Új privát üzeneted érkezett!

Érdekelne, hogy mi a kismamák véleménye, mely adagok a legalkalmasabbak a babák bizonyos életkorában:
4-5 hónapos babák 120 g, 160 g,190 g, 200 g ?
8-12 hónapos babák 160 g, 190 g, 200 g, 220 g?
Mennyit tudnak ezek a korú babák megenni püréből, gyümölcsdesszertből és mennyit bírnak meginni bébiitalból?
Szerintem a kismamák nem szívesen teszik el a már felbontott bébiételt. Vagy szokás eltenni hűtőszekrénybe és másnap újra azt adni kiegészítve frissen bontottal? Kíváncsi lennék gyakorló anyukák hozzászólásaira. Én sajnos már nem vagyok az, viszont foglalkozom a bébiételek fejlesztésével. Válaszukat előre is köszönöm.
kis etelka
 


Azt hiszem, nagyon változó. Nekem három gyerekem van, az első mindig is jó súlyban és jó evő volt. Ő 5 hónaposan, 1 hónappal azután, hogy egyáltalán adtam neki anyatejen kívül mást, képes volt 3-4 dl főzeléket megenni. A kisebbek ikrek (egy fiu egy lány), időre jöttek csak kisebb súllyal. A lányom szopni akár 230 is hajlandó volt, akisebb fiam csak 160-at. Ők 4-5 a korban még totál anyatejesek voltak, később 1.5-2 dl közé jutottak el a főzelékkel, nekik több sose kellett.
Én mondjuk ritkán adtam konzerves dolgokat, de ilyesmit sose tettem el, ha maradt.
De tényleg jó lenne, ha nem csak 2 dl-es kivitelben lennének.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Etelka! Majdnem lefordultam a székről amikor elkezdtelek olvasni? Nem gondolod komolyan, hogy valaki ilyen patika mérlegen eteti a gyerekét? Mellesleg, nekem öt gyerekem van és elmondom neked, mind az öt más, és másként viselkedik. Az egyiknek nem elég az egy adag fogalmam sincs milyen mennyiségű bébiétel, a másik meg az első falat után kiköpi. Nagyon remélem, hogy a 60-70-es évek anyái a sterilitásukkkal és a méricskélésükkel már végleg a multté! Üdv:Timi
Haraszti Gáborné
 

 
 

Koszi Timi, nem mertem egy gyerekkel ezt leirni de teljesen igaz hogy minden gyerek mas akar minden etkezesnel is. Van hogy valamit egyszer zabalt, de masodszorra kikopi, harmadszorra meg lehet hogy megint falja. Meg amit otthon fozok neki abban tudom mi van. Raadasul a babaetelekben szinte mind van so es cukor, pedig a mai allaspont szerint erre egy elvalasztaskori csecsemonek nincs szuksege sot karos. sziasztok
zsuzsanna
 


Bébiételekről annyit, nálunk csak azért volt otthon mindig 1-2 üveg, mert esetleg sétából soká érek haza, vagy áramszünet van. Ezt pedig melegvízben is felmelegíthetem. Praktikus, de nem állandóra.

Bálint 1 évig szopott és fél évig semmit nem adtam neki! Utána kóstolt bele 1 mokkáskanalanként pl. az őszibarackpürébe. Ekkor valóban jó volt. De híve vagyok a mindennapos friss, házilag elkészített étkeknek.
Pap Éva
 


Kedves Timi és Zsuzsanna,
Mint írtam, én már nem vagyok kismama. Nem etetem a gyermekemet patika mérlegen. A kérdésem arra irányult volna,hogy a kismamák hogyan gondolkodnak, amikor leemelnek az üzletben a polcról egy kedvenc bébiételt.(Talán van olyan baba aki szereti.)Átgondolják-e, hogy melyik az optimális adag a babájuknak, takarékosak-e (talán öt gyerek mellett ez is lehet egy szempont). A bébiételeken talán nem hiába van feltüntetve nagy betűkkel, hogy hány hóbapos babának ajánlják és hány grammos az adag. Lehet, hogy Timi Te sosem mérted,mert a maradék elfogyott a többi gyerek körében.Esetleg kiöntötted.
A bébiételekben általában nincs só, cukor is csak némelyikben,de ezt könnyen tudjátok ellenőrizni, ha elolvassátok a tájékoztató szövegeket, hiszen azért kerül rá gondosan minden, hogy Benneteket, anyukákat informáljon.
Sajnálom, hogy egy ilyen kérdésen így meglepődtetek, hogy majdnem leforultatok a székről.Talán inkább tájékozódni kellene, hogy mit "zabál" a gyerek és mennyit bír "falni " belőle,hogy a Ti szavaitokkal éljek.
A szándék és kérdés inkább segítő jellegű lett volna, mintsem hogy így felháborodjatok. Mindenesetre köszönöm a véleményeteket, hisz a negatív véleménynek is van mondanivalója. Etelka
kis etelka
 


