Sziasztok!
Ma először nem volt gondom a visszaolvasással...
JMaci!
Köszi kérdésed, jól vagyunk! A meleget Erik is bírja, akárcsak én.
Szépen növögetünk, gyarapszunk! Látom Nálatok meg 3 hét múlva indul a projekt!?
Junko!
..ééés, végre alig 8 hét után
:
SZÜLETÉSTÖRTÉNET:
2007. 04. 18.
Hajnalban furcsa fájdalmakra ébredtem. Vártam, de nem múltak el… Odakucorodtam Apához és mondtam Neki, hogy vmi nincs rendben, mert nagyon fáj a hasam… Azt kérdezte félálomban, hány percesek?
Nem tudtam megmondani, mert össze-vissza jöttek.
½ 9 után sikerült visszaaludnom, de 9-kor ismét ébredtem… közöltem Apával, hogy most 20 perc volt. Igazából nem tudtam, mit kell éreznem, ha fájásaim vannak, mindenesetre arra gondoltam, ha „ezek” nem „azok”, akkor nem tudom mi lesz velem…
Apa készülődni kezdett, ment volna dolgozni. Közöltem Vele, hogy eszébe ne jusson ilyet tenni!
Felhívtam az orvost, közölte, hogy menjünk be a kórházba megnéz. Apa elvitte Marshall-t a szüleihez én addig lezuhanyoztam és készülődni kezdtem. Nem ment túl gyorsan a dolog… Biztos, ami biztos bepakoltam a bőröndbe a hiányzó holmikat, aztán elindultunk. Fájások össze-vissza , hol erősebbek, hol elviselhetőek. A kórházban a bejelentkezésnél rögtön kitöltötték a felvételre jogosító papírokat, hiába mondtam, hogy nem biztos, hogy szülök, mert nem tudom mit kell éreznem. Ahogy ezt kimondtam jött egy hatalmas fájás, még a szavam is elakadt… az aszisztens hölgy meg egyszerűen közölte : „ez már az!” úgyhogy összevigyorogtunk és folytatta a papírmunkát.
Ezután jött a vizsgálat. 1,5 ujjnyira nyitva a méhszáj, a baba fejecskéje (Ekkor még nem tudtuk, hogy Erik lesz!
) teljesen beilleszkedett, irány a szülőszoba! Rákötöttek a CTG-re és egyből egy 90-es fájással indítottam… viszont továbbra is rendszertelenek voltak. Erik szivecskéje szép szabályosan dobogott. Körübelül dél lehetett, elkezdődött a várakozás. Fájások jöttek-mentek, de nem tágultam, megállt a dolog. Időnként elmentünk sétálni, hátha segít a gravitáció. (előkerült Angie és Nárcisszal meg a lányokkal is találkoztam
) Mivel hivatalosan még nem töltöttem be a 37. hetet, ezért vaciláltak megrepesszék-e a burkot? ½ 2-kor megtették, hátha felgyorsul a folyamat… Erik fejecskéje elzárta a magzatvíz útját, úgyhogy csak lassan szivárgott a víz. Újból sétára indultunk Apával és Angie-vel , aztán lépcsőzés stb. Amikor Erik mocorgott, beindult a vízfolyás.
Ilyenkor visszamentünk a szülőszobára, különben óránként megvizsgáltak… (azért azt megjegyezték, hogy repesztett burokkal nem nagyon kellene a kórház udvarán sétálnom… Tudtam én???
)
Tágulás 2 ujjnyi… haladtunk, de nagyon lassan. A fájások továbbra sem voltak rendszeresek, viszont erősek voltak. Erik szívecskéje hibátlanul dobogott… ½ 5-kor bekötötték az infuziót és elkezdték adagolni az oxitocint. 3 egységgel indítottak. A sétálgatásnak vége szakadt, de kaptam labdát, ami nagyon nem volt jó, így feküdtem inkább vagy az ágy mellett ácsorogtam. A CTG gép mellett hatalmas mennyiségű papír halom volt már ekkor. Tágulás megállt. A vizsgálatoknál kézzel „rásegítettek” , na ezek nagyon-nagyon fájtak! Úgyhogy, ha jött az orvosom vagy a szülésznőm, már könyörgőre fogtam… Az oxitocin mennyiségét folyamatosan emelték (végére 35-ig jutottam), kaptam lazító injekciókat, homeós bogyókat folyamatosan… mégsem változott az állapotom. Erik nagyon akart jönni, de a szervezetem visszatartotta Őt. Amikor már nagyon tekeregtem a fájdalmaktól, bekötötték az EDA-t. Hazudnék, ha azt állítanám, nem hagyta el a számat az a mondat, hogy „én már megcsászároztam volna magamat!!!!”… Tágulás 2,5 ujjnyi…, viszont tudtuk, az EDA miatt még jobban lelassul majd a folyamat. Következett az úgymond üresjárat szakasz. Semmi nem történt. Megint előkerült a császározás lehetősége, de mivel Erik nem volt veszélyben, nem avatkoztak bele a dolgok menetébe. Enni viszont nem ehettem csak szőlőcukrot. (köszönet érte Angie-nek!
