Sziasztok!
Rájöttem, hogy tartozom még Nektek egy szüléstörténettel.
Hol is kezdjem? Nagyon nehéz egy ilyen csodát leírni. Bármennyire is nehéz volt, csodálatos élményként maradt meg bennem...
19-én este éreztem keményedéseket, ráadásul más volt, mint az eddigiek, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget nekik. Éjszaka többször is ébredtem keményedésre ami addig nem fordult elő. Én már ekkor kezdtem sejteni, hogy közeleg az idő.
Petrus (nővérem) volt velem itthon, mert a Kornél bent feküdt a kórházban vakbélgyanúval, természetesen a legjobbkor.
Csütörtök reggel (20-án) felkeltem és nagyon reménykedtem, hogy a Kornélt kiengedik aznap, mert már akkor éreztem, hogy nyilall le a fájdalom a combomba. Azonnal hívtam a Kornélt, hogy szerintem elkezdődött, és ma lesz a nagy nap. Őt hazaengedték, de még vissza kellett mennie a nagyvizitre, hogy odaadják a záróját. Közben folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. Itt már 20 perces fájásaim voltak. 1/2 2 körül elengedték haza, ekkor már voltak 10 percesek is. Mondtam nekik, hogy én tutira nem indulok el csak akkor, ha 5 percesek lesznek. 6-kor már a kórházban voltunk, mert elértük a bűvös 5-öst.
Bementem a szülőszobára ahol rákapcsoltak a ctg gépre ahol ugyan látszottak a fájások, de nem voltak erősek egyáltalán. A szülésznők haza akartak küldeni, de szerencsémre a doki aki megvizsgált közölte velük, hogy márpedig fölvesznek az osztályra. Ekkor volt kb. 7 óra, szűk 1...ajaj gondoltam magamban ez hosszú menet lesz.
Leborotváltak, megkaptam a beöntést majd letelepedtünk Kornéllal az 1ágyas szülőszobában. (2 ágy van szerencsére)
Kornél le is feküdt pihizni, mert a 2 napig nem evés teljesen lefárasztotta, engem meg kb. másfél óránként vizsgálgattak. Még mindig szűk 1, éjfélkor is itt tartottunk. Közben rendszeresen fájtam, de felkelni sem bírtam nagyon, mert fekve éreztem jól magam és ahogy felálltam éreztem a jó kis görcsöket, menni alig bírtam. Nagyon féltem attól, hogy nem fogok tudni tágulni kellően és végül császár lesz a vége. Hajnali 2 körül mondta a szülésznő, hogy 2-re kitágultam. Annyira nagyon boldog voltam tőle, hogy azt el sem tudtam mondani, hiszen elindult végre valami. Eközben 5, 7, 10 perces fájások voltak, semmi rendszer nem volt bennük.
Olyan 1/2 4 körül mondta a szülésznő, hogy a dokim jön fél 7-kor és burokrepesztés lesz, ha addig nem folyik el a víz. Természetesen nem folyott el...úgy vártam a fél hetet, mint a megváltót. Egyre erősebb fájásaim voltak addig is, de ez még semmi nem volt ahhoz képest ami fél 7 után következett. Kornél 5-kor felébredt és onnantól kezdve velem volt.
7-kor befutott a dokim és megtörtént a burokrepesztés. Féltem, hogy most aztán majd bekakilok a fájdalomtól, mert mindenhol azt olvastam, hogy burokrepesztés után, mint derült égből. Hiába vártam...mondtam is magamban, hogy nekem ez sem segít. A következő alkalommal új szülésznőt kaptam, mert lejárt az éjszakai műszak. Megvizsgált és itt már talán voltam 3 ujjnyi is. Kaptam egy adag oxitocint, na és innen indult a buli!!!!!! Olyan erős fájásaim lettek, hogy azt hittem bekakilok. Ráadásul hagytak így vajúdni vagy fél órát és ezt követően ráerősítettek az oxitocin adagolásásra. Ekkor már minden fájásnál üvöltöttem, mint egy sakál, nem bírtam csendben maradni pedig megfogadtam, hogy nem fogok kiabálni... Kornél fogta a kezemet és nagyon segített! Locsolta az arcomat is ami szintén nagyon jó volt. Eközben ki-be járkálás volt, közölték, hogy olyan teltház van, hogy kapok egy kismamát a mellettem lévő ágyra. (gondoltam is magamban, hogy szerencsétlen csaj, jókor futott be.
4 ujjnyi voltam amikor is könyörögtem érzéstelenítőért, de mondták a Kornélnak, hogy nemsokára szülünk. A kakilóingert vártam már nagyon. Tudtam, hogy közelgünk a cél felé. A dokim is benézett és ő is mondta, hogy azonnal szóljunk, ha jön a kakilóinger. Mondta, hogy délelőtt meglesz a baba. Ez volt 8 körül. Kornél innentől kezdve sírt a boldogságtól, a sajnálattól. Ránéztem, hogy mi a baj és mondta, hogy semmi csak nagyon büszke rám. Ez adott nekem nagy erőt a végső menethez, mert itt már igencsak fáradt voltam hiszen 24 órája talpon voltam és szinte végig fájtam.
Eljött a pillanat, jöttek a tolófájások. Megjelent a dokim, gyorsan szétszedték az ágyat, majd összerakták és csak adták egyfolytában az instrukciókat. Nyomtam, nyomtam ahogy csak bírtam és ahányszor csak volt erőm 1 fájás alatt. Először rossz technikával csináltam, mert a tolás közben kajabáltam amit nem kellett volna, de a következő fájáskor már jól ment. Doki a hasamban könyökölt a szülésznő meg segédkezett.
4 fájásból, kb. 12 nyomásból megszületett a mi kis hercegnőnk Mogyoró Luca Sára. Csodálatos volt amikor a mellemre rakták. Még most is elpityeredem, ha visszaemlékszem. Tömören ennyi.
)