Sziasztok,
Bocs az eltűnésért, de eléggé kaotikusak a napjaink.
Szilvi igazi kis sírósbabává nőtte ki magát így 1 hónapos korára... sokat sír, ha ébren van akkor szinte mindig, és van hogy akármit csinálunk vele, nem segít... komfortszopizni nem akar, kenguruban/kendőben nem nyugszik meg, cumit kiköpi, Espumisan cseppektől nem lett nyugodtabb (arra is gondoltam, talán a hasa fáj)... a ringatás a fitness labdán a leghatékonyabb, de az se mindig... szóval elég nehéz vele és baromira sajnálom Zsuzsát, mert látom hogy őt is zavarja. Meg nem lehet egy bőgő gyerekkel egész nap a labdán ringatózni mikor ott a másfél éves, akivel szintén foglalkozni kéne. Egyrészt hogy nem tudok vele foglalkozni, másrészt meg az is, hogy a baba szinte állandóan üvölt, ha nem alszik.
És akkor Zsuzsa modnja, hogy baba, baba... én meg mondom, hogy igen, Szilvi sír.
(Már megint... illetve még mindig... ) Nem tudom, Zsuzsa mit gondolhat erről, egyrészt hogy mi nem foglalkozunk vele mert a baba van állandóan kézben, meg akkor sem ha éppen leteszem a babát, de akkor meg hallja hogy sír, és látja hogy nem is próbáljuk megvigasztalni. Ha ketten vagyunk Daviddel, akkor mindig le van osztva, hogy kinél melyik gyerek van, és passzoljuk át őket egymásnak időnként.
Ráadásul most egy pár napig egyedül voltam a két lánnyal, egyik este még a fürdetést/altatást is egyedül csináltam. Még ha jól jön ki a lépés és nem ütköznek nagyon az érdekek, akkor is fárasztó, de pl tegnap mikor mindkettő kifejezetten nyűgös volt, hát az katasztrófa volt... délelőtt tízre már cafatokban lógtak az idegeim, és Zsuzsa jól ki is kapott tőlem egy hisztirohama után.
Így utólag nagyon sajnálom, nem így kéne kezelni, de én is fáradt vagyok, és egyszerűen odáig bírtam cérnával.
David is sík ideg, látom hogy nagyon rosszul viseli hogy Szilvit nem tudjuk megvigasztalni, illetve nem mindig. Csak az a baj, hogy akkor meg engem piszkál hogy én vagyok a szívtelen hogy (látszólag) nem érdekel hogy sír a baba. Ami abból látszik, hogy pl nem állok meg a mozgó autóban ha Szilvi rázendít. Dehogynem érdekel, de azzal csak rontok a helyzeten (lásd fent) ha én is ideges leszek, mert annak csak rossz vége lehet. Jól össze is vesztünk vele is, azóta hidegháború van, alig szólunk egymáshoz két szót. Szóval most elég lehangoló itt a helyzet.
Azért is idegesek vagyunk mindketten, mert Zsuzsa pár napja két egymás utáni este újra hányt az esti teje (anyatej!) után. És fogalmunk nincs hogy miért.
Azóta hálistennek nem... Nincs láza, a kedve is egész jó, illetve mondhatni normális. Szilvi köldökcsonkja meg még nem esett le, azzel el kell menni sebészetre, hogy nézzék meg. A szeme már kategóriákkal jobb, de azért még mindig váladékozik, pedig rendszeresen kapja a cseppeket.
Hogy jót is mondjak, Szilvi szépen gyarapodik, hétfőn 4,5 kg volt. Zsuzsa minden reggel azzal kezdi, hogy baba, baba, és akkor meg kell neki mutatni Szilvit, ő megsimogatja a fejét, meg megnyomja az orrát és megmutatja a lábujjait. Szóval vannak édes pillanatok is. Remélem Szilvi hamar kinövi ezt a sírós korszakot, és akkor minden kategóriákkal jobb lesz. Azzal is kibékülnék, ha kis ölbebaba lenne, mert még mindig jobb ha a kenguruban elnézelődne csendesen, mint ez hogy próbáljuk mindenféle taktikával megnyugtatni, ő meg csak lilul és üvölt.
Ma újra elvitte Anyukám Zsuzsát, én meg SZilvit próbálom csitítani... a reggelt végigüvöltötte, most éppen a kendőben kidőlt, de nagyon nyugtalanul alszik.