Szo sincs felhaborodasrol, a cimkeket pedig mindig elolvasom, ezert nem veletlenul irtam hogy van bennuk cukor (a legmeglepobb a sutotokos volt ami magatol is edes) es ritkabban de akad sos is. Nem tudom masok hogyan csinaljak, en felorakat olvasgatom a cimkeket, mielott veszek valamit. Mivel utazaskor es "szellemtelenseg eseten" hasznosak es itt nem lehet ilyesmit kapni ezert otthon 25-30 db-ot vettem annak idejen. Ha tenyleg erdekel a valasztasi szempont akkor en azokat kerestem amiben a legkevesebb hozzavalo van. Inkabb halasat valasztok mint husosat čs az is pozitiv ha bio alapanyagokat hasznaltak. Aztan nezem az arat is. De az tenyleg igaz hogy a bebietel-gyartoknak nem sok hasznot hozott a kisfiam, čs most hogy mindent megeszik meg kevesebbet hoz. Ami a temaban nem tetszik az az hogy (legalabbis itt) a reklamban azt probaljak elhitetni hogy ez a legjobb ami adhato, meg az otthonfozottnel is. Ez pedig nem igaz. Azt pedig soha nem tuntetik fel a dobozon nagy betukkel hogy a bebietelt mikor gyartottak. Ha abba belegondolna valaki hogy olyasmit etet a gyerekevel amit evekkel azelott keszitettek, talan meggondolna jobban, milyen gyakran adja neki. Kivetelnek remekek, a baj ott van ha szabaly lesz belole. Szemely szerint gyumolcsot konzervben sose adtam a gyereknek, kiveve az itt kaphato natur szilvapuret hashajtonak. Friss gyumolcs mindig mindenutt van valamilyen. A bebi itala pedig a viz, esetleg friss narancsle vagy centrifugalt gyumolcs-zoldsegle. Praktikus a minel kisebb kiszereles esetleg (80gr) az elvalasztashoz. De abban sajnos mar nem hiszek hogy a bebieteleket a mamak segitesere es nem a gyartok gazdagitasara keszitik. Sajnos nem tudok tobbet segiteni es felhaborodva tenyleg nem vagyok. Talan atfogalmazhatnad a kerdest mert lehet hogy nem ertettuk meg. szia
zsuzsanna
 


Sziasztok!
Az én kislányom 11 hónapos és szinte az összes üveges bébiételt szereti-már amit megkóstoltattam vele.Ez nem azt jelenti, hogy nem főzök neki frisset, de mindig van otthon gyári is.Egyébként még most is szopik naponta 2x-3x, de teljes étkezésre már nem elég neki, nem beszélve arról, hogy már a rágófogai jönnek ezért "megköveteli" a masszívabb, rágható ételeket is. Szerintem jó dolog a kész bébiétel... Ami az adagokat illeti, amíg Zsófi kissebb volt, a fele is elég volt, egy 2oo g-os üvegnek, a másik felét eltettem másnapra (és nem adtam oda következő étkezésre) hiszen az üvegeken rajta van, hogy ha nem érintkezik a baba nyálával a hami, hanem az éppen fogyasztásra szánt adagot tiszta kanállal szedjük ki, nem lehet semmi gond.(48 óráig hűtőben eltartható) Tehát a kissebbeknek szánt hamikból talán elég volna a
1oo g-os is (vagy ez is, az is), most már azonban a nagyobb pont elég! A szavatosságról csak annyit, hogy rajta van a fedőlap oldalán, és azt mindig meg kell nézni, mert én találkoztam már 2-3 hónapja lejárt étellel a boltban!!! Az ízekről annyit, hogy tényleg van olyan bébiétel, amelyik eleve nagyon édes (pl. alma valamivel) olyat nem veszek. De én általában elégedett vagyok velük. Még valami! Miért nem lehet a bébiételes üvegeket visszaváltani? Erre kéne valami megoldás!

Ui: AKI TUD SZOPTASSON!!!
Üdvözlettel: Ancsa
Ancsa
 


En mindig is irigyeltem az olyan ontudatos anyukakat, akik ennyire tudtak, mi a jo a gyereknek, mint Zsuzsanna. En hiaba foztem a fiamnak barmit, egyeves koraig nem nagyon fogadott el mast, mint bebietelt. Lehet, hogy ez "szellemtelenseg", vallalom. Es ettol nem erzem magam rossz anyanak. Nekem nagyon sokat segitett, a fiam nagyon rossz evo, a mai napig az, kivancsi vagyok, hogy Zsuzsanna mit csinalna, ha a gyermeke mindent kikop napokig, mig vegre egy uveg bebietelt megeszik. Orultem, es maskor is adtam neki. Kovezzetek meg, de a masodik csemetemnel is gazdagitani fogom a gyartokat, ha a lanyom azt igenyli, es azt megeszi. O szerencsere meg szopik, ugyhogy ez majd kesobb fog kialakulni.
Nem kell lenezni az mast azert, mert eteti a gyerekkel a bebietelt!!!!!!!!!!!
Eva
Eva
 


Tisztelt bebietelesek, nem akartam megserteni senkit, azt meg hogy leneznek valakit, meredeken visszautasitom. Megkoszonnem ha nem senki nem adna a szamba olyasmit ami onnan nem hangzott el. Aki figyelmesen elolvasta amit irtam az lathatta hogy Dani is evett bebietelt es bar szerettem volna ha megmarad a korabbi soszegeny dietanal ma mar azt keri amit mi eszunk. Lehet az csipos is vagy nyers hagyma. Tudom hogy a csipos nem lenne babanak valo, de ha elotte esszuk akkor koveteli. Az ontudatos jelzot koszonom, nekem ez bok, ha igy meg nem is mondta senki. Ha a gyerekem egy eves koraig nem enne meg mast csak bebietelt akkor valoszinuleg beadnam a derekamat es azt adnek neki, de az biztos hogy nem a gyerek ment le a kozertbe eloszor bebietelt venni hanem valaki megismertette vele. A rossz evesrol, valogatasrol pedig tucatnyi konyvet irtak mar szakertok čs abban mindegyik megegyezik hogy a gyerek igenyeinek feltetlen kielegitese nem mindig vezet jora, valamint hogy egy gyerek akinek van mit ennie (meg ha azt nem is mindig eszi meg) az biztosan nem hal ehen. Ezert lehet hogy mgsem a derekbeadas a legjobb megoldas. Errol egy remek cikket dr. Vekerdy Tamastol lehet olvasni a kovetkezo haloszemen (http://www.nexus.hu/dr-acsai/varo.htm) Vegul pedig nem kellene ennek a temanak ennyi erzelmet kivaltania hiszen egy atlag gyerek eleteben a bebieteles korszak max fel-1 ev. Bar hiszem hogy a jo inditas nagyon fontos es az egeszseges taplalkozas nem kevesek kivaltsaga ma mar. Sziasztok
zsuzsanna
 


Sziasztok!

