Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Babszi! Nyugodj meg! Szerintem van ott baba csak még picike. Ráadásul azt irtad, hogy hasi Uh-ot csinált a dokid. Azzal ilyen kicsike terhességet nem igazán lehet megállapitani.
Pihenj sokat és nyugodj meg!!
Sapé! Drukkolok, hogy az a folt eltünjön és ne legyen szükség műtétre!
Kicsiboris! Én világ életemben vidéken laktam csak dolgozni jártam Pestre. Aztán megismertem a páromat és esküvő után beköltöztem hozzá. Igaz először anyóséknál laktunk, majd 4 évvel ezelőtt külön költöztünk. Nekem tetszik és jó nyugis helyen lakunk (16. ker.) Igaz mi társasházban lakunk, de amugy a környék tele van családi, kertes házakkal. Most már nem igazán akarok vidékre visszamenni.
bgyöngyi
 
 


Sapé,
nagyon izgulok, hogy elmúljon. Bár nem sokat értek az egészből, de jó, hogy idejében észrevették. És ha nem múlik el, nem veszélyes 3 hónapot várni? Vagy egyáltalán mit okozhat, hog ott van?

Babszi, a 3. esetnek is nagy esélye van, inkább ebben reménykedünk :lol:

Kicsiboris, én mindig Pesten éltem, és már több, mint két éve a belvárosban, és nem is tudnék máshol élni! Főiskolára vidékre jártam, és nekem ott volt furcsa! De ismerek jó pár embert, aki Pestet nem bírta megszokni.
domo
 
 


Sziasztok!

Tegnap este nekiültem, és írtam, írtam, írtam nektek, és mikor a végére értem az egész kitörlődött. :( Elkeseredtem, meg bosszankodtam egy sort, de nem volt türelmem még egyszer begépelni mindazt, amit el szerettem volna mondani. Most viszont újult erővel vágok neki.
Szóval 2 hete pénteken voltam a dokimnál, ahol akkor valamiért nem működött a h. Uh, csak a hasi. Azzal nézett meg, és biztosított róla, hogy terhes vagyok, hogy lát a petezsákban petét, de életjelet a hasival nem talál, ezért visszahívott a múlt péntekre. A párom is eljött, hogy meg kell néznie a picikét neki is, hiába mondtam neki, hogy nem fog látni semmit. :) Persze nagyon örültem neki, hogy ennyire érdekli, mert hallottm olyat is, aki egyszer sem megy el a párjával... Akkor a doki be sem hívta őt, először megnézett, és ha minden ok, akkor bejöhetett volna - de nem jöhetett. Akkor vázolta a doki, hogy valami nem stimmel. Vagy nagyon későn estem teherbe, és akkor nagyon picike a baba (viszont akkor hasival szerintem nem láthatta volna 1 hete, és a teszt sem biztos, hogy már kimutatta volna a babát...) és hallottam a kétkedést a hangjában. Vagy méhen kívüli terhes vagyok, amit az uh ugyan nem igazolt, és tapintásra sem érzett semmi rendellenest... vagy nem fejlődik a baba. A petezsák mind a két héten 18 mm volt, szóval én azt hiszem ebben lesz az igazság.
Akkor el voltam nagyon keseredve, és magam alá estem, a párom meg folyton kérdezgette, hogy hol az igazság, hogy két ennyire gyerekbolondnak nem sikerül semmi...
Most úgy érzem megnyugodtam. Ha a baba jönni akar, akkor jön. Ha nem akar jönni, nem jön. Ha menni akar, akkor meg el kell engednem. Azt nem tudom, hogy amikor arra kerül a sor, akkor hogyna fogom az egészet viselni. A bevatakozástól félek nagyon, és persze attól, hogy a szervezetem emlékezzen majd a terhességre, mert akkor hamar jöhet az új kis élet. Valami olyat is látott uh-n, hogy a bal oldalnál van valami folyadék, ami nem jó oda, de nem is sok. A m.nyálkahártya a terhességnek megfelelő, 17mm, és minden leletem jó, csak kicsit vashiányos vagyok.
Szóval a héten itthon kell lennem még, hátha valami történik velem - beindulhat a vetélés, vagy akármi. Legalábbis ezzel búcsúzott a doki, hogyha véreznék vagy görcsölnék, akkor irány a koinika, meg hívjam őt. Ja, és nem igazán tetszik neki, hogy nem vagyok rosszul, nincs feszülés a mellnél és a hasnál...
Ennyi a történet, ami így eszembe jutott.



Borcsa!

