2002.09.20 23:53
Gratulálok a picihez aki a jóslások ellenére megfelelõ súllyal született. 
2002.09.21 22:15
) 2003.01.24 15:13
2003.01.27 10:46
2003.01.27 22:31
Arra viszont nagyon jól emlékszem, hogy már a sokadik tolásnál jártunk, mikor világos lett, hogy nekem halvány fogalmam sincs, mit kell csinálni, és amit mondanak, azt meg a saját jajveszékelésemtõl nem hallom. 
Ez - visszagondolva - elég muris és elég jellemzõ . A szülésznõ - szigorú, de jó fej - rámszólt, hogy egy percre maradjak csöndben, és hallgassam végig, hogy kell tolni. Ezután már ment. Végre kijött a baba - némi segítséggel, ami olyan volt, mint a megváltás. De az a pillanat, amelyet elõre ha elképzeltem, kilenc hónapon át mindig könnyeket csalt a szemembe, az nem maradt meg pontosan, és nem is volt annyira érzelemmel teli. Például az események sorrendjére nem is nagyon emlékszem. Tudom, hogy egyszerre akartam megfogni a babát, és ugyanakkor az arcát is látni. Arra is emlékszem, hogy nem lehetett mellre tenni, mert - én hülye - melltartóban szültem. Arra is emlékszem, milyen látvány volt õkelme, mikor az inkubátorban (minden babát üveg mögé tesznek pár órára) rúgdalózott, nyújtogatta a nyelvecskéjét. És hogy a varrás alatt nagyon jó kedvem volt, meg hogy a szülõágyról a lábamon jöttem le, de sajna utána még feküdni kellett két órát, és azalatt nem láthattam a babát, és hiányzott. Meg arra, hogy gyönyörû reggel volt, és a kis boltból a férjem Kinder Maxi-t hozott, amit fekve ettem meg, de mint a sáska - több nap koplalás után. Közben - habár hajnal öt óra körül volt, ráadásul szombat - felhívtam a nagyszülõket. 2003.01.28 07:10
2003.01.28 09:09
2003.01.28 15:03
2003.01.29 08:39
2003.01.30 13:00
2003.01.30 17:33
2003.01.31 12:37
Az én nem egészen "pozitív" császáros történetemet már megírtam a "Jahn Ferenc kórház" topicban és Malacka története emlékeztet a sajátomra. Remélem a következõ szülésrõl én is hasonló jókedvvel tudok majd írni. 2003.02.01 21:05
2003.02.10 10:35
Közben néha állványostul mentünk pisilni, ill. a párom vonszolt. Rengetegszer ment a ctg, mindig mondták, hogy csak 10 perc, aztán 45 lett belõle, és addig mindig fektettek, ami a legrosszabb volt. A vége felé labdára ültem, a párom masszírozta a derekamat és semmire sem emlékszem. Amikor vizsgált a doki, az olyan volt, mintha meg akartam volna halni, mert mint utólag kiderült kézzel is próbált tágítani-csak ez maradt meg az egész délutánból. Mivel sokáig voltunk bent, sokszor is vizsgált, úgyhogy ettõl az emléktõl hónapokig nem tudtam szabadulni. Már elõre tiltakoztam, ha megláttam a dokit, hogy inkább ne nyúljon hozzám. A dokim amúgy nagyon rendes volt, csak a vizsgálatok ne lettek volna. Szóval elment ez a szülésznõ is, jött a 3. mûszak. Ekkorra jöttek a tolófájások, de még vagy 30-40 percig tartanom kellett, mert nem simult el a méhszáj. Na ez elég nehéz volt, mégis jó volt, mert tudtam, hogy a végén járunk. Aztán felfektettek az ágyra, támasztottam, elmondták a légzést és toltunk. Nekem a kitolás már szinte öröm volt a korábbi fájásokhoz képest. Fogalmam sincs hányszor, meddig toltunk,de nagyon sokszor, lehet, hogy már nem volt elég erõm, aztán a doki megnyomta a hasamat és így született meg Peti csupahajasan, február 1-én pénteken este 9.38-kor 57cm-rel és 3550grammal 10/10-es Apgarral. Nekem ez fõleg megkönnyebbülés volt, persze öröm is, de inkább azért mert végre túlvoltunk rajta. Apa amúgy végig fantasztikus volt, de elõtte is szégyelltem a fájdalomcsillapítást, ami persze szerinte is badarság. 2003.02.10 15:41
