Kiemelt témák

SZiasztok fiús és nem fiús anyák!
Azon gondolkodom mostanában, hogy a fiaink olyan férfiak lesznek, amilyenné neveljük őket. Na ez a a spanyolviasz, de mégis érdemes lenne erről beszélni. (Remélem nincs már ilyen topik)
Szóval: milyen ma az "ideális" férfi? Melyek a férfi szerepek ebben a megváltozott világban? Egyáltalán mi a dolga egy férfinek, hiszen mi is dolgozunk, autót vezetünk, intézzük a pánzügyeket stb, és egyre ritkábban kell a kardfogú tigristől megvédeni minket, fát vágni sem kell rendszeresen . Mennyire szolgáljuk kia fiainkat, hogy aztán a lányaink panaszkodjanak majd a lusta férfiakra!
Hogyan neveljük őket férfivá egyedül?
Hogyan neveljük őket másmilyen férfivá, mint az apjuk?
Most csak ennyi kérdés, de termelek még, ha lesz beszélgetőpartnerem.
MAgamról annyit, hogy van egy 3,5 és egy 1,5 éves fiam.
SZiasztok
Zsuzsa

Szia Zsuzsa!
Mikor először elolvastam a kérdésed, arra gondoltam, miért kéne a fiúkat másképp nevelni. De aztán belegondolva igazad van; a fiam és a lányom két külön világ mondjuk bújósság szempontjából is
Én úgy gondolom, ha a fiamat nem küldöm küldöm ki a konyhából, nem mondom azt neki, hogy ne segítsen mondjuk söpörni, akkor máris sokat tettem a leendő menyemért . Most még abban a korban van (27hó), hogy mindenben nagyon akar segíteni, ami persze nekem egy csomó pluszmunkát jelent; de hagyom, hogy ő is söpörjön, felmosson, tésztát gyúrjon -szóval nem klasszikus férfimunkák.
Egyébként a vérükben is nagyon benne van a férfi-mivoltuk ezeknek a törpéknke: imádja az autókat, nem szereti, ha dédelgetik és minden műszaki dolog érdekli. Ebben az apa szerepe a döntő fontosságú, szvsz.
(Mondjuk én nem akarom más férfivá nevelni, mint amilyen az apja )
Jamina

SZiasztok!
A bújósság nálunk érdekesen alakul. A nagyobbik fiam olyan mint egy kismacska, bújik, puszilgatni kell, reggelente rajtam fekszik, miközben én cirógatom. A kisebbik nem igényli ezt, ha beveri valamilyét, még a "gyógypuszi" is csak úgy kell neki, hogy a levegőbe cuppogok.
A nagy amúgy autó, vonat stb. mániás, pedig az apja egy olyan könyvmoly bölcsész, akit nem érdekelnek a műszaki dolgok.
Segíteni nelem is szoktak , főleg a kicsi söpör állandóan.
Szerintetek ha a szerepek így kiegyenlítődnek, az jó lesz? Nem fog hiányozni a férfiaknak valami "saját" férfiszerep? Hiszen a női szerepek egy része megmaradt, legfeljebb kiegészült sokmindennel. Persze én is élenjárok a szerepkiegészítésekben , de elméletileg érdekel a probléma. A férfiak sokszor már így is annyira nőiesek. Igaz, hogy magam sem tudom, hogy milyen legyen az "ideális" férfi.
Zsuzsa

