2007.05.23 20:41
2007.05.26 16:21
2007.06.10 20:36
2007.06.19 21:30
2007.07.30 12:34
2009.05.18 08:41
2014.02.05 18:19
2014.03.14 15:14
Sziasztok! Az én történetem sajnos nagyon szomorúan indult…2-szer is örülhettünk neki, hogy babát várok, és mindkétszer spontán elvetéltem.. Az orvos, akihez jártam (nem nevezem nevén, de OEPes intézmény..), megállapította hüvelyi uh-gal, hogy méhsövényem van, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget, legalábbis nem kötötte össze a vetéléseimmel..mivel többet szerettem volna megtudni a „betegségemről”, ezért utánaolvastam neten…ekkor találtam meg egy olyan cikket, amiben Dr. Vereczkey Attila volt a meddőségi specialista, és valamilyen friss külföldi szakirodalom alapján tette közzé azt. Végre felcsillant a remény! Nem kívánom, hogy bárki is átélje azt, amit mi a Párommal…örülök, hogy vannak még ilyen szakemberek ebben az országban, akik veszik a fáradságot és figyelik a külföldi újdonságokat, hogy segíthessenek azokon, akik a sokszor elavult technikákkal dolgozó orvosokhoz kerülnek.. miután olvastam a cikket, kértem is időpontot vizsgálatra, mert mindennél jobban szerettem volna babát és tudtam, nekem is ketyeg az óra, most már 34 vagyok és még kistesót is szeretnénk! J Ebből gondolhatjátok, hogy sikeres volt a kezelésem, laparoszkópiával megműtött Dr. Vereczkey Attila a Versysben és csodák csodájára utána teherbe is estem!!!:-) Nem hogy megmaradt végre a babám, az én Lucám most 2 hónapos és egy tünemény, jobb babát másnak sem kívánhatnék! Már igyekszem nem foglalkozni azzal, mi lett volna, ha elsőre Dr. Vereczkeyhez kerülök…nem is értem, minek fizetjük akkor a TB-t?! Ha segítettem ezzel bárkinek, azért megérte, remélem, adhattam a történetemmel..
2014.03.27 10:40
2014.05.07 10:37
2014.06.02 21:42
2014.08.23 05:57
2014.12.12 01:01
2015.01.02 18:10
2015.02.03 12:06
2015.02.08 19:16
2015.03.04 22:13
2015.03.08 09:04
Sziasztok!
Igaz nem konkrétan velem történt a dolog, de elég közel érzem magamhoz azt, akivel. A testvérem nekem olyan mint az egyik felem, mondhatni a "borsó meg a héja" szinten állunk. Az idén januárban van együtt már 2 éve testvérem a párjával és együtt is élnek. Mind a ketten túl vannak már a 30-on, aránylag jól fizető állásuk van és készen álltak már a gyermekvállalásra. Tavaly tavasszal eldöntötték, hogy babát szeretnének. Több hónapnyi hiábavaló próbálkozás után végül tudták, ha jönni akar, jönni fog. Telltek a hónapok, jött a karácsony, az új év. 2015 valami jót tartogatott a számukra. Az utolsó nem várt végül tavaly decemberben jelentkezett. Aztán mivel testvéremmel mindent megosztunk egymással, már vártuk a hónap végét, hátha végül pozitív lesz az a teszt...Valami megmagyarázhatatlan érzés fogott el, tudtam ezúttal sikerülhetett. A januári nem várt előtt pár nappal, alig kivehető halvány 2 csík volt. Testvérem nem is foglalkozott vele, beletörődött ez megint nem az a hónap lesz. Aztán noszogattam a nem várt napján, reggel csináljon egy tesztet. Vártunk, vártunk, végül pár perc eltelltével kicsit már erősebben megjelent a 2. csík Pár nappal később, szintén erősödött, és a nem várt után egy héttel már betonerős két csík volt Az öröm viszont nem bontakozott ki teljesen, míg nem hallottuk egy orvos véleményét is. A 6. hét vége felé kapott időpontot vizsgálatra, ahol igen kevés információ melett végül terhességet állapítottak meg, mást nagyon nem is közöltek, következő időpontnak a 12. hetet adták meg. Mivel az orvos alig 5 perc alatt lezavarta a vizsgálatot, szinte meg sem mukkant közben, gondoltam hogy azért csak jó lenne még a másfél hét alatt beszúrni egy újabb vizsgálatot, lehetőleg másik orvosnál. A 9. hét végére lett új időpont, egy mások által dícsért rendes