Én pesti vagyok. A 13. kerületben, a 10. emeleten nőttem fel gyerekoromban, ahol az iskola az ablakból látszódott, és szinte sehova nem kellett tömegközlekednem.
Aztán építkeztünk a 16. kerületben, csendes, kertvárosi részben. Egészen más, mint a belváros, bár gyerekként arra sem éreztem semmi panaszt. Szeretek itt élni. Szeretem, hogy messze lakom a nyüzsgéstől, de ha nagyon ritkán elkap az érzés, akkor nyüzsöghetek én is. Engem minden a 16. kerülethez köt már.
ŰHogy mire akarok kilyukadni? Hogy attól függ Pest melyik részét választjátok meg. Ha jól választotok, akkor szeretheted is akár. Ismertem olyanokat, akik vidékről fljöttek lakni Pestre, mert ahol éltek, ott nem volt munka. Nem tudták megszokni a rohanást, így visszaköltöztek oda, ahonnan jöttek, és vállalták a problmákat, amik elől menekültek. A kérdés igaz, hogy a férjed értékeli-e kellően a kompromisszumkésségedet. A másik az, hogy mivel az egészet nem akarod, és előre utálod, lesz-e annyi erőd, hogy ezt ne mondogasd majd neki, mert akkor újabb feszültségforrás lesz kettőtök között. Biztosan érted mire gondolok. Persze nem tudom hogyan oldd meg a problémát, hiszen nem vagyok benne, de annyit tanácsolhatok, hogy úgy válasszatok lakhelyet, hogy azt te is tudd majd szeretni...
babszi
 
 

 
 

Köszönöm mindenkinek a bíztatást!!!
babszi
 
 


köszönöm mindenkinek a bíztatást!
babszi
 
 


Na lányok, jól belehúztatok!

babszi, a dokik olyan galádok tudnak lenni. Inkább ne mondott volna semmit. A harmadik lehetőségre szavazok, és belekékülök, úgy szorítok nektek!
Úgy látszik jó párt választottál, melletted ál és ez fontos!

sapé, hogy a macska rúgja meg! Mit lehet a 3 hónap alatt tenni, hogy az a folt eltűnjön? Talpmasszázs, homeopátia, salaktalanítás? Csak van valami csodaszer! :shock:

kicsiboris, én nem bánom, hogy ideköltöztök, legalább találkozhatunk, megcsodálhatom élőben is a trónörököst. Klassz feleség vagy. Én a Mogyoródi úton voltam 4 évig koleszos, szerettem. A gyerekeiteknek sokkal több lehetősége lesz. Ha meg vidéki levegőre vágytok lejöttök hozzánk Ráckevére!
Az az etetőszék tényleg jól néz ki! :wink:

katata, ++++ a barátnődnek, és neked is ezerrel!

tiza, ++++ reménykedjünk a legjobbakban!

Szép hetet csajok!
bbilona
 
 


Babszi,
és mikor kell visszamenned a dokihoz? Nem tudnal valahol huvelyi uh-t csinaltatni?
Egyébként nem értem a dokit, hogy nem tetszik neki, hogy nem vagy rosszul. Nagyon sokan egyaltalan nincsennek rosszul az egesz terhesseguk alatt, szoval ez semmit nem jelent.
Nagyon szoritok, hogy ugyesen fejlodjon a kis draga odabent!!!

Nekem szerdan reggel van jelenesem a klinikan a fodokinal, de nem varok tul sokat az egesztol. Paromnak is kene jonnie, de sajna el kellett utaznia, es mivel 2 honapja kaptuk ezt az idopontot nem akartam kavarni. Szeretnék egy beultit ebben a honapban, hatha lehet még, majd latjuk.

Itt még mindig tél van, brrrrrr.
Kivittem férjemet a reptérre, jovok hazafelé az autopalyan erre elromlik a sebvalto. :( Valahogy mindig akkor tortennek ezek a dolgok, mikor itt maradok pasi nélkul. :? Egyszeruen kiugrott az otodik sebsessegbol, be voltam tojva rendesen, mert mi van a tobbi sebesseget sem veszi be. Végig 4-esben jottem (200km-re van a reptér tolunk) és izgultam, hogy hazérjek. Ma reggel gyorsan elvittem a kocsit a szervizbe, remélem hamar kész lesz. De hogy tényleg mindig akkor van valami gond, ha parom nincs itt!!! Hihetetlen!!! Ahogy kiteszi a labat!! :?
katata
 
 


Sapé:
De jó, hogy írtad a rákszűrést, nekem is ebben a hónapban kell megismételni! Ha nem írsz ,kimegy a fejemből, pedig jövő héten megyek a dokihoz inszemet beszélni.
Nagyon drukkolok, hogy ne kerüljön műtétresor!

Boris:
Pest külvárosi részein nagyon otthonos, barátságos helyek vannak. Sokszor úgy érzi az ember, falun lakik :)

Pandus:
Akkor ti a munkahelyemhez egészen közel laktok! :wink:

Du. megyünk dokihoz, Annámnak folyamatosan 38 fölött van a láza :cry:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Csak pár napig nem voltam, most meg csak kapkodom a fejemet a sok történésen.
Babszi!
Üdv itt köztünk újra és remélem, hogy mégiscsak baba lakik a pocakodban. Az orvosok vagy semmit nem mondanak, vagy túl sokat fecsegnek nem ismerik az arany középutat. Mivel ugyebár demokrácia van és én is a 3. lehetőségre szavazok mint mások is előttem, hát annak kell bejönnie. Én még mindig nagyon szorítok. Örülök, hogy igazi párra találtál!
Boris!
A költözködés nem könnyű dolog, főleg ha neked nincs is kedved hozzá. Én sem szeretem Pestet, de nem is igazán ismerem, ha elintézni valóm volt, az mindig a koszos belvárosban volt, de hatalmas város és biztosan van olyan része ami mindkettőtöknek megfelelő lesz.
Sapé!
Sajnálom az eredményeket. Szerintem ezt a 3 hónap várakozást használd ki arra, hogy mással is megnézeted magadat. Hátha valakinek lesz majd jobb ötlete a műtétnél.
Mágnes!
Annácska biztosan elkapott valami vírust. A múlt héten én is egyik pillanatról a másikra ágynak estem, pedig igazán nem jellemző rám. Jobbulást kívánok neki!
tücsökbogár
 
