Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Boris!
Édi vagy, hogy hiányoltál! :lol: Nem tűntem el, csak Ágotával gyógyuló félben vagyunk. Mivel délelőttönként normális idő van így inkább leviszem levegőzni, mert hamarabb gyógyul meg. Meghát most már van is időm, mivel felmondási időmet töltöm. A gyerköccel együtt nagyon várjuk már a karácsonyt! Hétvégén megyünk a szülőhöz Miskolcra és majd csak jövőre jövünk haza! Szupi mi?
El sem hiszem, hogy mindjárt szülni fogsz!Várjátok meg a januárt jó????? Beszélj Borka lelkére, hogy segítsen neked ebben!!!

Kata!
Ó, de sajnálom, ezt már tényleg nem hiszem el, hogy nem sikerült!
Pihenj sokat, és kapcsolódjatok ki az ünnepek alatt!

Reni! Panda!
Kismamik jól vagytok?,

Kép
sapé
 
 


katám, pedig már lett volna néhány rendelésed a kötött állatkákra, és akkor tessék itt ez a gyulladás. Nagyon fáj ugye? Voltál vele ma esetleg dokinál, vagy gyógyszertárban?
Én csak ismerőséke tudok hivatkozni, ahol az 5. lombikra van a 3 kislegény. Külföldön volt apukajelölt, de voltak fagyasztott embriók, így azt választotta anyukajelölt, és ő is úgy vágott neki hogy kisebb az esély de hátha.
Nem kell otthagynod őket, te megfoganhatsz egy nem fagyasztos módszerrel, a picirkéket meg odaadhatod annak akinek még sajátja sincsen.
Vagy ez nem okés?

Kérdeztél a béranyaságról, jó kis téma, nehéz lehet olyan gondolkodású embert találni aki el tudja vonatkoztatni az egészet az érzelmeitől.
Talán ha már lenne spontán, olyan potyogtatós módszerrel (tudod? :wink: ) egy fészekalja pulya itthon, bevállalnám. Ha ez bekövetkezik visszatérhetünk rá :wink: , de csak neked!

zel, csendben kezdjünk el sikongatni örömünkben?

kicsiboris, köszönöm jól vagyok, pláne, hogy már csak 1,5 nap a munka ebben az évben. El kellene kezdeni ráhangolódni a karácsonyra. Ma voltam 7. alkalommal a talpmasszőrnél, és még a könnyem is kicsordult, a fájdalomtól, meg a tehetetlenségtől.
Szurkolok, hogy a kis jövevény ne siessen, hogy a papírok és az egészség a helyén legyen!

sapé, akkor most jön a jó kis szülői kényeztetés, ez egyfajta üdülés lesz nektek igaz?

reni, szoktál a belvárosban járni? Debrecen olyan szép karácsonykor :D

pandácska, jól vagy?

macuska, dóri és veletek mi újság van?
Az anyukák is úgy eltűntek, györgyi mágnes, tartja itt a frontot.
Majdnem elfelejtettem, milyen kis vagány lett Anna új frizurája. Öröm nézni ezt a néhány kis emberpalánátát, olyan aranyosak:
bbilona
 
 


Kata, azzal magyarázta az a lány, hogy van sok petesejt, amit leszívtak: várnak, melyikből lesz blaszto, azt kapod vissza. Van amelyiből nem lesz, hanem még előtte megáll: és lehet, hogy pont az ilyeneket kapják vissza sikertelen lombik esetén. Persze, odabent nekik is biztos több az esélyük :? már lélekben én is készülök a lombikra, minden infót összeszedek...
Még a héten dolgozok, lehet, hogy szombaton is, ha addig nem tudom befejezni a munkámat.

Ilona, miért fáj a talpmasszázs? Én szinte semmit nem érzek...
Van valami hatása? Az arcom tiszta pattanás lett, nekem azt mondta, ez lehet a talpmasszázs hatása eleinte, aztán majd csodaszép lesz :?