Nagyon sok múlik rajtad, de nem hiszem, hogy attól nem te szültél, hogy kértél fájdalomcsillapítót és kaptál oxitocint. Pont azért kellett, hogy erõsebb legyél akkor, amikor már nagyon kivagy. Ennyi ideig nem bírtam volna vajúdni! Nekem már az egy mûszakváltás is sok volt, pedig nem panaszkodhatok én sem, az elsõnél kikaptam. Én sem akartam a második szülésnél semmi beavatkozást, pont azért, amit írtál. Úgy éreztem - és még sokszor most is, - hogy Sárának nem szülés-, hanem születéstörténete van. Nekem igazából nem sok közöm volt hozzá, hogy akkor és ott megszületett. Akár császár is lehetett volna, bár akkor úgy éreztem érdemes mindent megtenni, hogy elkerüljük. Aztán Máténál is elõkerült az a fránya oxitocin! De akkor nagyon jól jött! 2003.02.10 19:00
2003.02.11 14:20
2003.02.11 22:56
2003.02.11 23:11
2003.02.12 19:22
2003.02.14 23:46
, hogy még meglegyen a szülésig.2003.02.15 21:07
2003.03.05 14:28
Délután elmentem szülésfelkészítõ tanfolyamra, ahol épp a légzõgyakorlatokat vettük. Kérdezte a pszichológus, aki tartotta a gyakorlatot, hogy van-e aki mostanában fog szülni. Én mondtam, hogy úgy néz ki, hogy ma fogok Mértem a fájásokat, pontosan 5 percenként jöttek, de még mindig csak zavaróak voltak, nem akadályoztak semmilyen tevékenységemben. Tanfolyam után elkaptam az orvosomat, mondtam, hogy továbbra is jönnek a fájások és lassan de biztosan sûrûsödnek. Megvizsgált, azt mondta, haladt a dolog és nem szívesen engedne haza. Végül meggyõztem, hogy ha kell, 5 perc alatt beérek és jobb nekem otthon, de megbeszéltük, hogy este 8 körül telefonálok, hogy mi a helyzet a fájásokkal. Hazamentem, útközben felhívtam a Páromat, hogy másnaptól vegyen ki szabadságot, mert ma szülünk (meg volt beszélve, hogy szüléstõl kezdve 2 hétig szabin lesz), apukámat, hogy este lesz egy fuvarja, tesómékat, akik mindenképp ott akartak lenni szülésnél és egy közeli barátunkat, akik a barátnõjével szintén el akartak minket kísérni. Közben anyukám felhívott, hogy már hazafele jön, minden rendben, csak egy ablakot törtek be. Mondtam neki, hogy ha minden rendben, akkor siessen, mert holnap már nagymama lesz! Ekkor már 5 óra volt, beálltam a zuhany alá (már csak egy szögbõl fértem be a zuhanyfülkébe), és olyan jól esett a zuhanyozás, hogy megfogadtam: a kórházban is a zuhany alatt fogok vajúdni. A táskába még bedobáltam az utolsó darabokat és mértem a fájásokat. Ez elég nehéz volt, mert a hasam már egyfolytában kõkemény volt és folyamatosan le akart szakadni a derekam. Kb 2 percesek lehettek, de messze alulmúlták a szülési fájdalmakról alkotott elképzeléseimet. Közben megérkezett mindenki, felhívtam az orvosomat, hogy akkor ma szülünk és most indulunk a kórházba. Mikor beértünk, mégegyszer megvizsgált, ez nagyon fájt, de nem bántam, akkor már kezdett elegem lenni a folyamatos fájásokból. Nem sejtettem, hogy mi vár még rám A vizsgálatkor szûk 1 ujjnyi volt a méhszáj. Leborotváltak, megkaptam a beöntést és mehettem a vajúdóba. Azt kérte az orvosom, hogy legalább fél órát lógjak a CTG-n, hogy lássuk a fájásokat. A fájások jó sûrûn jöttek, de a szülésznõ szerint nem volt még az igazi. Õszintén