Új privát üzeneted érkezett!

Ugye, z, akkor te megértesz engem? De hidd el, akkor sem lenne másként, ha belidokainozták volna. Nálunk is ugyanígy, valami fémrúddal fejtették le a bõrt, be is kenegették ezzel-azzal, de ez semmiképpen nem tud kíméletes lenni már ebben a korban.
kíváncsi
 
 


Tudod, engem az borzaszt el ebben, (mert akkor eszembe sem jutott, hogy éerzésteleníteni lehetne), hogy egy GYEREKORVOS hogyan lehet ennyire kíméletlen? Hisezn õ tudja, hogy érzésteleníteni lehet...
Az öröm a dolgoban., hogy a napokban vált számomra nyilvánvalóvá, hogy a mûtétet megússzuk, mert eddig nem azért nem engedte magának hátrahúzni a bõrt, mert fájt, hanem mert félt attól, hogy fájni fog. A bõr teljesen hátrahúzható.
Z.
z
 


Z, akkor szerencsétek van, mert a középsõ fiamnak azóta is le van tapadva egy kicsi részen. A nagy meg már meg se hajlandó mutatni. Mellesleg neki kétszer is meg kellett csinálni, mert az elsõ után, amit 3 (!) évesen évgeztek el neki, visszatapadt a bõre.
kíváncsi
 
 

 
 

Na látjátok, ezért célszerû elvégeztetni a körülmetélést. egy hét alatt túl van rajta, és nem szûkül vissza, meg hasonlók!
Névtelen
 


Látom, Névtelen, nem olvastad végig a topicot.

A babalexikonnal ellentétben én bizony több olyan esetrõl is tudok, hogy a körülmetéléssl bizony több az utólagos gondok száma, mint 0.5% - persze látom, hogy a csonkoláspártiak juszt se tágítanak, csak mondják, mondják a hülyeségüket. Felfognád végre, hogy az, ami kisgyerekkorban probléma, az késõbb nem feltétlenül lesz az? Felfogod, hogy egy körülmetélést már NEM LEHET VISSZACSINÁLNI??? Felfogod, hogy akinek elszúrják, annak te se fogod a szemébe mondani, hogy "Ja, bocs, én azt hittem, hogy ez jó, bár többen mondták, hogy nem, de hát ez a legegyszerûbb."
Nem célszerû SOHA elvégezni egy végleges csonkítást, mert értelmes ember etikájával ellenkezik és mint fentebb olvashattad, van néhány másik lehetõség, ami igen, néha bonyolultabb és kényelmetlenebb, talán fájdalmasabb, azért megkockáztatom, hogy én pl jobban örülnék, ha ilyen rossz élményeim lennének, de tudnék fájdalommentesen szeretkezni, mint hogy az legyen, ami VAN, hogy nem tudok, mert már akkor is sok volt az okos, az olyanok, mint te, akik megmondták a frankót, hogy milyen egyszerû, meg csak egy hét meg hasonlók... na úgyhogy leszel kedves kicsit utánaolvasni, ha már idaböfögsz hülyeségeket!
A Névtelen
 


Kedves (Másik) Névtelen!

Olvasom már egy ideje a hozzászólásaidat, s egyre inkább azt gondolom, hogy a probléma nem is a péniszeddel van, hanem azzal, hogy pszichésen nem tudod a dolgot megemészteni. Ez persze elõfordul, meg akár érthetõ is lehet, de nem kell az embereket ijesztgetni!

A.
Névtelen
 


Kedves Mindannyian!
Múltkorában véletlenül olvastam egy másik fórumon a körülmetélésrõl általában,(nem csak a gyerekkoriról)és bizony valóban 30 %-ra tették a sikertelen beavatkozások arányát.Sajnos nem tudom a pontos címet,de úgy emléxem anno talán épp itt olvastam az egyik hozzászólásban.
A debreceni Csabának üzenem,próbálja meg felvenni a kapcsolatot Dr Kottler Magdolnával(gyerekorvos,telefonkönyvben megtalálható a száma)sok debreceni kisfiúnak tette rendbe a fitymáját metélés és vagdosás nélkül,de ha mégis csak a metélés marad,akkor õ tud erre MEGFELELÕ orvost ajánlani.Bár már idõs orvos,de ezen a téren igen képzett,feltétlenül próbáld meg! Gyógyulást a kicsinek!
konzervatív
 