 


Kata!
Ne is mondd! Az én napom is úgy indult, hogy reggel összetörtem egy poharat otthon. Aztán vérvételre mentem, ahova a férjem hozta utánam a forgalmimat meg a pénztárcámat, mert mindent otthon hagytam. Aztán a dokitól munkába jövet amikor éppen elsőbbséget adtam a zebránál a gyalogosoknak egy biciklis belémjött. Azóta is teljesen szét vagyok esve.
tücsökbogár
 
 


Sapé!

Reméllem minden rendben lessz veled :wink:


Babszi!
Nagyon szorítok neked :lol: :lol:


Kicsiboris!
A párodnak ott biztosan több munkája lenne :wink: FAsza csaj vagy ,hogy belemész a költözésbe :wink: Nagyon vagány az etető szék :lol:

Pandácska???

Zel???
m. reni
 
 


Tücsi,
azért estére össze szedted magad? 8)
Nekem nem lett kész sajnos a kocsim, mert alkatrészt kellett rendelnie a szerelőnek. :? De holnap remélem kész lesz!!

Zel,
hogy vagy? Készülsz a megbeszélésre?
Lombik folytatása?? Mikor?
katata
 
 


Sziasztok!

Ezt csináljátok utánam... Szerdán megjött. Csütörtökre vége lett a mensimnek. Vártam a hétvégéig, hátha, de semmi. Voltam ma dokinál, mert nagyon megijedtem, hogy nem vált le a nyh. De minden rendben van. Van egy tüszőm, és és 7 mm es a nyh, Kimosolygott a dok, de azt mondta, így mindenki meg tud nyugodni..

Katám! Lombik folyt a genetikai vizsga eredményétől függ. Az a jövő héten lesz kész. Hááááát, nem mondom, hogy nem tartok tőle. A megbeszélésre is a jövő héten kapok majd időpontot. Bár lennénk már túl ezen a héten.

Babszi! A kékre szorító BBilonához csatlakozok. Remélem, minden rendben lesz, és csak lusta a kis tökös. Azért nem látjátok, hogyan fejlődik!

Sapé! Folteltűntető energiák útnak indítva!

Borcsám! Én pont mostanában akartam feszt költözi. Csak a párom nem.... Ha mennék, akkor vagy Budaörs környékén állnék meg, vagy Mágnesékig hajtanék. Nagyon tetszett Haraszti. Sok szép családi ház....

Mágnes! Jobbulást Cacának!

Puszóka!
zel
 
 


zel, no akkor legalább nem pusztultál bele a mensibe! Legyen már valami jó oldala is a dolgoknak, ha az ember lekének ennyit kell szenvednie!

katata, úgy látszik ez ilyen autószerelős hét, a mienk is beteg (ideges gondolom, mert rángatózik) ma megy szervizbe.
Kíváncsi vagyok mit hoz neked a holnap!

na tücsökbogár, ma jobb a helyzet? Lassan befejeződik a Gynevac kúra, mit gondolsz adatsz magadnak 2 havonta emlékeztetőt? Na persze ha kell, mert én erősen reménykedek, hogy úgy járunk mint athiz, aki ugye 8 hétre a kúra vége után pocaklakót kapott.

odry, na alszik már a kis zsivány?

Szép napot csajszik!
bbilona
 
 


Ilona!
Ezen még nem gondolkodtam, de lehet, hogy adatok majd emlékeztetőt. Még van időm meggondolni, mert csak ma fogom megkapni a harmadikat, mert múlt csütörtökön lázas voltam és úgy nem adták be.

Kata!
Igen, estére sikerült összekaparnom magam, mert igazán jó hírekkel zárult a nap. Mától lehet csökkenteni a syncumárt egy hét múlva már nem is kell szednem. Ráadásul az angiológus is rábólintott a terveinkre, csak szoros együttműködést kért. Így elméletileg májusban összejöhet a fagyibaba beültetés - persze csak ha a babók is úgy akarják, de nagyon remélem.
tücsökbogár
 
 


csajok először is köszi a Bp.-es bíztatásokat :!:


babszim, hát nem semmi a történeted én annak örülök a leges-legjobban, hogy végre-végre egy igazi társ van melletted. a baba....hát nem is tudom mit mondjak, azért az bosszantó egy kissé, hogy csak úgy simán nem jön össze amikor úgy megérdemelnétek....de nagyon szupi a hozzáállásotok :!: így is kell, rá kell bízni magatokat a sorsra, majd a baba eldönti mikor jön és jönni is fig :lol: kitartást!