Reni, Panda, Kicsiboris: olyan szép új évetek lesz! Í
gy az év vége felé kicsit szomorkásabb lettem, picit sirgatok is esténként, (pedig már rég volt ilyen időszakom), ez lesz a harmadik babára várva, de hiába karácsonyunk :cry: És még nehezíti a helyzetet, hogy a húgom a napokban szül. Persze örülök neki, de nagyon nehéz...

ismét megyek dolgozni, szép napot nektek :lol:

Kép
domo
 
 

 
 

sapé! :lol:

Reméllem lassan kilábaltok a betegségből :lol:
De jó nektek,akkor tudtok pihenni!!!! :lol: :lol:
Jól vagyok tudod olyan bálnásan :lol:


Boris! :lol:
Én is szoktam a kisbabámmal beszélgetni,hogy időben jöjjön!!!! :lol: Én is mindig majd be pisilek!!! :oops:
Most meg pár napja egy kicsit megy a hasam reggelente,de szerintem a Magne B6-tól.Szeretném a kicsiboris szobáját látni :lol:


Domo! :lol:
Én is minden karácsonykor ezt érztem,hogy nekem miért nincs kisbabám.Lessz neked is!!!!!!!!!!!!!!!!!Gyönyörű szép picibabád :wink: Mit hoz a jézuska????

BbILONA! :lol:
Nem nagyon szokatam a városba menni csak ritkán,de az bizti ,hogy gyönyörű este a város!!!!! :lol:
Olyan durvák az emberek a boltokban is ,majd fel löknek .


Csajok!!!! :roll:
Ki mit vessz a párjának karácsonyra???
Lehet ilyet kérdezni?
m. reni
 
 


Kismamik!
Leendő kismamik!
Egy kis kedvderítő!!!! Kép
m. reni
 
 


domo, és januárban már lehet, hogy újra belevágtok?
Azt mondják csak ott fáj, ahol probléma van. Kanállal + kézzel masszíroznak, és csak célzottan azt amire szükségem van, sokszor inkább azt mondanám lábfejmasszázs,mert nem kifejezetten a talpamat, hanem az egész lábfejemet masszírozzák, plusz a csipőmön is varázsol valamit.
A mensimet bezavarta, a többi változásra várok.
Ahová korábban jártam az nekem is kellemes volt, .....
bbilona
 
 


domo annyira érzem és tudom milyen a karácsony így, baba nélkül..nekünk is 4 ilyen év volt, én nagyon szeretem a karit ezért talán át tudtam vészelni, de valami azért mindig hiányzott, ott belül...tarts ki, neked is lesz babud, ha lombikkal akkor lombikkal :!: :!:

reni, te is már a 33. héten vagy már, atya világ, egymás után fogunk szülni pandival hárman, majd utána is lesz miről beszélgetnünk asszem :wink:
húú a párom számítógépes (star wars) játékot szeretne :shock: meg konzolt hozzá, remélem sikerül megvennem...

ilonám, és jó az, hogy fájdalmas ez a masszázs?
köszi a drukkot én is erősítem magam...

sapé, na akkor karácsonyra rendben lesztek, jó lesz egy kis kényeztetés, mi itthon leszünk, hozzánk jön mindenki.

Kép
kicsiboris
 
 


Jó reggelt!

Boris,
Szerintem nem veszik ilyenkor el a baba anyakönyvét csak be kell mutatni ahogy a személyidet is és az alapján kitöltik a kérelmet. Hólyag? Hű nálunk az párna meg játék, éjszaka minimum 5 wc van valamikor már fáj is annyira nyomja és szaladhatok vagyis gurulhatok.