Jó hogy van ilyen fórum ahol lehet a véleményeket, tapasztalatokat ezzel kapcsolatban megosztani egymással.
Sajnos az én hatéves fiamnak is nagyon szûk, úgyhogy õt is meg fogják mûteni. Egyáltalán nem lehet neki visszahúzni, meg se lehet mosni alatta. Pisilni is csak nehezen és vékony sugárban tud. Én próbáltam konzultálni több orvossal is, hátha megoldható máshogy is, de mindegyikük azt mondta, hogy ebben az esetben teljes eltávolítás a járható út. Saját tapasztalatom, hogy nem egy kellemes élmény, mivel nekem is át kellett mennem ezen huszonhat évesen, de az a saját hibám volt, mivel testépítéshez túl sokat koxoltam és ez okozott elváltozásokat (állítólag Arnold Swarcinak is volt hasonló problémája). Mindenesetre eléggé féltem õt, itt valaki írta, hogy nem sikerült vanami fényesen, és szevedéssé vált az élete. Remélem itt nem jön be semmi gigszer, de azért csinálok róla pár fotót elõtte és utána - ne adja az ég - de egy esetleges mûhiba pernél jól jöhet. Ha ez megtörténik, abból orvoshalál is lehet. Egyetlen gyermekem miatt én cidrizem...Brr...
aggódó apa
 


Kedves Névtelen!
Jó vastag arcbõr kell ahhoz, hogy ilyeneket leírj, azt hiszem élõben nem lennél ilyen okos. A pofátlanság teteje, hogy te a pszichés dolgokat emlegeted. Azonnal vond vissza. Szimplán testi okai vannak, ugyanis FÁJ. Jó hogy nem azt írod, hogy még én gerjesztem magam, hogy minél jobban fájjon.


Kedves aggódó apa!

Biztos, hogy jól körbekérdeztél? Vigyázz, mert nagyon könnyen ajánlják ezt a beavatkozást, és nagyon résen kell lenni!!!
Kérdezz csak rá, hogy ha a bemetszés nem lehet eredményes (leírásodból nagyon úgy fest sajnos) akkor el tudnák-e végezni a részleges metélést, amikor a bõr harmadát vagy felét vágnák csak le. Persze ne a sarki sztk dokikat kérdezd, ha Pécsre mész az ERECTÖRhöz, az célravezetõbb és akkor nem kell azon aggódni, hogy hogy nyírd ki a dokit, aki ha tehetné, levágna mindent, amit kórosnak talál.
Ne akard, hogy fiad megkérdezze, miért csináltattál vele ilyet feleslegesen, és ne akard, hogy olyan szenvedéseken essen keresztül, mint most én. Látod, mi lehet a vége...
A Névtelen
 


Körülmetélt férfiak nyolcszor kisebb eséllyel fertõzõdnek meg HIV-vírussal, mint a körülmetéletlenek. A felfedezést az Arztliche Praxis címû müncheni orvosi lap ismertette.

Robert Bailey, az Illinois Egyetem (Chicago) tanára az eredmény alapján javasolja a férfiak következetes körülmetélését, hogy elejét vehessék az AIDS-fertõzés terjedésének Afrikában és Ázsiában. Az ugyancsak AIDS-szakértõ Richard Burzynski ezzel szemben túlságosan költségesnek nevezte a körülmetélési kampányt.