zelem, hajrá-hajrá!! elhiszem, hogy nincs túl sok kedved újra belevágni...de nagyon jó jel, hogy a menzeszed rendben lezajlott és jó a méhnyálkahártya is :!: :!: :!: így kell ezt csinálni!!!
haraszti az Dunaharaszti? miért tetszett?

tücsi, jajj te is...vigyázz magadra és ne idegeskedj :wink:

mágnes, Annácska? rendben van?

ilona te mindig meg tudsz vígasztalni! naná, hogy találkozunk ha pestre megyek, legalább lesz kihez/kikhez/kikért szóval ne félj gyüvök én még a te utcádba :twisted: :twisted: :twisted:

kata ez nem is igaz, még jó, hogy biztosan vezetsz ésón betojtam volna...amúgy sem szeretek országúton vezetni....vigyázz magadra :!:

sapé, nem is tudom....akkor 3 hónapot kéne várni? nem lesz könnyű igaz? de szerintem próbálj meg keveset gondolni rá és jó ötlet a méregtelenítés én megfejelném vitaminkúrával és sok-sok gyümölccsel :wink:

Kép
kicsiboris
 
 


Tücsi,
már meg is van az eredmény!!! Hú de jóóóóó, és milyen jó, hogy mehet a beültetés. Nagyon megérdemelted már, hogy végre babás legyél!! :D De jó, de jó, de jó!!! :lol: Nagyon szorítok már előre a babócáidnak!

Boriska,
autópályán vezettem,mikor kiment az 5-dik sebesség, ott azért jó vezetni. Bár 4 sebességgel én is nagyon izgultam, attól féltem majd ledudálnak az útról, hogy túl lassan megyek. Szerencsére nem volt ilyen, a svájciak vérmérséklete... 8)
Délután kész lesz a kis autóka!

Ilonka,
mitől ideges az autótok?? :D
Én is kiváncsi vagyok mit hoz a holnap, hátha mégis valami pozitívat!
katata
 
 


Zel,
akkor hajrá jövőhét!! Már nincs olyan messze! :wink:

Babszi,
hogy vagy??? Mikor mész dokihoz megint?
katata
 
 


sapé!

Most vissza gondolva nekem is volt ilyen foltom,és elmúlt :lol:


Bbilona!
A párod ,hogy viseli a szúrikat?
m. reni
 
 


reni, a párom egy hős, amíg én jajgatok mert nem jó ráfeküdni, meg feszít stb. ő addig vigyorog, hogy semmit sem érez. Szóval ez így ok.

Tücsökbogár, hiszen akkor gyönyörűséges nap ez a mai ( ategnap este után), ilyen csudajó hírekkel! Kép
Ó a szuri elcsúszásáról lemaradtam. Akkor jól bebelőztünk.
Pont jól is jön ki a májusi lombikra szupererős lesz a szervezeted.

Milyen érzés a következő lombikra gondolni? Ha nem vagyok nagyon indiszkrét :roll:

kicsiboris, megbeszéltük :wink: várlak benneteket!

katata, lehet, hogy benzin helyett valami energiaitalt tankoltunk!
Holnapra ezer drukk!
bbilona
 
 


Sziasztok!

Kicsibé! Igen, Dunaharaszti. Sétálgattunk sokat tavaly nyáron esténként. Csendes volt, meg szépek a házak. Bírtam....Sok-sok kertesház. Ismét belevágni van kedvem, csak a körítéshez nincs! Már rosszul vagyok a fertőtlenítő szagától. Meglátjuk, mit hoz a génvizsga, aztán a folytatás...

Bbilonám! Bele nem pusztultam, csak majdnem.. Tény, hogy mákom volt az egy napos mensivel. De azt az egy napot sem kívánom senkinek. Háromra leosztva is nagyon durva. Ilonám, lehet tesókat is öribefogadni? Vagy őket talán nehezebb is? Lehet, hogy nagyon hülye vagyok, de olyanok járnak a fejemben, hogy mi lenne, ha a leendő picikénknek már lenne egy tesókája. Mármint, akit szintén haza lehetne hozni...

Katám, bepörgök kicsit, mint szoktam, és tényleg sokkal jobban megy megint az idő. Nagyon várom most a hétvégét, a szombatot először, mert úgy beszéltük meg párommal, hogy ha jó idő lesz, akkor elmegyünk a nyaralóba. Ki kell takarítani, meg már október óta felé sem néztünk. Viszünk hősugit, és ha az idő engedi, akár ott is alszunk. És természetesen a horgászcucc is jön velünk!

Tücsi! Jaaaaj, de jó! Mindjárt május. Ha úgy érzed, messze van, akkor gyere el kicsit hozzám! Megmutatom, milyen kevés néha a 24 óra! Okés? :))))

Szóval autószerelős hét?! Az enyém is dokinál van. Teljes kuplungcsere. Csak a bovden maradt meg, azt mondták. Lehet, hogy a héten elkészül, de ha csúszik a jövő hétre, azt sem bánom, addig még tudok félrerakni rá egy kis lét.