Domo,
Szerintem erőt lehet meríteni a tesó terhességéből, szüléséből nálunk is babás volt kétszer a nővérem amikor nekem nem sikerült, sajnos az egyik babája elment közben. Szóval legalább tudsz gyakorolni és nem a saját babádra adod rá fordítva a pelust :lol: Meglátod ha megszületik milyen nagy öröm lesz ez neked is! Első pelenkázásomnál sikerült a gyerek összes ruháját nyakig összekennem és még be is pisilt a kis szemtelen mindent dobhattunk a szennyesbe :oops:

Ilona,
Hős vagy hogy csinálod a talpmasszázst tényleg nagyon tud fájni.Viszont hiszek benne hogy hatásos remélem neked is segíteni fog. Mi jól vagyunk köszi állandóan éhes állapotban :lol:
Vendég
 


Na igen.. Karácsony baba nélkül.. Tavaly előtt nekünk is iszonyat volt, pláne, hogy azzal a babával, amelyik elment, 2005 dec. 23-ra voltma kiírva. Hát én jót bőgtem így karácsonykor... Aztán egy évre rá azért, mert mikor bújik már ki végre, hogy megnyugodhassak, és láthassam :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Domo,
mintha magamat hallanám.Én is pont így érzek. Nagyon örülök, hogy mindjárt karácsony, jön ki a családom pénteken este. Mikor erre gondolok, elmosolyodom, de aztán azonnal könnybelábad a szemem, hogy valaki(k) nagyon hiányzik a mi kis családunkból. :cry: 4 karácsony baba nélkül, borzasztó nehéz... :cry: Tuti lesz bőgés karácsonykor (is).
Azért igyekszem majd jól érezni magam és elhessegetni a babavágyós gondolataimat. :?

Ilonka,
mizu? Úgy látom a ciklusod végén vagy, lehet még reménykedni????
katata
 
 


Zel?????????????????????Légyszi!!!!!!! Valami infocskát!!!!!!!
katata
 
 


Pandácska!

Képzeld ++KEReSZTES gennyes a vízeletem és nem kaptam rá semmit. azt mondta a diki,hogyha 2hét múlva nem változik akkor gyógyi.
Nem tudsz rá valami homeopátiás gyógyit???
m. reni
 
 


zel?

Kép
kicsiboris
 
 


Reni,
Megnéztem de nem ír erre semmit a könyv :? . Amúgy nővéremnek sokszor volt ilyen eredménye kapott rá gyogyit. A lényeg hogy újra megnézzék.
Vendég
 


Pandácska!


Köszönöm,hogy megnézted :lol: Megyek legközelebb ha nem változik,akkor gyógyi lessz belőle. :lol:
m. reni
 
 


kicsiboris!

Hát igen egymás után szülünk!!!Én már alig várom a kis bébit,hogy simizem :lol: Jó kis ajándék a párodnak :lol:
Olyan szép bundazsákot vettem a bébinek a tesz-veszen.Vadi úJ!!!!!A boltba 12.000ft én meg 5000-ftért vettem :lol:
m. reni
 
 


Reni,
Ügyi vagy :D rózsazsín? Mi is vettünk bundazsákot nekünk rózsaszín :wink:

Végre itt a papír a kezemben nem kell ezen is aggódni.
Vendég
 


Pandácska!!!


De jó ,hogy van papírod!!!!!!! :lol: :lol: :lol:
Nekem is van bibi :P
Igen rózsaszin a bundazsák!!!!!! :lol:
m. reni
 
 


Zel????????

Ilona????????
katata
 
 


Sziasztok!


De jó!!! Biztosan nagyon szépek a rózsaszín bundazsákok.
A kishúgomnak anno olyan volt, amit később overállá lehetett zipzározni. Buli virágmintával. Amikor itt volt nálunk, kiállítottam benne a hóba. Ja, mert elég hangosan jelezte, hogy ki akar menni. Alig volt 2 éves. Szóval kivittem a kertbe, és beleállítottam a térdemig érő hóba. Ragyogott a kis pofija az örömtől.

Nincs tesztem itthon......
A pocim fájogat néha. Még mindig várok.....

