Sziasztok!
Kami!
Ne keseredj el Gedeiapu miatt, a férfiak nagy többsége nem tud mit kezdeni egy kis bőgőmasinával! Ahogy majd Áron partner lesz, mozog, kommunikál, úgy fog vele az apja is egyre többet foglalkozni.
Ezenkívül olvastam egy olyan tanulmányt is, hogy a férfiak és nők ugyanolyan ügyetlennek és tanácstalannak érezték magukat a babaápolással kapcsolatban mikor megszületett a pici, de 5 nap alatt a nők olyan előnyre tettek szert, hogy a férfiak mellett expert-nek számítottak - maguk és a férfiak szerint is. De ez nem az "anyai ösztön", ez "csupán" tapasztalat.
Magyarul a tapasztalat hiánya nagyon sokat jelent. Nem ő van vele, nem látja minden rezdülését, nem ő kisérletezik mikor bőg, hogy vajon most mi baja van... te meg igen. És ezért úgy néz rád, hogy biztos te tudod jobban, mit kell csinálni, és igaza is van. Nem azért mert neked ez valami veledszületett tudás, hanem azért mert egy hónapja te gyűjtöd az Áronápolással kapcsolatos tapasztalatokat.
Ezért érdemes a hapsi kezébe nyomni a babát, akármilyen kicsi, hogy ő is tudjon kísérletezni! Ő is szerezzen vele tapasztalatokat. Egyébként szerintem az már a nagy átlagon felül teszi Gedeiaput hogy hajlandó ő fürde(t)ni a babát. Igenis, legyen neki is feladata vele, csak így fog szépen lassan egy kapcsolat kialakulni.
Egyébként ismerős amit mondasz a károkozással és az eltávolodással... David nagyon aktív mindkét lányával, és mégis egy csomószor összeszorítom a fogam és inkább nem mondok semmit, mert tudom hogy csak iszonyatosan megsértődne, hogy én mindent jobban tudok nála (pedig tényleg mindent jobban tudok nála
). Neki is vannak hajmeresztő dolgai, hátrafelé adja rá a ruhát, vagy a harisnya lemarad, a csat kiesik a hajából és lóg a szemébe az egész, vagy következetesen közvetlen evés után a lábánál fogva lógatja (Zsuzsát, nem Szilvit
) , meg ilyenek. De hát férfiból van. És azt kell értékelni, akár jó hangosan is, hogy egyáltalán próbálkozik, mert ha csak a kritikát hallja, az érzékeny férfilelke ezt nem tudja feldolgozni, besértődik és akkor még annyit sem csinál.
Párkapcsolatra pedig nemigen van időnk.
Szomorú, de tény... és ha van is, én olyan feszült vagyok hogy éppen mi az aktuális aggódnivaló, hogy nem tudok felengedni irányában, nem tudom úgy viszonozni a kedvességét, mert hallgatózom, hogy hogyan szuszog a gyerek (fel fog-e ébredni 5 perc múlva?) vagy azon töröm a fejem, hogy vajon a kiütések az arcán mik lehetnek vagy hogy Zsuzsa vajon evett-e aznap normálisan...
Szerintem ez pici baba mellett inkább az átlag mint a kirívó eset. Hidd el, ahogy Áron nő, egyre könnyebb lesz vele, és egyre több időtök lesz a párkapcsolatot úgy ápolni, mint régen. Illetve ha nem is úgy, de azt megközelítően.
Ne várd el, hogy érzelmileg ő ugyanúgy belefolyjon Áron ápolásába, mint te. Nem tud. És valószínűleg nem is akar. Nálunk nőknél ez monománia lesz, a gyereknevelés, félig ösztönösen félig kényszerből, mert össze vagyunk zárva velük és a teljes felelősség a miénk. De ez enyhülni fog, és majd a baba kb 1 éves korára kezd a legtöbb anyuka azon agyalni, hogy lehetne a baba mellé valami másfajta (felnőtt) életet is beiktatni. És szerintem majd akkor fognak a férfiak újra partnert találni bennünk. David általában rendkívül toleráns, de ő is panaszolta, hogy Zsuzsa kicsi kora alatt nem lehetett velem (kétdiplomás, világot járt) nővel másról beszélni mint a szoptatásról. Az gyerektelen ismerőseimen is látom, hogy rohadtul nem tudnak mit kezdeni velem, mert a legtöbb témám a gyerek körül forog, meghatározzák az életem. Neki meg fogalma nincs, milyen az. A férfiak is kicsit ilyenek - mennek dolgozni, élik tovább az életüket, nekik nehezebb felfogni, mekkora változást hoz a NŐ életében a gyerek.
Ezért kell minden lehetséges alkalommal apukára bízni a babát, hogy egyenlítődjön a terep.
Most abbahagyom, mert sose voltam szűkszavú, és asszem hogy még oldalakon keresztül tudnám ontani a szöveget...