Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Véleményeteket szeretném kérni az alábbiak miatt:
3 gyermekem van, két nagy, 18 és 17 évesek, a kicsi most lesz decemberben 3 éves. Amikor letelt a gyed - miel gyes-bõl nem lehet megélni, ez egyértelmû - beirattam a bölcsibe. (Bp. környékén lakunk) Ez az egyetlen bölcsi, de ennek is örültem. Ekkor volt 2 éves és 3 hónapos. A gondom a következõ: (nem leszek túl rövid, mert hosszabb a történet)
Amikor beirattuk, pár szót beszélt, de semmi számottevõt. Biztam benne, hogy majd ott a többitõl hallja, látja, de valahogy a fejlõdése azon a szinten rekedt meg, mint amikor bekerült. (Lehet, hogy némelyik gyerekre igy hat lelkileg a bölcsi?) Mostanában kezd dumcsizni, de bizom benne, hogy elkezdi a dolgot, hiszen egyre többet hallom, hogy - fõleg fiúknál ez inkább elõfordulhat,- csak 4 évesen kezdenek igazán beszélni.
Szerintem innen ered a legtöbb probléma. Ha valami nem úgy van, ahogy õ akarja, visit, és szerintem most van ráadásul a dackorszakban, tehát elismerem, hogy nem könnyû vele és kicsit le van maradva. (Ezt a gyakorló mamák tudják)
Amikor a bölcsibe került, már egy hét múlva a vezetõnõ panaszodott, hogy nem hajlandó egyedül enni kanállal, hiszen egy két éves gyereknek ezt meg kellene tennie!
Arra is panasz van, hogy nem hajlandó sokszor elaludni ebéd után, zavarja emiatt a többit, hiába ad neki egy csomó játékot?! Megjegyzem, amióta a bölcsibe bekerült, azóta elég agressziv lett (elõtte sosem volt olyan), de errõl irtam egy másik topicban.
Problémám a következõ: Elvittük a gyereket egy bizottsághoz, ahol meg is állapitották, némileg le van maradva, ezért heti 2 óra fejlesztést irtak elõ. (beszédinditás, stb.) Szerintem ez egyáltalán nem egyedi eset.
Ezt a vezetõnõ most jó ürügynek tartja, mivel tegnap tulajdonképpen azt hozta tudomásomra, hogy ki akarja rúgni a gyereket a bölcsibõl. A múlt héten az volt az indoka, hogy agresszív, most az, hogy nem alszik délután, mindig mond valamit.
De mivel õ "nagyon rendes", rögtön el is intézte, hogy máshova felvegyék (Bp-re, busszal egy óra az út, ugyanannyi vissza) és ez csakis a gyerek érdeke, mert abban az óvodában folyamatosan fejlesztik, többet kapna, mint két óra.
A lényeg a következõ: Elsõ perctõl kezdve éreztem az unszimpátiáját, habár okot nem adtam rá. Itt az alkalom, hogy "megszabaduljon" a fiamtól. Én emiatt aludni sem tudok, hiszen hogyan hordhatnám be Bp-re a gyereket, kitéve napi 3 órás utazásnak? Nem beszélve arról, hogy az az óvoda 8-4-ig van nyitva, az én munkaidõm pedig pontosan igy néz ki.
A bölcsõdei nem alvással kapcsolatban: A gondozónõje mérgesen mesélte egyik nap, hogy azért nem alszik a gyerek, mert állandóan bejárogat alvásidõben a szobába a vezetõnõ, és amikor az enyém pont elaludna, látja, hogy felébredt, vagy még el sem aludt, odaadogat mindenféle játékot.
Hogy aludna el egy gyerek, ha elfoglaltságot biztosit neki?
Nem hiszi el, hogy itthon mindig alszik. Véleményem szerint egy bölcsibe bekerült gyereknek azt is meg kell szoknia, hogy közösségben alszik. Hiszen a fiamnak itthon külön szobája van, kicsi kora óta egyedül alszik, tehát ezt szokta meg.
Tegnap azt közölte velem, hogy ha ez igy halad, csak délig tudja a gyereket vállalni, jobban járnék, hogy beiratnám az általa kiválasztott fejlesztõ óvodába.
Annyit azért még leirok, hogy jó kapcsolatban vagyok a gondozónõjével, aki 30 éve ezt csinálja, az õ véleménye az, hogy a "dackorszak" majd elmúlik, az agresszivitás is rendszeres a bölcsiben, egymástól látják, ez is el fog múlni, tehát szerinte nincs nagy gond a gyerekkel.
Véleményeteket abban kérném: Megteheti-e a vezetõnõ, hogy egyszerüen "kirakja" a gyereket a bölcsibõl, pontosabban, hogy csak délig vállalja, de ez ugyanaz nekem, mivel azt viszont tudja, hogy én nem tudom vállalni, hogy elhozom délben.
Tudomásom szerint törvény is van rá, hogy 3 gyerekeseknek a gyerekeit kötelesek az intézmények felvenni, és nem csak délig.
Miért van az, ha egy gyerekkel kicsit több esetleg a gond, akkor ki kell rúgni?
Ha van kedvetek, írjátok meg véleményeteket, szerintem nem vagyok egyedül az ilyen gondokkal.
Gabi
gabicsek
 
