Szóval (és borssal) a helyzet a következő:
a férjem egy olyan nővel lépett le, aki 5 évvel idősebb nála, már a második házasságát rúgta fel a nő, aki eddig nem akart gyereket (illetőleg a volt férj szerint/és neki jobban hiszek/ nem jött eddig össze), akinek minden kapcsolata a megcsalás miatt ment tönkre, aki ha nem érzi a pezsgést maga körül, akkor feláll illetve odébbáll...
Nekem szerencsém van mégis. Találtam egy olyan valakit, aki megbecsül, aki komolyan gondolja, aki szeret, aki nagyon szépen van a gyerekekkel - és gyerekbolond!! is...stb. És hamar sikerült összehoznunk spontán a babát. Amin keresztülmentem annak idején, az nem semmi volt. 9 inszemináció, ami mind sikertelen volt, és elő voltunk jegyezve lombikra, mikor elment. És az a legszörnyűbb, hogy azt hittem selejtes vagyok, hogy bennem van a hiba, és ezt valahogy mindig erősítette ő is bennem. De nem!!!
Az ég világon semmi bajom nem volt, csak nem vele volt megírva a baba. Legalábbis ezt hiszem. Amin keresztülmentem, azt senkinek nem kívánom, de most nagyon boldog vagyok - csak izgulok a baba miatt. Semmit nem érzek, semmit az ég világon. Mintha semmi baj nem lenne. De ha be kell ülnöm a kocsiba, avgy egész nap állok, akkor előjön ez a barnázás dolog, amire a doki azt mondta komolyan kell venni. Nagyon hajtottam magam idáig, nem is csodálom, hogy reklamálnak idebent. De szeretnék visszamenni dolgozni - még 2 és fél hónap van a tanévből, és annyi mindent ígértem az osztályomnak, akiket egyszerűen imádok, hogy nem akarom, hogy csalódjanak. Persze, ha kell, akkor önző leszek, és magunkra fogok koncentrálni, de bízom abban, hogy a baba még egy kicsit átenged nekik.
Olyan jó, hogy itt vagytok akár babásan, akár nem babásan
:):) Borzasztóan sokat gondoltam rátok, ha hiszitek, ha nem!!!
Babszi