Reni! Az én párom egy tutti horgászbotot kap, orsóval...

Pusszanat!

Kép
Kép
Kép
zel
 
 


Sziasztok!

Zel!
És mikor tesztelsz? Juj, nagyon izgi! :lol:

RENI!
A Nyugati u. bababoltban voltunk tegnap Ágotával vásárolni. Gyerek rucik le vannak árazva, érdemes elmenned megnézni!Igaz már ami nekünk kell az nem volt kedvezményes áron. Vettem neki egy hálózsákot 4600 ft-ért, vastag harisnyát 1650 ft-ért, és ami drága volt, egy béléses tépőzáras, magas szárú cipőt.
A Kossuth u. Asti ruciboltban pedig a hét elején bélelt együttest vettem neki 2280 ft-ért, ez is akciós volt. Ide is érdemes benézned, ha mostanában nem jártál, mert itt is akciók vannak!

Lányok!
Szoktátok nézni a Gyógyhír c. műsort? A mai ismétlésben láttam egy érdekes riportot, melyben Prof. dr. Petrányi Győző immunológus beszélt. Állítólag vetéléseknél kimutatták, hogy immunológiai kezelések után a nők nagy százaléka terhes lett, illetve egészséges babák születtek. Akit érdekel a neten szerintem, érdemes megnéznie!

Kép
sapé
 
 


katata, itt most zelen a világ szeme, nekem elkezdte amit szokott, most csak reménykedek, hogy nem szenteste lesz hasgörcsöm.
Jobban vagy egy picit?
bbilona
 
 


reni, de édi lehet a bundika zsákocska :wink: imádom a babaholmikat :P mi holnap reggel megyünk a brendonba bébiörzőért, nem te szerettél volna angelcart? most van sima örző, nem csak légzésfigyelő, 16.900-ért, tök jó:o)) meg veszünk Borka fa betűket, felhúzható zenélőmasinát, cumisüveget stb...el tudnék szórni egy halm pénzt de spórolnunk kell..

pandi de jó neked, az unokahúgom még nem hívott, hogy elintézte-e a papíromat..izgulok, remélem meglesz...
éjjel képzeld annyira csuklott a lánykánk, utána meg szerintem begurult mert fél órán keresztül iszonyatosan rugkapált szegényke...
fekszel?

zelem, ilyen felelőtlenséget :wink: :wink: :roll: :roll: :shock: :D nincs teszted :arrow: :arrow: :mrgreen: ajjjjjajjjjjjjjj, hát szerezz be gyorsan párat mert hamarosan halálra izgulom már itten magam...

Kép
kicsiboris
 
 


ilonka ezt a hitetlenséget :evil: sürgősen kapcsolj az "optimista" fokozatra :P :P :P hihihi

sapé, szeretem én is a gyógyhírt, ezt nem láttam de tök jó, milyen szupik a magyar orvosok!!
ja és nem semmi milyen drágák a gyerek rucik, néztem borkánknak adidas kocsicipőt.....háááát 5000 ft-tól indulnak...rablás

Kép
kicsiboris
 
 


Boris,
Aranyos lehetett :lol: nálunk most éjszakai műszak van este nagyon aktív és éjjel is. Nappal meg sokat alszik a nagy bulizások után :D Ti milyen hőmérőt vesztek? Én most néztem a fülhőmérőt de ami igazán jó és nagyon pontos az 14 ezer :? kipróbáltunk nagyon sokat csoda hogy nem zavartak ki a boltból de az összes tévesen mér.
Vendég
 


Ilonkám,
nem vagyok jobban lelkileg....Hjjjaaajjj, olyan nehéz. És nem tudom párommal sem megbeszélni, mert bezárkózik és egyedül már nem bírom ezt a terhet. Vészesen közeleg a karácsony, de még egyszer sem vártam ilyen nehéz szívvel. Mindenen elbőgöm magam, rémes érzékeny vagyok, pedig alapvetően erős csaj volnék. :? Nem tudom milyen lesz ez a karácsony... :?
katata
 
 


Zel!

