Sziasztok!
Jaj de edes Akos baba,megzabalom!!!!Nagyon szep!
Varom,hoyg jojjon Porsi,es meseljen!!!!!!!
HOztam szulestortenetet
Vegre volt egy szusszanasnyi idom..
Annyira lefoglal az Urfi,hogy elmondani nem tudom..igeny szerint szoptatom,igy szinte az egesz nap egy szoptatas..es olyan faradt vagyok fizikailag...
Mindenki azzal biztat,hyog jobblezs,turelem..csak hat nehez..Olyan siros,olyankor meg megszakad a szivem..bar mar javult a helyzet.Meg persze kezdem ot egyre jobban erteni.
MOst meg rohanok aludni,mert elaludt...vagyis furdeni...
Akkor a szulestortenet:
Attila születése-2007.07.09. Hétfő 12.53
Sokat beszélgettem a várandósságom alatt mindenkivel a szülésről,az anyaságról...de sosem gondoltam volna,hogy ilyen fantasztikus,hihetetlen és szavakkal kifejezhetetlen érzés lesz...
A mi történetünk nem a kórházba rohanással kezdődik,mert egy hetes túlhordás miatt az orvosom befektetett. Nem volt semmi probléma,de ez a protokoll, igy be kellett vonulni.
Nagyon vegyes érzelmekkel mentem be,hisz tudtam innen már csak együtt megyünk ki...és végre megláthatom Őt,akit annyira vártunk...
De ugyanakkor minden este könnyek között beszéltem az én Drágámmal,mert úgy hiányzott,hisz sosem voltunk még külön...és pont ezekben az utolsó napokban-órákban lett volna rá a legnagyobb szükségem..
De így alakult,utólag már erre is szebb időszakként emlékszem.
Csütörtökön kellett befeküdnöm,innentől minden nap NST-k és egyéb vizsgálatok követték egymást. Előnye is volt,hisz sok orvost,szülésznőt személyesen is megismertem,láthattam az osztály működését, igy amikor már minden élesben ment,otthonosan mozogtam.
Az orvosom szabadságon volt,de miattam többször is bejött,napi 2-3x hivott, hogy mi lett a vizsgálatok eredménye..szavakkal kifejezni nem is tudom,hogy ez mennyire jól esett,és hogy mennyire fantasztikus orvost ismertem meg benne.
Egyet kért,hogy ne hétfőn reggel szüljek!
Ö vasárnap leutazott Balatonra és mondta,hogy félő,hogy akkor nagy lenne a forgalom felfelé...
Vasárnap este átmentem a szokásos NST-re a szülőszobára. Jó sokáig rajta hagytak,és közben többen is bejöttek megnézni az eredményét...amit én nem láttam...kezdtem ideges lenni,hogy mi van..persze attól tartottam,hogy Attival nem stimmel valami.
Mint kiderült fájásokat mutatott a gép, rendszeresen. Én nem igazán éreztem őket,illetve nem mást,mint az azt megelőző pár hétben...
Visszamentem a szobámba,és úgy 22.00körül elkezdtem nézni az órát...10 percenként jöttek..de gondoltam,áááá ezek úgyis elmúlnak...
Le is feküdtem..majd hajnali 2-kor felébredtem,hogy mintha nem múlnának és sűrűsödnének...valóban ekkor már kb 7 percenként jöttek....
Úgy ¾ 3 kor úgy döntöttem átmegyek a szülőszobára egy NST-re,hogy jól érzem-e,amit érzek...
Jól éreztem,addigra már 5 percesek lettek,fel is vettek a vajúdóba,áthoztuk a cuccaimat.
Szobatársamnak még hitetlenkedtem,hogy áááá szerintem még jövök vissza,nem hiszem,hogy ez AZ.
A méhszájam 3kor bő1 ujjnyi volt,szóval megbeszéltük a szülésznővel,orvosokkal,hogy még nem riasztom az én orvosom,hagy aludjon.
A családnak sem szóltam,hisz tudtam a Páromra nagy szükségem lesz,és legyen kipihent.
Megpróbáltam még aludni hajnalban a vajúdóban,de egy kismama őrülten horkolt, igy az nem ment.
Úgy 5-6 körül a méhszáj 2 ujjnyi volt,majd 7re már 3 ujjnyi,Megkaptam az utasitást, hivjam a orvosomat:)
Felhivtam úgy fel8kor, úgyhogy elindult Balatonról.
Telefonáltam a férjemnek,aki nagyon gyorsan bent termett. A család is elindult befelé.
Én olyan jól voltam,hogy még mindig nem hittem el,hogy szülünk. Attól eltekintve,hogy meg-megálltam egy-egy fájásnál, a többi csajjal poénkodtunk a vajúdóban.
