Látom ma este csak én írogatok, de íme a mi szüléstörténetünk, egy kicsit hosszúra sikerült, bocsi...
Június 28.-án, csütörtökön déltől fájogatott a pocakom, de mint ezt akkor írtam is nektek, én azt hittem, hogy ez még nem az. Menstruációs görcshöz hasonlító fájások voltak, ezért azt hittem, ezek csak jósló fájások, de nem így lett. Este 11-kor elindultunk a kórházba, akkor már egy órája 5 perces fájásaim voltak. Még mindig mensis görcshöz hasonlítottak, csak a derekam fájt nagyon, és azt hittem hogy haza fognak küldeni a kórházból. Hát, nem így lett. Rögtön rámadták a kórházi hálóinget, bekötötték a kanült, megvizsgáltak (bő 2 ujjnyira voltam kitágulva), majd Ctg. Közben a szülőszobákban két nő vajúdott, esküszöm nektek, ezt volt a legrosszabb hallgatni.
Annyira elrettentő volt az egész, és valószínűleg látszott is rajtam, mert a Ctg után, mondta a szülésznő, hogy most két baba fog megszületni, úgyhogy jobb ha kimegyünk a folyosóra sétálni, amúgy is jót tesz, gyorsítja a tágulást.
Mire visszamentünk, (szerintem kb. 1 óra lehetett, de nem tudom, mert az időérzékem oda lett) megszületett a két babó, és nekem már 2 perces fájásaim voltak, és 4 ujjnyira ki voltam tágulva. Irány a szülőágy. Ott már elég hamar eljutottunk a toló fájásokig, csak az volt a gond, hogy mire a tolófájásokhoz értünk lassultak a fájások, ezért kaptam egy kis gyorsítót, és fájás fokozót, azt hiszem oxitocint. A fájások erősödtek, szinte egymásba értek, én meg azt hittem lekúszok az ágyról a fájdalomtól, de sajnos nem akart a Szonja fejecskéje beékelődni a szülőcsatornába.
Ezért azt mondta az orvosom, hogy fel kéne állni, a férjem nyakába csimpaszkodni, és berogyasztott térdekkel a fájások alatt nyomni, ahogy csak tudok. Hát gondolhatjátok… Azt hittem, ezt sosem éljük túl, közben le-fel mászattak a szülőágyra,
hogy megnézzék, haladunk-e, a kínok kínját éltem át, de haladt a kicsike lefelé. 1 órát adott nekünk a Dokim, azt mondta addig meg kell születnie, nem hagy tovább szenvedni minket, mert a kicsinek sem jó, és én is nagyon kifáradok. Hát végül, már éreztem a kis fejecskéjét a cél előtt,
azt hittem szétszakadok,
és a 3. fájásnál a Dokim ráfeküdt a hasamra, a szülésznő vágott, plusz nem tudom mit csinált, az ügyeletes doki húzta hátra az egyik lábamat, a másik szülésznő a másik lábamat, és egyszer csak kicsusszant a mi kis babynk!!!
Ahhoz képest hogy mennyit szenvedtem, hogy beékelődjön a kis kobakja, olyan pillanatok alatt kint volt, hogy el sem hittem…
Hát, így születtünk mi!