szólva én se hittem, hogy ennyivel megúszom Elmagyarázta a szülésznõ, hogy fájások alatt a babák szívverése kicsit szaporább lesz. Ezzel szemben Balázsé egyenletesen 140 és 160 között mozgott. Aztan egyszercsak elkezdett lassulni. Elõször hirtelen leesett 90-re, aztán tovább lassult, 60-ig. A szülésznõ elviharzott és pár másodperc múlva (ami éveknek tûnt) nagyon sokan lettek az ágyamnál. Én meg mukkanni se mertem, pedig legszívesebben kiabáltam volna, hogy segítsenek a gyerekemen. Mire az orvosok bejöttek, mar rendezõdött is a szívhang, de ezután már végig rajtam volt a CTG és nem sétálhattam. Biztos ami biztos kaptam egy branült a kezembe és sóoldat infúziót. A fájások még mindig sûrûn jöttek, de egy idõ után elkezdtek tompulni és a CTG-n is laposodott a görbe. A szívhangok egy nagyon rövid idõre megint romlottak. Rájöttünk, hogy ha hanyatt fekszem, akkor esik le a szívhang. Így innentõl kezdve szigorúan oldaltfekve vajúdtam. 10 óra körül megvizsgált az egyik szülésznõ (nem volt fogadott szülésznõm), a méhszájam továbbra is 1 ujjnyi volt és eléggé fent volt. Kicsit elkeseredtem, mert azt reméltem, hogy valamicskét azért csak tágítanak ezek a fájások is. 11 körül bejött az orvosom és elkezdte nézegetni a CTG papírt, látszott, hogy nem tetszik neki, amit lát. Megvizsgált, bõ 1 ujjnyi volt ekkor a méhszáj. Úgy döntött, hogy burkot repeszt. Nagyon megijedtem, mert tudtam, hogy akkor mostmár tényleg szülni kell Nagy megkönnyebbülés volt a hasamnak, ahogy az osszes magzatvíz elfolyt, de láttam, hogy a dokim elég gondterhelt arcot vág. Megkérdeztem, hogy tiszta-e, csak annyit mondott: nem. Amikor vitték el a tálban a magzatvizet, azt hittem, szívbajt kapok: fekete volt a víz. Hallottam már zöld magzatvízrõl, de feketérõl még nem. Ez pedig akárhogy néztem, fekete volt. A szülésznõ meg is jegyezte, hogy ilyet még nem látott. Szólt az orvos, hogy várhatóan erõsödni fognak a fájások. Hát nem túlzott. A következõ fájás olyan erõvel jött, hogy ha álltam volna, biztos ledöntött volna a lábamról. Ijesztõ volt, hogy ekkora erõk dolgoznak a testemben és én nem tudom irányítani. A fájások pedig jöttek kegyetlenül. Mostmár nem figyeltem a CTG-t, csak arra gondoltam, amit a felkészítõn mondtak: a vajúdás kb 6-12 óra. 6 óra ebbõl az iszonyból - én ezt nem fogom kibírni. Fájások közti szünetben is fájt, fájások közben pedig nem éreztem semmiféle menstruáció-szerût, egyszerûen az egész hasam egy hatalmas-nagy fájás volt. Párom bent volt velem, de minden fájás elõtt kiküldtem, hogy ne lássa, ahogy szenvedek. Egy idõ után viszont megkértem, hogy fájások közben legyezzen valamivel, ez nagyon jól esett. Talált is egy jó nagy rajztáblát, ami megfelelt a célnak. Egy idõ után begörcsölt a vesém is, így volt teljes az élvezet. Ekkor már nem volt más kívánságom, csak az, hogy valaki vegye ki belõlem ezt a gyereket. Éjfélkor megvizsgált a doki és azt mondta, bõ 3 ujjnyi a méhszáj, hamarosan szülünk. Kérdeztem, mégis mikor, erre azt mondta, fél2ükor legkésõbb meglesz a baba. Az még messze van. Gondoltam, kipróbálom, milyen hanyatt feküdni fájás közben. Hát ugyanolyan rossz volt, viszont megint leesett Balázs szívhangja. Kaptam vénásan valamilyen gyógyszert, amitõl javulnak a szívhangok és megkértek, hogy menjek át a szülõszobába, hogy szem elõtt legyek. A szülõágy pont olyan magas