Sziasztok!
Gyerek nevelés, férfivá nevelés! Lányok mikortól kezdjem? Hogyan? Az én fiam,már most igazi kisférfi. Iszonyatosan nagy öntudattal,pedíg még csak 8 hónapos múlt. Néhány pl,hogy értsétek: a játszón nem tágít ha hintázni szeretne,hisztizik a figyelmét elterelni nemtudom,ő csak és kizárólag hintázni óhajt,hozzá kell tennem otthon is van hintája. Ha jön hozzánk kisgyerek,és az hozzá mer nyúlni a játékához "kiabál" vele míg le nem teszi. Ha a másik gyerek szomjas,és merek adni az ő polcáról az üdítőjéből,szintén hisztizik,és nemtetszését nyilvánítja a dologról. Ok,az rendben van,hogy védje meg magát,és ami az övé,na de meddíg lehet ezzel elmenni? Meddíg hadjam? Arról már nem is beszélve,hogy üt vág ha valamit nemengedek meg neki,vagy ha nem kap meg valamit.Jó elrakom amit nem pakolhat le,na de azért a radiátort már csak nem szerelem le mert ő azt nem bírja elvinni,megemelni! Szóval ti hogyan csináljátok? Mikortól kezdtétek el? Az egész napunk így is a hisztivel telik el,pedíg nincs tilltva minden. Segítség! Nembírok a makatságával!!!!!!!!!!!
Kösszi
Sziasztok!
Agódó

Sziasztok!
Aggódó!
AZ én 19 hónaposom is ilyen. A te fiad elég korán kezdi, ed talán így hamarabb befejezi.
A játék az szent dolog nálunk is. A már kicsit nagyobb, meg lehet vele beszélni, hogy melyiket adja oda, kölcsön vagy cseréljenek egy időre.
Amúgy szerintem csak a türelem van (amíg el nem fogy ), előbb utóbb majd kinövi. Az én 3,5 évesem sem volt piskóta, de ma már, ha valaki jön hozzáánk, előre mondja, hogy engedem játszani a játékaimmal. VAn olyan is, hogy megmondja, ezzel nem játszhat, azt eltesszük.
Szerintem ha verekszik (bár ezt nehéz elképzelni egy 8 hónaposról) határozottan tedd le, tedd arréb, és mondd el ezerszer is hogy nem szabad. A nagyobbikom 2 éves kora körül rendszeresen verekedett, főleg a kisebb lányokat püfölte, de nekimnet az ovisoknak is. Irtó kínos volt és nagyon fárasztó, hogy állandóan résen kellett lennem, odébb tenni néhány méterrel, stb. MA már nem verekszik, sőt kifejezetten jó kisfiú, alkalmazkodó és nagyon szerető szívű, puszilgatja az öccsét, engem a barátait, nagyon igyekszik jó lenni. Amúgy imádom! (meg a kicsit is, na az aztán az igéző pillantású pasipalánta )
SZiaztok
Zsuzsa

Sziasztok! Nekem egy 3,5 éves fiam meg egy féléves lánykám van. Az előzővel iszonyú sok nehézségem volt az első naptól kezdve, utóbbival alig valami. És nem csak azért, mert ő már a 2. Meg kell mondjam, már terhesen nagyon féltem attól, hogy mit fogok kezdeni egy fiúval, nem tudom magam beleképzelni a helyzetébe, nincs fiútestvérem sem, ezért mintám sem volt. Egy lányról nagyjából tudom, hogy mire hogy reagál. Éppenhogy nejm akartam elnőiesített fickót nevelni belőle, rengeteget aggódtam ezen. Talán a sok aggódás miatti feszültség tette, hogy végül majdnem egy évig sírt egész nap, megállás nélkül ölben volt, 2,5évig velem aludt és hasonlók. És azóta is félek, hogy nem engedem fiúnak lenni, féltem, amikor a 2,5 méteres csúszdákra meg mászókákra mászik (már 1 évesen csakis ezeket kedvelte), nem tudom őt megérteni. Amúgy igazi kis fiú, autók, motorok mindenekelőtt, ugyanakkor mély érzésű, kedves, aranyos. De valahogy mégsem vagyunk egy hullámhosszon. Nő és férfi már ilyenkor sem érti meg egymást? Fiús mamák, ti hogy csináljátok? segítsetek! Klára