 


Húúú!
Nekünk egy "kicsit" hasonló problémánk volt.
A fiam szintén le van maradva a fejlõdésben, õt hivatalosan autisztikusnak diagnosztizálták, aztán kaptunk rá tanulási zavaros, oxigénhiányos (születése után többször leszürkült), stb... diagnózisokat, bizottság igazából már csak ollózótt az addigi papirokból kibökve egy fejlõdési zavart, meg se nézte a gyereket. Mozgása kicsit laza, féloldalas, bár ez látszani nem látszik, de valszeg köze van a beszédhez, magasban fél, nehezen mászik(ott) felfele, rajz, kézügyesség el van martadva.... ) Ezzel ne érts félre, nem azt mondom, hogy nálatok is ez van, mielõtt valaki félreértene, csak le akarom írni, hogy nálunk mi a helyzet.

Kaptunk egy nevet a gyerekorvostól, egy gyógypedagógusét, megkerestem, (akkor voltam terhes a másodikkal), és õ javasolta az egyik bölcsödét, elõször rengeteg ideig hordtam a játszóházukba majd felvették, szigorúan négy órára (akkor már veszélyeztett terhes voltam a másodikkal, jogilag egész napra kellett volna). Amikor beszoktattam, vele volt a legkevesebb probléma, bár nagyon nehéz volt látni, pillanatok alatt felfogta, nem fogadja be a többi gyerek, a gondozónõk meg nem nagyon erõltették. Ahogy elkezdett járni, jöttek nálunk az általad leírt dolgok, elõször csak bölcsin kívûl, az utca közepén hasra vágta magát, és ordítött, ha pl. nem vehette el a zöldségesnél a narancsot, vagy nem mentünk be a McDonalds-ba. Aztán egy idõ után nem csak bölcsin kívûl csinálta ezt, hanem a bölcsiben is, és kezdett kifele állni a szénánk. Keressek neki más helyet, mondták, blablablabla. Akkor már ötödik napja a benti cipõjében vitték ki az udvarra (naponta sikáltam belõle a homokot), és volt még pár dolog...
Mivel akkor már megvolt a pici, bõgtem hazafelé egy jó nagyot, majd többet nem vittem. És láss csodát, a hisztik is eltûntek. Akkor nagyon letörtem, de azóta már "normál" gyerekek szüleit is halottam panaszkodni, valamelyest helyreállt az önbizalmam, nem csak a mi készülékünkben volt a hiba. Azóta sajnos tudok egy látássérült (nem vak) kisfiúról, aki szintén el van maradva talén emiatt, az õ mamája is panaszkodott, fél, mert fogalma sincs mi lesz, de neki dolgoznia kell. A gyereket ráadásul az oviba nem veszik fel, mert õ se elég önálló még. Patt helyzet. Nekem annyi szerencsém van, itthon vagyok.

Végül is sokszor érthetõ, ha egy gondozónõ vagy ovónõ nem tud megküzdeni a még x gyerek mellett egy problémásabb esettel, csak én úgy érzem, errõl én nem tehetek, nem nekem kellene emiatt kellemetlen helyzetbe kerülnöm.
Én akkor a hivatalos helyen balhét vertem, és visszapasszoltak minket a gyógypedagógushoz, majd egy elég durva beszélgetés zajlott le, a persze felveszik, csak ... Inkább felhagytam a dologgal.

Elvileg biztosítani kell intézményt, csak nem biztos, neked is tetszeni fog.
És ugyis ki lehet egy gyereket rúgni, hogy hivatalosan nem teszik meg (kis apró dolgokkal, mama kikészítésével...).
Ha a gyereket nem vállalják az adott helyen, a szakértõi jelöl ki hivatalosan helyet (a mi esetünkben ez se jött be, lásd fentebb).