), mert sosem lehet tudni… Újabb izomlazító injekció, amire szintén nem reagáltam… Várakozás… Szegény Apa mellettem ücsörgött egy kényelmetlen széken, úgyhogy Neki sem volt könnyű!!! Annyi szerencsénk volt, hogy az első ágyon voltam, így volt a helységen ablak, így mindig volt friss levegő. Besötétedett, már éreztem a fáradság jeleit és arra gondoltam, hogyan lesz erőm nyomni? Vizsgálat ismét. 3 ujjnyi, de a méhszájam első része nem akart felpuhulni – nesze neked rendszeres sport!
. Már mindenféle testhelyzetben feküdtem. ½ 12 körül éreztem azt a „bizonyos” kakilási ingert. Na, gondoltam, még „ez is”!!! Aztán a drága szülésznőm megnyugtatott, hogy ez lesz az!!! Megvizsgált, látta már Erik buksiját… viszont a vizsgálattól végigrepedt a „kitartó” elülső méhszájam, úgyhogy már ekkor tudtam, hogy varrni kell…
Felgyorsultak az események… Átalakították alattam szülőágyat, előkerült az orvosom is, jöttek az utasítások, amikor tolófájás van, nyomjak!!! Mindenki nagyon rendes volt!!! Dícsértek, milyen jól csinálom, meg hogy „mindjárt kint van!” (ez persze jó párszor elhangzott
) Aztán Apa megnézhette a hajacskáját… Újra nyomni… A dokim először az ágy mellett állva segített préselni, aztán már az ágyon térdelve… Apa tartotta a fejemet és láthatóan Ő is nagyon segített volna!!! A következő nyomásnál kint volt a fejecske, de beszorult, mert nem volt erőm már rányomni… Megtörtént a gátmetszés, amit egyáltalán nem éreztem. Aztán „kicsusszant” Erik!!!( a köldökzsinór a nyakán volt, de szerencsére nem okozott semmilyen problémát! ) Na, ez az-az érzés, amit nem lehet szavakkal leírni! Abban a pillanatban megszűnt minden… csak a hasamra helyezett tökéletes és gyönyörű bébit láttam. Az első találkozás, amit soha nem felejt el az ember!!! Apa elvágta a köldökzsinórt…, majd követte Eriket, hogy dokumentálja az első perceket!
A következő percben megszültem a méhlepényt. Az is hibátlannak találtatott, jöhetett a varrás… Kaptam érzéstelenítőt, de ez pont addigra hatott, mire befejezte a dokim a varrást. A művelet legvégére zsibbadt el mindkét lábam, úgyhogy szegénytől jó párszor megkérdeztem, hogy „sok van-e még hátra”?!
Aztán előkerült Erik és Apa… Hármasban maradhattunk egy ideig, ami nagyon jó volt. Tomboltak bennem az érzések… Ott volt bebugyolálva egy aprócska bébi, Aki ettől a perctől rám/ránk van utalva. A legelső szemkontaktus, bár azt mondják nem látnak az újszülöttek… De nekem senki nem tudja megmagyarázni, mert akkor Erik igenis mélyen a szemembe nézett!!!
Aztán elvitték Eriket… rossz volt.
Apát hazaküldtem, pihenjen le…, meg hát Marshall-gyerekért is menni kellett…
Ott maradtam egyedül és csak arra tudtam gondolni, hogy anya lettem…
Közben, amíg vártam a „tologatósfiút” (aki édesen aludt a többszöri telefonhívás ellenére is
), megszületett még egy bébi… hallottam a történéseket, az ismerős szavakat, „hogy mindjárt kint lesz!” „még egy nyomás!”…
és feledve minden fájdalmat és küzdelmet, amíg idáig eljutottunk… csak mosolyogni tudtam…
Puszó Mindenkinek!
Brill
Hogyne hinném el. 
max. a június 30-a jó.
Azt nem bírom megfejteni, amit a szonográfus mondott... Elmagyaráznád? 
Arra vagyunk, hogy ami a szívedet nyomja megoszd velünk 