nőgyógyásznál, és a 12. hétre már magánorvos időpont is volt. Vártuk a 9. heti UH-t már tűkön ültünk, végre hallhatunk szívhangot, láthatjuk ahogy mocorog a kis "babszem". Ekkor egy pár hete már nyugtalanító rossz érzés kerített hatalmába, de mint mindig, csak pozitívan. Nem gondoltunk rá, hogy az fog várni a vizsgálaton, ami minden kismama rémálma. Az SZTK-s orvos azonnal fogadta testvéremet, csendben megkérdeztem, bemehetek-e vele én is? Az orvos intett, foglaljak helyet, én vagyok a lelkitámasz. Testvérem elhelyezkedett a vizsgálóasztalon és az orvos megkezdte az UH-ot. Türelmetlenül, lemoshatatlan vigyorral az arcomon közeledtem kicsit a monitorhoz, hogy láthassam a kis "babszemet". Az orvos szótlanul vizsgált tovább. Már-már vártuk mért nem szólal meg. Nem láttam még élőben terhességi-ultrahang felvételt, de valami már szemet szúrt. Nem éppen azt láttuk amire gondoltunk. A magzat annyira apró volt hogy az orvos 3x-os nagyításra ment, majd megszólalt. "Nincsenek jó híreim". Az ember ilyenkor kap kisebb infarktust. A monitoron mutatta hogy bevérzés, hameatoma látható és hogy a baba csak 6 hetes méretnek felel meg...A világ megszűnt létezni. Hatalmas döbbenet és mély szakadék-érzés öntött el. Látva a testvéremet, aki szívszaggató néma sikollyal reagált, leírhatatlan. Ezt tudom hogy nagyon sokan átéltétek már itt, nem is érzem jogosnak hogy én mint kívülálló megérthessem mi megy végbe ilyenkor egy leendő anyukában.
Az orvos művi terhességmegszakítást rendelt el, irány a kórház, pár nap múlva megtörténik. Nyugtatásként elmondta, hogy a legtöbb első terhesség sajnos vetéléssel ér véget, de így már tudni lehet, hogy a leendő kismama képes teherbe esni (ez sem egy utolsó szempont) ezzel a méh mintegy felkészült a következő baba kihordására és csekély az esélye hogy ez újra megtörténjen.
Hatalmas dühöt érzek, miután utánaolvastam, hogy a haematoma mellett is nagyon sok kismama kihordta a picikéjét, egészségesen megszülte, és boldogan élnek míg meg nem halnak. Mindig felmerül a kérdés: Mi lett volna ha...ha mondjuk időben észreveszik a haematomát és szigorú kórházi pihenés majd otthoni ágynyugalom mellett végül a vérrög felszívódik? Lehet alapvetően genetikai probléma is lett volna, vagy valami olyan betegség ami az élettel összeegyeztethetetlen. A kérdéseket mind felteszik maguknak azok, akik keresztül mentek mindezen.
Egy biztos! Ha kedveseimnek sikerül újra babát várniuk, biztosan elkövetik majd a legtöbbet amit tehetnek. Már tudjuk mi az ami a terhességét megszakította, így előreláthatunk és kiküszöbölhetjük talán hogy emiatt egy újabb terhesség megszakadjon. Hallottam a hormonpótlásról, amitől a baba sikeresen megtapadhat, a magnézium szedéséről és a hameatoma pedig szigorú fekvés mellett, fizikai terhelés mellőzésével felszívódhat.
Kívánom mindazoknak, akikkel hasonló eset történt, hogy pozitívan próbáljanak a dolgokhoz állni, gyászolják meg a kis angyalkájukat és a teljes testi- és lelki felépülést követően örömmel és bizakodva álljanak az új baba érkezéséhez. Tudom számomra ismeretlen fájdalom amit maga a kismama érezhet egy magzat elvesztésekor, de a magam módján együttérzek.
Akivel történt hasonló dolog, és haematoma miatt ment el a pici, annak szívesen várom történetét.
2015.03.14 16:40
2015.12.02 11:56
2015.12.30 15:50
2016.04.10 15:12
2016.06.02 15:16
2016.06.08 15:42
2016.08.25 19:26
2017.01.26 11:20
2017.01.29 00:28
2017.01.29 00:29
2017.01.29 00:30
2017.03.29 17:31
2017.03.30 08:01
2017.08.15 06:04
2017.11.16 13:10
2017.11.26 15:59
2018.01.25 14:06
2018.01.31 11:34
2018.01.31 15:41
2018.02.11 15:12
2018.02.27 02:09
2018.04.03 13:20
2018.04.03 14:38
2018.05.25 10:54
2018.05.29 13:02
2018.05.29 13:05
2018.05.29 13:08