Sziasztok!
Obea: Reggel abbamaradt az írásom, nagyon szép kis lánykád van!
És a kettős kép nagyon tetszett!
Dotti: nagyon sajnálom! Úgy látom mindenkinek meg van itt a keresztje.
Csak olvasom itt a sorokat, és közben már az előző témánál is arra gondoltam, hogy régen amikor még lombikoztam, mindig azt hittem olyan jó lenne csak egyszer eljutni a két csíkos tesztig, már ennek is nagyon örültem volna. Úgy éreztem, akkor is ha közben elveszítem a babámat, de legalább egyszer tudom azt hogy milyen érzés terhesnek lenni, és milyen a mennyekben járni a boldogságtól. Aztán ismertem meg jópár nőt, aki átélte, s a veszteséget is. S mikor már beadtuk a papirokat elkezdtem hálát adni az égnek, hogy egyszer se kellett megélnem azt, hogy elveszítem a gyermekem, akármilyen formályában is. És mégis megéltem a mennyei boldogságot!
Képzeljétek, ma voltunk babamasszázs tanfolyamon.
Kisasszony még a bevezető résznél elaludt, mivel a hasára tettem a kezem és nyomtam neki egy puszikát, erre becsukta a szemét, hogy minden rendben, alszunk.
A védőnő csak nevetett rajtunk, de azt mondta ne költsem fel, aztán a felénél felébredt a drága, és újra megcsinálták a gyakorlatsort a kedvünkért.
Nagyon jó volt!
Szerintem is mindenkinek maga kell eldönteni, hogy milyen babót szeretne. Lehet, hogy válogatásnak tűnik egy kivülállónak, de azért ez szerintem mégis más dolog egy kicsit. Hisz itt nem csak mi fogadunk örökbe, a férjünk is, és valahol a család is. Sok esetben nem is olyan támogató a környezet, valahol igen. S mondhatjuk, hogy megszakítunk minden kapcsolatot azzal aki nem jól néz ránk, de még is csak élnünk kell az életünket, úgy ahogy azelőtt, csak sokkal boldogabban. Másrészt, azt is tudni kell az érzelmi korlátokon túl, hogy milyen anyagi korlátok vannak. Hülyén hangzik, de mondjuk egy súlyosan sérült gyerek nevelése, ha szeretnénk hogy fejlődjön és mért ne szeretnénk ma Magyarországon kétségbeejtő. S más dolog, ha később vélünk felfedezni a gyermekünkön bármilyen betegséget, hisz akkor már a gyermekünk, mindent megteszünk érte, mert ő az életünk értelme.
Emike: Mi elfogadtunk volna allergiával, szívzörejjel és apró rendellenességgel babót, de súlyos beteget nem tudtunk volna nevelni. És azért írtam hogy nevelni, mert szeretni biztosan ugyanúgy tudtuk volna, de az nem elég már szerintem.
[url]És egy kis megnyugtatásként:[/url] A mi életet adónk dohányzott, de csak addig még ki nem derült, hogy babás-e, és a szülés után megint rágyújtott. Szedett terhességi vitamint, és rendszeresen járt orvoshoz. Ezért hálás vagyok neki, mert a kicsi gyöngyszememnek semmilyen kárt nem okozott. Vigyázott rá.
Szóval ilyen is van.