Kicsit meglepodve olvastam a temaval kapcsoltos igen heves valaszokat.
A gyerek elso eleteveben nagyon sok anyanak az a legnagyobb gondja, hogy eleget eszik-e a gyerek, jo-e amit adok neki, vagy eppen nem tomom-e tul. Hogy kene kezdeni az elvalasztast, a szilard etel bevezeteset, hogy kesobb jo evo valjek a gyermekembol?
Nagyon sok anyanak nem okoz gondot ez, de bizony sokaknal igen. Gondolom az eredeti kerdes azert vetodott fel, hogy egy kicsit segito szandekkal legyen az olyan anyaknak, akiket ez nagyon erdekel, foglalkozta. Akik nem biztosak abban, hogy eleget evett a gyerekuk, nem tudjak, hogy az adag eleg-e nekik. Vagy eppen mennyit adjon neki, hogy az ne artson. Szeretne a legjobbat adni gyermekenek, es szeretne tudni, a bebikonzerv megfelelo-e?

Nekem egy 7 honapos kislanyom van, es egy kicsit en is az aggodosabb anyak koze tartoztam. Aggodtam sokmindenert, mivel se rossz, se jo tanacsokat nem kaptam a csecsemogondozassal kapcsolatban. Nem Magyarorszagon szultem a gyermekemet, itt nem volt vedoneni, nem voltak rokonok, se baratok ( terhes voltam mar, mikor kikerultunk). Mikor kijottem a korhazbol, teljesen egyedul voltam a gyerekkel. Szoval mindent egyedul buliztam vegig.
A szilard etel megszerettetese siman ment, inkabb azt nem tudtam eldonteni, hogy nem sok-e egy kicsit, amit eszik, nem eleg-e mar neki. Jartam ugy, hogy csak nyitogatta a szajacskajat, ette a fozelek utan a finom gyumolcsot, es mikor befejeztuk az etkezest, szepen kihanyta a kezembe a gyumit. Szoval tuletettem. Akkor szerettem volna tudni, hogy mennyit adhatok neki, mennyi a befogadokepessege egy ilyen idos babanak. Persze most mar tudom, de ehhez el kellett mulnia egy kis idonek, mire kitapasztaltam.

En eleinte konzervet adtam a Dorimnak. Itt Svajcban lehet kapni 130 g-os adagokat. Eloszor persze csak a negyedet ette meg. Mikor felbontottam egy uveggel, akkor tiszta kanallal kiszedtem a kello adagot, es a tobbit kiporcioztam, es egybol tettem be a melyhutobe. Erre azert volt szukseg, mert eloszor nem fogyott el ket nap alatt egy teljes uveg. A melyhutoben pedig ket napnal tovabb is eltarthato. Kb. ot honapos volt, mikor mar egy teljes uveg gyumit egyszerre megevett, es ettol fogva nem volt szukseg a porciozasra. Szerintem a kezdetekben sokkal jobb a bebikonzerv, mert az sokkal gazdasagosabb es szerintem mindenfele szempontbol megfelel a csecsemonek. A minosege is teljesen megfelelo szerintem. Az otthon kaphato bebikonzervek kozul - szerintem - a HIPP a legjobb. A tobbi tele van cukorral, a HIPP-ben egyaltalan nincs. Es ez vonatkozik a fozelekekre is. So es tartositoszer egyikben sincs (A Kecskemetiben sem). En csak a HIPP-et adnam a gyermekemnek.
Most, mikor mar eszik fozeleket es hust is, en keszitem az eteleit. Sajnos nem kaphato sokfele bebikonzerv, egy ido utan pedig unalmas tud lenni az a sok egyforma iz. Persze mikor hosszabb utra megyunk, akkor bebikonzervet adok neki.

Es hogy kb. milyen adagok a legalkalmasabbak a babák bizonyos életkorában?
Persze minden baba mas, ugyhogy azt irom le, amit a Dori evett.

4-6 honapig: 120-130g
6-8 honapig 190-200g
Most a Dori 7 honapos, es elofordul, hogy nem eleg a 200g-os adag. Akkor felbontok egy 130 g-os gyumit es avval fejezzuk be az ebedet. Nagyon sokszor bebikonzerves gyumit eszik, mivel ebbol tobbfele van, mint az idenygyumibol.
Nekem az a tapasztalatom, hogy a tiszta gyumibol eleg lenne a 120-130g-os adag. Etkezes vegen adom a Dorimnak csak. Ha peldaul uzsira csak gyumit adnek neki, mondjuk 200g-ot, az nem lenne eleg. Ugyhogy uszira gyumisrizst, vagy mas taplalobb etelt kap. Ez is kb 200g.
Tehat osszefoglalva:
4-6. honap kozott a 120-130g-os fozelek es gyumi adagok valltak be.
6. honap utan pedig a 190-200g-os fozelek es 130g-os gyumiadagok. Gyumisrizsbol is a 190g-osak.

