Sziasztok!
Jaj, Lányok, annyira örülök ennek a fórumnak! Olyan jó, hogy kapok tanácsokat, és elmondjátok a véleményeteket, és annak külön örülök, hogy nem csak nekem adtok igazat!!!! Pont ez az, ami kell most nekem, hogy el tudjam fogadni a férjem helyzetét is, mert én most elfogult vagyok. Nem is tudjátok, mennyit segítettetek!!!!
Leültünk a férjemmel beszélni, mondtam, hogy szeretem, és ezért szeretném, hogy leszokjon. Erre mondta, hogy ő is le szeretne, csak sosem megy neki, mert akaratgyenge, és az első nehézségnél feladja. És ebben nem tudok neki segíteni, mert ezt a harcot csak ő vívhatja meg, stb. stb. Én mondtam több lehetőséget is, de mindegyikre az volt a válasz, hogy már próbálta, és nem ment. Mert mindig olyankor jöttek a legnagyobb sz@rások, amikor a legrosszabb fázisban volt, és akkor nem tudta megállni. No, azért megbeszéltük, hogy holnaptól megpróbálja ismét.
Aztán lefekvés után megkérdeztem tőle, hogy miért mondta azt a mamája, amit mondott. Erre a válasz: talán gondolkozzam el rajta!
Ezt nem értettem, majd hosszas noszogatás után elmondta, hogy 1 hete mondtam neki, hogy attól félek, hogy a végén nekem kell majd őt eltartanom, így segítségre úgysem számíthat rám!
Mondtam neki, tiszta hülye, úgy látszik, nem jó a memóriája: azt mondtam neki, hogy az természetes, ha a másik megszorul, akkor az ember kisegíti, mert ilyen sajnos manapság előfordul (hozzáteszem, nem a mi helyzetünkről beszéltünk, hanem egy hallott esetről), de a családban van olyan férj, akit a felesége már 15 éve eltart, és a férfi ezt végig eltűrte, nem is dolgozott még mikor még munkaképes volt, és egész nap csak a számítógépes játékokkal játszik. És ha a férjem nem tud a 2 variáció között különbséget tenni, akkor nincs miről a továbbiakban beszélnünk.
No, megint szó szót követett, amiből az lett, hogy én őt ma hátbatámadtam az anyja előtt (mondjuk ebben van valami
), ezért ne is várjak mást tőle, mint ilyen megjegyzéseket, hiszen ha igazam van, ha nem, az anyja anyatigrisként fogja őt védeni. Erre nem tudtam mit mondani, az én anyám bizony neki adna ebben az esetben igazat. Szóval a vége az lett, hogy az anyja szemében végképp elástam magam, mert nem tartottam magamban a sérelmemet. Erre mondtam, hogy azért sértegetnie és alaptalan dolgokat állítania akkor sem kellett volna, mert nem érdemlem meg. És én is mondhattam volna egyet-mást kedves anyósról, de csöndben maradtam, már nem akartam újabb fát tenni a tűzre.
És persze a férjem megérti az álláspontomat, de tulajdonképpen csak a saját érdekeim hajtanak, mikor le akarom szoktatni, hiszen
én nem szeretném, ha beteg lenne és
nekem kellene ápolnom vagy kórházba járnom miatta, és hát persze ez
nekem lenne terhes!!! Szóval az egész ÉRTEM van, és nem ÉRTE!!!!! Hallotattok már ilyet???? Mondtam, hogy ezt nem lehet egymástól elválasztani, hiszen természetesen nekem sem jó az, ha ő beteg, de hát hogy gondolhatja azt, hogy nem NEKI akarok jót!!! És igenis fel kellene nőnie, elvégre már nem gyerek, neki is van egy fia!!!! Persze tudja ezt ő is, de olyan nehéz, stb. stb.
A végén már nem is tudtunk egymásnak mit mondani, én kijöttem, néztem neki egy csomó leszoktatós oldalt, videókat, cikkeket, most meg itt vagyok. Aludni úgysem tudok (ismét egy átvirrasztott nap
).
A beolvasósdi nálunk sem működik, mert mondjuk én sem szeretném, ha a férjem Anyumnak szólna be. Ráadásul a férjem Mama pici fia, egyedüli gyerek, Anyós férje meg ugyebár nem él, azóta férfival nem volt, semmilyen kapcsolata, barátai, rokona nincsenek. Mindenkit elmart már maga mellől, maradt az egyetlen fiacskája, akinek még 14 évesen is ő kötötte be a cipőjét, mert az nem akart lehajolni!!!!!! No comment. Igazából mit várok egy ilyen nőtől???? És hova férek én ide be????? Sehova. El kell fogadnom, hogy köztük ilyen szoros a kapcsolat, vagy tényleg tönkremegy a házasságunk, amit persze nem szeretnék!!!!
Egyébként heti 2x jön hozzánk (Anyu 4x), mert 45 percre lakik tőlünk. Ezért szól bele annyit, no meg naponta 5-6x felhívja a fiát.
Emiatt megint nem szólhatok, mert én is minden nap beszélek Anyuval, igaz, csak 1x, de Ő meg többet jön. De legalább ő segít, és nem bomlasztja a kapcsolatunk!
Ami meg az én helyemet illeti a családban: soha nem tekintettek egyenlő félnek, sehol. Pedig aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy tejbetök ember, de a családban valahogy mindig én voltam a "kicsi", a "te ezt úgysem tudhatod". Otthon mindig behúzott farokkal járok-kelek. Ha meg egyszer megmondoma véleményem, abból mindig balhé van. Ha egyszer úgy igazán kiosztanék mindenkit, akkor annak csak egyetlen következménye lenne: egyedül maradnék, mint a kisujjam. A családom is és a férjem is elfordulna tőlem. Azért ennyit nekem semmi nem ér, akkor már inkább cigizzen!!!
Piroska,
teljesen igazad van ezzel a megbántottsággal kapcsolatban, szinte szóról szóra igaz minden!!!!
Na, mindegy, a melodrámának vége, ígérem, nem fárasztalak ezzel Titeket többet. Ez az én harcom, nem a Tietek, van Nektek épp elég gondotok. De nagyon jól esett kiönteni a szívemet, és tényleg hálás vagyok a válaszaitokért, mindenkinek!!!!!
A férjem meg ezen kívül egy arany ember, nem hiába mentem hozzá, de a cigi és az anyós az egy külön sztori. E 2 területen sok a harc.