Sziasztok lányok!
Tudtam, hogy sok kedves hozzászólást fogok kapni, de hogy ennyit!
Nagyon drágák vagytok.
Nem, nem fogom feladni, csak nem fogok ennyi reményt, energiát és idöt ölni belé. Mert ha nem sikerül, akkor olyan üres leszek.
Az a helyzet, hogy a "nem görcsölök, majd egyszer csak lesz"-el telt el az egész elsö év. A következö fél azzal, hogy mindent beleadok, de nem reménykedek. Kifejezetten pesszimista voltam magammal kapcsolatban. És az utóbbi hónapokban pedig megpróbáltam optimistán, könnyedén venni, hogy "persze, hogy most sikerülni fog". Hát egyik sem jött be.
A topicba nem fogok mindennap írni, mert keddtöl elkezdödnek a vizsgáim, de azért néha benézek, föleg, hogy tudjam kivel mi a helyzet.
Izgulok ám értetek mindig!
Ancsi,Boglárka
nektek most külön drukk!
Bella,Éva,Lotti
Sajnálom, hogy ilyen sokan vagyunk, akiknek ilyen reménytelennek tünik saját helyzete.Remélem, azért nem keserítettelek el jobban titeket a szomorúságommal.:-)Higgyjétek el, nekünk is lesz egyszer babánk. Bár tudom tényleg nehéz elképzelni.
A növérem egyáltalán nem izgul a szülés miatt és minden baja van. Én egyenlöre azt sem tudom elképzelni, hogy 2 csíkom lesz valaha, nemhogy azt, hogy egy baba fog kicsusszanni a testemböl, akit magamhoz ölelhetek és vigyázhatok rá és évek múlva egyszer Anyának szólít. Hihetetlen ez számomra.
Egész életemben úgy gondoltam, gogy az az idöszak lesz a legszebb az életemben, amikor kismama leszek. Már egészen kiskoromtól így képzeltem.
Amikor gimiben azt hittem, hogy terhes vagyok, akkor sem jutott eszembe, hogy elvetessem, pedig tudtam anyu nem fogadná el, az "apa" már a megemlítésétöl elillant és nekem tovább kellett tanulnom, de már akkor is tudtam ez milyen komoly dolog. Persze nem voltam terhes, és nagyon rosszkor jött volna, de igazából mindig erre vágytam. Ez a legtöbb,a mit az élet adhat.
Bella, kedves vagy, hogy írtál, hogy bíztass. Tudom, mit érzel, de nem adhatjuk fel!
Sok puszi és kitartás mindenkinek