Azt is szörnyûnek tartom, hogy egy problémás gyerek miért nem ott helyben kapja meg a fejlesztéseket, miért kell a világ túlfelére hurcolászni, és én ráadásul úgy tudom (nekünk ezt mondták), vagy intézménybe jár, az intézmény kapja a pénzt, amibõl megoldja a korai fejlesztést, vagy nem jár, és akkor kap külön valamit a gyerek (nálunk ez a része se mûködik a dolognak eddig, bár beszédindításra egy évig ingyen jártunk (most 800 egy óra) egy alapírványhoz, és tényleg hasznos, rengeteget fejlõdött, most már néhány szót kommunikációs célzattal is használ, és egyre több dolgot hajlandó megnevezni, illetve egyre többet mutogat, hogy mit szeretne, ez nagy szó, mert nekünk a gesztusszerû kommunikáció (ettõl autisztikus) is elég csökevényes volt. (Most lesz négy éves).

Nem vagy egyedül az ilyen gondokkal, csak a többségnek nincs ilyen gondja, ennyi. Oviról nem gondolkodtatok, mert azért ovi mindig több van, nagyobb az esély olyan ovónõt találni, aki nem retten meg egy problematikusabb gyerektõl, hároméves kortól már felveszik. CSak nézd meg hova, kihez... Ha szobatiszta, a beszéd nem annyira lényeg.

Most olvasom, nálatok a gondozónõnek nincs baja, a vezetõnek van, akkor meg mi a probléma, mert a gondozónõnek kell a gyerekkel megküzdeni, nem a vezetõnek. Biztos, hogy a gondozónõ nem mást mond a vezetõnek mint neked?
Nem lehet, hogy az a probléma, hogy...
Megpróbálom leírni. Elvileg ha papir van szakértõi bizottságtól, kell korai fejlesztést biztosítani (amit te is irtal). Ezt én legalábbis úgy tudom, ha a gyerek intézménybe jár, az adott intézménynek kell biztosítani, és elvileg õ kapja érte a pénzt is. De állambácsi elõször az önkormányzatnak küldi ezt a pénzt, és õ dönti el, hogy továbbpasszolja e az adott bölcsõdének. Ha a bölcsöde alapító okiratában nincs benne az, hogy õ vállalhat ilyen gyereket, akkor nem fogja megkapni a pénzt, de akkor se biztos (nálunk ez volt), ha benne van, mert egy közös kalapba megy, és szinte átláthatatlan, milyen pénzt mire is kap egy intézmény. Lehet, ezért javasolják neked a másik ovit, ahol fejlesztést is kapna, és ez az egész probléma a pénzzel meg a jogszabályokkal megoldódna. Persze az már senkit nem szokott érdekelni, az adott hely tényleg jó-e a gyereknek, és a szülõ hogy hordja el oda.
Én ha mégegyszer tehetném, nem hoznám el a gyereket. Nálunk ugyanis hivatalos papír volt, teljesen jogszerûen járt oda a gyerek, fejlesztést ott helyben meg kellett volna kapnia, stb.. Csak annyira érzékeny voltam (pár hetes csecsemõvel, és még oda is tömegközlekedni kellett babakocsistól), hogy szivemre vettem. Ha nem bánnak a gyerekkel rosszul, szerintem ne hagyd magad. Azon a bizonyos másik helyen se biztos, hogy normális fejlesztést fog kapni, bár nem írtad, milyen ovi az.
Bocs, hogy ennyire hosszú lett.

Keke
keke
 
 


Szióka Keke!

Köszi hosszú véleményedet, nagyon szívesen olvastam. Azt gondoltam, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal. Becsüllek kitartásodért, erõdért. Habár általában rám is ez jellemzõ, de most állandóan jár az agyam, hogy mit tegyek. Most éppen azon gondolkodom erõsen, hogy van egy magánóvoda itt a környékünkön, ami ugyan nem olcsó dolog, viszont differenciált fejlesztést is vállalnak, és a gyereket két éves kortól beveszik. Most akarok velük beszélni, mert úgy tudom, hogy van helyük. Azon gondolkodtam erõsen, érdemes-e harcba szállnom egyáltalán a bölcsõde vezetõjével, jót teszek-e ezzel a gyereknek.
A legnagyobb baj, hogy elvileg január 2-tól fel van véve itt egy óvodába, csak mivel most kezd beszélni, még nem szobatiszta, ezért kizárt dolog, hogy januártól oda vigyem. Ha sikerül is a magánovi, bizom benne, hogy csak átmeneti jellegû lesz addig, amig el nem kezd kicsit dumcsizni, és végre szobatiszta nem lesz. Mert ezt a dolgot is arra vezetem vissza, hogy még nem igazán beszél, viszont mindent megért. Most mindenesetre igyekszem azon lenni, hogy szobatisztasága mielõtt meglegyen, persze természetesen nem erõltetve a dolgot.
Minél többet gondolkodom, azt hiszem, a gyereknek átmenetileg ez a magánovi tenne a legjobbat, kis közösségben, folyamatos logopédiai fejlesztéssel, legfeljebb igen össze fogjuk húzni itthon a "gatyaszíjat". Most ez az elsõ, hogy megoldódjon, aztán majd csak lesz valami.
Neked a nagyobbacska most tulajdonképpen otthon van veled?
Vagy jár valahova?
Ha van kedved egy idõnkénti "probléma-megbeszélésre", vagy csak simán egy kis levelezéshez, írj email-címemre, ott is folytathatjuk gondjaink, örömeink megbeszélését.
Üdv: Gabi
gabicsek
 