A körülmetélés elvégzése személyenként öt amerikai dollárba kerül. Ez - Burzynski szerint - elviselhetetlen teher lenne azon országok számára, amelyek fejenként mindössze évi három dollárt tudnak költeni az egészségügyre - áll a dpa jelentésében. +++

[url=http://www.medicinfo.hu/meteltxt.html" TARGET="_top]http://www.medicinfo.hu/meteltxt.html[/url]
névtelen
 


Kedves aggódó apa, a testépítésnek, meg a koxoló szereknek semmi köze nincs a fitymaszükülethez. Arnol Schwarzit valoban korulmeteltetk felnott koraban, de nem ezert, hanem azert, hogy megfeleljen az amerikai szokasoknak.
Névtelen
 


Akinek gondot okoz, az rakassa rendbe ! DE azért álljon itt a mindenre érvényes szentencia : Ami jó, azt nem javítjuk !
Azt az indokot nem tartom elfogadhatónak, hogy azért kell, mert sokan mások is . Ennyi erõvel azt is lehetne mondani, hogy egyetek szart. Miért ? Egymilliárd légy nem tévedhet !
Cinikus
 


Valaki írta, hogy a pécsi ERectör jó hely.
Tényleg, korrektek??
Névtelen
 


Mikor a kisfiamat körülmetélték neki nem távolították el a fitymaféket és azt miért nem? Vagy nem is szokták??
Mert mintha valahol olvastam volna hogy azt is átvágják ill. eltávolítják!!
Mici-maci
 


Mici-Maci
Ezt nem tudom,hogy miért nem....
De tényleg el szokták távolítani?
Mert most milyen?
A névtelen
 


Sziasztok!
Nekem lányom van, de a barátnőm nagyon kínlódik a kisfiával emiatt a probléma miatt. Őt ugyan senki sem akarja megműteni, de talán ebben az esetben mégis szükség lenne valamiféle műtéti beavatkozásra, ha nem is mindjárt körülmetélésre.
Ugyanis kisfiúnak a sebész csak valami fémeszközzel benyúlt, lazított valamit (érzéstelenítés nélkül), és azóta minden nap hátra kell húzni, hogy nehogy újra letapadjon.
A kisfiú (2 éves) már nem mer pisilni, direkt visszatartja, kék-zöld a kukija, a minap Lidokain spray-ért hívtak fel, hogy van-e, mert a gyerek megőrül.
Erről mi a véleményetek?
Márti
T-Márti
 


Nálunk ezt elég gyakran csinálják a kisfiúkkal, ha fitymaszükületük van, s nagyon kellemetlen. Főleg az a rossz, hogy nem oldja meg a problémát, hiszen nagyon gyakran újra beszűkül, ezért ajánlják sokan a körülmetélést, mint első pillanatra túl radikálisnak tűnő, de mindenképpen megbízható megoldást. Egy profi módon elvégzett körülmetélés egy hét alatt begyógyul, és utána nincs ez a probléma.
Névtelen
 


Márti,
ezért írtam azt, amit, a nyár elején ide. Sajnos nálunk se a feltépés bizonyult a legjobb megoldásnak. Azóta én a folyamatos fütykösbőr-lazítás híve vagyok.
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Márti, ilyen esetben üljön meleg vízbe a kisfiú, akkor nem fog fájni a pisilés. Amikor az én kisfiamnak csináltak hasonló lazítást, napi 4-5x vett ülőfürdőt, hogy sikerüljön pisilni, de pár nap alatt teljesen rendbejött. Férjem egyébként nagyon mérges volt, amikor megtudta, hogy hozzájárultam ehhez a beavatkozáshoz, szerinte inkább lassacskán kellett volna lazítgatni, ahogy Kíváncsi is írja. Bizonyára igazuk is van. Üdv, Klára
klara
 
 


Sziasztok.

Lassan egy hete körülmetéltek, mert muszály volt, eddig nem bánom. De most éjjel épp arra ébredtem, hogy megint merevedésem van. Na de nem ez a lényeg már 3 hete semmi nemiélet, erre most természetes magömlésem lett, de nem távoztott semmi a rendszer végéből . nem értem, mert a többi tutti működött, éreztem. Mi történhetett? Táncsak nem a kialakult ödéma szorította el a rendszert? Van valakinek ötlete?

üdv.: Louis
louis
 
 


A kisfiamnak is megcsinálták a körülmetélést, mert az orvos rábeszélt minket és most nem tudja használni, ronda lett neki és azt mondja, feszül. Kevés bőrt hagyott rajta a Heim Pál kórház sebész-főorvosa. Nem lehet szexuális élete, mert nem lehet vele mit csinálni. Ennyit a körülmetélésről. :(
any1
Budapest
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?