Kiemelt témák

Az utóbbi hónapokban az alábbi "harci helyzettel" kell megküzdenünk, melyhez kérjük tanácsaitokat, észrevételeiteket:
14 hónapja született az akkor 3 éves Máténknak egy kisöccse. A kezdeti apróbb féltékenység (erősebb anyai ragaszkodás, figyelemfelkeltő technikák) hamar elmúlt, sőt, kedves és elfogadó volt a Máté. Ám amikor Marci totyogó korba lépett, Máté durva és ellenkező lett, elsősorban az öccsével szemben. A mi addig kifejezetten szófogadó, csendes, roppant nyugodt gyerekünk szabályosan félelmet keltően viselkedik. Amikor a pici az általa épített játékot szétrombolja, ha az ő autóvial játszana, ha ugyanazt akarja csinálni, mint ő, vagy ha egyszerűen nem az ő elképzelései szerint történnek a dolgok, agresszív lesz. Nekidobja az öccsének a kismotort, megüti, kicsavarja a csuklóját stb. Megpróbáltuk ész érvekkel, humánusan megnyugtatni, de nem ment. Mi is egyre erélyesebbek lettünk, a türelmünk pedig elfogyott. Minél inkább rászólunk, annál jobban tiltakozik, szinte nem lehet ilyenkor vele beszélni. Nem ismerünk rá a gyerekünkre. Még azt sem lehet elmondani, hogy nem kiegyensúlyozott, szerető családban nevelkedik. Sőt. Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire szeretjük őt is, hogy ugyanúgy, mint a testvérét. Ha egyedül játszik vagy a nagyszülőknél vagyunk, aranygerek. A feszültséget bizonyára az is tetézi, hogy pár hónapja lett ovis, a pici bölcsis. Biztos nem könnyű beszoknia egy összekovácsolódott közösségbe, még ha jól is érzi magát ott. Az óvó nénik gyöngyszeme, ő a "klasszikus kiscsoportos", aki mindig szót fogad, az élet apró örömeire is rá tud csodálkozni. Így neveltük. Most pedig megállt a tudományunk. Otthon nem győzi kiengedni a gőzt, mi pedig tanácstalanok lettünk. Bízunk benne, hogy egy év múlva mindketten okosodnak egy kicsit.
A probléma kezelésére várom reakcióitokat. Köszönöm.

Szia Edina!

Tanácsot adni sajnos nem tudok. Nálunk is hasonló a helyzet: Eszter lányunk 19 hónapos, Peti fiunk pedig 3,5 éves. Mintha magunkról olvastam volna. Nálunk sem zavart addig sok vizet a kicsi, amig még "stabil" volt. A nagy nálunk is tündéri, ha egyedül van, de ha ott a hugi és "zavarja a köreit", akkor ő is fellöki, felökleli(!), dobálja (jó esetben műanyag játékkal)...

Most, hogy a kicsinek is "kinyílt a csipája", már nem igazán hagyja magát, ő is meglöki, megüti, tépi a haját a nagynak. Talán még féltékenyebb is, mint a bátyja. Ha a nagyot átölelem, ő is közénk furakszik, ha szépen babázgat és azt látja, hogy a bátyusnak mesélek és a bátyus az ölemben ül, azonnal jön és ki akarja túrni. Szóval nálunk ez kétélű.
(Egyébként a hugicám babája 3 hónapos, és nagyfiam elolvad tőle, mindig simogatja, mondja, hogy milyen szép, és hogy mennyire szereti , a lányom is "beszélget" a babával, a gesztusaiból, mimikáiból látszik, hogy szereti őt, de ha én fel akarom venni, akkor vagy megsértődik, vagy ő is azonnal a karomban akar lenni.)

De szép számmal akad olyan is, hogy szépen eljátszanak egymással/egymás mellett. Amikor reggel meglátják egymást sikongatnak az örömtől, spontán puszik is elcuppannak, NÉHA MÉG JÁTÉKOT IS CSERÉLNEK .

Az az érzésem, hogy nekem azonkívül, hogy mindkettővel éreztetem, hogy nagyon szeretem őket, más dolgom/lehetőségem nem nagyon van, és minél inkább csökken köztük az erőfölény, annál inkább hagyom, hogy a kis harcaikat egymással megvívják (most nem arra gondolok, hogy a nagy a kicsit a motorral "megküldi", mert természetesen ilyenkor beleavatkozom).