SZia Klára!
Kb. egykorúak a fiaink, az én nagyobbikom 2000. március 31-én született. A Kicsi (szintén fiú), 1,5 éves. Érdekes, én ha babára gondoltam, valahogy mindig fiúra gondoltam, és a sors így is hozta. (nem mondom néha vágyom egy nyugis kislány után )
Talán szerencsém van, hogy két öcsém is van, így volt előttem minta.
TAlán szerencsés vagyok, hogy nem vagyok nagyon aggódós, valahogy úgy érzem, hogy minket nem érhet baj, hiszen annyi baj volt már korábban. (10 év orvoslás után örökbefogadtam a fiúkat újszülöttként)
AZt hiszem a nyugalmam a koromból is fakad, hiszen már 39 éves vagyok, mindenesetre én bizom az ügyességükben amikor másznak, esnek, futnak, rohannak, és mintha ezt éreznék is, valóban nagyon ügyesek. Még nem voltunk sebészeten, pedig nem egyhelyben ülő típus egyik sem!
A topikot pont ezért indítottam el, hogy arról beszéljünk, hogy milyenek legyenek a fiaink, hogy ne lányosak legyenek, hanem kedvesek és bátrak stb. Örülök, hogy van kivel beszélnem erről!!
ZSuzsa

kedves Zsuzsa és fiúsmamatársak! hogyan kell fegyelmezni egy fiút? melyik az a pont, amikor már rá kell szólni? talán többet meg kell engedni nekik, mint a szelíd kislányoknak? ("") Engem az borít ki legjobban, hogy kisfiam minden játékát igen hamar tönkreteszi (szétszereli). Nem vagyok épp rendmániás, de a dolgaimra nagyon vigyázok, a legtöbb játékom is megvolt még anyáméknál, mígnem a kis gézengúz kibelezte, szétszedte, elszaggatta, stb. Tudom, hogy nem rosszaságból, de annyira elszomorít. Másrészt meg utána már ő sem tud játszani vele. Szóval ilyen gondjaim vannak. Ti mit gondoltok? Bocs, kicsit fáradt vagyok, azért ilyen kusza. Köszi Klára

SZia KLára!
A játékok tönkretevését azt ismerem. Nálunk is "divatos sport" ez. Minden rendrakásnál egy zacskó használhatatlan játékot dobok ki. Nálunk a két fiú állandóan pakol, szállít, és dobál , dobál, dobál.Szóval ebből is látszik, hogy bekem sincs ötletem, bár néha szónokolok egy sort, de marad a beletörődés részemről.
A fegyelmezésnél nincs összehasonlítási alapom. Igyekszem a fontos dolgokban tiltani, következetesnek lenni (ha sikerül). Mozgásban mindent megengedek, amit tudok kontrollálni. Pl. két méteres mászókára nem engedem fel a kisebbet, mert nem tudom leszedni. A nagyobb felmehet, mert ő már le tud jönni. (1,5 és 3,5 évesek)
Felesleges küzdelmekbe nem megyek bele, inkább engedek. Pl. A buszon a kicsi állva szeret utazni a babakocsijában, mert így kilát. Melletter vagyok, nem esik el, ugyan furcsán néznek rám, mint felelőtlen szülőre, de így nincs hiszti, nem kell küzdeni.
SZámtalan dologban viszont nincs pardon: éles kés, forró sütő, csak zöld lámpán kelünk át, stb.
Neked milyen helyzetek okoznak gondot?
Zsuzsa
Zsuzsa

Sziasztok!