Zárom soraim. Hozzászólásom lazán 3/4 tábla tejcsoki végét jelentette. Maradt 4 kocka. Azt nem érdemes meghagyni. Ugye?

Pusszanat!!!!
zel
 
 


Sziasztok!

Na mit szóltok van netünk! És milyen hamar megcsinálták!
Nagyon képbe kell kerülnöm mindenkivel kapcsolatban, nagyon lemaradtam.

Zel!
Köszi, várom ám! Veled mizújs? Valahol lemaradtam mint a boravaló, de rendesen!

Boris!
Hát igen, nem lesz könnyű, de a 6 hónap is hamar eltelt! Igyekszem nem ezzel foglalkozni, talán ez is segít. Sajna a párom messze van tőlünk, így nincs időm foglalkozni ezzel a dologgal. Tegnap is Ágotával fényképészhez mentünk, mert amikor az oviban volt ő betegeskedett itthon. Tegnap itt annyira szuper idő volt, a gyerek mondta is anya itt a nyár! Jó nagyot sétáltunk hazafelé. De ám idegeskedésből is kijut, mert este tudtam meg, hogy apukám elesett a kertben otthon, szerencsére nem tört el semmilye, de jól megütötte a bokáját ( jó nagy duncs lett rajta), és a hátsóját.

Reni!
Látod na még egy ismerőssel több akinek eltűnt a foltja! Még egy fénysugár, hogy nekem is eltűnhet! Na tessék tanácsot adni , de gyorsan mit csináltál? Tényleg te szedtél fogamzásgátlót akkor?

Mágnes!
Hogy vagytok? Valami vírust szedett össze a gyerek? És igen tessék csak elmenni a cytológiát levetettni!

Domo!
Édes vagy, hogy izgulsz értem! Sajnos én sem tudom mitől van, és mi lesz ha ott marad még 3 hónapig. Bizakodom abban, hogy eltűnik!

Babszi!
Csak nem visszatértél? De örülök neked!Gratulálok, vigyázz magadra ! Dokihoz mikor kell menned? Szorítok érted!

Kép
sapé
 
 


Zel!
Küldjél nekem 1 kockát, hátha jobb kedvem lesz tőle!

Kép
sapé
 
 


szia sapé, mit gondolsz neked nem érné meg beadatni ezt a gynevacot? Esetleg Lázár Erikát (a szer szülőanyját) érdemes lenne megkérdezni, hátha van valami tanácsa, a te esetedre.
Mikor költöztök?
Vagy nézz be a Gynevac-os topik elejébe hátha találsz valami okosat :wink:

zel, kár lenne azt a kicsit már meghagyni, jobbra balra tenni. Rádférne néhány deka, úgyhogy elő a következő táblával, és jöhet a következő hozzászólás!
Hajjaj tesókat hogyne lehetne. Szuperséges, ha valaki így vállal, mert tudod a kicsit könnyen kihelyezik, de akkor mi lesz a nagyobbacska tesóval, szóval örülnek az ilyen örökbefogadónak. De tényleg miért is agyalsz te ilyesmin, amikor mindjárt bevackolják magukat a fagyibabák a pocakodba?
Teljes kuplungcsere :shock: húha. Csak gyüjtögess, kuporgass! :D
bbilona
 
 


Csajok,
kész az autóm. :) Mutogatott a szerelő vagy 3 db, elég nagy alkatrészt, hogy jól el volt kopva. Kicserélték. Hogy mennyi lesz a számlán, hajaj!!!
katata
 
 


bbilona!

Ilyenek ezek a pasik a mi hőseink :lol: nemsokára vége a kínzásnak és ott az édi pici baba a pocidban :lol:


ZeL!
A csoki boldogságot okoz :lol: mindig ettem,ezért lettem bálnika :lol: Neked visszont jót tesz. :lol:


Katata!
Ott nem veszik le az embert a szerelők?
Mert itt hajlamosak :oops:

Sapé!
Igen ha jól emlékszem akkor szedtem a gógyit,és másik hónapra már el is múlt.
Pont nevettük a dokival,hogy olyan kórtörténetem van mint egy 78éves nőnek :shock:
m. reni
 
 


Reni,
még nem tudom mennyit kell fizetnünk, mert postán küldik a számlát, csekket. Itt semmi sem olcsó, minden szerelés alapból drága. :roll:
Édes a Kicsi Anygalkád. :)
katata
 
 


Sapé... Lekésted a csokit, sajnálom. De mindjárt bontok egy másikat! vagy, ha vígasznak jó, van egy kis rántott gombám, meg készül a karfiol leveske is!