Csak teat adok a Dorinak, vagy vizet. Es hogy mennyit iszik meg ezekbol, az nagyon valtozo.


Mas tema. Nagyon szeretnem, ha irna nekem egy olyan anyuka, akinek sok tapasztalata van az ekcema kezelesevel kapcsolatban, illetve a tejallergiaval, vagy mas etelallergiaval kapcsolatban. Orulnek, ha olyan anyuka is irna, akinek a gyermeke akkor lett ekcemas, mikor a kicsi meg szopott, es egyeb taplalekot nem kapott.
Elore is koszonom.

Eniko.
Almasi Eniko
 


Kedves Anyukák! Kedves Etelka! Elnézést, nekem sem állt szándékomban megbántani. Egészen megnyugodtam, amikor láttam, hogy Te nem babás anyuka vagy. Mert az ijesztett meg, hogy ezt a gyerekeddel műveled. A szellemtelenségről csak annyit, hogy én is használtam bébiételt, de akkor lelkileg nem voltam helyen. Valószínűleg ezért sem jegyeztem meg, hogy mit is csináltam a maradékkal. Magamat ismerve a kutya kapta, arra viszont emlékszem, hogy a második nagyon szerette és nem volt elég egy. Ahány ház, annyi szokás. Én úgy érzem jól magamat, ha saját leves, saját főzelék, saját sütésű hús, saját süti és saját magam húzta rétes van az asztalon. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez mindíg, mindenkor sikerül! Ekkor jönnek a segítségek, a lefagyasztott készétel, (ami nagyon pocsék), a félkész étel, (van olyan is amit a család nagyon szeret) vagy amíg aktuális volt a bébiétel. A számomra: szükséges rossz.De segítségnek jó volt! Ámbátor nem dicsekedtem vele soha! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Nagyon sokféleképpen lehet jól gyereket nevelni, egyik módzser sem, Timi még a tied sem, egyedül üdvözítő. Nekem is nagyon szép emlékem gyerekkoromból, hgy édesanyám milyen remekül sütött-főzött (jószerive a semmiből), de én például már nem tudok és szeretek úgy főzni, mint ő. Nem kell lelki defektus ahhoz, hogy valaki bébiételt használjon. Az egyik gyerekem soha nem kapott, mert mindent szeretett, a másiknak semmi nem kellett, amit főztem, de megette a bébiételt.
Egyébként nem hiszem, hogy a kész bébiétel nagyovv "bűn" lenne, mint a nadrágpelenka, pedig biztos vagyok benne, hogy szinte mindenki használja. Erre nagyon fújnak a környezetvédők és bőrgyógyásztól is hallottam, hogy korántsem olyan egészséges, mint terjesztik róla.
Kata
Kata
 


Kedves Kata! Szörnyűbb dolgot, mint azt, hogy valaki istennek nyilvánítsa magát elképzelni sem tudok. Ez a gyereknevelésnél is így van, meg minden más egyébnél is. Ha vissza emlékszel, akkor írtam: ahány ház annyi szokás! Tévedés ne essék, senkire sem akartam és akarom a saját módszeremet erőltetni! Utálom a birka stílust, és halálra idegesítene, ha mindenki olyan lenne, mint én! Valószínűleg rögtön gyökeresen mást csinálnék! De, Kedves Kata ez Rád is igaz. Vannak emberek akik kijelentik: már pedig nem lehet gyereket vállalni, mert olyan időket élünk és aki ellent mond azt rögtön széttépik! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Kedves Kata, a bebietel/hazikoszt-temahoz nem vagyok hajlando hozzaszolni, de biztos vagyok benne hogy a bebietel nagyobb bun mint a nadragpelenka (ami szinten eleg nagy "bun") hiszen mig a nadragpelenkaval max. a gyereknek piros lesz a popsija, amit pelenkamarka valtassal, vagy moshato pelenka hasznalataval, sulyos esetben gyogyszerrel, kremmel meg lehet oldani, addig a nem megfelelo taplalassal (tul korai vagy nem megfelelo bebietel) eletre szolo problemakat lehet szerezni pl. ekcema, allergia.

A pelenkarol annyit hogy en mostam a pelenkakat. Az elozmeny hogy kaptam kb. 50db pelenkat ajandekba, mosogepem meg van igy eleg egyszeruen kiszamoltam hogy anyagilag mi eri meg. Mivel a gyereknek amugy is naponta 8-10x kellett valtani a pelust, jobban megerte mint az eldobhato. Kornyezetbarat meggondolasok is vezereltek es segitsegem is volt az elso idoben. Kesobb amikor egyedul maradtam es a munkat is ujrakezdtem atvaltottunk mi is az eldobhatora. A nem lenyegtelen nedvszivasi kulonbseg miatt most napi 4-5 eleg. Nem volt egy kulonosebb megeroltetes a pelenkamosas/vasalas, nem ereztem magam martirnak, az igaz hogy senki nem ertette miert csinalom. Es az is igaz hogy a gyerek popsijaval eloszor akkor lett gond amikor egy nagyon markas (agyonreklamozott), kremmel atitatott, szellozo, es meg mittudomen milyen pelust kezdtunk el hasznalni. A borgyogyaszod velemenye egyezik a gyerekorvosomeval, aki szerint minel egyszerubb egy pelenka annal jobb. Meg olyanrol is olvastam hogy babapelenkaba olyan szilikatsot tettek mint az elektromos gepek csomagolasaba, amire ra van irva hogy le ne nyelje senki mert mergezo. A nedvszivas szuper is lett csak volt olyan baba amelyik kicsit megmergezodott. Jo tema ez a pelenka is. Van mas orult aki pelenkat mosott? (es nem 20 eve volt utoljara gyereke) Sziasztok
zsuzsanna
 