Az én kisfiam 22 hónapos, amíg nem kezdett el mászni, addig szinte egész nap kézben volt, majd jött a nagy önállóság, és egyszerűen nem lehetett felvenni, dédelgetni, puszilgatni. Bevallom ez szinte fájt nekem. Mások azzal vigasztaltak, hogy megváltozik, és hogy örüljek! hogy egy kicsit fellélegezhetek. Most ott tartunk, hogy állandóan húzza a kezem, mindig játszani kell! vele (pl. ha nem autózom, v. labdázom vele, képes lefeküdni a padlóra és úgy hisztizni, utcán padló járdára cserélendő), és azaz igazság, hogy kicsit fárasztó mert a poc.lakóval a 34. héten járunk.
Néha meg olyan mint egy angyal, jön vigyorog, bújik, simogat, hozza az autóit és mellettem játszik. Na persze ezt jobban kedvelem.
Úgy néz ki, hogy kezd ő is kezelhetőbb lenni, pl. eljutottunk odáig, hogy a cicának sem egy sallert ad indításképpen, hanem elkezdi simogatni! Bár pénteken az állatkertben voltunk, bevittük a simogatóba, minden állathoz kedvesen közelített, eszébe sem jutott, hogy rácsapjon bármelyikre is. Később az állatkerti játszótérre vittük, ahol szintén tüneményes volt addig amíg egy tündéri 1 év körüli csajszikának nem adott egy pofont . Tiszta égő volt, az anyuka látta rajta, hogy már nyűgös, és azt mondta, hogy biztos ezért, meghogy semmi baj, ilyenkorban ez előfordul, neki is van egy nagyobb fia, úgyhogy ezt ő is átélte. De akkor is... Olyan ismerősöm is van, aki szerint mindent megengedtem neki, ezért tartunk itt. Ezt nehezen merem elhinni, mert bár sok mindent megengedek neki, de semmi olyat amivel kárt tehet magában v. másokban. Ha vkire ráütött, én is ráütöttem a kis kezére, és mondtam, hogy nem szabad, mert fájdalmat okozol a másiknak.
Én pont úgy érzem, hogy úgy tanítom meg a fiamat "élni" hogy szabadságot hagyok neki, de persze bizonyos dolgokban én sem engedek. Inkább ő sírjon, mint én.

Én imádom a párom, de szeretném, ha a fiam a párom jó tulajdonságai mellett magába szívná a házimunka szeretét, v. legalább természetesnek vegye, hogy a háztartás vezetése nem kizárólag a nő feladata. Nekem is sokat segít , hozza a seprűt, ő is porszívózik (persze még nem élesben), segít beágyazni, főzni (olyan édi ahogy a habverővel játszik a fazékban és ő is kóstolgatja a "művét" és megkóstoltatja másokkal is ). Úgyhogy a szándék megvan benne . Egyébként anyósom is tudja, hogy elkényeztette a fiút, és a kisebbik fiával - aki 12 évvel fiatalabb a páromnál - már nem követte el ezt a "hibát". A sógoromnak természetes, hogy ő is kimenjen a piacra, hogy ő is mosogasson, takarítson, sőt ha sütnek, akkor ő keveri a tésztát . Na én is ilyennek szeretném látni a nagyfiamat, persze a kellő ffias tulajdonságokkal, és akkor már sokat tettem a leendő menyemért .
Egyébként a példa előttem a nagymamám, akinek a lánya után 3 fia született, és természetes volt, hogy a gyerekek is segítsenek a házimunka elvégzésében. Innen származhat, hogy az én apám roppant házias.

Mindenkinek minden jót

Üdv,
Kriszta

SZia Kriszta!
Az én fiamnak 22 hónapos korától kb.2,5 éves koráig tartotta verekedős korszaka. Ő is az egy év körüli kislányokra utazott, bár nekiment 4-5 éveseknek is. Iszonyú kínos volt, számtalan kellemetlen jelenetet éltünk át, még bőgtem is a játszótéren egyszer(szép látvány lehettem).Aztán elmúlt, a dührohamokkal, az éjszakai pánikrohamokkal, fejveréssel nagyjából egy időben.(ő 22 hónapos volt, amikor megérkezett a tesó, egyik napról a másikra - örökbefogadtuk a kicsit is)
Ma már barátságos, kedves mindenkivel, szívesen játszik másokkal, a kicsiket meg megvédi a "gonosz farkastól".
Nehéz időszak ez, együtt érzek Veled!
Mit értesz férfias tulajdonságok alatt? Mit jelentenek ezek ma szerinted?
A férjed mit szól ahhoz, hogy a fiatokat háziasabbnak akarod nevelni? Nem érzi ezt "férfiatlannak"?
Szia
Zsuzsa

Szia Zsuzsa!

