Remélem még emlékeztek rám, sajnos ahogy elköltöztünk idáig nem volt internetünk sem, tegnap óta azonban újra van, úgyhogy gyorsan egy kis szüléstörténet, remélem hasznos lesz valakinek, aztán majd igyekszem visszaolvasgatni, az Anyukás topikban biztos visszatérek!!!!
Igyekszem képet is feltölteni, ahogy lesz időm!!!!
Pusszantás mindenkinek!
Szüléstörténet:
Mivel nálam a crohn és a gerincem miatt a 38.héten szülésindítás mellett döntöttünk a megbeszélte nap előtt (november 06) bevonultam a Szent Jánosba. Megbeszéltük, hogy császármetszés lesz, de 6-án átbeszéltük az orvossal mégegyszer és úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk a természetes utat, aztán, ha bármi adódik, még mindig van lehetőség közben császározni.
Én nagyon örültem, hogy megpróbálhatom természetesen megszülni az én kis Annácskámat, de a család iszonyúan aggódott értem. Hogy a gerincem és a bélésem hogy fogja ezt kibírni. Úgyhogy a 6-a este azzal telt, hogy én nyugtatgattam a családot és mondtam, hogy ugyan ne parázzatok én 100%-ig bízom a dokimban és én is kifejezetten szeretném megpróbálni.
Másnap reggel hatkor beöntés, szülésindító és szépen gyorsan meg is indultak a fájások. A hugom volt velem addig, amíg a párom meg nem érkezett, 9-kor már 3 perce fájások voltak, de délig nem tágultam ki csak egy ujjnyira. Ekkor úgy döntött a doki, hogy próbáljunk még egy EDA-t, mert az jó hatással van a tágulásra és ha nem alakul a dolog, akkor császár. Mivel a gerincem kutya rossz állapotban van (nyitott gerinc, gerincferdülés, csigolya kopások, meszesedések) ezért nehéz volt beadni, nekem az egész szülésben ez volt a legfájdalmasabb. Mondta is az anesztes, hogy alig sikerült a dolog, nade utána egy óra alatt négy ujjnyira tágultam és így végül 14,30-kor hetedig tolófájásra egy picike gátmetszéssel világra jött Bakura Anna Laura, a kis drága. A párom végig mellettem volt, bár a fájdalmakat elég hősiesen viseltem, de a kitolásnál már nem volt erőm felhúzni a lábaimat, és mikor a szülésznő és a doki mondták, hogy húzzam, húzzam feljebb a lábam, már nem volt hozzá erőm és a lélekjelenléte szuperül működött, megkapta a lábam és helyettem is tolta felfelé, hogy csak a születésre kelljen koncentrálnom. Tudni kell még, hogy a párom nem bírja a vért, de mondta, hogy amikor meglátta, ahogy bújik elő Annácska buksija egyszerűen nem bírta levenni a szemét és örömkönnyekkel elérzékenyülve figyelte Őt.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy szakmailag egy fantasztikus orvos felügyelte és vezényelte le a terhességemet és a szülésznő is maximálisan segítőkész volt. Ráadásul a végén még én kaptam tőlük annyi bókot, hogy már én voltam zavarban.
Nos nagyjából ennyi, és hogy édesanyának lenni a nehézségek ellenére is egyszerűen csodálatos!!!!!