Még valami: nemrég anyósom megjegyezte (imádom őt, és tényleg csak jószándékból), hogy a kicsi egyre inkább igényli a jelenlétem bmilyen téren, és a nagyot kissé elhanyagolom. És tényleg, úgy lefoglalt a lány, hogy fel sem tűnt, hogy a fiamat "nagynak" kezelem, pedig még ő is kicsi. És láss csodát, mióta a naggyal is "kiemelten" gyengéd vagyok, és babusgatom (már amennyire ő hagyja ), sokkal toleránsabb lett a kicsivel, ami miatt régen megütötte volna, lehet, hogy azon most csak nevet (nem általános, de előfordul).

Én csodát az ovitól, bölcsitől várok, mindketten szeptemberben kezdik a közösségi létet.

Én is várok ötleteket, köszi.

Üdv,
Kriszta

SZÜLÕK HÁZA - a felnőttekért és gyerekekért Kht.


Áprilisban a Szülők Háza tréninget indít, kisgyermekes szülők részére.

A szülői tréning öt alkalmas, minden alkalom másfél órás.
Az alkalmak érzelmi fejlesztő és kapcsolatépítő gyerekfoglalkozással indulnak, majd ezt követően csoportos beszélgetéseken vehetnek részt az anyukák, apukák.

A beszélgetések során, sok egyéb kérdés mellett, foglalkozunk az esetleges nehézségek, elakadások okaival is. A feldolgozásokat szupervíziós eszközökkel, drámajátékokkal, szituációs játékokkal és tesztekkel segítjük.

Amíg mi beszélgetünk, a gyerekekkel a drámapedagógus foglalkozik, de nem jelent problémát az sem, ha a gyermek >>bekapcsolódik<<, vagy akár egy-egy pillanatra meg is állítja a beszélgetés folyamatát.

A Tréning péntekenként 10.30 - tól 12-ig tart.
1 alkalom 2500 (öt alkalomra összesen12.500) Forint.

ELSÕ ALKALOM: április 7. Péntek
A Tréning minimum 6 fő esetén indul el, és maximum 10 fő jelentkezhet egy csoportba.

Addig is, Gyere el és próbáld ki a >>saját bőrödön<<:
Csütörtökönként 10.30.-tól 12 óráig az >>Éden<< játszóházban szeretettel várunk!

Jelentkezni lehet:
- Személyesen, a Bálint Házban (Révay utca 16)
- Telefonon: 06-30/ 942-3699-es számon
- Emailben: info@szulokhaza.hu

www.szulokhaza.hu

Beneveznék ebbe a problémakörbe, ha akad még sorstárs.
Nálunk is úgy volt, hogy addig angyali volt a nagy, amíg a kicsi nem kezdett közlekedni cirka 1 hónapja. Azóta nincs olyan 5 perc, hogy ne sírjon fel a kicsi, mert a nagy fellökte, pofonvágta, kihúzta alól a lábát, hozzávágta a széket...stb. Mi a francot csináljak???

Gira,
nálunk a nagy 4,5 a kicsi kettő éves. Hát egyre rosszabb a helyzet. Az ovi nem segített, sőt szerintem sokat rontott, mert az ott szerzett sérelmeit is itthon vezeti le rajtunk. Bánt minden rokont, néha alattomosan is, látszólag ok nélkül. Próbálom megmagyarázni a helyzetet neki, akkor úgy tűnik érti, de kis idő múlva minden ugyanonnan folytatódik. Ha külön vannak, mint két angyal. A kicsi már fél tőle, és ugyanazokat az eszközöket használja velünk szemben meg a nagytesóval szemben is. Persze utánoz.

Próbálom tanítgatni nekik, hogy hogyan is kellene jól együtt élni, de úgy tűnik, ez csak egyedül az én célom.

Teljesen tanácstalan vagyok. Ami nem segít: szép szó, türelmes magyarázás, kiabálás, rácsapás, "szemet szemért" módszer, büntetés, szeretés-babusgatás, sok törődés-odafigyelés (akkor követelőzőek lesznek).

Mi van még?