Nahát nincs teszted?!Apát tessék boltba zavarni.....
Horgászbot,az jó kis ajándék!!!! :lol: :lol:


Katata!

Sok puszi neked++++++++++++++


Boris!
Már van angelecar légzésfigyelőm!kaptam,+hozzá kakis pelenkatartót :lol: Hát én is el tudnám vásárolni a világ összes pénzéT!!!!!! :wink: A bundazsák nagyon profi,később a kabátot tudja hordani a babó.
A brendon nekem is a kedvencem :lol:


Pandácska!
A fül hömérő a legjobb!ÉN a múltkor a teszveszen elpuskáztam egy újat féláron :twisted:


Sapé!
Köszi az infót!!!Már nem sok ruhácska kell!Több is van a kelleténél. :wink: Januárba elindulunk,és megvsszük a többi dolgot,ami nem lessz olcsó,de hát ez van!!!!sok kicsi sokra megy :roll:
m. reni
 
 


Csajok!

Ma voltunk vásárolni!!!Ott is elment az emberek esze??,mindenki ugy vásárol mintha ,jönne a világ vége :roll: :lol:
Annyira fura dolog,hogy a karácsony sokaknak az anyagiakról szól.Mondtam a páromnak,hogy én majd beülök a fa alá :lol: :lol:
m. reni
 
 


Reni,
Igen szerintem is az a legjobb szóval majd párom megveszi valamikor mert nem szeretném a baba fenekébe dugni a sima lázmérőt. Olyat se akarok venni ami pontatlan mert tényleg sokat tévedett a többi fajta. Légzésfigyelő kell még amúgy nálunk minden a helyén. Brendon tényleg jó, sokan nem szeretik mert drága de szerintem ez így nem egészen igaz. Mi mindent ott vettünk meg jó volt hogy nem kellett 20 helyre szaladgálni.
Vendég
 


Pandácska!

Tényleg amúgy jó a brendon,de vannak drága dolgok is,de azokat nem ott kell megvenni :shock:
Nekem még van mit venni,azért :lol:
Mit hoz a jézuska?
Nekem Björn borg táskát,olyat amit a kocsira tudok akasztani :lol:
Ma párom elcipelt a táska boltba.Persze ő azt mondta ő nem vessz nekem ennyiért táskát :lol: A kis zsivány :wink: Nekem is kéne fülhömérő!
m. reni
 
 


Ilona!

Teljesen együttérzek veled! Az én szívem is napról napra jobban fáj, ahogy közeledik a karácsony. Nem ilyennek kellene már lennie ennek a karácsonynak. Tudom, hogy a szentestét végig fogom sírdogálni - bár nekem annyi előnyöm van, hogy én együtt sírhatok a férjemmel, ő nem zárkózik be.
tücsökbogár
 
 


Bocs Kata, neked akartam írni, remélem, hogy Ilona nem ilyen borongósan várja a karácsonyt.
tücsökbogár
 
 


Reni,
Nekem a babakocsit meg a bútort hozta, meg a sok sok baba holmit. Nem is kell más így is egy vagyont költöttünk erre, nem fogtam vissza magam de most már mindegy, a hormonokra fogom beszámíthatatlan ilyenkor az ember :oops: Igazán nincs is most szükségem semmire max 1-2 plusz puszira, simogatásra :D ja és mézeskalácsra :lol: két ünnep között meg elcipelem magam kozmetikushoz, fodrászhoz hogy ne ijedjen meg Dorka tőlem :lol: most mosom a ruhácskákat, pelusokat, ágyneműt stb. holnap lesz mit vasalnom.