 

 
 

Szia!
Most csak röviden. Itthon van velem, illetve heti egy nap (ebbõl majd két nap lesz) jár egy helyre, de ott komplett foglalkoznak vele, egész nap, reggeltõl esgit.(Persze nem állambácsi pénzébõl.) A maradék idõben hometrainingezünk vele, ezt most sok lenne leírni mit jelent, kb annyit, amennyit bírunk, foglalkozunk vele, lekötjük, ...
Õ már kvazi szobatiszta, csak elég ügyetlen, nem tud önállóan öltözni, féltem egy sima ovitól, 25 gyerek közt nem sok idõ jutna rá.

Mi elég sok helyet végigjártunk, két és fél évesen elegem lett a "majd fog beszélni" szövegekbõl, amit a gyerekorvostól az ujságosig mindenki hangoztatott. Végigmentünk a hallásvizsgálaton, korai fejlesztõn, szakértõin, (nev tant. hála kihagytuk), hordtuk szenzomotoros tornára (megkésett fejlõdésû, nem beszélõ, mindenféle viselkedés problémás, meg kismillió dolgra használják), vizi tornára, logopéduson, Ayress terápián, szerintem ami itthon elérhetõ, mindenen, minden fejlesztõ ovit végignéztünk, azt is ami kétórára volt tõlünk kocsival, végigjártuk az összes orvost. Én egy idõ után teljesen kezdtem a sok megfelelésbe (mindenki mást mondott, mi tenne jót neki, mi baja van) bedilizni, aztán kicsit mondhatni magamra csaptam az ajtót, és azóta kezdünk rendbejönni. Amit te is írtál, nem tudtam aludni, ...
Én bízom benne, nálatok csak általános megkésettség van, amit idõvel behoz, csak jobban kell rá figyelni, többet foglalkozni vele, de ha engem kérdezel, a beszéd már csak a jéghegy csúcsa ilyenkor, ha más is van. Komplexen kell kezelni, ha a többiben javul, a beszédben is fog.

Ha van kérdésed, nyugodtan írj: kekeke@freemail.hu
Keke
 


Sziasztok!

Az én lányom is 2 éves 3 hónapos. Szeretnék neki is és magamnak is idõt hagyni (kb. 3-4 hónap) a bölcsibe beszokásra. Ez idõ alatt Gyesen lennék, mert ha nagyon sokszor lesz beteg csak áprilistól kezdhetjük újra a bölcsit, és így nem kéne újból a Gyes-t igényelni. Meg amíg a kicsi a bölcsibe van, addig többek között munkát is tudnék keresni, mert az ugye egy bébivel lehetetlen. Viszont a bölcsöde munkáltatói igazolást kér, amit a gyermekorvos sem nagyon ért. Szerinte a 4 órás elhelyezés jár, ha dolgozom, vagy ha itthon vagyok akkor is. Ez a pár hónap alatt ilyen igazolást bemutatni nem tudok. Szeretném ha megírnátok, hogy akkor most jogilag kérheti-e a bölcsöde az igazolást, vagy ez igazolás nélkül is jár nekünk az elhelyezés. Nagyon hálás lennék, ha sûrgõsen válaszolnátok, mert szept.30.-án kezdjük a beszoktatást. Köszönettel.
névtelen
 