Már azt hittem, hogy valahol nagyon mellényúltam, mert a fiam ilyen verekedős. Ő is nekimegy a nagyobbaknak is, a nyaralás alatt a homokozóban egy 6 év körüli kislányt is megijesztett, de szerencsére csak! a homokot szórta a fejére. Már úgy megyünk le a játszótérre, hogy te jó ég, ma mi lesz... Viszont örömmel olvasom, hogy ezt az időszakot is túl lehet (túl kell) élni, és hogy ez a húzós időszak is elmúlik, és minden szép és jó lesz (úgy legyen!) .

A férjem támogat! abban, hogy háziassá szeretném nevelni a gyerkőcöt (bezzeg ő nem akar változni), nem tartja ffiatlannak a házimunkát, inkább azt hiszem a kényelemszeretet dominál nála, ja meg 24 éven keresztül megszokta, hogy a pohár vizet is elé rakta az anyukája. Gond közöttünk néha abból van, hogy én nem vagyok minden ilyen csip-csup dologra kapható. Sőt, most hogy megérkezik a pici, rendesen magára lesz utalva. Reménykedem, muszáj nagy úr, hátha háziasabb lesz.

Úgy gondolom a legfontosabb emberi tulajdonságok a megbízhatóság, az őszinteség és a tolerancia. Tudom ez közhelyes, de ha a fiam ezt megspékeli azzal, hogy tiszteli a nőket, céltudatos (nem törtető!!!), van humora és emmellett még házias is, akkor - úgy gondolom - megkönnyítem a leendő menyem életét.
Szép cél, végül is van huszonakárhány évem megvalósítani, remélem a kisfiam is partner lesz ebben .

Jó egészséget kívánok a családodnak .

Üdv,
Kriszta

SZia Kriszta!
Köszi a jókívánságokat!
A verekedéshez még annyit, hogy sokszor már a szeme villanásán, a mozgásán, az egész viselkedésén láttam, hogy lökdösődni, verekedni fog, ilyenkor igyekeztem megelőzni,és odébb raktam néhány méterrel egy játékhoz. Ugyanezt tettem, amikor megtörtént a baj. Elnézést kértem a gyerektől és a szülőktől, de a fiamat nem erőltettem arra, hogy bocsánatot kérjen, megsimogassa stb. Ennek nem volt értelme, ilyen kísérleteim csak még nagyobb indulatot váltottak ki belőle. Megfogtam, odébb raktam, és nyomatékosan mondtam, hogy ezt nem szabad. Nálam ez működött.
Remélem Ti is kinövitek hamar! DRukkolok!
Amit aférfias tulajdonságokról írsz. Érdekes, hogy ezek a tulajdonságok akát nőiek is lehetnek. Én is mindig ilyesmiknél lyukadok ki, aztán elkezdek gondolkodni, hogy szegény fiúknak nincsenek is speciális tulajdonságaik? Régen még volt funkciója a gyakorlatiasság, határozottság, erő, kitartás, külvilágban való tájékozódás stb. vonásoknak a férfiak számára, hiszen a nők nagyrészt otthon voltak, behatároltabb mozgástérben. De ma már mi nők is rendelkezünk a fenti tulajdonságokkal, még akkor is ha otthon vagyunk.
Valahol olvastam, hogy a férfiak a nyugdíjazást azért viselik nehezebben, mert ezzel a szerepeik tkp. lezárultak, a nőknek meg megmarad a háztartás és a scalád összetartásának hagyományos feladata.
Érthető voltam, vagy nagyon zavaros amiket írtam?
Zsuzsa

Szia Zsuzsa!