Hogy tanácsot is adjak:
- szerintem a higgadság részünkről nagyon fontos, nekem sajnos nem mindig sikerül (szerintem néha azt élvezik, hogy kihoznak a sodromból)

Ha valakinek bevált valami ici-pici kis hasznos módszer, legyen szíves megosztani velünk.

Nyáriorgona

Sziasztok!
Még új vagyok itt, és bevallom még nem volt időm végigolvasni a régebbi hozzászólásokat, ezért bocsi ha már átrágott csontot dobok fel!

Nálunk a szitu az, hogy a 2,5 éves kislányom amíg az öcsi meg nem született (ő jelenleg 2 hónapos) addig sem volt egy nyugodt, szótfogadó gyerek. Elég erős akaratú, hiperaktív leányzó, de eddig mindig valahogy elbírtam vele. Ha egyedül voltunk tök nyugis volt, a gond csak akkor kezdődött ha nagyobb társaságba mentünk, mert akkor produkáljam magát.

Amióta viszont megszületett az öcsi, teljesen kifordult önmagából. Az öcsihez teljesen normális, szeretgeti, játszana vele, ezen a téren nincs is gond.

Velem meg az apukájával viszont teljesen kezelhetetlen. Bármit kérünk tőle az ellenkezőjét teszi, csak azokkal a dolgokkal foglalkozik amik tiltólistán vannak, amiből persze rögtön vitáink támadnak.
Páran azt mondták ez is testvérféltékenység, csak rajtunk éli ki...

Ezt a szitut már nem mindig tudom nyugodtan kezelni és már ötletem sincs mi erre a jó megoldás.
Ha valakinek van ötlete nagyon-nagyon várom!
Előre is köszi!!!Mammam

Sziasztok!

Kisfiunk Andris 3,5 éves, a mostanában született testvérével hihetetlenül aranyos. Simogatja, puszilgatja, énekel és mesél neki. A gond az, hogy a nagymamájával - akit korábban imádott és legszívesebben el sem jött volna tőle - a tesó születése óta undokul viselkedik. Velünk normális, semmi változást nem veszünk észre, a nagyi viszont a kialakult helyzet miatt nagyon el van keseredve. Anyósom (a nagymama) sokat van nálunk, rengeteget segít, csak hálával tartozunk neki.
Mit tudtok tanácsolni?

Egy apuka

György!

Anno, amikor megszületett az öcsém, hasonlóképpen viselkedtem én is a nagyimmal. Anyu végül arra jött rá, hogy a tesót féltettem a nagyitól. Nem engedtem, hogy hozzányúljon, mert ő az én tesóm.

Persze, utólag lehet, hogy inkább azt nem akartam, hogy ne velem foglalkozzon a nagyi. Nem tudom.

Azt tudom javasolni, hogy egyelőre a nagyi ne vegye nagyon a szívére a dolgot. Próbáljatok meg leülni vele és megbeszélni, hogy ha a nagyobbik gyerek undokul is viselkedik, ne sértődjön meg. Sőt, ti se utasítsátok rendre a gyereket. A reakciótok legyen totálisan közömbös. Az talán kizökkenti Andrist ebből a szerepből egy idő múlva, és elkezd újra közeledni a nagyihoz. Ebben az is jó, hogy Andrisnak nem kell "rossznak" éreznie magát amiatt, ahogy viselkedik, de mégis érzi, hogy nem helyénvaló, hiszen nem kap pozitív megerősítést sem.

Egyébként simán elképzelhető, hogy Andris felétek valóban nem mutat semmi változást, de a féltékenység szinte minden gyerekben benne van hasonló helyzetben - de ez így az egészséges -, és a nagymamán csattan. Sztem csak idő és türelem kérdése, és magától megoldódik.

Kedves Lányok!

A Babanet szerkesztősége szeretettel várja a Látogatók történeteit a gyerekvárásról, családtervezésről, gyereknevelésről, szülésről, egészségügyről, családról, óvodáról, iskoláról, munkáról. Ha van olyan történeted, amely kacagtató vagy megható, megindító, elgondolkoztató vagy felháborító, esetleg reményt vagy megoldást adhat másoknak, ne habozzatok, hanem ragadjatok billentyűzetet és a kész írást küldjétek ide: szerkeszto@babanet.hu.

A történetek bekerülnek a Babanet Te Történeted rovatába, illetve a főoldalon is láthatók lesznek.

Üdv:

Dia