Sziasztok!
Nagyon kiakadtam tegnap, ha lett volna Babanet, rögtön írtam volna mérgemben.
Az történt, hogy miután Kitti tök jól érezte magát a talin (kár, hogy mi mindig olyan keveset tudunk maradni), felkerekedtünk Apával és péntek du. elmentünk a játszóhjázba. Hátha összeakadunk egy-két babával.
Az egész házban egyedül mi voltunk, na meg az "óvónő" meg a két 2,5 éves forma gyereke. Ez még nem lett volna baj, mert Kittinek tetszettek a gyerekek, de az egyiknek folyt az orra és köhögött, azután hallottuk, hogy Anyuka is majd megfullad az orrfújástól. Na, jól beijedtünk, Kitti uis március óta háromszor volt igen keményen náthás, utoljára úgy, hogy álmából éberre sírta magát, úgy fájt a kis mellkasa a köhögéstől.
Szóval mintegy 5 perc ott-tartózkodás után már ott tartottunk, hogy eljövünk, amikor - hál'istennek??? - óvónőcsere történt.
Mit ad isten, az új óvónő is hozta a gyerekét, ezúttal egy pont Kittihez illő, úgy 10 hónapos, mászós gyerkőcöt.
Csakis emiatt maradtunk mégis. Közben hangosan beszégettünk Apával arról, milyen kár, hogy ilyen kicsire vették a totyogók részét, és hogy még ez a rész is tele van olyan aprójátékokkal, amelyek nem ilyen pici gyerekek kezébe (szájába) valók. A férjem pl. felemelt a szőnyegről egy fajátékról lerepedt éles, szálkás darbot, amely simán átszúrhatta volna egy pici száját, meg egy falat almástáskát... Miért dobálnak szét ilyesmit? - tettem fel a költői kérdést, mire férj hasonló sokatmondóan válaszolt: mert bunkók az emberek, lesz*rják az övéknél kisebb gyerekeket. Erre becsosszan óvónő azzal, hogy VAGY ODAFIGYELNEK A GYEREKÜKRE, HOGY MIT VESZ A SZÁJÁBA.
Hát először erre kaptam föl a fejem. Nem szóltam, hogy valóban úgy gondolja-e, AZÉRT kell elszórni a szemetet, hogy aztán ODAFIGYELHESSÜNK a gyerekre, vagy, hogy játszóházba pont azért jövünk, hogy a gyerekhez illő berendezést kapjunk, nem szóltam. Amikor elmondott egy - hasonló kioktató hangnemű - litániát arról, hogy most ugyan nem huszonöt fajta játék van minden típusból, hanem csak egy, de az a hát saját pénzéből, megintcsak nem szóltunk, hogy mi egy pillanatig sem keveselltük a játékokat, egyáltalán nem erről beszéltünk. A gyerek érdekében maradtunk csöndben, mert ha Kitti játszótársra talál, engem nem érdekel, ha lebunkóznak, csak ő jól érezze magát.
Kitti el is kezdett csattogni a másik baba felé, mire anyukája felvette, és átvitte a másik szobába. Szabályosan menekítette előlünk a porontyot, aztán otthagyta, mert más dolga volt, de ha Kitti megközelítette, megint elhívta vagy elvitte. Hangsúlyozom, az egész játszóházban ez a két, abszolút egymáshoz illő két baba volt csak.
Aztán elkezdett a gyerekének egy könyvet mutogatni, kutyus, cicus, stb. Kitti ezt hallva megintcsak becserkészte őket. És nem hittem el, de ahogy közelített, a nő nemhogy rámosolygott volna, elvégre mindegy, hánynak olvas, nem?, hanem hátat fordított, mintegy blokkolta a Kitti és a baba közti utat. Hát erre úgy felment bennem a pumpa, hogy majdnem azon nyomban elmentünk. De előbb még próbálkoztam "célzatos" megjegyzésekkel. Pl. Kitti, gyere vissza, zavarod a nénit! Gyere, látod, a baba most olvas, nem lehet odamenni! És képzeljétek, nem az lett a reakció, hogy "Semmi baj, jöjjön csak ide", hanem az, hogy "Van ám másik könyv is!". Egyszerűen még most sem hiszem el.
Ott volt a pajtás a gyerekének (miközben neki dolga volt!), és nem engedte őket érintkezni!
Elképesztő, hogy ilyen emberek vannak. Ha csak egy anyuka lett volna, akkor is kiakadok, de hogy egy "óvónő"!!! Bizonyos Bakosné egyébként.
Bocs, hogy ilyen hosszú voltam, de még mindig ökölbe szorul a kezem, ha rágondolok. Ahogy szegény kisányom "baba-baba" felkiáltással követte őket, miközben le se sz*rták...
Méri