Igen, érthető volt amit írtál. Szerintem spéci tulajdonságai tképpen az egyik nemnek sincsenek, ill. ha vannak, akkor azok negatívumok (pl. ffi - macsó, nő - hiszti), ha pedig az ellenkező nemnél fordulnak elő (fenti példa, csak megfordítva), akkor nevetségesek. Remélem ebből kihámoztál vmit.

A szerepek összekeveredtek. Természetesen gondoskodom a családomról, de nem mondok le a "szerzett" jogaimról sem, és határozottan kijelentem, hogy én soha nem fogok függeni egy pasitól, ugyanakkor elvárom, hogy kinyissa az ajtót előttem, illetve a kabátot rámadja.
Elég rendes ellentmondások igaz? És úgy kell nevelnünk a köv. ffi nemzedéket, hogy minden helyzetben feltalálja magát, ide értve a női feladatkört is. Nem kis felelősség. Mint ahogy egy leányt nevelni sem. Néha elmerengek (rosszabb pillanataimban), hogy a világon legnehezebb dolog a gyereknevelés. És akkor még nem is beszélhetek nevelésről, mert szinte még csak gondozom a gyereket, és mivel verekedős, az eddigi nevelésemmel csődöt jelenthetek.

Bunyó után én sem kényszerítettem, hogy bocsánatot kérjen (olyan tökélyre fejlesztette a beszéd nélküli kommunikációt, hogy szerintem még egy darabig nem veszi a fáradságot arra, hogy megszólaljon ), vagy hogy megsimogassa az "áldozatot". Én is a bocsikérés után arrébb pakoltam a kölköt, ha szerencsém volt lekötötte más. Engem még néha átver, kedvesen indít és egy kisautó landol felém v. a kis keze.

A legjobban attól félek, hogy kb. 5-6 hét múlva itt lesz a pici, és hogy mit fog hozzá szólni. Tuti lesznek olyan helyzetek, amikor - ha egy percre is - de felügyelet nélkül kell hagynom a gyerkőcöket (pl. wc). Remélem nem akarja majd bántani a picit.
Mondjuk a Peti most 22 hónapos, kb. annyi mint a nagyobbik gyerkőcöd, amikor a pici megérkezett. Te ezt hogy oldottad meg? Nem féltél, hogy a picit bántja?

Előre is köszönöm a válaszokat.

Jó egészséget a famíliádnak .

Üdv,
Kriszta

Sziasztok! Azért én is itt vagyok ám... Szóval a fegyelmezés: a gondom kettős, vagy túlfegyelmezem, vagy egyáltalán nem. A saját hangulatom függvényében, ha nagyon fáradt vagyok, minden apróságért rászólok, ha jó napom van, vele nevetek. Ez így elég rémes szegénynek. Apja nagyon szigorú, pl. elvárja, hogy az asztalnál olyan fegyelmezett legyen, mint egy kisiskolás, én engedékenyebb lennék. (Párom szüleitől leste el ezt sajnos.) Nekem mindent megengedtek a szüleim, ezt sem szeretném, ugyanakkor túlféltettek, ezt meg pláne nem. (Nem túl érthető, deígy van.)
Szerintem igenis vannak férfias meg nőies tulajdonságok, és nem a házimunka szeretetére gondolok. Pl ált. nem tudnak egyszerre több dologgal foglalkozni, nem pletykálnak (jó értelemben sem), nehezen adják ki magukat, nehezebben beszélnek lelki dolgokról, nem fakadnak sírva szerelmes filmeken stb. Amikor nincs itthon a fiam, eltervezem, hogy jó fej mama leszek, nem szólok rá minden hülyeségért, aztán mégis apróságok idegesítenek. Ő abszolút nem verekedős, nem is volt soha, még a kistesó születése miatt sem (lehet, hogy ez is elnőiesítő nevelésem miatt van?), nem kellett félnem, ha egyedül maradtak a szobában, bár tegnap kis híján rábukfencezett a játszószőnyegen hemperdőző kishugára. Szóval tudom, hogy csak azért kéne rászólnom, ami már önveszélyes, de gyakran nem tudom megállni. Bocs, teljesen össze-vissza írok, de egy csomó mindent szeretnék egyszerre elmondani. Na, legyen ennyi elég mára. Sziasztok. K.