volt, hogy felulni rá nem volt egyszerû, felmászni meg nem volt kedvem, így gyorsan felhuppantam, mert jött a következõ fájás. Közben egyszer az infúziós csõvel majdnem megfojtottam magam, ami nekem nem is tûnt fel, csak az, hogy tekerik le rólam, valahogy belegabalyodtam A következõ fájás végén éreztem, hogy muszáj nyomnom. Szóltam, hogy "jajnyomnikell", odaszaladt az orvosom, megvizsgált, ami elég fájdalmas volt, gondolom, nem tûnt még el teljesen a méhszáj. Megkért, hogy feküdjek hanyatt, mire én mondtam, hogy most inkább hányni szeretnék. Elég ijedt fejet vágodt, úgyhogy jobb belátásra tértem és nem hánytam le. Eljött az én idõm, kezdhettem nyomni. Elhatároztam, hogy én aztán nyomni fogok, ahogy kell és el is kezdtem. Ekkor Balázs úgy meglódult lefelé, hogy a meglepetéstõl abbahagytam a nyomást. Mondta az orvosom, hogy ez így nem lesz jó, Balázs nincs jól, úgyhogy segít. Megtámasztotta felülrõl a pocakomat, így segített nyomni. Pár nyomás után már láttam, ahogy készítik a fecskendõt. Nagyon féltem, hogy fájni fog, ahogy a gátamba adják a szurit, de egyáltalán nem fájt. A következõ fájásnál történt a gátmetszés. Ettõl is nagyon féltem, de - bár éreztem - egyáltalán nem fájt, pedig csak egy oldalra kaptam érzéstelenítõt és kétfelé vágtak. A következõ fájásnál kibújt Balázs buksija, ez nagyon fájt, valószínûleg azért, mert - mint késõbb kiderült - repedtem is. Mégegy fájás és 2002.03.20-án 0:35-kor Balázs megszületett és én hatalmas megkönnyebbülést éreztem, hirtelen nem fájt semmim. Felültem megnézni, nagyon szép volt, egyáltalán nem ráncos, nem hámlott, magzatmáz is csak a hajlataiban volt. Én akkor azt hittem, hogy minden újszülött sötétkék, mert Õ sötétkék volt. Gyorsan elvitték a szomszéd helyiségbe, ott sírt fel elõször, rendbetették, megmérték, megvizsgálták: 3600 gramm és 56 cm, 8/9 Apgar. Sajnos nem lehetett velem, elvitték melegíteni, mert megviselte a szülés. Én még megszültem a méhlepényt, bestoppolták a gátsebemet és utána még 2 órát ott töltöttem megfigyelésen. Délelõtt jött a hideg zuhany: Balázs tüdõgyulladással született, mert letüdõzte a kakis magzatvizet és antibiotikumot kap vénásan. A szopizás nemigen ment Neki eleinte, én tanítottam meg szopizni, és mivel nem kakilt elso nap, be is sárgult és nagyon aluszékony lett, de szerencsére fényezni nem kellett. Hazamenetelkor, a zárójelentésbõl tudtam meg, hogy oxigénhiányosan született, ez késõbb feszes izomzatot okozott, de mára már teljesen rendben van, makk-egészséges, gyönyörû baba 2003.03.12 20:34
2003.05.13 11:05
2003.05.13 13:58
És kicsit megijedtem, hogy nekem és nagyon sokunknak nincs ilyen Zolink és köldökcsatot sem tartunk otthon! 2003.05.13 15:19
2003.05.15 14:46
2003.05.16 08:50
. Gondolom, nem a csecsemosokkel valo vitatkozas vonzott. Akkor mi? Tapasztalatod volt mar, szakertelmed is sokkal tobb mint masnak. Zsombival ki volt, amig ti eltuntetek? 2003.05.16 17:32
2003.05.17 13:12
2003.09.18 11:25
2003.10.05 13:35
2003.10.27 17:07
2003.10.28 12:17
2003.11.04 12:33
2003.11.05 08:46
2003.11.05 12:32
Remek ötlet a babás kirándulás, egyelöre az idö is jó. Szóval mi benne vagyunk! Gondolom a bátyóméknak sem lenne ellene kifogása, söt! Már ha éppen senki sem beteg. ;) Ti még csak a két babával hagyján, de bátyómék a hárommal...az vicces lenne.
| X EZT MÁR OLVASTAD? |
|
 |
|
PARTNEREINK