Kedves Zsuzsanna, nekem még lenne egy megjegyzésem a bébiételhez. Néhány éve meghalt egy kisbaba a piacon vásárolt sárgarépából készült főzeléktől. Akkoriban rengeteget beszéltek arról, hogy a babákra nem annyira a nitrátos víz jelent veszélyt, mert azt már ellenőrzik, hanem azok a zöldségek, amelyeknek a gumóját vagy a gyökerét esszük. Akkor tanácsolták gyerekorvosok, hogy egy éves kor alatt inkább bébiételt kapjon a gyerek, mint olyan főzeléket, aminek senki nem ellenőrzi az alapanyagát.
Egyébként én is mostam pelenkát. Kata
Kata
 


Nem is tudtam, hogy vannak hatranyai az eldobhato pelusnak! Mi eddig csak azt hasznaltuk, es meg a markavaltas sem okozott gondot. Azert egy dolgot megjegyeznek: lehet, hogy a penztarcat kimeli a nadragpelenka. Viszont ha nem kell mosnod es vasalnod, akkor tobb idod marad a csaladodra.

Egy kicsit mas tema. Mikor lehet eloszor ultetni a csecsemot a gyerekkocsiban? En meg nem merem. Pedig het honapos, es mar egyedul, ha felultetem, egy-ket percig megul. Korulottem , akinek ilyen idos csemeteje van, mar ulteti, pedig nem tud egyedul ulni. Ismerek olyat, aki mar 3 honaposan ultette. Ti mikor ultettetek eloszor?

Mikor lehet ragcsalhato etelt adni eloszor egy csecsemonek? A konyvek mar ajanljak a 6-7 honapos kort ( igy hamarabb megtanul onalloan enni ). En megprobaltam a babapiskotat, de csak felrenyelte. Ti mikor adtatok eloszor nekik banandarabot vagy babapiskotat?

Alma
Alma
 


Kedves Zsuzsa, Alma, Kata! Először is az a meghalt csecsemő két hónapos volt. Ebben az időszakban semmilyen más étel nem való csak az anyatej! (Kata! Ezt nevezik csúsztatásnak!!!)Vagy félve mondom tápszer, amit a gyerekorvos szükség esetén felír és kedvezményesen megkapható! Egyébként a többit Zsuzsa már fentebb leírta.
Másodszor. Két hónappal ezelőttig én is mostam és vasaltam a pelenkákat. Most éppen eldobható pelenkát használok, mert egy csomót hozzám vágtak és egyébként is ki vagyok fulladva, de négy gyerekem és az ötödik is 2o hónapig mosott pelust kapott. A kipirosodás a nadrágpelenkánál is jelentkezik, ha nem teszed időben tisztába.
Harmadszor: ALMA: babapiskótát felejtsd el! Az elsőnél én is beleestem, de, szerintem alkalmatlan a babák etetésére. Az ültetést nem érdemes siettetni. Eldeformálódhat a gerince. Az ötödik gyereknél már biztosan nem fog zavarni, hogy a másik gyereke, mikor mit csinál. Vegyétek elő az anyai ösztönötöket. Csak a bizonytalanságot és a félelmet kell legyőzni!!!Katának külön: egyébként mindenki azt csinál amit akar!
Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


No, ez egy kedves, intelligens, mondhatni sziporkazo hozzaszolas volt.
Névtelen
 


Kedves Alma, csatlakozom Timihez de 7 honaposan azert a babakocsiban seta alatt mar ulhet egy gyerek. Es talan kinotte mar a melykocsit is. A babapiskotat tenyleg nem a legjobb adni (csak magyarul van ez a felrevezeto neve). Adj neki kifliveget vagy kenyerhejat, azt szopogatja, ragicsalja es keves az esely hogy felrenyeli. Vigyazz az olyasmivel mint alma vagy repa, felugyelet mellett ha ott vagy es tenyleg rafigyelsz, adhatod mert nagyon egeszsegesek de felrenyelheti oket ha egy nagyobb darabot sikerul leharapnia. Innyel is harap egy baba, nem kell neki fog sem. A banannal tul sokat maszatol egyedul de ha jok az idegeid? :)))))

Kedves Kata, hallottam en is az esetrol de nem tudtam mekkora volt a gyerek. Ilyen picinek persze hogy nem szabad SEMMI MAST kapnia mint tejet. De a nagyobbaknak sem tesznek jot a vegyszerek, nitrat stb. Nekem nagy problemat kezdett okozni a mit egyek amint teherbe estem. A problema csak nott amiota Dani meg is szuletett. Ha tehetem egy bio elelmiszert arulo boltba megyek vasarolni, de kicsit kiesik az utvonalaimbol. De ez egy hosszu problema.

Timi, a pelenkat idoben kell cserelni (koszi a bizalmat :))) ez en is tudom. A gond ott volt hogy mas markanal ez nem fordult elo. Azzal a pelenkaval (Pampers) a problema ott kezdodott hogy kb 5 ora elteltevel (az ejszakaink hosszabbak) a gyerek popsijan apro zseleszeru gombocskek (makszem meretuek) jelentek meg. Ez lemoshato volt es gyanitom hogy az elegge megtelt pelenkabol a zseleve atalakult nedvszivo anyag preselodott ki. Aztan kb 3 nap csak Pamperezes utan lett a gyerek feneke is pottyos lett. Tehat nem kipallott hanem valami allergiafele lett belole. Azota (kidobni sajnalnam) csak nappal hasznalom es mindig a masik bevalt markaval felvaltva (az a marka otthon nincsen). Emil megy de meg is kell irni.:))
zsuzsanna
 


Sziasztok!
Lenne egy kérdésem hozzázok!
Kislányom 14 honapos.szabad-e egyen paradicsomot?
Árt-e neki a magja?
Edith
 


Szabad.
Nem art.
szia
zsuzsanna
 


Sziasztok!