Bbilonám! Jól esik ezen agyalni. És olyan jó, hogy drágám is beszél erről a dologról. Amikor felvetettem neki a tesós kérdést, nem mondom, elkerekedett a szeme, aztán a feje is majdnem. Azt mondta, ezt neki még át kéne gondolni. Szóval ott tartok, hogy mi lenne ha.... Mi lenne, ha nem pár napos babát szeretnénk, hanem akár pár hónaposat, akinek lehet egy 2-3 éves tesókája is. Én most úgy érzem, és férjem is benne lenne, ha egy babát akarnánk "csak" azt 6-8 hónapos korig bármikor hazahoznánk. De egy akkora babának akár tesókája is lehet... Igaz, akkor az első, az icurka időszakból kimaradnánk, de egyelőre azt hiszem nem számít. Egy nagyobb babának is kell a szeretet, egy család, ahol biztonságban lesz. Sőt egy két-három éves picivel meg már olyan jókat lehet játszani, és ő is még elfelejti a gyerekotthonban töltött időt. Ha pedig várakozás közben sikerülne, és beköltözne egy pocaklakó? Akkor lennék a legboldogabb. De most sajnos úgy érzem, nem az a sorsom. De anya leszek. Az biztos.

Katám! De jó neked. Az autód.... Az enyémről még nincs árajánlat sem. Kicsit félek az összegtől. De a kicsikocsikám már nagyon hiányzik.

Reni! Csúcs ez a kórtörténetes beszólás. De ha belegondolok.... Vagyunk így egypáran.

Pusziiiiiiii
zel
 
 


zel, jó hallani, hogy a párod így gondolkodik. Először mi is tesókat szerettünk volna,a nagyobbat 6 éves korig. Aztán jött a tanfolyam és férjem kicsit meghátrált, lett 1 gyermek 3 éves korig, de ha lehet inkább csecsemő. Szóval nem egyszerű a kérdés.
A héten mentek a TEGYESZ-hez?

reni, a próféta beszéljen belőled!

Szép napot csajszik!
bbilona
 
 


Zel!
Mi úgy jelentkeztünk, hogy egy vagy két gyermeket szeretnénk örökbe fogadni és ahogy te is írtad, a nagyobbik ne legyen idősebb 3 évesnél.

Ilona!
Hogy milyen érzés a májusra gondolni? Pont ma reggel mondtam a férjemnek, hogy teljesen fel vagyok dobódva és nagyon várom a csodát. Persze ha mégsem jön össze, akkor tudom hogy nagyon magam alá fogok kerülni, de fő az optimizmus és a pozitív hozzáállás.
tücsökbogár
 
 


tücsökbogár csodállak, és nagyon szorítok, hogy ez a csoda februárban beteljesüljön. :D
bbilona
 
 


Zel!

Szegény Norbert autó,és nemsokára kész lessz?
Tudom drága ,hogy mennyi mindenen át mentél,de én tudom,hogy nemsokára egy csodában lessz részed!
Pont azt számoltam ,hogy mikor is volt amikor elöször beszélünk az endómetriózis oldalon?

Katata!
Reméljük nem fog sokba kerülni a kocsika javítatás :wink:


Bbilona! TÜCSÖKBOGÁR! zEL!
OLyan fantasztikus,hogy pár kis emberke ilyen fantasztikus embereknél fog majd felcseperedni :lol: Mehetne gyorsabban ez az örökbefogadás :roll:


Athiz??????PAndi???
m. reni
 
 


Én nagyon remélem, hogy minél hamarabb sikerül nektek örökbe fogadni egy babát! Tényleg szomorú, hogy ilyen lassan megy, pláne, ha arra gondolunk, mennyi árva gyerek van... :cry:

Na és akkor pár kép..
[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1208341324.7343.jpg[/img]

[/img] Kép Dédinél a wc-be lesekszik :)

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1208341402.4944.jpg[/img]

[/img] Kép

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1208341450.8887.jpg[/img]

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


SZiasztok!

BBilonám! Miért hátrált meg a tanfolyam után a férjed? Mert ha nagyon ijesztő, akkor én az enyémet itthon is hagyom! :lol: Viccelek.... Jövő héten megyünk a Tegyeszhez. Mingggggyyyyáááá jövő hét!

Tücsökbogi! De jó, hogy írtad, hogy ti is tesóznátok. Nagyon drukkolok májusra! Csak pozitívan!!!! Jól csinálod!

Renikém! Köszi. Azt hiszem, a te kis Antóniád is kivételes helyzetben van. Akinek ennyit kell küzdeni, várni a saját kis csodájára máshogy fogja értékelni, amikor bekövetkezik. Endós oldal? Bazi régen volt. Tán igaz se volt.... Évek óta ismerjük egymást. Ami tök jó!

Pusszanat!
zel
 
 


Mágnes! Cacád gyönyörű!

( még egyszer csajok, én ezt a kis tündért még meg is puszikálhattam! bibibíííííí )
zel
 
 


Csináltam vonalzót. De nem látszik... Pedig úgy, ahogy szoktam... Szomorkodom.

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


Na megjöttem, ma is volt kálváriám.