Kata,
Sok férfi ilyen, hogy magába zárja a gondokat problémákat. Mi nők vagyunk csacsogósak, de szerintem ez a jobb így könnyebb mindent megemészteni. Mi mindig itt vagyunk ha valami bánt persze nem pótolhatjuk egy férfi megértő ölelését. Nem igazán szeretem a karácsonyt azért mert amíg az egyik ember ilyenkor nagyon boldog addig a másik végtelenül szomorú. Erre meg nem lehet nem gondolni legalábbis nekem nem megy....
Vendég
 


Boris!
Hát így akkor már lemerem írni az összeget is , főleg, hogy egy csepp semmi kis cipő már 5000ft akkor fogjam be a számat. DE nem tudom! :lol: :lol: Egyébként nem tudom mi is kerül ennyibe, vagyis a kislányom cipője 15.990 Ft, volt. Ez bélelet, de béleletlen lett volna közel 11.000ft-ért. Jó Mi? Készüljetek leendő anyucik, de főleg a pénztárcátok, mert rablás amit a gyerek rucikkal csinálnak.
Egyébként az apjának tátva maradt a szája mikor közöltem vele, mennyit is ér a cipője a gyereknek.

Kata!
A szívem szorul össze a soraid olvasván! :cry: :cry: Biztosan nagyon nehéz most neked, és a párodnak. Egy jó tanács, mert ezen én is átestem párszor, beszéljétek meg ezt az egészet egymással. Ez kell, hogy új erővel tudjátok újra kezdeni. Nehéz, de meg kell lépni, ha a párod nem teszi, kezdeményezd te! Nálunk a párom volt mindig a kezdeményező, és a beszélgetések után mindig jobb volt!
Kívánom teljes szívemből, hogy sikerüljön ez nektek!
Képzeld, a barátnőmnek hasonló korú gyermeke van, mint amilyen nekem lehetne, neki is a második, és nekem is a második lehetne.
Akár hányszor beszélünk telefonon, mindig hallom a gügyögését, kiabálását a drágának, alig várom, hogy letegyük a telefont, rámjön a sírhatnék. Azt hiszem így is lesz még egy ideig. Persze, a drága barátnőm sem tudja, mit is tegyen, mert tudja milyen nehéz ez az egész nekem. Na hagyjuk.......................


Reni!
Ez jó ötlet! Ti lesztek a legszebb ajándékok!

Kép
sapé
 
 


Tücsi,
ahh, neked még szörnyűbb lesz ez a karácsony.... Sok erőt kívánok hozzá nektek!!

Pandácska,
úgy van. Ilyenkor annyira szélsőségesek a dolgok, vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz. És ez mindig így lesz. :? Valahogy nem jól van ez kitalálva!!! :roll:
katata
 
 


Sapé,
aranyos vagy, majd itt a nagy ünnepekeben, meg sok szabadidőben akarok vele beszélni a dolgokról, mert így nagyon rossz.
katata
 
 


Sapé,
A cipők tényleg ilyen drágák én is csak lestem régen amikor az unokahúgomnak vásároltunk.
, és abból kell egy benti meg kinti cipő plusz most már az oviba is. A lába meg csak nő és nő..
Vendég
 


Lányok,

elköszönök, ma jön a családom és addig még ezer a dolgom.
Kívánok mindannyiótok nagyon boldog karácsonyt és boldog új évet! Aki babára vágyik, annak pedig jövőre álmatlan éjszakákat a babasírástól! 8)

Puszi, Kata!

Kép Kép Kép
katata
 
 


Kata,
Neked is békés karácsonyt és boldog új évet kívánok!

Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Én is elköszönni jöttem, mivel teendőim már nem engedik, hogy jöjjek! A következő sorokkal kívánok mindenkinek ÁLDOTT BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET a kis családom nevében is:

"Erdő szélén ezüst fenyő, havas ággal büszkélkedő. Őz és nyuszi körbejárja, tekintetük megcsodálja. Képzeld el, hogy ott állunk, és BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!"

