Na lányok, ugyan pakolni akartam, de még mielőtt eluralkodik itt a depi fíling, leírom én is magvas gondolataim.
Fel a fejjel, nekem egy barátnőm mindig azt mondja - még mielőtt panaszkodni mernék a pocakomra - hogy egy 6 hónapos kisgyerekes anyától senki nem várja el, h úgy nézzen ki, mint egy modell. Legyünk büszkék arra, h szülés után is csinosak maradtunk - ti, akik még néhány kilo pluszt éreztek magatokon, ti is!!!!lehet, h másnak fel sem tűnik ez - a 3. gyerek után ez már tuti vágyálom lesz csak.
Szerintem a férjek sem várják el, h egy év letelte előtt már tuti formában legyünk, ha igen, akkor jó lenne, ha belegondolnának, h anatómiailag is megváltozott a testünk azzal, h ott növesztettünk, kipréseltünk egy nem kis valamit - bocs Kami, de ez a helyzet. Önző lenne egy férj, ha azt gondolja, ide nekem a gyereket is - akit persze szoptasson a nő - és a feleségem mellei is legyenek a régi ducik. Lapos has - kicsit irreális elvárás azután, h a bőr nemtomhányszorosára nyúlt, nekem az is csodának tűnik, h ennyire "összemegy" szülés után.
Én úgy gondolom, h az attól való félelem, h a férjünknek már nem mi vagyunk a tuti macák, a mi félelmeinkből táplálkozik és nem az ő érzéseiket tükrözi. Ha elkezd 50 kilos nők után futkorászni, valószínűleg anélkül is megtette volna, h mi kicsit nagyobb feneket növesztünk és kicsit laposabb lesz a mellünk.
Persze a kapcsolat megtartásához azért nem árt nem elhagyni magunkat, én sem szívesen látnék magam mellett egy fésületlen, egész nap pizsiben rohangáló, tespedő nőt, aki ráadásul csak a pisis pelusokról tud véleményt nyilvánítani. Tehát egy dolog, h azért figyelünk, ne amortizálódjunk le teljesen, kettő, h megpróbálunk emberileg partnerek maradni, felnőttként, barátként viselkedni, amihez szerintem az kell, h időnként kettesben is vagyunk férjurainkkal. Tudom, tudom, ezt már kitárgyaltuk, nem szívesen mentek el otthonról gyerek nélkül - de én akkor is úgy érzem, kell a kettesben eltöltött kikapcsolódás.
Egy példa, aztán max azt mondjátok, ok, nálatok ez megy nálunk meg teljesen más a helyzet: tegnap megnéztük az Erkelben az Aidát, munka után rohantunk, épp csak lehuppantunk a székre, úgy néztünk végig 3 felvonást, h aznap még nem is volt időnk beszélgetni. Az utolsó szünetben leültünk egy kanapéra az előtérben és beszélgettünk, aztán becsöngettek, de mi csak ültünk és beszélgettünk és nem néztük meg a darab végét. Ha bementünk volna, este 10 után jutott volna arra idő, h beszélgessünk, de akkor én meg a Grey's Klinikát néztem, tehát másnap úgy ment volna dolgozni, h nem is szóltunk egymáshoz. (Remélem azért a sógornőm nem tudja meg, h nem ültük végig a darabot, ő vette a jegyeket
)
Nekik nagyon nehéz mindent a gyerek alá rendelni, nekünk sokkal könnyebb, hisz állandóan a kicsivel vagyunk, tudunk örülni minden kis momentumának, de ők azért ebből kimaradnak azáltal, h napközben dolgoznak. Egyszerűen nem olyan bensőségesen élik meg ezeket a pillanatokat. Mi szoptatunk, de ha nem, akkor is mosolyogva figyeljük, h milyen aranyosan iszik a cumisüvegből, ők meg "csak" játszani tudnak vele. Adjátok a férjeknek oda néha a kiskanalat, üveget, stb, etesse ő, de ne úgy, h nyűg legyen, hanem hogy nézdd, milyen arcot vág, amikor spenótot eszi, stb.
Csak egy példa: amikor a férjemnek kikészítettem Kami ebédjének alapanyagait - neki csak össze kellett turmixolnia és pici tápszerrel ráhigítani - hihetetlen odafigyeléssel, aggodalmaskodással tette mindezt, és úgy érződött, h olyan műgonddal teszi ezt, mint amikor szabályzatot ír, mintha vmit tökéletesre kellene megoldania - pedig mi nap mint nap ezt tesszük, csak nálunk már rutin feladat.
A féltékenység meg csúnya dolog, dehát emberek vagyunk, de azért csak ésszel: még mielőtt beleélitek magatokat, h más iránt is érdeklődik a párotok, vegyetek nagy levegőt és hessegessétek el ezt a gondolatot. nemrég én is kezdtem beparázni, h biztos azért marad ott kollégabúcsúztató bulin, meg azért marad sokáig bent dolgozni, itthon meg fáradtnak tűnik, napokig nincs is jele, h megkívánná azt és engem - pedig nem egy másik nő van a dologban, hanem az, h dolgozik, aztán fürdet, aztán még a híradóról is lemarad, stb. Tudom, mert aztán mindig visszatér a régi kedv
Na nem személyeskedem tovább, csak azt szerettem volna sugallni, h próbáljátok más színben látni a dolgokat. Persze rossz taktika, h a homokba dugjuk a fejünket, ha tényleg baj van, de akkor meg hajrá, nálunk a helyzeti előny, végülis eddig is velünk osztotta meg az életét. A gyerekek meg azért vannak, h nyűgösek legyenek néhanap, aztán jönnek a sokkal jobb napok, amikor meg hihetetlen szeretetreméltóak, kacagnak, átölelnek...