Én most kérdeztem, nem kell. Gyed alatt nem lehet, Gyes alatt lehet 4 órát igazolás nélkül, annál többet csak munkahelyi, vagy iskolai igazolással, esetleg akkor is, ha pl. valaki veszélyeztetett terhes a következõ csemetével, és nem tudna pihenni, feküdni a nagyobb miatt. Ekkor orvosi igazolás kell.
A másik, fenti bölcsis topicban vannak jó tanácsok, szerintem a bölcsivezetõvel kéne tisztázni, ha ragaszkodik hozzá, akkor az önkormányzatnál, mint felettes szervnél kell érdeklõdni.Vagy csak simán kérdezd meg, hogy pontosan milyen törvényre, jogszabályra, rendelkezésre hivatkozik.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Névtelen!
Én is késõbb keztem el dolgozni, mint ahogy bölcsis lett a fiam, de a bölcsivezetõnktõl kaptam 2 hónap "türelmi idõt", hogy beszerezzem a felvételhez elméletileg szükséges munkahelyi igazolást (vagyis ezt utólag adtam be). Próbálkozhatnál te is valami hasonlóval, ha elég rugalmasak, meg fogják engedni. Viszont állítólag tényleg létezik olyan rendelet, hogy csak dolgozó anya gyereke vehetõ fel a bölcsibe.
Móni
Móni
 


SZiasztok!
Nem tudom hogy a bölcsis csoportokra igaz e de az óvodában csoportonként 2 " macerás" gyereket el kell vállalniuk, magyarul csak a 3-at lehet a korlátozottságra hivatkozva elutasítani. Egyébként meg azért járt iskolába és azért tanult pedagógiát( többek között), amit egy átlag szülő nem ,hogy a problémás gyerekeket jobban mmegértse és kezelje, sőt a szülőnek építő hasznos tanácsot tudjon adni gyermeke nevelését illetően, mármint a pedagógus( bocsi az alanyt kihagytam).
Sajnos mi is érintettek vagyunk, kisfiam novemberben megy oviba, szobatiszta , de egyedül nem tud levetkőzni-felöltözni, a cipőjét egyedül nem tudja le-fel venni, eszik ugyan egyedül de rettenetesen összekeni magát....( a ball oldali végtagok mozgás-irányítása gátolt.)A mini csoportba vették fe,ahova csupa ilyen picurka fog járni. Akkor kaptam szívbajt amikor kiderült, hogy 1 db.óvónő és 0,5 db. dadus jut a több mint 24 manóra. Hát lehet, hogy a lányom fogja öltöztetni a fiamat? meg etetni? (ikrek)
Az biztos hogy kiközösíteni nem fogják mert ők ketten nagyon összetartanak legalábbis eddíg így volt.A lényeg hogy nagyon féltem az én kis bicebócámat.
Csilla
bim_bam
 
 


Sziasztok!

Kisfiamnak most keresek bölcsit és azt mondta az egyik bölcsi vezetőnője, hogy ha jön a kistesó, akkor szülés után még 6 hetet bent maradhat, de utána ki kell vennem. Megtehetik ezt? Amúgy más bölcsibe teljesen más infót kaptam: ha egyszer felvették, nem tehetik ki. Ezt helyi szinten dönti el a bölcsivezető?
Van ezzel kapcsolatban tapasztalotok?

Köszi, Kinga
kingacs
 
 


Szia Kinga!

Ez azért érdekes,mert ugyan ha a bölcsibe iratott gyermekd után kapsz még pl GYED-et,akkor vagy a bölcsire,vagy a GYED-re nem vagy jogosult(tehát mivel otthoni ellátást biztosít a díj,nem mehet nappali ellátást nyújtó inzéménybe).De mivel a másik gyermek után kapad majd a pénzt, a kérdés,hogy így hogyan értelmezendő a dolog.Sajna a törvényt nem találom,de szt érdemes bemenni a területi Államháztatrtási Hivatalhoz,vagy felhívni őket,hogy kirakhatják-e így a kicsidet,ha nem utána kapod a pénzt,hanem a második gyermek után.
Az én fiam is bölcsis volt,és szültem és minden gond nélkóül maradhatott,utána mentünk át oviba és ott is.Fel sem merült,hogy nem.

Üdv

anyapoc
 
 


Szia Anyapoc! :)

Köszi szépen az infót.

Kinga
kingacs
 
 


Én nem ismerem ennek a törvényi hátterét, csak az itteni (Bp) gyakorlatot.
A gyereket eleve úgy veszik csak fel bölcsödébe, ha a szülő dolgozik és ezt igazolja is félévente.
Tehát ha újabb baba érkezik, akkor nyilván anyuka nem dolgozik, tehát a bölcsödére sem jogosult a gyerköc, amíg anya otthon van.
Ez persze nem biztos, hogy mindenütt így van, de ahol én lakom, ott nagyon nagy a túljelentkezés és hosszúak a várólisták a bölcsikbe.
Üdv:
É

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?