Sziasztok!
Az én kisfiam 22 hónapos, amíg nem kezdett el mászni, addig szinte egész nap kézben volt, majd jött a nagy önállóság, és egyszerűen nem lehetett felvenni, dédelgetni, puszilgatni. Bevallom ez szinte fájt nekem. Mások azzal vigasztaltak, hogy megváltozik, és hogy örüljek! hogy egy kicsit fellélegezhetek. Most ott tartunk, hogy állandóan húzza a kezem, mindig játszani kell! vele (pl. ha nem autózom, v. labdázom vele, képes lefeküdni a padlóra és úgy hisztizni, utcán padló járdára cserélendő), és azaz igazság, hogy kicsit fárasztó mert a poc.lakóval a 34. héten járunk.
Néha meg olyan mint egy angyal, jön vigyorog, bújik, simogat, hozza az autóit és mellettem játszik. Na persze ezt jobban kedvelem.
Úgy néz ki, hogy kezd ő is kezelhetőbb lenni, pl. eljutottunk odáig, hogy a cicának sem egy sallert ad indításképpen, hanem elkezdi simogatni! Bár pénteken az állatkertben voltunk, bevittük a simogatóba, minden állathoz kedvesen közelített, eszébe sem jutott, hogy rácsapjon bármelyikre is. Később az állatkerti játszótérre vittük, ahol szintén tüneményes volt addig amíg egy tündéri 1 év körüli csajszikának nem adott egy pofont
. Tiszta égő volt, az anyuka látta rajta, hogy már nyűgös, és azt mondta, hogy biztos ezért, meghogy semmi baj, ilyenkorban ez előfordul, neki is van egy nagyobb fia, úgyhogy ezt ő is átélte. De akkor is... Olyan ismerősöm is van, aki szerint mindent megengedtem neki, ezért tartunk itt. Ezt nehezen merem elhinni, mert bár sok mindent megengedek neki, de semmi olyat amivel kárt tehet magában v. másokban. Ha vkire ráütött, én is ráütöttem a kis kezére, és mondtam, hogy nem szabad, mert fájdalmat okozol a másiknak.
Én pont úgy érzem, hogy úgy tanítom meg a fiamat "élni" hogy szabadságot hagyok neki, de persze bizonyos dolgokban én sem engedek. Inkább ő sírjon, mint én.
Én imádom a párom, de szeretném, ha a fiam a párom jó tulajdonságai mellett magába szívná a házimunka szeretét, v. legalább természetesnek vegye, hogy a háztartás vezetése nem kizárólag a nő feladata. Nekem is sokat segít
, hozza a seprűt, ő is porszívózik (persze még nem élesben), segít beágyazni, főzni (olyan édi ahogy a habverővel játszik a fazékban és ő is kóstolgatja a "művét" és megkóstoltatja másokkal is
). Úgyhogy a szándék megvan benne
. Egyébként anyósom is tudja, hogy elkényeztette a fiút, és a kisebbik fiával - aki 12 évvel fiatalabb a páromnál - már nem követte el ezt a "hibát". A sógoromnak természetes, hogy ő is kimenjen a piacra, hogy ő is mosogasson, takarítson, sőt ha sütnek, akkor ő keveri a tésztát
. Na én is ilyennek szeretném látni a nagyfiamat, persze a kellő ffias tulajdonságokkal, és akkor már sokat tettem a leendő menyemért
.
Egyébként a példa előttem a nagymamám, akinek a lánya után 3 fia született, és természetes volt, hogy a gyerekek is segítsenek a házimunka elvégzésében. Innen származhat, hogy az én apám roppant házias.
Mindenkinek minden jót
Üdv,
Kriszta