Alig mentem 10 km-ert a kocsival, megint kigrott 5-dikből, be sem tudtam tenni többet. :evil: Mehettem végig az autópályán 4-esben,király!
Megérkezem a klinikára, ez az épület, ahova mennem kell egy különálló helyen van, összesen 3 parkolóhely van, az orrom előtt állt be egy csaszi az utolsóba. :evil: Ráadásul elég rossz helyen van, meredek az egész környék, forgalmas az út, ami mellett van, szóval elég gáz. Ott tanakodtam, hogy mit is csináljak, percekig ültem a kocsiban a 3 autó előtt várakozva. Aztán valami csoda történt, mert jöt azs egyik autóhoz egy párocska és elhúztak. :D Na így volt helyem rögtön.
A doki rendes volt, türelmes, ez a fődoki a klinikán, ahol az emrikék is vannak,meg ő szokta a beültit csinálni. Ez nem az itteni,közeli dokim, az nagyon bunkó. Na szóval, végignézte az egész kórtörténetemet és hümmögött. Aztán 3 dolgot mondott.
1. Az egész 21 emrbike egy "alomból" való volt, akár ez is okozhatja a sikertelenséget.
2. Nekem ugye volt 2 vetélésem és lehet,hogy ez ooz gondot. Az az igazság, hogy nem nagyon értettem mit is akar ezzel.Valami olyasmit mondott, hogy lehet, hogy a szereveztem emlékszik ezekre vagy mi és azért nem tudnak beágyazódni az embrikék. Valaki halotta ilyesmiről? Vagy mi ez az egész? Ennek tükrében ott azonnal megcsapoltak, vagy 8-10 kémcsőbe vettek vért ésmajd analizálják. Hátha ebbőlmegtudnak valami a vetélésekre vonatkozóan, vagy mi. Tényleg nem tudom, nem nagyon értettem.
3. Páromnak kell egy újabb spermavizsgálat valami felszeletéses DNS vizsgálat vagy mi. Na ezt sem tudom mi lehet,mert mindkettőnknek volt már genetikai vizsgálata.
Hát ennyi, majd ha megjöttek ezek az eredmények, akkor újabb konzultáció. De én továbbra sem nagyon várok ezektől az eredményektől sokmindent. Szerintem csak kínjukban már nem tudtak mit kitalálni. Na mindegy.
Viszont lesz beülti, még ebben a ciklusban!!! :lol: Ott rögtön meg is nézet uh-án és már mondta is, hogy pénteken kell a következő uh-ra mennem. Jövő héten beüli!!!! :lol: :lol:
katata
 
 


Na végre..... Azt hiszem, be kell vallanom, hogy az ezer hsz-re hajtok... Hihihi

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


Zel,
én látom! :D
katata
 
 


Sziasztok!

Zel!
Tudtam, hogy lecsúszok a csokidról! De édi vagy, már egyből ebédet is kapok! Ez gondoskodás a javából! Kép

Reni!
Nem emlékszel, hogy mi volt a bogyó amit kaptál?

Ilona!
Hát a dokimnak felvetettem az ötletet a gynevacról. A sógornőmék már beadatták, és azt mondták, hogy elégé fájt. De ha használ én kibírom, elvégre már szültem egy gyereket. Szerinte akkor érdemes beadatni mielőtt a babát újra szeretnénk megpróbálni. Most várni kéne, hogy kiderüljön mi is lesz most, mert az eredményt nem befolyásolja. Költözni csak akkor fogunk Ágotával, ha eladtuk a lakást, elrendeztünk mindent. Szeretnék minél hamarabb.

Mágnes!
Édes ez a lányka, és egyre szebb! Gratulálok!
Olvasgattam vissza, és szomorúan olvastam mi is történt veletek, részvétem. Ilyenkor nagyon nehéz bármit is mondani, vagy írni! Hogy vagytok?

Kata!
Na hajrá ujabb beülti! Csak ügyesen és pozitívan.

Kép
sapé
 
 


Ja azt el is felejtettem megíni, hogy visszaérve elvittem a kocsit a szerelőhöz,mondtam, hogy ugyan az a baja a kocsinak,erre elkezdte rázni a fejét,hogy az lehetetlen. Nem hitt nekem, jó mi? Gondolta szőke nő, nem sokat nézett ki belőlem. Aztán elmentünk egy próbaútra én meg ott rettegtem, hogy remélem neki is produkálni fogja,mert különben tök égő. Szerencsére neki is produkálta így már szóba is állt velem, mert talán még sem vagyok olyan hülye... Na mindegy, otthagytam, visszamentem 1 óra múlva és közölte, hogy az egész sebváltót ki kell cserélni, ha akarjuk az 5-dik sebességet. Az alkatrész forintban kb. 300ezer, plusz a szerelés díja. Így eljöttem, hogy majd megbeszélem a férjemmel. Így lehet használni, nem fog szétesni a sebváltó vagy ilyesmi, csak nem lehet 5-dikbe tenni,ami elég gáz. Még nem tudom mi lesz, de ennyiért már autót lehet venni. :roll:
katata
 
 


Sapé,
köszike!
Milyen lett a fotó tegnap? Majd felteszed nekünk??
katata
 
 


katata, hú az anyja jó sokminden történt ma veled! Autóügyben .. azért kkiszámlázza amit eddig csinált? Vagy nem is csinált semmit? :shock:
A mienk detto ugyanez, megnézték, itt - ott kitisztították, és bár nem ugyanúgy de továbbra is rángat. Kis különbség, hogy a szerelő férjem jó cimborája, úgyhogy nekünk nem kerül semmibe a semmi.
A lombiknak örülök, beszéld meg a szervezeteddel, hogy felejtse el nyugodtan azt a 2 vetélést, mert most másképp lesz, valami új kezdődik. :wink: Kicsit fura a doki, nem hangzik túl tudományosnak.

