Sziasztok!
Giga,
nagyon szép babócád van! Olyan jó látni... GRATULA! (nem tudom, olvastad-e, de a szülésed napjára hajnalban megálmodtam, hogy szülsz, csak én álmomban kishugit láttam - lehet ő már a harmadik volt...?
- mellesleg szoktam ám megálmodni dolgokat, néha boszinak is néznek, csak aafránya lottószámok nem akarnak megjelenni álmomban
- tudom-tudom Pimpoka, azt nircee anyósából kell kisajtolni....
)
Lili miatt nem aggódj, azt nem szabad elfelejteni, hogy ő is "kisbaba" még. Nekem itt volt ez a széltoló "nagylány", de bizony ő is kétségbeesett az elején, hogy miért sír a baba, az első 3-4 napban ő is elpityeredett sokszor, mert azt hitte, hogy valami baj történt a babával, mert ő már tudja, hogy sírni akkor szokás, ha gond van. Ilyenkor mindig igyekeztem egyszerre megnyugtatni a kettőt. Persze ez nem egyszerű, de vannak módszerek - én pl. felvettem Ronit az egyik karomba, leültem a ringatófotelbe vele, és így Bogi is oda tudott bújni hozzánk és együtt hintáztunk. Ilyenkor kezdte el igazán megnézegetni és simogatni a hugit, aztán ha abbamaradt a sírás, baromi büszke volt rá, hogy ő vigasztalta meg. Sőt, a pocifájós időszakban volt, hogy ő simizte a baba hasiját, és tökre örült, ha a kicsi pukizott végre és elhallgatott.
Mostanra meg van már, hogy pl. mosogatok épp, Roni valamiért elkezd reklamálni - szerencsére nagyon keveset sír, inkább csak hangot ad annak ha valami nem tetszik, vagy nem sikerül neki - aztán mire beérek a konyhából, Bogi már ott van mellette és csitítgatja, meg bohóckodik neki - pofákat vág, hangosan röhög, berreg-cuppog, hogy a kicsi megint jókedvű legyen. És hála az égnek, működik ez az "ingyen bébiszitter" dolog!
Lilinek is csak meg kell szoknia az új szitut, el kell fogadnia, hogy az ő saját tulajdonú anyukáján ezentúl meg kell osztoznia egy ilyen kis izékével, akivel most még játszani sem lehet.
Csak az eleje macerás amíg összeszoktok, aztán megy szépen minden magától, szerintem még gondolkodni se lesz időd azon, hogy mi van épp...
Vannak kicsik, akiknél hosszabb, vannak akiknél rövidebb a megszokás. Elfogadni úgyis csak akkor fogja majd a tesót, ha nagyobb lesz (kábé 4-5 éves), és megérti a dolgot -
értelemmel is. Az érzelmek pedig jönnek-mennek, de alapból minden kisgyerek szereti a "babákat".
Nálunk is őrült imádat van, de azért előfordul, hogy közli velem a nagylány, hogy ugyan tegyem már le Ronit az ágyába és menjünk játszani... Meg anya ne csak Ronit tejcsiztesse, hanem Bogit is kakaóztassa a cumisüvegből... Ez van... De akármilyen nehéz is, olyan nagyon rövid ideig lehet őket babusgatni, hamar elszáll a picikor. Egyszercsak azon veszi észre magát az ember, hogy a gyerek nem hajlandó megfogni a kezét, mert ő már nem "kicsi".
Henus,
te is és nircee is, mintha saját magamat hallanám! Volt orvos, aki szerint elkerülhető lett volna anno Boginál a császár, ha nem az 50 éves "rutin" húsdarálóba kerülünk bele, ha nem az az orvos ügyeletes és az a szülésznő ügyeletes, akik épp voltak... Tudom, hogy én is elcsesztem pár dolgot, de már nem nézek vissza, mert minek... Az egyik barátnőm pl. a második gyerekét otthon szülte meg, mert nem értek volna be a kórházba. És semmi gondjuk nem volt... Azt is kinyilatkoztatta, hogy ennek fényében a harmadikat már eleve úgy készül, hogy otthon hozza világra.
na mennem kell, valaki keres, szerintem nem tudunk továbbforogni a járóka oldalától...