Sziasztok LÁnyok!
Talán emlékeztek rám, jártam már erre kérdésekkel.
Aztán nem maradtam csak olvaslak benneteket. Azt hittem segít, ha nem foglalkozom ezzel nap mint nap. De persze függő vagyok...
SZóval rólunk annyit, hogy úgy tűnik nagyon is kiújult az endom. Januárban volt egy éve, hogy a szülés után megjött. Rögtön nekifogtunk élesben lőni, mert tudtam, hogy sajnos az endo visszajár...
Júliusban mikor még mindig semmi, akkor bejelentkeztünk a Kaáliba. 3 hónap CLosty és 2 inszem után most a 3.-at már nem vállaltam, mondtam KP dokinak, hogy inkább megyek műtétre, mert bár ő válltig állította, hogy "ÁÁÁÁÁ, nem jön az olyan hamar vissza...", sajnos nem lett igaza.
Átjárhatóságin kiderült még szeptemberben, hogy amúgyis csak egy petevezetékem átjárható, lehet már akkor is az endo zárta el (anno már volt egy műtétem Pötyi előtt, akkor is a két petevezetéket zárták el a csomók). Szóval most egy hónap múlva műtét, aztán egy hónap spontán, egy hónap inszem és júliusra fenn vagyok a lombik listán.
Amin nagyon ki vagyok borulva az az, hogy ha az első lombik nem sikerül (aminek azért nagy az esélye...
), akkor fél évet kell várni a következőig, ami nekem pont elég lesz, hogy visszanövesszem az endot.
SZóval most nagyon magam alatt vagyok. Azért gondoltam, hogy elkezdek írogatni közétek, hogy erőt gyűjtsek.
Mert elvesztettem a hitemet.
HOgy sikerülhet. Az első babánk is sokára jött, de csak mert nem tudtuk, hogy mi a baj. Amint megműtöttek összejött. De azóta sajnos csak romolhatott a helyzet odabent.
Lois! Tudom, hogy Te is endos voltál. Nálad nem jött vissza?
Tudom, hogy ez egyéntől függ, de muszáj lenne hinnem benne, hogy lesz egyáltalán kistesónk, mert azzal, hogy egyetlen egy lombik esélyt kaptunk, nagyon nehéz hinnem. Úgy érzem, hogy talán önvédelemből nem hiszek, hogy ne essek akkorát amikor megjön. MInden hónapban egyre nehezebben álltam fel a padlóról és ez ráment szegény férjemre és kislányomra is. Minden ciklus első pár napján a padlón heverek. Szeretnék példát tudni venni rólatok.
Most megakadt a szemem az agykontrollon. Talán ezzel kéne próbálkoznom, De mondjuk, amíg nem műtenek meg és nem tudom meg mi van bent, addig nem is tudok mit elképzelni.
Ne haragudjatok, hogy itt nyavajgok. EZ is okozza bennem amúgy a feszültséget, hogy mivel már van egy babánk, úgy érzem nincs jogom szarul érezni magam és miért nem tudok örülni annak az egynek, stb... (ilyeneket kapok a környezetemtől).
És szerintetek, ha nem sikerül az első lombik, akkor ha elmegyek másik intézetbe ott nincs esélyem hamarabb sorra kerülni?
Na jó megyek, valakinek ebédet is kell főznie.
Puszi:
Barti