zel, hogy te milyen kis vicces vagy ma :wink: Tényleg megpuszikáltad? :shock:
Nem jól fogalmaztam, nem hátrált meg, csak elgondolkozott végre, belegondolt mivel is jár egyszerre 2 lurkó, leszállt közénk a földre, és döntött, neki egyszerre hirtelen a semmiből 1 gyerkőc is elég.
Én nem bánnám a kettőt :roll:

mágnes, Annácska - apám :shock: szerintem az új házon lehet ablakokat berácsozni, biztonsági zárat felszerelni, még így is körbepisilik majd a fiúk a házat, oh te szegény lesz neked jaj!

sapé, én arra gondoltam, hogy a sebedet segíthetne eltüntetni, mert rendbe teszi a hüvely ph-ját, és hátha talán mást is. Persze a fogantatáshoz is jó lesz. De majd esetleg emlékeztetőkkel, vagy csinálsz egy újabb kúrát. Ugye nem vagyok erőszakos?
"Most várni kéne, hogy kiderüljön mi is lesz most, mert az eredményt nem befolyásolja." ezt a mondatodat nem értem pontosan, segítesz?
bbilona
 
 


Zel! :lol:

Hát igen már nem számítanak az évek csak az ,hogy megismertük egymást :lol: Te fasza csaj vagy,és tuti erős ami nagyon jó!
Igen mi már másképp értékeljük a mi kis csodánkat!

Katata! :lol:
Nem semmi napod volt,én meg itthon :roll: Nagyon roosz ídő van Debrecenben.Szerintem a dokid mégegyszer átvesézi a kortörténeted :lol: Inkább legyen alapos,mint hanyag. :lol:
Drukk a beültihez!!!!!+++++++++++++


Sapé! :lol:
Szerintem ha jól emlészem ,akkor diane 35-öt szedtem erre akkor.

mágnes :lol:
Ez a csaj gyönyörű!!!!Ezek a nőcis ruhák :lol: ugy meg zabálnám. :lol:
m. reni
 
 


Ilonka,
nem tudom mit fog számlázni, átpasszoltam a dolgot a férjemnek. Nem értek ezekhez az autós dolgokhoz. Én csak vezetem, takarítom, lemosom, de szerelni ne máááá. Szóval az már férfias dolog. :D

Reni,
köszi, már kezdem is beleélni magam a lombikba megint. Eddig csak reménykedtem, hogy lehet, most meg már bele is vágtunk. 8)
katata
 
 


Mágnes!
Annyira nagyon édes ez a csajszi!!! :lol: :lol: :lol:

Sapé!
Én is olvastam valami ilyesmit, hogy a gynevac mindenféle nőgyógyászati nyavajára jó lehet, sőt ha jól emlékszem valaki írta róla, hogy neki a méhszájsebe is teljesen helyrejött tőle. Egyébként szerintem egyáltalán nem vészes a fájdalom. Nálam kb az izomlázzal ér fel és az is csak pár napig van. Persze ez is úgy van mint minden más, hogy valakinek kellemetlenebb, de mi gyakorlott inszemes-lombikosok vagyunk, szerintem ez már meg se kottyan.

Kata!
Hát ez nem semmi. Csalódottan hallom, hogy Svájcban is vannak kontár szerelők, eddig azt hittem hogy ez magyar sajátosság.
Érdekes amit a klinikán mondtak. Ez eddig nem jutott eszükbe? De sebaj, ha már szívják a véredet, talán kitalálnak belőle valami okosat! Mikor is lesz a beülti? Mire az enyém lesz, te már remélhetőleg babás leszel.

Zel!
Nem vészes a tanfolyam, bár kétségtelen, hogy az örökbefogadás nehézségeire hegyezik ki a témát (legalábbis nálunk így volt). Úgy hallottam hogy Pesten az ágacska alapítvány által tartott képzésen egy kicsit optimistábban vázolják a dolgokat.
tücsökbogár
 
 


Mágnes!

Látom,hogy Annának ki van jukasztava a füle,mikor történt?Nekünk is megvan a fülvevaló ,de nem tudom mikor lenne ideális?
Hogy viselte a fülbelővit?
m. reni
 
 


zel, mi a TEGYESZ-es tanf-on voltunk, mert az csak két szombat volt. A veszprémi csecsemőotthon vezetője vezette le, de a beszélgetés a mi dolgunk volt, ő összefogta az egészet. Nekünk tetszett, pedig az én párom nem szereti ezeket a "beszéljük meg szitukat".
bbilona
 
 


Ilona!
Mi is veszprémben voltunk tanfolyamon. Vagy ti pesten voltatok, csak veszprémiek tartották?
tücsökbogár
 
 


Tücsi,
nem tudom még mikor lesz a beülti, talán pénteken a második uh. után többet tudok. Úgy gondolom, hogy jövőhét végefelé lehet a beültetés.
Már nagyon várom!! :lol:
katata
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?