SZia KLára!
A fegyelmezésről. Nem is gondolná az ember, hogy mennyire nehéz! Én is hasonlóan vagyok vele, mint te, a hangulatomtól sok függ. Ráadásul vannak dolgok, amelyek banálisak, picik, engem mégis iszonyúan idegesítenek. Ezeket egyszerűen elmondom a fiúknak, "anyát ez nagyon idegesíti, rosszkedvű lesezk tőle". Néha bejön, de nem mindig. Igyekszem néhány dologban következetes lenni. Ilyen pl. a közlekedés. Csak zöldnél megyünk át, soha nem lépünk le az úttestre, csak ha mondtam:"nem jön autó, mehetünk". Kicsit kondicionálás, de eddig bejött (legalábbis a 3,5 évesnél, bár teljesítményemet rontja, hogy ő egy szabálybetartó típusú emberke). A kicsivel most kezdünk néha gyalog közlekedni, ő nehezebb eset, próbálgatja a határait, simán átszalad az úttesten. NA ilyenkor nem vagyok egy habostorta, jól leszidom, kicsit meg is ijesztem, mutatva az autókat. Inkább féljen, mint elüsse valami. (A belvárosban lakunk, naponta tömegközlekedünk).A másik pont volt a verekedés. (ilyen korszakunk is volt) Mindig rászóltam, mindig odébbtettem.
Evés. Nálunk én szeretném, ha rendesen ülnének az asztalnál, és csakaz asztalnál lenne evés, de a férjem nem partner ebben, ő is eszik mindenhol, a tv előtt, a számítógép előtt, a fotelben. Úgyhogy ezt nem tudom megkívánni a gyerekektől, ez azt jelenti, hogy pl. ma reggel körben motoroztak az ebédlőben az asztal körül, és meg-megálltak egy falatért. Ma már nem idegesít annyira.
Más dolgokban hangulatember vagyok, hol többet, hol kevesebbet viselek el.
Igen, én is úgy gondolom, hogy vannak férfi tulajdonságok. Bár az érzelem kifejezésre nem bánnám, ha kicsit rá tudnám nevelni a fiúkat. Én nagyon igyekszem nekik gyakran beszélni az érzelmeimről, övékre is rákérdezni,de majd meglátjuk. A férjem véleménye erről:"a nők soha (?)nem beszélnek a szexről, de bármikor az érzelmeikről, a lelkükről. A férfiak bármikor beszélnek a szexről, de az érzelmeiket nem adják ki. Ez a férfiszemérem."
Szerintem még az irányítás is férfidolog. Már, hogy szeretenek irányítani. EZt már az én 3,5 évesem is remekül tudja
Hű, most ennyit,győzzétek csak elolvasni
Zsuzsa

Sziasztok!

Érdekes, hogy pl. az irányítás eszembe sem jutott, pedig engem is próbált jónéhány irányítani. De egy kost nem egyszerű . A fegyelmezéssel nekem is az a problémám mint nektek, iszonyú hangulatember vagyok . Eddig, ha megpróbáltam következetes lenni, valaki mindig "bekavart" pl. amikor elkezdték érdekelni a CD-k, mi megtiltottuk neki, hogy játsszon velük, a szüleim pedig elépakoltak v. 20 db-ot, "hagy játsszon már egy kicsit". Persze, mikor hazahozták, szegény nem értette, hogy miért nem játszhat velük. A férjem - Zsuzsáéhoz hasonlóan - szintén nem pártolja az asztalnál evést (a csúcs, amikor a vetett ágyban vacsorázik - mióta ismerem ez gyakran előfordul, de csak azóta zavar egy picit, mióta a manó is velünk van).

