Jujj, megint izzik a levegő...
Nos lányok, amit én elítélek, az a lakásban állatot tartani dolog és annak minden folyománya (pl. újszülött és macska egy légtérben). Mivel én "nagyon is" vidéki vagyok - a Hajdúságból kerültem Pestre dolgozni és élni - ráadásul kertesházban nőttem fel, kutyák, macskák, tyúkok, egyéb lábasjószág, tudom, hogy mivel jár az állatgondozás. Mellesleg amikor én születtem, kaptam ajándékba egy kutyát és egy macskát, akikkel együtt nőttem fel (kuvasz+hatalmas tigriscsíkos kandúr). Ők ösztönösen tudták, hogy az előszobáig jöhetnek be, ott mindig leheveredtek a cserépkályha mellé (de csak esőben, vagy télen), és sötétedéskor önállóan mentek ki, mert kint volt a helyük, soha nem kellett őket kidobni vagy kikergetni. Szerették az emberi társaságot, mi is imádtuk őket, de ők állatok, és mi emberek, vagyis mások voltunk-vagyunk. Szóval tudom, hogy mi az egészséges (pszichésen és tisztaságügyileg is)
és mi nem - velem se lett semmi gond, amikor a kolbászt úgy ettem háromévesen, hogy egy falat nekem, egy a Blökinek.
Ráadásul a macskám rendszeresen a fejem tetején ült le, amikor kajáltam, onnan kunyerálta a falatokat...
Egyszerűen csak azzal nem tudok egyetérteni, ha egy légtérben élnek együtt emberek olyan állatokkal, amik nem valók lakásba. Bocsi, de a macskáknak sem természetes közegük a járólap, a hálószoba, a selyemmel-bársonnyal bélelt cicakosár és a mindenféle elektromos berendezés. Én pont azt szerettem a macskámban, hogy olyan nagyon "szabad" volt. Egyébként már az ókori egyiptomiak is azt tartották, hogy nem lehet egy macskát birtokolni, de nagyon kell örülni, ha az a macska kitüntet a barátságával, és tisztelni kell a szabad élethez való jogát...
Nekem kutyám több is volt, mert a kuvaszom elment 14 évesen, és utána muszáj volt másikat szerezni... Azóta pedig megváltoztak a körülményeim, és bármennyire is imádom az állatokat, nem vagyok hajlandó őket a lakásban kínozni. A férjem is osztja ezt a véleményemet, ő is "vidéki", imádja az állatokat, de szerinte még "elemes méretű" állatka se lakhat lakásban (egyedül a halak az akváriumban). Ő még a tengerimalacra is azt mondta, hogy állatkínzó vagyok, amiért az ketrecben élt. Bogi pedig soha nem volt elzárva semmilyen állattól, a nagyiéknál most is a németjuhász a sláger, alig lehet levakarni a gyereket a kutyáról - vagy a kutyát a gyerekről - sose tudom, melyik ragaszkodik jobban a másikhoz. Ráadásul akármerre járunk, mindig kutyázik és macskázik a gyerek, valahogy minden helyzetben megtalálja őket.
Szóval nem feltétlenül vagyok tájékozatlan a témában, csak azért mert nem tartok a lakásomban kutyát és macskát!
Majd ha lesz annyi pénzünk, hogy kertesházban lakjunk (sohanapján a mai fiatalok pénzügyi lehetőségeit nézve) akkor lesz nálunk is mindenféle szőrmók. Nekem is és a férjemnek is nagyon hiányzik az állattársaság, ráadásul látni Bogit, hogy mennyire jól elvan az állatokkal is szívfacsaró, de úgy vélem, közös érdeke az állatoknak és embereknek, hogy az adott környezet, amiben együttélnek, az mindkét fajta természetes igényeinek megfeleljen...
Üdv: Andi