Adrienn,
Én, mint nő, csak és kizárólag ebben a korszakban szeretnék élni. Soha a nőknek ennyi joguk és ennyi lehetőségük nem volt a történelem során (leszámítva persze néhány matriarchális társadalmat). Szabadon élhetünk, szabadon gondolkodhatunk, választhatunk (nemcsak állampolgárként, de személyesen is: mit tanuljunk, mit dolgozzunk, mit csináljunk a szabadidőnkben,...). Én egyátalán nem sírom vissza a régi társadalmat. Lehet, hogy együtt voltak a családok generációkon át, segítettek egymásnak, de szabadság és önrendelkezés nem volt, az tuti.
És ne feledjük, hogy nagyanyáink korában nem volt mosógép, mosogatógép, pékség, zöldséges, mikro, és még jó néhány olyan dolog, ami ma már teljesen az életünk része.
A nagyanyámék 10 voltak testvérek, az egész család együtt élt (sógor, koma, anyós, mindenki egy naaagy portálon) együtt szőttek, együtt dagasztották a kenyeret (15 órán keresztül!!!) és a nagyanyám minden gyerekének azt tanította, hogy "menj el innen édes lányom, mert itt rabszolga leszel egész életedben". Ő nem tanulhatott, mert lánynak született és egész életében arra kellett figyelnie, hogy mit és hogyan csinál, mert legalább 25 árgus rokon és szomszéd figyelte, hogy mindent az elvárások szerint csinál-e. És persze dolgozott reggeltől estig amióta csak először lábra állt.
Ezt SOHA ne felejtsd el, amikor a jelenlegi társadalmat (egyébként lehet, hogy jogosan) kritikával illeted.
Abban viszont maximálisan egyetértünk, hogy a jövő a lokális szinten szerveződő civil kezdeményezéseké (szerencsére ebből azért egyre több van).
Dzsili!
Gyönyörűek vagytok. A férjed egy ökör (bocs), hogy nem tölti minden percét veletek.
Viszont abból, amit írsz azt látom, hogy a dolog már a legelején sem ment rendben. Tudom kívülről könnyű, de szerintem Te is hagytad elfajulni a dolgokat. Véleményem szerint gyakran egy rövid távú konfliktus hosszú távú sikeres megoldásokat szül, viszont, ha az ember ezeket nem vállalja fel (vagyis huzamosabb ideig "nyel"), akkor a probléma teljesen elmélyül, ráadásul az ember csendben frusztrálódik, ami aztán még nehezebbé teszi a kommunikációt (ez utolsó szerintem a varázsszó!!).
Látok sajnos más problémát is a "tűrés"-es viselkedésben. Amint írod a férjed nem tisztel (elnézést lehet, hogy nem ezt a szót használtad). Mivel az emberek a viselkedés mintákat (sajnos) automatikusan otthonról hozzák, megvan a veszélye, hogy a fiaid számára a férjed lesz a MINTA a lányod számára pedig a Te viselkedésed (ez teljesen tudat alatt rögzül). Valaki írta, hogy a férje míg otthon volt, mindig segített, levitte a szemetet stb, de férjként meg volt sértődve, ha bármilyen házimunkát el kellett végeznie otthon. Nos egy cseppet sem lennék meglepve, ha ennek a rendes gyereknek egy olyan apukája lenne, aki az égvilágon semmit nem csinált otthon, így, amint kikerült a "fiú" szerepkörből azonnal a "tanult" Férj minta lépett működésbe.
Az sem lepne meg, ha anyukád ugyan így "tűrt" volna és vitte volna a családot egyedül, ahogyan Te is (a tévedés joga fenntartva ;)). Viszont a férjem az élő példa, hogy ezen (bár nem minden konfliktus nélkül) igenis lehet változtatni.
Zsunya!
Nem tudtok közös programot szervezni valamelyik anyukával és a gyerekeivel? Túra, vagy biciklizés, vagy kincskeresés (anyukák eldugják, gyerekek megkeresik). Ebben az lehet a jó, hogy nem vagy egyedül, de nem is kell beszélgetni, egyszerűen csak "meg kell élni" az eseményeket. Utána aztán már lesz közös élmény és közös téma, meg egy kis izgalom (és a gyerekek is élvezik). Persze könnyen adok tanácsot, a játszótéren nekem sem nagyon megy az ismerkedés ;).
Lina!
A szexben egyetérünk. A szexet szeretni kell és akkor nem lesz soha kötelesség
. Ha egy férfi tudja mivel okoz örömet egy nőnek (és persze fordítva), akkor az sem okoz akkora gondot, ha szerelem már nem olyan lángoló.
A szüleim esküsznek, hogy azért vannak ennyi idő és ennyi nehézség után is olyan jól meg együtt, mert az ágyban minden tökéletes. Sőt, gyakran ott "oldódik fel" a kettejük közti feszültség. Én sem tudom elképzelni, hogy úgy éljek valaki mellett, hogy egymáshoz sem érünk (ezt szerintem egy égészséges férfi sem sokáig bírja ki).
Fogyi: Nem bírom ki, hogy ne mondjam el itt is LEFOGYTAM mielőtt a kisfiam 9 hónapos lett volna (ez nekem elég nagy küzdelem volt, mert soha nem kellett előtte fogyókúráznom, viszont most egyszerre 12 kilót kellett elhagyni
). De mindekinek csak kitartást tudok kívánni, nagyon megéri (az én példámon több most szült ismerős is felbuzdult, mert látták, hogy nem reménytelen
).
Mielőtt felkel a nap befejezem
.
Milla