Nekem a pletykával kapcs. az a tapasztalatom - hogy bár a nők vezetnek e téren -, hogy a ffiak igenis pletykásak. A többivel egyetértek.

Ma itt voltak a barátnőmék - az ő kislányuk 4 hónappal idősebb a fiamnál - és a két törpe remekül eljátszott. És amíg a kislány egyfolytában velem játszott és a fiammal - játszott volna -, addig az én kicsim inkább tologatta az autóit, max. negyedóránként végig rohantak a lakásban. Ez is egy különbség, bár ez lehet életkori sajátosság is.

Jó egészséget és jóccakát mindenkinek .

Üdv,
Kriszta

Kár, hogy nincs már, aki ebbe a topikba ír, mert igen érdekes téma is ez!

Én úgy gondolom, attól, hogy egy férfi segít a konyhában (főz, mosogat, stb), bevásárol, kiviszi a szemetet, stb. egy cseppet sem válik férfiatlanná, csupán önállóvá. Az a férfi, aki nem teszi meg ezeket a feladatokat, az nem csak, hogy lusta, de magatehetetlen is! Ez viszont nem csak az ő hibájuk, hanem az édesanyjuké is, aki az elkényeztetéssel nem tett mást, mint elrontotta a fia életét! Egyszerűen magatehetetlen lesz és talán a problémamegoldó képessége is jóval alacsonyabb mint azoké a férfiaké, akik a konyhában is megállják a helyüket! Sokat számít az is, hogy egy férfi mennyire hajlandó változtatni az életén, ha szeret valakit!
Az én párom eleinte úgy gondolta, hogy nekem az a feladatom, hogy kiszolgáljam őt, de ma már ez megváltozott! Kölcsönösen segítjük egymást, ha kell mind a ketten csinálunk mindent! Nekem nem kell kiszolgálnom őt, mint ahogy anyámnak kell minden nap, amikor apám hazajön a munkából. Ha valamelyikőnk eszik, természetes, hogy megkérdezi a másikat is, hogy kér-e, és ha igen, akkor megcsinálja a másik számára is az ételt. Megtanúlt mosni is, de azt jobb szeretem magam csinálni! Elmagyaráztam neki, hogy nem azért kell megtanúlnia mosni, mert én nem akarom ezentúl ezt a feladatot ellátni, hanem azért, mert ha velem valami történik, akkor mosnia kell magára és a gyerekekre is, mert nem lesz, aki helyette megcsinálja, büdösen pedig nem járhatnak! Aki értelmes az megérti ezt, és képes a tanulásra. Nem volt nehéz feladat!

Nehéz meghatározni, hogy mitől is férfias egy férfi! Talán, hogy erő sugárzik belőle ugyanakkor tud gyengéd is lenni, határozott, udvarias és segítőkész.

Nem az a férfias férfi, aki bunkó, aki megalázza a másik embert, itt nem csak nőkről beszélek!

Nekem jelenleg egy fiam van, de nemsokára megszületik a második fiam is. Mind a két fiút úgy fogom nevelni, (ezt nem a menyük érdekében teszem, hanem a saját érdekükben), hogy tudjanak főzni, mosni, takarítani, mosogatni, stb. Tehát minden munkát el tudjanak látni a háztartásban, hogy ne érje őket meglepetés az életben. Amennyiben lehetséges szeretném őket olyan iskolába járatni, sőt már ovodába is, ahól nyelvet tanulnak, sportolnak, de az érdeklődési körüknek megfelelően szeretném ha foglalkoznának valamivel, (zene, tánc, állatok, sport, harcművészet, színház, irodalom, stb), hogy bárkivel találkoznak az életben, bármiről is szóljon egy beszélgetés, mindíg toppon legyenek, és hozzá tudjanak szólni a témához.

Írni még mindíg tudnék, de lehet, hogy csak magamnak írok!

Kíváncsian várom a véleményeteket!

Üdv: Zsuzsa