Koszonom a tanacsokat!
A babapiskotat tenyleg erdemes elfelejteni, viszont kiprobaltam a szikadt kenyerveget. Nagyon elvezte a lanyka, es mivel nem tudott leharapni belole nagyobb darabot, nem is nyelt felre.
A babakocsiban az ultetest megprobaltam. Nagyon meg voltam lepodve, hogy milyen jol tartja magat. Amugy nem erdekel, hogy a masik gyereke mikor mit csinal! Csak azert felvetodik bennem, ha mas mar probalgatja az ultetest, lehet hogy nekem is probalgatnom kene. Vagy meg kene varnom, mig maga fel tud ulni? Amugy a melykocsit tenyleg kinotte.

Zsuzsa es Timi! Tartsatok meg ezt a szokimondo stilusotokat! Tetszik!

Alma.
Alma
 


KIedves Zsuzsa! Ha valami távol áll tőlem az az, hogy azt feltételezzem, hogy elhanyagolja a gyerekét! (Akkor nem jönne erre az oldalra!) Ezt inkább azért írtam, hogy teljesen mindegy milyen pelenka van rajta, ha elkésik az ember, akkor kipirosodik a baba popsija! Én tapasztalatom szerint, a reklámokkal ellentétben, nem a nedvesség a fő probléma, hanem a "szilárd anyag" (nesze neked szókimondás! :-)))). Én ugyanis (Dobáljátok rám a sziklákat!)nem eseményhez. hanem időpontokhoz kötöttem a tisztába tételt. Csak a negyedik gyerekemnél figyeltem meg, hogy bántja őt a nedves pelenka! Egyszóval: nem pirosabb a textiles pelusban a gyerek popsija, mint nadrágpelenkában. Egyébként visszatérek a textilhez, hála Neked!
Ami az ültetést illeti, 7 hónaposan már elég erős lehet az üléshez a baba, akkor már kissé nehéz fekve tartani!!! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Sziasztok!!!

Nekem sok aggodalmat okoz a szilárd etetés, a vegyszeres primőr és a sokszor rosszul datált bébikonzervek egyaránt.
Az indító kérdéshez visszatérve:
Hakapeszi 7 hónapos, és 1 db kis bébiételt eszik meg naponta. Amíg kisebb volt, kétszerre/két nap alatt evett meg egyet. Alma és banánpürét meg én mixelek neki reggelire.
Röhejesnek tartom a babakonzervekben a "milánói" és egyéb ínyencségeket (8-9 hónaptól ajánlott!): most ez vagy paradicsomos husi tésztával, tehát nem milánói, vagy ha az, egye, aki gyártja.

A legfőbb és legkeserűbb tapasztalatom vásárlás-ügyben az undorító, szemérmetlen, lelkiismeretlen, pénzhajhász, szemét, giccses bébiipar.

A bébiételekkel kapcsolatban: mindegyiknek el kell olvasni az összetételét, és lelkialkatnak-allergiafóbiának megfelelően válogatni közülük. Nem szabad hinni a feliratoknak, hány hónapos kortól ajánlgatnak valamit. Pl. a zöldborsót, magában. De 10000000 hasonló van. Az ilyeneket, mint "teljes tej/tejszínes főzelék", "tojás", "kukoricakeményítő", "ananász" ... messze elkerülöm. A DM igen tarka választékából így kb. 10-15 féle marad, ha a gyümölcsleveket is beleszámítom. A Kecskeméti a legtöbbször nem állja ki az én próbámat (vagy a baba utálja pl. a gipsszszerű anti-finomfőzeléket), a Hipp sem mind jó, de a baba mindegyiket szereti, amelyiket kapja, italt meg csak ilyet veszek, mert nem cukros, csak Q. drága. Most találtam egypár középárú Nestlét, a vegyeszöldség O.K.


Hol beszélgettek az alvásról???

HakaMama
Hakapeszi
 


Haka-mama, csatlakozom, csak nem mertem ilyen szokimondoan. >undorító, szemérmetlen, lelkiismeretlen, pénzhajhász, szemét, giccses bébiipar. < Egyebkent ez altalaban a gyerekgondozasra all. Egy neves baba kozmetikumcsaladnak 13 tagjat szamoltam meg egy reklamfoton, meg "parfum" is volt csecsemoknek (alkoholtartalommal). A gyerekemet amiota kuszni kezdett mosom nem illatositott bababszappannal, addig jo volt a tiszta viz is, szerintem a legjobb illata egy tejszagu csecsemonek van.

