segítenie kellett volna a kislányának, hogy ne féljen annyira, hiszen csak egy másik gyerek. Mint ahogy én is megbeszéltem az enyémmel, naponta féltucatszor, hogy Usha egyedül szeretne játszani, óvatosabban kell ölelgetni, stb.
Szerintem nem csak az a feladatunk, hogy figyeljük ill. megvédjük a gyerekünket, hanem azt is tanítsuk meg nekik, hogyan bánjanak mindennapi konfliktushelyzetekkel.

Azt hiszem, ha a "gyengébb" gyerekkel megbeszéli az anyja a helyzetet, az a másik gyerekre is hat, nem?

Na mindegy, ez csak az érem másik oldala (bár az enyim nem verekszik)

Kati

Sziasztok!

Remélem olvassa még valaki ezt a topikot, hiszen annyi anyuka van, és annyira különböző a véleményünk!

Ha az én fiamat megüti egy másik gyerek a játszótéren és az anyukája nem szól rá, mert nem figyel a gyerekére (többnyire a többi anyukával diskurál), vagy nem szokott rászólni ilyen esetekben, akkor én igen is és rászólok a másik gyerekre! Nem érdekel ilyenkor a másik anyuka véleménye, hiszen ott lett volna a lehetősége, hogy nevelje a gyerekét, hogy figyeljen rá, mit csinál, stb. Én mindíg a gyerekem mellett vagyok, rászólok, ha olyat tesz, amit én nem tartok helyesnek, és annak ellenére, hogy én is szoktam beszélgetni, mindkét szemem a gyermekemen van, hogy ne történjen baj! Õk még túlságosan kicsik ahhoz, hogy fel tudják mérni a tetteik következményét, viszont megértik, ha elmagyarázzák nekik, hogy ez vagy az miért nem helyes cselekedet! Egyszerűen nem tűröm el, hogy más gyerek fájdalmat okozzon a fiamnak, hiszen ezt a saját gyermekemnek sem engedem meg! Különben nem tanulják meg sohasem, hogy mi a helyes, és mi nem!

Nekem ez a véleményem a témáról!

Zsuzsa

Szia Zsuzsa,
olvastam a topicot mert hasonló problémával küzdök. megdöbbenve olvastam a véleményedet azoknak a gyerekeknek a szüleiről akiknek a gyerekei verekednek. Én azt gondolom, hogy részben igazad van, de például a mi esetünkbe bejött a nyár és a nagyobb gyerekeket is lehozták az anyukák a játszótére a kicsik közé. Gyermekem nem volt verekedős, a családban nem lát verekedést, mégis miután a nagyobb gyerekek többször lelökték a motorjáról, elvették a játékát stb ő is megváltozott. Eleinte csak sírt és kérdőn nézett rám, hogy mi történik probáltam elmagyarázni neki és elvinni egy másik játékhoz. Sőt egyszer szóvá is tettem az egyik anyukának, hogy miért csak mosolyog és miért nem magyarázza meg a 6 éves gyerekének, hogy ez a baba még csak 1,5 éves és nem megverjük majd lelökjük a motorról hanem szépen elkérjük. De semmi pozítiv reakció. Most odáig jutottunk ,hogy lányom nem tudom megmondani miért egyes gyerekekkel békésen eljátszik és van 1-2 gyerek a játszótéren és a baráti társaságban akikre bizony ráüt. Ekkor magyarázom, hogy nem szabad stb. Arra szeretnélek kérni, hogy esetleg ha van ötleted mit tehetnék ,hogy a jövőben gyermekem megértse hogy az élet nem így működik akkor szívesen várom hogy írjál nekem.
Köszi
Gabi