Tikk!
Te tényleg teljesen hülyének nézel engem?!
Mégis kinek kellett volna bemutatkoznom pl. a békási talin, és hogyan? Elárulom, két hasonló korú gyerkőccel a játszótéren lévő anyukával is megpróbálkoztam. Az egyiknek lazán bemutatkoztam, elvégre (ugye Norci?!) én laza csaj vagyok. Na, ő döbbenten nézett, és kinyögte, hogy őt Krisztinek hívják, azután tüntetően elkezdett a gyerekével foglalkozni. A másik csajjal már óvatosabb voltam, ő gorombán visszautasította a barátkozási kísérletemet. Ok, kifogtam, pont egyikük se a csapatból való volt, ilyen az én formám.
Még a HÉV-en megismerkedtem Borcsával, örültem neki, hogy nem érkezek egyedül, lesz, aki segít összeismerkedni a csapattal. Csakhogy mikor odaértünk, Lacika még javában majszolta szegénykém az útközben kapott ebédjét, így nem tudtam azonnal kivenni a kocsiból. Persze mire mi lerendeztük, hogy vagy kiszáll a kocsiból, és otthagyja a kaját, vagy eszik, de akkor nem mehet közben homokozni, addigra Borcsa (érthetően) már messze járt. Sebaj, a homokozó szélén felismertem GOrsit, gyorsan odaültem mellé, és segélykérően közöltem, hogy Szilán kívül ő az egyetlen, akit megismertem arcól. Pedig igyekeztem készülni a profile és tali képek alapján, de hiába. GOrsi vagy értette, vagy nem ennyi utalásból, hogy nagy szükségem lenne egy kis bemutatásra, de Peti kilőtte magát a homokozóból, úgyhogy bocsánat kérő mosollyal utánafutott, és többé nem sikerült szóváltásnyi közelségbe kerülnünk. Aztán elkaptam még Szilát, aki tétován a játszótér távoli zugai felé intve mondott neveket, aztán a közeli csúszda felé mutatva többet is. Csakhogy Lacika piszkosul nem akart a csúszda felé menni, őt csökönyösen csak a homokozó érdekelte. Később némi erőszakoskodással sikerült a csúszdához terelgetnem, ahol nagyobb társaság volt, persze mindenki a csúszó-mászó gyerekekre figyelt és vigyázott, így néhány perc tétova téblábolás alatt se egy
-t, se egy sziát nem kaptam. Mivel ez már a két nagy felsülés után volt, valahogy nem volt humorom félbeszakítani a társalgást, és megszólítani valamelyik felém forduló hátat, hogy szia, én a BMárti vgyok, és te ki vagy. Bizonyára ezt kellett volna tennem, de én már csak egy ilyen elveszett, szerencsétlen, buta kis nyuszika vagyok. Végül Lacika szabadított ki a tétovázásból, aki úgy dönbtött, hogy segg álmos, és éhes is, úgyhogy visszaindult a babakocsikhoz megkeresni a feélbehagyott ebédjét. Ott reménykedtem még egy darabig, hogy a nyilvánvalóan a társasághoz tartozó babakocsik környékén talán feltűnik majd valaki. Jött is egy csaj hamarosan egy éhes gyerkőccel, mosolyogva biztosított róla, hogy hamarosan elfáradnak és elalszanak a gyerekek, és akkor majd lehet kicsit beszélgetni is, de már futott is, hogy megetesse a gyerekét. Már nem emlékszem pontosan, hogy ő ki volt, vagy egyáltalán tudtam-e, hogy ki. Viszont azt tudtam, hogy az én gyerekem nem fog elaludni az ágya(m) és a kutyái nélkül, hanem óriási nyűgösködést fog rendezni, amitől én tuti, hogy nem fogok tudni beszélgetni, de az se valószínű, hogy más gyerekek aludni tudnának tőle. Akkor döntöttem el, hogy részemről be van fejezve a talizás, és az éppen induló félben lévő Szilához csatlakozva egy bő órányi szerencsétlenkedés után eloldalogtam haza.
Én tudom, hogy ezek már nem azok az üldögélős talik, megértem, hogy mindenki rohan a saját csemetéje után, és tuti, hogy én se venném le a szemem Lacikáról, ha éppen a csúszdára mászna felfelé. De számomra ez nem szórakozás, hanem kellemetlenség. Akkor inkább úgy megyek játszótérre, hogy Lacikára figyelek, vele foglalkozok, és nem idegesít közben a gondolat, hogy arcról nem ismert barátok vesznek körül, és olyan jó lenne megismerkedni velük személyesen. Akkor azt játszik, amit akar, nem vonszolom el a homokozóból, ha ő homokozni szeretne, és olyankor megyünk, amikor a napirendünkbe beilleszthető. Mondjuk nem ebéd és alvás időben. Aztán amikor alszik, vagy eljátszik valamivel itthon, akkor jövök a Babanetre beszélgetni. Én ezt lerendeztem magamban, nincs harag, nincs sértődés, ez nem nekem való, és kész. Ezek után már a b...szogatás határát súrolva mindenkinek van valami hozzáfűzni valója, hogy de igen is menjek, vagy valami sértő, lehülyéző kis beszólása arról, hogy nem haraptok, ti is itt ismerkedtetek meg, meg hogy be lehet mutatkozni. Mostmár tényleg nagyon unom. Oké, biztosan körbe kellett volna mennem az egész játszótéren, minden beszélgetést félbeszakítanom, vagy megvárnom, amíg magától félbeszakad, és szépen bemutatkoznom mindenkinek, hogy én vagyok a BMárti. Aki nem néz hülyének, az bingó, az osztályból való. Ezt persze Lacikától akkor se tudtam volna megtenni, ha nem lennék ilyen rémült kis nyuszika, de arról biztosíthatlak, hogy a bemutatkozásról már ovodás koromban hallottam.
BMárti