Alvasrol azt hiszem az Anyasag topicban esik a legtobb szo.
zsuzsanna
 


Haka-mama, ha szabad egy tanacsot adnom, szoktatsd a gyereket bebi-levek helyett szensavmentes asvanyvizre. Kevesebb gondod lesz kesobb a kolakkal stb, a szomjat is jobban oltja mint az (meg nem cukrozottan is) edes levek, meg sokkal olcsobb.
szia
zsuzsanna
 


Kedves Etelka! Most kezdtem el olvasni a csevegő
oldalt - mellesleg megdöbbent, hogy a jóindulatú
kérdésedre ki-mint reagált. Szerintem nagyon jó,
hogy vannak bébiételek, az én kislányom szívesen
fogyasztja őket, így mindig tartok itthon néhány
üveggel. Praktikusak azért is, mivel én nem
tudnék megbírkózni némelyik elkészítésével na és
ilyenkor milyen jó elővenni például egy paradi-
csomos ételt, mikor még nincs megbízható eredetű
paradicsom az üzletekben. Ami hozzávalót megvásá-
rolok az ételek elkészítéséhez a piacon, üzletben,
arra sincsen semmi biztosíték, hogy nem permetez-
ték-e, nem-e valamilyen dög mellől szedték le.
A bébiételek készítésénél - amint hallom - nagy
gondot fordítanak az alapanyagok "tisztaságára".
Széles skálában vásárolhatók és szerintem fino-
mak, még ha némelyik kissé ízetlennek is tűnik,
azért a gyerekek szeretik. Én a felbontástól szá-
mított max. 48 óráig tárolom a hűtőben és legké-
sőbb akkor használom fel. Nekem ez is szimpatikus,
mivel a maradékot nem kell kiborítani. Azt viszont
jó ötletnek tartom, hogy kellene kisebb és nagyobb
kiszerelésben is gyártani, jobban igazodva a babák
igényeihez. Én egyébként jórészt főzök kislányom-
nak, mivel ez olcsóbb, de hetente néhány alkalom-
mal bébiétel is szerepel az étlapon. Ez számomra
megengedhető, kényelmes megoldás. Ha már elfogy-
tak a főzési ötleteim a hétre, akkor felbontok
egy üveget, és tudom, hogy éppen olyan finomat
eszik kislányom, mintha én készítettem volna. Egy-
szóval - szerintem - jó dolog az üveges étel, még-
ha sokak ellenzik is.
Vick
 


Kedves Vick, biztos vagy benne hogy a bebietel paradicsoma "megbizhato eredetu"? KI biztositott rola, a bebietel gyartoja (esetleg a reklamban)? De lehet hogy igy hetfo reggel mar csak kekeckedni akarok?
szia
zsuzsanna
 


Egyszeruen fantasztikus, hogy egyesek mennyire biztosak magukban. Mondd, Zsuzsa, te tudod, hogy mi van a vizben amiben furdesz, mosol, iszol???
Tudod, mi van a mosoporban, amit hasznalsz??
Az egesz csaldom"vizugyes", es amikor elmeseltek a csatornazasi rendszer nehany"erdekesseget", hat azt hittem, elajulok. Es te veszel a boltban kenyeret, mit lehet tudni, hogy mi van benne. Az etteremben eszel barmit is??
Nem hiszem, hogy ezen sokat kene meg "kekeckedni", hiaba irnak neked barmit masok, csak ragaszkodsz a magadehoz, mint a nagykabatodhoz.
Névtelen
 


Még kb. hat hetünk van hátra kisfiúnk születéséig. Szeretnénk mosható
pelenkát használni, amit találtunk is Poponella név alatt. Szimpatikus lenne
ez a környezetkimélő megoldás, de elég nagy kezdő beruházást igényel.
Miellőtt döntenénk szivesen vennénk ha olyan szülők megosztanák velünk
tapasztalataikat, akik ezt a fajta pelenkát már kipróbálták, sikerrel
használják, esetleg csalódtak benne.

Köszönettel:

Ocsenás Ildikó
Ildikó
 


Kedves Nevtelen, azt hiszem a jovoben akkor valaszolok ha valami nevet kitalalsz magadnak. A kerdeseidre a valaszom pedig hogy sajnos nem tudom mi van a vizben a mosoporban es ki tudja miben amit hasznalok. Ez bizonyos esetekben nagyon aggaszt (pl. bebietel) mas esetekben atlepek rajta. Veszek a boltban kenyeret es eszem etteremben bizva abban hogy a torvenyeket betartjak es betartatjak, de az hogy a gyerekem mit eszik egy kicsit nagyobb felelosseg. Ha egy etteremben a masok megkostolt gulyasat kapom es az elozo vendegnek nem volt valami nagyon ragalyos baja, akkor ha nem is tudom meg nem igazan erdekel. Ha megtudom az undorit, de valoszinuleg tulelem. A gyerekem az egy nagyobb felelosseg. Veszek olyan kremsajtot amiben tartositoszer van (valami kaliumszarmazek egyebkent engedelyezett) de a gyerek csak olyat kap egyelore amiben nincsen se tartositoszer, se egyeb adalek. Egyebkent ha elolvasod a korabbi hozzaszolasokat, azt olvashatod hogy az en gyerekem is evett bebietelt, csak nem olyan gyakran ahogyan a gyartok szeretnek. Az meg hogy ki mit csinal, etet a gyerekevel egyeni problema, en nem akarok senkit meggyozni es ezt elvarom mastol is. Itt lehet vitatkozni, tapasztalatokat elmeselni, tanacsot kerni es adni de jo lenne ezt az allando szemelyeskedest abbahagyni. Unalmas. Az emilcimemen (en azt is szinte mindig megadom)lehet szemlyeskedni tovabbra is, itt ne raboljuk a masok idejet ilyesmivel. Szivesen olvasnam egy bebietel gyarto garanciait pl.

