jó reggelt nektek. tegnap nem tudtam már írni, csak elolvastalak titeket. kicsit padlóra kerültem és nem is tudom hogy dolgozzam fel a dolgokat. este a barátnőmmel msneztünk és onnan bemásolom nektek ami történt mert nincs erőm megint leírni. bocsi előre is hogy hosszú lesz meg hogy szomorú a dolog de azt hiszem nem sokszor voltam ennyire magam alatt...
Hi üzenete:
na helloka
Hi üzenete:
Hi üzenete:
örülök hogy "látlak"
kagylotar@freemail.hu üzenete:
szia
kagylotar@freemail.hu üzenete:
egy picit tudok csak maradni
Hi üzenete:
elmentem a nagybátyámékhoz (aki rákos és most volt őssejtbeültetése) három hétig kórházban volt, totál steril környezetben, most meg otthon van egy szobában, de ott is minden steril
nagynéném is csak gumikesztyűben, maszkban és műtősruhában viheti be neki a kaját, amit szintén olyan előírásoknak megfelelően kell elkészíteni, hogy csak na
de a lényeg nem is ez.
van ennek a nagybátyámnak négy gyereke. legnagyobb fia, két gyerekkel, lánya két gyerekkel, még egy fia még tanul meg még egy lánya is.
és tudtam hogy a marcsi nevezetű kórházban van (a második, két gyerekkel) és rákérdeztem hogy mi van vele
erre mondták, hogy napjai vannak hátra
nálam kb. négy évvel idősebb
agydaganat
és nem vették észre idáig
amiben az a durva, hogy amikor a kisebbik gyereke megszületett (aki most négy éves, a nagyobb az most elsős) akkor volt a hátán egy elrákosodott anyajegy amivel megműtötték
és folyamatosan járt kontrollra
és nem vették észre hogy úgy elterjedt a szervezetében a rák, hogy az egész teste tele van vele és műthetetlen és kemózhatatlan és két héten belül belehal?
ez persze az amúgy is 'jó' állapotban lévő nagybátyámat is padlóra küldte
ott van két pici tündér gyereke
és olyan állapotban van, hogy a saját testvéreit nem ismeri meg a kórházban
ahová amúgy tüdőgyulladással került...
csak közbe rájöttek hogy nem az a baja
és belegondoltam, hogy ha én lennék az ő helyébe, én nem tudnám azt feldolgozni hogy nem látom a gyerekeimet felnőni.
totál kivagyok. nagyon padlót fogtam.
elkezdett pufffadni a hasa és a háziorvosa írt neki puffadás elleni gyógyszert. pedig attól puffadt, hogy a hasa tele van cisztákkal, amik belső vérzést okoztak
aztán amikor tüdőgyulladása lett, nem a háziorvoshoz ment
és kiderült hogy mi a helyzet
szóval nekem a család mindig egy biztos pont volt az életemben és férjemnek már egy csomószor mondtam, hogy rettegek a perctől amikor valaki meghal, mert ez így teljes egész. erre jött a nagybátyám. aztán múlt héten műtötték az egyik nagynénémet (nőgyógyászati de szerintem hasonló eredetű) az egyik unokatesómon is életmentő műtétet kellene végrehajtani de sajnos az is csak játék az idővel és most
erre itt van ez is. és napokon belül bekövetkezik az, amitől egész életemben rettegtem
és nem tudom hogy lekezelni
tízéves voltam én is amikor a nagymamám (aki addig nevelt és ő volt nekem az apa az anya és minden)meghalt és azt sem tudtam feldolgozni azóta sem... de tudom, az idő majd segít. de ebben az esetben kicsit más szemszögből nézem a dolgokat
akkor egy olyan embert veszítettem el, aki akkor a legfontosabb volt nekem és még igazából nem is nagyon tudtam felfogni hogy mit jelent ez az egész
de most egy olyan lányról van szó, akivel ugyan nagyjából együtt nőttünk fel és sokat beszélgettünk, de mostanában nem voltunk olyan gyakran kapcsolatban
itt inkább a tudat, hogy kiket hagy itt és hogy egyáltalán nincs olyan állapotban hogy az utolsó pár napot ki tudná használni a gyerekeivel vagy hogy egyáltalán megtudhatná hogy haldoklik
valószínű neki most így jobb, de 'kívülállóként' ezeket másképp látja az ember
Talán nem is baj, hogy nem tudja meg, hogy haldoklik.
és tényleg szörnyű abba belegondolni, hogy amikor erre az egészre gondolok, az van bennem, hogy te jó ég, szegény és azért bennem van az is, hogy mennyire jó, hogy nem én vagyok az, de én is lehetek bármikor
Az a baj, hogy most mindenki tehettlen
senki nem tudja, mit lehetne tenni vagy mondani
de ma még itt van
és lehet hogy holnap már nincs
és ez hihetetlen
és szerintem emberi ésszel felfoghatatlan
és nem tudom hogy mi miért van, csak azt tudom, hogy nem akarom hogy ezek a dolgok megtörténjenek. és tényleg nem tudok mit tenni. csak elfogadni hogy meg fognak
és tudom hogy a bébinek sem jó ha sírok meg hogy érzik ha az anyjuk szomorú, de egyszerűen nem tudok magamon uralkodni. valószínű most jön ki az összes többi. a nagybátyám, az unokatesóm, a nagynéném. szétesni látszik az eddig tökéletesnek hitt kép a családomban lévő nem is tudom egységről vagy biztonságról vagy talán sérthetetlennek hitt mivoltáról
talán ez a legnehezebb
az élet nevű játékban ez is benne van
csak az ember szereti azt hinni, hogy rossz dolgok csak másokkal snek meg...
A mi családunkkal nem.
és oké hogy most az én családomon belül történik, de mással. és engem az készít ki a legjobban, hogy akár én is lehetnék vagy bármikor lehetek
továbbra is szerencsés vagyok mert nagyon sokan vagyunk és sokan is maradunk, csak ez kb. olyan érzés, mint amikor van egy fürdőszobád, ami nagyon tetszik. és évekig használod, de még mindig tetszik. aztán jön valami barom aki kiver egy vagy két csempét. attól a fürdő még szép, de már nem egységes meg sérült meg hiányos meg nem olyan és soha nem is lesz már mint volt.
és fáj az embernek ilyen dolgokkal szembenézni hogy vannak dolgok, amiket nem lehet visszahozni
na azt hiszem ez a panaszáradat vége.
csak tényleg muszáj volt elmondanom