Na, jó témánál vagyunk megint,
sajna kis kivétellel a karácsonynak az árnyoldala is megvan minden családnál. Nálunk is. Én kifejezetten gyűlöltem a karácsonyt egész életemben, egészen tavaly előttig, Bogi első karácsonyáig. Akkor elhatároztam, hogy az én gyerekeimnek nem lesz soha olyan "ünnepük" mint nekem. Ehhez kellett az is, hogy még előtte vettem egy könyvet magamnak, amit mindenkinek jószívvel ajánlok, mert ugyan iszonyatosan megrázó végigolvasni, és a saját életünkre ráismerni oldalról-oldalra, de segít feldolgozni és megérteni a bennünk eltemetett és életünket igenis befolyásoló régi rosszat. A könyvet
Susan Forward pszichológusnő írta, a címe:
Mérgező szülők. Olvassátok el, mégha nem is alkalmazza az ember a benne leírt módszereket, már az elolvasása elindít a gyógyulás útján. Sőt, a merészebbek akár a kedves szüleik (rokonaik) kezébe is nyomhatják elolvasás céljából... Én ugyan ezt nem tettem meg, mert az esetemben nincs értelme, de a könyv megismerése segített elkezdeni feldolgozni a gyerekkorom negatívumait.
Én anno azt gyűlöltem igazán, hogy már két hónappal előre tudtam, mi lesz az ajándékom, mert mindig olyasmit kaptam, ami egyébként is kellett volna, pl pulcsi, vagy nadrág (és szigorúan csak 1 db ajándék!). Játékot, vagy akárcsak könyvet sosem kaptam. Ráadásul az öcsémet meg elhalmozták mindennel, bár ő nem tehetett róla, de utáltam ezért! 5 évesen (1988-ban) kapott pl. egy vadiúj rohadtdrága mountain bike-ot 15ezer Ft-ért, ami akkor iszonyatos pénz volt, mert az volt a menő, meg egy csomó Lego-t. Nekem meg életemben sose volt pl. biciklim, mert minek az nekem, drága. Azon a karácsonyon én 12 évesen kaptam egy tusfürdő-dezodor-akármi csomagot, amit januárban kidobtam és ez senkinek se tűnt fel... Ráadásul nálunk kötelező volt a jópofizás és a karácsonyi családi vacsora, amit érezhetően mindenki szívből utált, de mivel ez így volt szokás másoknál, hát nálunk is kellett. Illetve van egy szörnyű emlékem, kábé
7-8 éves lehettem, amikor a fa alá tettem egy karácsonyi üdvözlőlapot anyuéknak címezve, és azt írtam rá, hogy nekem ne vegyenek semmit, csak szeressenek olyannak amilyen vagyok, és annak, aki vagyok (mifelénk létezik a "gyerek" meg a "lány": én is a szülők totális katasztrófájának számítok, mert lánynak születtem). Amit kaptam, örökre megváltoztatta az életemet: megvertek, és vacsorát se kaptam, bezavartak a gyerekszobába, azzal a szöveggel, hogy gondolkodjak el azon, amit csináltam, és hogy mit képzelek magamról ki vagyok én, hogy sértegetem a szüleimet, akiket tisztelnem kell...
A férjem családja is hasonló dolgokat csinál velem, pl. pár évvel ezelőtt születésnapomra és karácsonyra közös ajándékként kaptam
egy pár zoknit! no comment.... mi meg vettünk nekik egy új tévét, mert a réginek már sz@r volt a képe.
Tavaly meg hoztak egy 6 db-os borospohár készletet, ami a 100Ft-os boltban kábé 350-400 Ft, meg Boginak egy sötétbarna fiúnadrágot, ami már akkor kicsi volt, amikor megvették.
Aztán amikor megszületett Bogi, elkezdtük a mi saját karácsonyunkat azzal, hogy már kábé megvan a mindenkori menüsorunk, meg a karácsonyfa díszítés mikéntje, meg karácsonyi cd hallgatás, meg szépen felöltözünk és csendben, békében beszélgetünk egy pohár forralt bor mellett. Most megint más lesz, mert a nagyobbik csajszi már tényleg értelemmel várja a karácsonyt, el van bűvölve a szép fáktól, meg a sütés-főzést is szereti, valószínűleg együtt csinálunk majd mézes vagy fahéjas sütit. Csak remélni tudom, hogy a lányaimnak már nem lesz gyomoridegük, ha közeledik a karácsony, hanem türelmetlenül vágyakozni fognak utána. Nekem most az a dolgom, hogy az ő ünnepük szép legyen, és őszintén tudjunk mosolyogni egymásra a párommal.
(ja, és ha tudom, igyekszem megakadályozni, hogy a család idetolja a képét karácsonykor, mert attól csak tök ideg leszek - nem bírom a tartós jópofizást olyanokkal, akiket nem szeretek, és nem hiszek abban, hogy kötelező elviselni bárki jelenlétét, mert épp a szeretet ünnepe van...)
Üdv!