Hozattam egy szendvicset,mert azt mondták,egyek,hisz kimerülök a végére nagyon.
Igy 9 körül még szendvicseztünk is. Amint megjött a Párom,elfoglaltuk a zöld szülőszobát. Fényképezkedtünk,nevetgéltünk.
A homeopátiás bogyókat végig szedtemm,ebben partnerem volt a szülésznő is.
Az orvosom fel10 re megérkezett,megvizsgált,ekkor már bő 3 ujjnyi volt,de ahogy Ő fogalmazott,nagyon mosolygós voltam még,úgyhogy nem nagyon fájt.
A szülésznő javaslatára sokat zuhanyoztam labdán ülve,ez szuperül ellazitott engem is és a mehszájat is. Szinte elnyomta a fájásokat,amik már 3 percenként jöttek.
10után már 4 ujjnyi volt a méhszáj,és az orvosom burkot akart repeszteni,hogy megnézzük mi újság..10.30kor meg is történt,nem fájt egyáltalán,ami nagyon rossz volt,hogy Atti buksiját mozgatva folyatta ki hátulról a vizet...szegénykém belekakilt a vizbe,na nem nagyon,de azért ez már jelentett valamit...
Ezután összemosódnak az események,innentől erősödtek a fájdalmak....Atti szivhangját végig nézték az NST-n,a koszos magzatviz miatt.
Fel 12kor kezdtem érezni valami tolófájás jellegű dolgot,de még várni kellett,mert a méhszáj nem simult el..ez nagyon nehéz volt...visszatartani azt az elemi erőt,amivel jött volna kifelé...
Csináltunk egy próbanyomást,és nagyot haladtunk is vele...majd 12.20 körül elbúcsúztunk Drágámmal,hisz az eredeti tervekhez ragaszkodva,ő kint izgulta végig a kitolást.
Az azt követő fél óra számomra csak hangok és képek sora....máig nem tudom,hogy szorult belém annyi erő és energia,annyi kitartás,ami ott kellett...
Közben egyszer bejött egy aneszteziológus,hogyha esetleg nem menne, a koszos magzatviz miatt elképzelhető a császár is...én pedig önkivületben csak annyit mondtam,hogy kizárt,megcsinálom. Azt mondta drukkolnak nekem kint.
Az orvosom szerencsére fantasztikusan átlátta a helyzetet,nem kapkodott a császárért,hisz a baba szivhangja tökéletes volt.
A tolófájásokat és a kitolást nem lehet szavakkal leirni, hisz semmihez nem hasonlitható...én teljesen önkivületben voltam akkor már,semmi más nem járt a fejemben,csak az,hogy mindjárt megláthatom..mindjárt..
Többször is kérdeztem az orvosom,hogy mennyi van még hátra....
Sajnos a gátmetszést nem kerülhettem el (pedig nagy munkában volt a szulésznő-éreztem
),hisz nagyon nagy volt a buksija..(Attila zárójelentésén 35 cm, az enyémen 38 cm a fejkörfogata..)
Aztán végre elhangzott a számomra óriási erőt adó mondat..”a következő fájásra meglesz..”
És úgy is lett,nyomtam 2-t és kicsusszant Attila...12.53kor...
Annyira gyönyörűt még soha nem láttam életemben,mint akkor Ő volt...gyönyörű rózsaszin bőrrel,sehol egy kis vér vagy magzatmáz....tökéletes volt.
Ahogy a hasamra tették és nyöszörgött én voltam a világon a legboldogabb...és ahogy nézett,azt soha nem fogom elfelejteni....ahogy az illatát, a melegségét sem..soha.
Megmérték és mindenki hüledezett,hogy bizony 4000g és 58 cm. Hogy fért ez el bennem?Hogy tudtam kinyomni?Én a 165 centimmel...
Nagyon megdicsértek,hogy mennyire fantasztikusan fegyelmezetten csináltam végig, fájdalomcsillapitás és oxytocin nélkül!
Közben Apa megkapta Attit,és míg engem összevarrtak,együtt voltak.
A varrás nem marad meg olyan szép emlékként a szivemben,mint az azt megelőző néhány perc.....hisz hazudnék,ha azt mondanám nem fájt..pedig jó sok érzéstelenitő szurit adott az orovosom..de mégis..
Aztán bejött Apa és a mi kis Kincsünk..és együtt voltunk egy órát, hármasban....annyira szép volt ez az egy óra es úgy elrepült....
Nekem közben a szülésznő hozott ebédet,amit ott Drágám segitségével meg is ettem.
Valószinűleg soha többet nem fog így izleni a borsóleves és a krumplifőzelék,mint ott,akkor hármasban a szülőszobán...