Kedves Ildiko, az indexen van KISBABA-KISMAMA forum, ott eppen a pelusokrol folyik a szo. A befektetes pedig nagy de megterul, plane ha nem alltok meg az elsoszulottnel.
szia
zsuzsanna
 


kedves bebietel ellenesek es -partiak!
azt hiszem, ezt a temat mar agyoncsocsaltuk, es ugy gondolom, hogy mindket fel felsorakoztatta osszes ervet, ennek ellenere nem torhetunk palcat egyik felett sem. Szerintem sem kellene ilyesmivel rabolni a masok idejet, ebben a temaban sok ujat ugysem tudunk mar egymasnak mondani.
Ennyi
Eva
Eva
 


Cumiba épített digitális babalázmérő!
Néhány perc alatt megméri a baba hőmérsékletét. Kiváló minőségű
szilikonból és ABS anyagból készül! Nincs több sírás a lázmérésnél!
Ára: 4.790.- +posta (kb. 300.-Ft). Rendelhető E-mailen: gasparfe@freemail.c3.hu
Részletek: www.nexus.hu/babadigit
baba
 


Kedves Etelka!

Kislányom igen jó étvágyú, alig pár hetes korában is 200-250 g-ot szopott, most, 7 és fél hónaposan előfordul, hogy nem elégszik meg az anyatejen túl kapott 3 dl főzelékkel vagy gyümölccsel. Ez a teljesítmény - azt hiszem - nem általános, ugyanakkor nyilvánvalóan nem egyedi. Szóval imho szükség lenne alternatív kiszerelésre. Kisebb, kevesebbet fogyasztó babáknak kisebb adag, nagyobb étkűeknek nagyobb adag. Csakhogy a gyártóknak természetesen az éri meg, ha a jelenleg forgalomban lévő, kb. 190 g-os kiszerelésű levekből, főzelékekből a jobb étvágyúaknak egyből kettőt vetet meg a szülőkkel.
Naponta 2-szer adok főzeléket a kislányomnak, tízóraira kap gyümolcsöt, amikor csak tudom, magam főzöm, reszelem stb. az ételét. De már sokszor mentett meg bennünket a bébiétel-bébiital, kezdő anyaként/háziasszonyként a lányom nem egy ebédjét égettem oda, mert sírt a kislányom, jött a postás, csengett a telefon. Ezért tartok mindig biztonsági-bébiételt otthon. A fogyasztói társadalom a bizalmon alapul: gyakorlatilag nincs más választásunk, mint hogy elhiggyük, amit a csomagoláson egy jó hírűnek ítélt cég feltüntet.

Üdv:
Eszter
Eszter
 


Kedves Enikő,

szívesen írnék Neked magán-emilt az ekzémáról, h. ne zavarjuk itt a Többieket, de visszajön a címedrül a mail. Ha még érdekel a téma, kérlek, írj. Az én címem müxik. :)

Üdv:
Eszter
Eszter
 


Tisztelt Cím!
Az anyatejes világnap alkalmából, immáron 15.éve megrendezésre kerül egy kis fogadás Veszprémben a szoptatós kismamák számára (szám szerint 100 kismamáról van szó). Ezen a szép napon, amelyre az idén augusztus 4-én kerül sor - apró ajándékokkal és szép musorokkal kedveskedünk a kismamáknak városunk dísztermébe. Sajnos az anyagi nehézségek miatt évrol-évre nehezebb az ajándékokat eloteremteni.
A rendezvény megszervezésével barátnom Süto Erika veszprémi védono van megbízva.
Segíteni szeretnénk neki! Ezért fordulok Önökhöz. Ez idáig sajnos nagyon kevés ajándékot gyujtöttünk össze.
Kérem Önöket, ha bármi apró ajándékokkal hozzá tudnának járulni a kismamák és a babák öröméhez, azt tudassák Süto Erikával (06-30-913-50-78).
Esetleges ajándékaikat a következo címre várjuk:
Gyermekorvosi Rendelo
Süto Erika
8200 Veszprém, Jutasi út 59.
Segítségüket elore is köszönve: Váradi Andrea
Váradi Andrea
 


Sziasztok!
Én a Schöpf-Méreis topic lakója vagyok, csak azért nyergeltem át ide, hogy megkérdezzem:
Érdekelne-e valamelyikőtöket szép, permetszer-mentes sárgabélű őszibarack?
A szüleim termelik, elsősorban eladásra, tavaly nyáron én azt fagyasztottam le az akkor még pocaklakó gyermekemnek irdatlan mennyiségben és nagyon bevált (sajnos még így sem lett elég).
Ezért jutott eszembe, hogy ajánlom kisgyermekes anyukáknak is.

Az ára még bizonytalan, mert majd csak 1-2 hét múlva kezdődik a szüret és nyilván az akkori piaci ár fogja meghatározni. Mindenesetre lényegesen kedvezőbb áron szokták adni, mint a zöldségesek vagy akár a piacosok.

Pátyon van a barackos, de ha valakinek gondot okoz oda elmenni, úgy is megoldható a dolog, hogy hozzánk (Budafokra) elhozzák és innen viszitek el.

Ha érdekel valakit, írjon mailt (medvike@freemail.hu), mert mostanában nem nagyon érek rá olvasni a topicokat. Gyerkőc nagyon igényes

Üdv
Mackoo
mackooo
 
 


Akkor nyergelj tovább, mert ezzel az erőszakos nyomulós stílussal, már más is próbálkozott és hidd el itt a babaneten ez nem jön be.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Hello,
bar jo regi mar az uzenet, azert kivancsi vagyok mi volt a bajod azzal a levellel? Nagyon is ideillett egy ilyen ajanlat, bar a keres-kinalban talan jobban akadna vevo. Sajnos ki nem allhatom az ilyen bunko stilusu leveleket. Nem gondolod kedves Nyanya, hogy valakit erdekel es orul, hogy egy ilyenre ratalal?????Ha teged nem erint lepj tovabb legkozelebb...
Eniko
enikonyc
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?