Az új esztendőre pedig mindenkinek azt kívánom, hogy teljesüljön a szíve minden vágya. Ezzel a pár sorral kívánok nektek BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!

"Cseng a csengő, üt az óra
Új esztendő fordulóra.
Új esztendő, más esztendő,
Ami elmúlt, vissza nem jő
Legyen jobb az új, mint a volt,
Legyen tele a csűr, a bolt!
Legyen tej, vaj, fehér kalács
Az egész esztendőn át!
Boldog új évet kívánok! "


Kismamik!
Ti vigyázzatok magatokra, és ha lehet várjátok meg az új esztendőt amire mindenki ismét itt lehet az oldalon! :lol:

Sok puszit küldök mindenkinek! Ja! És Ágota lányom is küldi! :lol: :lol: Kép
Kép

Kép
sapé
 
 


JA! És jövőre ugyanitt találkozunk!
Puszi!!!!

Kép
sapé
 
 


Csatlakoznék az előttem lévőkhöz, holnap elutazunk, ma már pakolok, én össze ,Anna szét.. :?

Békés, boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!!!


[url][url=http://www.glitter-graphics.com]Kép[/url][/url]

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mindenkinek Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok!!

Kép
Vendég
 


pandus, a barátnőm a popóhőmérőt ajánlotta, flexibilis végűt, amit simán be lehet rakni mert hajlékony gumi az a neve, hogy: ROMED THERM FLEX, szerintem simán jó lesz és kb 800Ft volt gyógyszertárban :lol: :lol:

Kép
kicsiboris
 
 


reggel megvolt az első NST-m, minden okés borkával, szépen mozgolódott a kis szíve is aszerint hol gyorsabban, hol lassabban ütött...a kicsi drágám :lol: úgy szeretem.......
meg megcsinálták a kenetvételt és a 36. heti vérvételt is, holnap 11-re megyünk uh-ra, remélem minden okés lesz szorítsatok :lol: :lol: :lol:

pandi, kipróbáltam a hőmérőt, tök jó, kb 1-2 perc alatt mér :lol:
nagyon ari vagy a plusz puszikkal!! én is kérek párat majdan szenteste :wink:

katám, próbálj meg valahogy kikapcsolni, tudom milyen nehéz... szerintem az ünnepek alatt lesz egymásra egy kis időtök, egy jó bor mellett, egy fincsi vacsika után-előtt megbeszélhetitek :lol: :lol:

sapé, hát igen, a gyermekvállalás kész katasztrófa anyagilag, össze sem merem adni mi pénz ment el....

reni, na most már kb minden megvan, de hát én előbbre is vagyok, már ideje is volt :lol: :lol: :lol:

Kép
kicsiboris
 
 


Nekünk is flexibilis hőmérőnk van, és fülhőmérő is, a popós sokkal jobb, észre sem veszi Anna, ha bedugom, és hamar mér. :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


kicsiboris:
Na akkor mostmár nagyon a végén vagy :) Én úgy szerettem NST-re menni :) Ráadásul nekem jó sűrűn volt, de örültem neki, legalább tudtam, hogy minden okés-e..
Áramlást csináltak már?

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


mágnes, azt hogy nézik? szerintem nem..az uh?

Kép
kicsiboris
 
 


Sziasztok!
Nekünk digitális lázmérőnk van és szerintem jobb is és olcsóbb is. Mert mi van ha belső láza van a picinek. A multkor mikor Anna beteg lett nem lehetett érezni a homlokán sem hogy lázas, viszont amikor megmértük kiderül, hogy az.
Kicsiboris! Már NST? Nagyon a vége felé közeledsz. És ne félj nem lesz semmi gond az UH-on.
Lehet hogy már én sem tudok jönni ezért:
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KIVÁNOK MINDENKINEK!!!!
Puszi
bgyöngyi
 
 


Boriska:
Igen azzal nézik, a papírodon akkor rajta kell lennie flowmetriának is, mellette 3 számértékkel.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?